Pesti Hírlap, 1906. január (28. évfolyam, 16-30. szám)
1906-01-17 / 16. szám
2 PESTI HIRLAP 1905.január 17., szerda. . --—------------------------------ " * Itt nem egyes emberek pozíciójáról van szó. Sem arról, hogy miféle erőszakosságok történhetnek, hogyha a főváros teljesíti ama kötelességét, melylyel, mint az ország első törvényhatósága, a nemzettel szemben tartozik. Itt nem lehet szó cikumspektumos Sártory-féle érdekekről. Itt csakis egyetlen egy kérdés a döntő, tudniillik, hogy vajon Budapest főváros törvényhatósága az alkotmányosságnak és a nemzeti érdekeknek megfelelően hozta-e azt a határozatot, hogy az önkéntesen befizetett adóknak a felhasználását az alkotmányellenes és nemzetellenes kormánynak lehetetlenné teszi. Igen. És ez a határozat nagyon fontos azért is, mert az ország számos törvényhatósága ettől vesz példát. És ha a szegény vidéki törvényhatósági tisztviselőktől megkívánjuk a kockáatokat és hogy áldozatokat hozzanak a nemzeti ügyért: miért oldjuk föl e kötelesség alól Márkus Józsefet és Halmos Jánost? Sőt ellenkezőleg, ez az egyenes útja a példaadásnak, mert olyan idők vannak, amikor a Sártoryak politikájával szakítani kell és legelsősorban a fővárosnak kötelessége, hogy a törvénytelen kormánynyal szemben a maga erejét megmutassa.A főváros még előnyösebb helyzetben is van, mint minden más törvényhatóság, mert a főváros felelni tud az erőszakra azzal, hogy viszont megtagadhatja azon hozzájárulásokat, amelyeket a kormány helyett vállalt. E kérdések szóba kerülnek a főváros holnapi közgyűlésén. Mindenik bizottsági tagnak figyelmébe ajánljuk, mert a mostani magatartásuktól függ a főváros nemzeti becsülete. Nagyon sok küzdelembe került, nagyon nagy félreértéseket kellett tisztázni és igen sok panamás gyanút eloszlatni, amíg odáig juthattunk, hogy a főváros megemberelte magát és az ország első törvényhatóságához illően határozott. Kérve kérjük a közgyűlés tagjait, hogy ne árulják el az ügyet, mert aki most valamely védett pozíciót elhagy, az nemzetének és hazájának árulója. Nem akarunk szólamokkal dobálózni. de meg kellett ismerkednünk egynéhány olyan cinikus felfogással, amely aggodalmat kelt. Amikor az egész országban a legelhagyottabb törvényhatóságok is helyt állanak, akkor gyalázat lenne, ha a főváros egyes egyének kényelme miatt hivatásáról megfeledkeznék az adókat kiszolgáltatni ,törvénytelen cselekedet lenne. A polgármesterek nyugalmának megmentése ehez nem lehet jogcím. Csakis egyet tehet a közgyűlés, tudniillik azt, hogy a pénzt a takarékpénztáraknál hagyva, a „fentartás“-t a képen változtassa meg, hogy a pénz annak adassák ki, akit erre a közgyűlés felhatalmaz. Nehogy ijesztgetések hatása alatt egyik vagy másik a közgyűlés nélkül hozzá juthasson és odavihesse, amerre felé egy udvarias vagy Sártory-csoport irányítja A közgyűléstől azonban okvetlen elvárjuk, hogy hivatása magaslatára emelkedjék Wordsdorf mondja: „A szenvedés borús,, sötét . . .“ De ez a mostani szenvedés már a megváltás ragyogó világosságával biztat. Ezt ne kockáztassák se testületek, se egyesek. Mert csak a becsületes kitartás eredményezheti a becsületes törekvések győzelmét, fölvette a kocsira, hogy mégse menjen már egészen hazáig gyalog. Az ügyvéd pedig megírja a folyamodást. Elmondja benne, hogy Öreg Dobó Mihály rendes, ha polgár, becsületes ember, sok katonafiatnevelt, soha se volt büntetve, rendíthetetlen híve a függetlenségi pártnak, azaz hogy nem, ez utóbbit talán mégsem írta bele, de kérte, hogy változtassa a királyi kegyelem pénzbírságra azt a három napot. Jó idő eltelik ezután addig, míg egyszer levelet küld az ügyvéd, hogy menjen be Dobó a városba. No, választ itt a király, alighanem. Mihály vidáman halad ki a tanyából a kocsival a város felé, Mihályné pedig büszkén mondja a szomszédasszonynak, aki átment hozzá a szent Antal tüzbre való csiholó acélért: — Az én uram olyan embier, hogy még a király is levelezi . . . Odabent az ügyvédnél azonban nem igen járnak ezek a büszkeségek és örömök. Mert azt mondja az ügyvéd: — No, bátyám, jó hírt mondok. A fölséges úr elengedte a három napot. Fizet kend helyette hetvenöt koronát. Öreg Dobó meglepődve hallgatja ezt. ■— Mennyit? — kérdezi. — Harminchat forint ötven krajcárt. Ennyi az egész. — feleli a fiskális. Azonban Öreg Dobó a fejét rázza: , — Én ebbe nem állapodhatok bele. Most meg az ügyvéd néz értetlenül Mihályra, mert nem ezt várta: — Hát miért nem állapodhat bele? Mihály mérgesen feleli: — Mert nem jól van felváltva a dolog! — Hát mi nincs jól fölváltva? —Hát ez az egész istória, — mondja tüzelve az öreg Mihály. — Mert ha amazt a hatvan koronát, amit lefizettem, nem fizettem volna, akkor egy napra tíz korona esett volna. Most meg miért követelnek egy napra huszonöt koronát? Hiszen ha hat ökröm meg egy bőrösöm egész nap szánt, az se ér meg huszonöt koronát . . . Egyszer tíz korona, máskor huszonöt korona? Hát mondom, hogy nem tudnak váltani . . . Én ebbe nem állapodok bele! Ezt olyan határozottan mondja Öreg Dobó, hogy most már az ügyvéden van a megijedés sora. No hiszen szépen vagyunk. Hoszszú instanciával valahogy kikérte a kegyelmet s most meg előáll a Mihály, hogy neki nem kell a kegyelem. — No, az nem úgy van, Mihály bácsi, — mondja neki. — Hát csak nem akarja leülni azt a három napot, ha már eddig nem töltött börtönben időt. A lányaira, vejeire, fiaira, menyeire gondoljon! Hogy esne azoknak, hogy az Öreg Dobó odabent ül a börtönben, a lacibetyárok közt! Csak nem szégyenkezik vele? Azonban öreg Dobó állhatatos. Gondolkozik egy kissé, de azután kétszer is fölrántja a vállát: — Hetven éves vagyok már, úgy se soká szégyenkezök . . . Ezzel mérgesen kimegy az ajtón, meg az írnokok szobáján keresztül az emeleti folyosóra, ott megint megáll, hogy hát mégis csak . . . mégis csak ... az ügyvédnek is van valami igazsága. Lenéz az udvarba, bolond magasan laknak ezek a városi emberek, tanyán csak a ló szokott ilyen magasan lakni, az is csak esett korában, mikor a bőrét száradni a padlásra viszik. Hát . . . fene teremti. Csak visszamegy, amit az ügyvéd különben úgy is tudott, mert köszönés nélkül nem szokás távozni. Úgy tesz azonban, mintha nem venné észre Öreg Dobót. — Hanem, ugy-e, — szól gúnyosan Dobó, amikor a gyerekek oda voltak katonának, olyan erősek voltak, mint a vasak, de azoknak csak hat krajcár napidíjat adtak, én meg öreg ember létemre huszonöt korona napidíjat fizessek? Árián miért? Miért fizetem én ötven esztendő óta azt a rettentő sok adót? Az ügyvéd föl se tekint az írásából, egykedvűen feleli: — Mert lélegzik kend. — No, — mondja Dobó, — nem tréfa beszéd az enyim! — Az enyim se, — válaszol a fiskális. — Ha nem hiszi kend, próbálja meg. Mihelyest abbanhagyja kend a lélegzést, mindjárt nem fizet kend adót. Öreg Dobó nem tud mit felelni erre a nagy igazságra, hanem szótalan kezdi kiolvasni az asztal sarkára a pénzt. — No,itt van, — szól. — Hanem ha a levélnek mását küldi, beleírhatja, hogy Öreg Dobó nincs megelégedve a napidíjjal . . . Csakugyan haragos, mikor elkezel. El is megy a három farkashoz címzett kocsmába, amelynek az ajtajára csak két farkas van kifestve, mert a harmadik Farkas, maga a kocsmáros, ott kisfiúst eszik és két féllitert önt utána. Azután hazahajt, útközben gondolkodván a világi dolgok felöl. Haragja útközben szomorúságra válik és otthon elpanaszolja az asszonynak, hogy milyen hadakozásai voltak; már megint elkívántak tőle hetvenöt koronát az urak. Egészen szomorú és megtört az ember. Az asszony vigasztalni próbálja: — A Vilma lovat úgy is fölküldeti kend a tavaszra a Pestre az urak futtatására, hátha visszanyeri az uraktól? ... Tömörkény István: A bírói függetlenség. Erről a kérdésről a következő érdekes és figyelemreméltó sorokat kaptuk: Tekintetes szerkesztő úr! Mostanában sokat olvasgatok úgy a Pesti Hírlap, mint más lapok hasábjain, bírói függetlenségről; a bírói függetlenség mint az alkotmány hozzáférhetlen védbástyájáról és a magyar bírói kar hazafias magatartásáról! Hát tekintetes szerkesztő úr! Én, aki szintén hosszabb idő óta vagyok bíró, ki merem mondani, hogy mindazok a szép tulajdonságok, melyekkel a megszorult hazafi a magyar bírói kart felruházni szereti, — csak a törvényben vannak meg! De a törvény holt betű és ha a bíró a törvénykezés iskolájában, Lányi úrtól és hozzá hasonló társaitól a törvények csűrésétcsavarását tanulta el és nem ennek a sokat szenvedett nemzetnek törvényeibe fektetett szellemét, lelkét; ha a biró nem egész ember, kinek férfias jellemén, megalkuvást nem ismerő igazságérzetén és hajthatatlan akaratán megtörik minden fenyegetés, minden félelem és az anyagiak miatti kétségbeesés, akkor bizony, mondom, oda a magyarnak a birói karba vetett minden hite! Tessék elhinni: a mostani bírói kar, — függetlenség érzetét tekintve, — korántsem áll oly magas színvonalon, mint a szervezéskori. Ez az érzés sohasem volt kisebb, mint ma. Minden bíró nagyon jól tudja, hogy a mostani kormány nem parlamentáris, tehát nem törvényes, ezért mindenféle rendelete, cselekménye, törvénytelen és mégis a legtöbb bíróság vezetője nem-e ész nélkül foganatosította azon lealacsonyító igazság-ügyvivői rendeletet, hogy a póttartalékosok katonai behívója, mint valami vásári bódéra, a bírósági épületekre kiragasztassék? Vagy tessék megnézni a debreceni Kovács Lle komédiát! Minden bíró tudja, — azok a debreceni bírák is — hogy Debrecen városába főkapitányt csakis a főispán nevezhet ki, de semmiesetre sem kormánybiztos. Mert ily intézményt a magyar közigazgatási törvény nem ismer, sőt meg sem enged. És mégis jutott-e eszébe valamely ottani bírónak, ezen egész halmaz törvénytelenséggel szemben, egy tiltakozó szó? Pedig volt és van alkalma ezt tenni! Miként nézheti szó nélkül egy illetékes bíró, hogy egy törvénytelen kormánybiztos jóvoltából - ,törvénytelenül kinevezett idegen városi kapitány folytasson Debrecenben nyomozatot, tartóztasson le tisztespolgárokat? Ez az igazi hivatalos hatalommal való visszaélés és nem a Fazekas főjegyzőé, akit Drill úr nagybölcsen két havi rabkasztra talált étrémesnek. Oh, szegény Drill! Ha csak ily éles ítélőtehetsége van, vajon azok a szegény bírák, akiket ő minősít, mit szólnak az igazság ily éles felismeréséhez? Bizony, tekintetes szerkesztő úr! Ha a bírói kinevezési rendszer, mely évtized óta gyalázatosan pusztít legjobbjaink között, meg nem változik és ha a bírák nevelési rendszerét más alapokra nem fektetik, maholnap csak lefelé lesz független a bíró, pedig inkább felfelé kellene ezen tulajdonság. Most mindjárt oda jutunk, ahol ma, a hajdan tekintélyes ügyészi kar áll! Vajon ez a testület hivatásának magaslatán áll-e most? Nem!!! Semmivel sem függetlenebb a törvények értelmezésében, mint akármelyik rendőr. Egy ellenkező vélemény kockáztatása a mindenkori felettessel szemben s elveszhet az ügyészi állás. Az eddigiek után ma már senki sem merné remélni, hogy a kormány bármily törvénytelenségre nem kapna eszközöket az ügyészi karban. Persze, tisztelet a kivételnek! De nem azoknak, akiknek egy főispánnak nevezett adminisztrátor utasításokat adhat. Mely törvény rendeli azt, hogy az ügyész a törvényhatóságnak közgyűlésén megjelenjen s várja az adminisztrátor utasításait? Nincs oly törvény s az ügyész mégis megteszi. Na hát nem szeretném, ha a magyar bírói kar is csak ennyibe venné a nemzet törvényeit. Akkor jöhetne bátran az abszol