Pesti Hírlap, 1906. január (28. évfolyam, 16-30. szám)
1906-01-17 / 16. szám
Budapest, 1908. XXVIII. évf. 16. (9745.) szám. Szerda, január 17. Előfizetési árat:; Szerkesztőség:; Egész évre____28 k. - f. Budapest, Váci-körut 73. Félévre 14 — ______ 1 emelet. Negyedévre"!!! hová szellemi^ részét Megjelenik minden nap, Iinnep ter szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is szólalások intézendők. Sártoryék. Ékszer egy cséplőgépet akartak átvinni a tordai hídon. A tordai kupaktanács — tekintettel a híd szerkezetére — összeült konferálni, hogy vajon megengedheti-e a cséplőgép átvitelét vagy nem. Egy napon és egy éjszakán át tanácskoztak és végre reggelre elhatározták, hogy a cséplőgép átvitelét nem engedik meg, mert szakértői bizonylatok vannak a mellett, hogy a gép súlya alatt a híd összetörne. Amikor azonban arra került a sor, hogy a határozatot a folyamodók előtt kihirdessék, hát kitűnt, hogy az éj leple alatt ők már át is vitték a cséplőgépet és a hídnak semmi baja sem esett. Ez a hagyományos példa igazolja a kupaktanácsi bölcseség értelmét, illetőleg értéktelenségét. Menynyit ér a „szakértelem“, mennyit a sok okoskodás, aggodalom és mennyi szamárságot cáfolnak meg a tények. Ami pedig a példázatot eszünkbe juttatja, ez Budapest főváros elöljáró embereinek a töprengése a felett, hogy vajon engedni kell-e a Kristóffy József erőszakoskodásának és a törvényesen letiltott öt milliónyi adóvagyont át kell-e szolgáltatni a nemzetellenes célokra vagy nem? A mi véleményünk egyszerűen az, hogy: quid quid agis, prudenter age et respire finem. (Bármit tesz, tedd okosan és várd a végét.) A főváros okosan cselekedett, amikor megtiltotta az önként fizetett adóknak a beszolgáltatását, hát várja meg az eredményt, mely a jó példaadás folytán is a nemzeti álláspont győzedelmét fogja jelenteni. Nagyon sok tudósítást olvasunk arról, hogy a nemzetellenes kormány ráéhezett az önként befizetett adókra és különösen arra az öt millióra, amely a fővárosnál gyűlt össze és amelyet közgyűlési határozat értelmében nem szolgáltattak be az állampénztárba, hanem megbízható pénzintézetekben helyeztek el „fenntartással“, úgy, hogy onnan e pénzeket csak a főpolgármester (aki köteles a közgyűlés határozataihoz alkalmazkodni) veheti ki. Már most ennek kapcsán finom akció indult meg. Kristóffy kérte a begyűlt pénzt. Nekik szerény milliókra szüksége van, mert a megyei adminisztrátorok sokba kerülnek, fizetni kell őket, mert különben nem vállalkoznak és panaszkodnak, hogy „sajnos“, kevés ezreseket kapnak a hazaárulásért. Egy csomó elzüllött alak vállalkozott a felfüggesztendő és elmozdítandó közigazgatási tisztviselők helyettesítésére. Ezeknek is ki kell fizetni legsúlyosabb kávéházi adósságait és csináltatni nekik egy rend tisztességes ruhát. A csendőrság és katonaság mozgósítása, kosztja és szállása is pénzbe kerül. A spiclik sem dolgoznak ingyen. Nemességre és báróságra már kevesen pályáznak, amióta anyakönyvi úton is lehet nemességet csinálni és amióta az új báróktól mindenki azt kérdezi, mennyibe került az ő rangjuk, és amióta Rudnaynak is jut egy kis Szent István-kereszt. Tehát pénz kell a becsületrontóknak. Pénz, mint minden háborúhoz. És minél tisztességtelenebb a háború, annál több pénzre van szükség. Ezért vetette rá a szemét a kormány elsősorban a főváros millióira; szégyeljük, hogy a vidék becsületes közönsége kénytelen olvasni ama tudósításokat, amelyek arról szólanak, hogy miféle alkudozások folynak e milliók miatt a kormány és a főváros között. A kormány azzal ijeszti a fővárost, hogy ha a pénzt neki át nem adják, akkor elmozdítja Márkus József főpolgármestert és Halmos polgármestert s helyükbe kormánybiztost nevez ki. Márkus és Halmos azzal fenyegetőznek, hogy ők lemondanak, nehogy ez az erőszakosság megtörténhessék. Fővárosi vezéremberek összegyűlnek és konferenciáznak, a híres, hagyományos Sártoryak megelégedetten dörzsölik a kezeiket, hogy a maradiság szokásai megint győzedelmeskedni fognak a már-már nemzeti szelleművé átváltozott budapesti kupaktanács felett. Egyik azt mondja, hogy meg kell menteni a főpolgármestert és a polgármestert. Inkább ne legyen ellenlábas, csak legyen Márkus és Halmos! És ők ketten mindennap konferálnak Kristóffyval (akihez különben semmi közük sem volna, miután őt afőváros törvényes miniszternek el nem ismerte) és mindennap e konferenciák szerint állapodnak meg abban, hogy kivegyék vagy ne vegyék ki azt a pénzt, ami adók jövedelméből, közgyűlési határozat szerint, el van helyezve. E megállapodások szerint igazodnak a tanácskozó városatyák is. Ma már bírói letétbe akarták helyezni az adókat, hogy talán eképen „megkerülhetnének“ valamit. Aztán meg még sem helyezték el, mert a polgármesterek megint tanácskoztak a miniszterrel. A mi véleményünk az, hogy az efféle komédiázás nem méltó oly kiváló fontosságú tényezőhöz, mint aminőnek Magyarország fővárosának a törvényhatóságát tudni szeretnők. Öreg Dobó a napi díjjal. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A tanyai kézbesítő kétkerekű kordéja behalad Öreg Dobó Mihály tanyája udvarába. A kutyák rettentő módon ugatnak, ami helyes is, mert az mindig bajt jelent, ha valahol a kézbesítő a kordájával megjelen. Csakugyan, ide is egy félárkos kék papirost hozott, amit Öreg Dobó Mihály hümmögve átvesz, mondván: — hejnye, fene teremti, mi van ebben? ’ A házba, invitálja a kézbesítőt, és pálinkát tesz az asztalra. __jó, — mondja. — Nem csatlo-lanccal ■készült. A hamisított pálinkába szokás ugyanis a spirituszt csatló-lánccal belekeverni. A talpas poharakba önt, azután nézi a kék papirost. — Hát mi ez igazság szerint? Azt mondja a kézbesítő, olvasván: __Ez idévés, bünfenyítő ügyben. Majd oda kell vele menni a városban a Mars-térre, ahun a fegyházvan. Hm. Bűn, fenyítés, fegyház, e dolgok kavarognak Öreg Dobó fejében. Ő tekintélyes, vagyonos öreg gazda, s lám, bűn, fenyítés, fegyház. Mérgesen mondja: — A katonák kaszárnyája van a Marstéren. Mit akarnak ott én velem? Talán a bolondját akarják járatni én velem? A kézbesítőnek azonban ez mindegy, különben is megszokta már az ilyen zsörtölődéseket. — Nem pörösködik kend valakivel? — kérdezi. — Én? — mondja tűnődve Öreg Dobó —, én nem, senkivel. Hanem, nini, a Frantzia gyerük a múltkoriban megfenyegetett, hogy bead a fegyházba . . . Csakugyan. Itt legeltette a tehenet a rétszélen, az enyimet etette, hát hozzányúltam egy kicsit. — Mivel? — Mivel? Hát mivel? Bottal. De nem nagyon, attól nem tört csontja. No, akkor ez a baj bizonyosan. A kézbesítő a kordén szent János áldásával elmegy, Öreg Dobó pedig nézi a szobában a kék papirost az asztalon és tanácskozik az asszonynyal. Mert az ügyvéd nélkül is tudatjk, hogy ez most már pénzbe kerül és nincs más mód, mint hogy fiskálist kell fogadni. A legközelebb eső hetivásáros napon ez meg is történik s a pörlekedés, vádaskodás és védekezés annakrendje szerint megindul a testi sértés ügyéban. Öreg Dobó nem tagad semmit, csakugyan rávágott a legényre a bottal, lehet, hogy a fejét is érte, hogy ne sántuljon, de hát ő csak a vagyonát védelmezte. — Ha a tekintetes úr — mondja a bírónak — szintén így paraszti ember volna a tanyán, maga se csinálhatná másként. Mert ott nincs sarki rendőr, akit hívhassunk. Magunk védekezünk. Bitorolta a vagyonomat, hát lekergettem bottal a vagyonomról. Én is legeltettem a más földjén ilyen sárbankó-legény koromban, engem is megvertek érte, de nem mentem érte panaszra. Ha tette, viselje. Öreg Dobó most még fejtegetni kezdi, hogy nem lehet jó ez a mostani törvény, ő ugyanis úgy gondolkozik, hogy az igazságszolgáltatásnak akkor volt elég téve, mikor megbüntette a Frantzia-gyereket. S lám, most még őt, a bírót, hajkurászszák. Ki látott ilyent? Ám Dobó beszédével nem sokat törődtek, sőt meg is intik szónoklatáért. Azután kimondják az ítéletet: kidukál három napi fogház, meg hatvan korona pénzfizetés. —Hogy három napot kell ülni? hördül föl Öreg Dobó. — Az ám, — mondja az ügyvéd, — meg harminc forintot fizetni. Ha nem fizeti, azt is leüli. Öt pengőre egy nap. Arról ugyan szó sincs, hogy még a pénzt is leülje Öreg Dobó, ellenkezőleg, a napokat sem akarná leülni. Hiszen talán összedülne a nagy tanya odakint szégyenletében, ha megtudná, hogy a gazdája börtön viselt ember. Nagy tanácskozások folynak e tekintetben most már az ügyvéddel, hogy miként lehetne elkerülni a börtönt. — Nincs más mód, — véli az ügyvéd, — mint felségfolyamodványt kell csinálni. Dobó értetlenül nézi. — Levelet kell írni a királynak — magyarázza a fiskális, — azután megkérni, hogy engedje el a három napot. Mihályiján némi büszkeséget támaszt, hogy ügyében a fölséges királylyal tárgyalnak, de azután szorongva kérdezi: — Mekkora stempli kell arra a levélre? De azért mégis csak beleegyezik, hogy trja meg a folyamodványt az ügyvéd, azután hazamegy s várja, hogy mi lesz a dolog vége. Sebesen szeret hajtani az Öreg Dobó, nem is áll meg hazáig, csak épen a Szubasa-halmánál: ott elérte a kifelé haladó Frantzia-gyereket . A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal.