Pesti Hírlap, 1906. február (28. évfolyam, 31-45. szám)
1906-02-01 / 31. szám
_ ___________________________ [Ausztria netalántszétbomlása esetén, az európai diplomácia Ausztria elejtett hivatását Magyarországra ruházza át, csak akkor tűnnék föl a valószínűség derűjében, ha azon pillanatban, melyben a katasztrófa bekövetkeznék, az európai diplomácia előtt egy kompakt, reintegrált Magyarország állana itt, melyet bármely hatalomnak is lehetetlen vagy legalább bajos volna ignorálnia és mellőznie“. Régi igazságok, 1866. végén elhangzók. S 1867. februárjának 17-én kinevezi a király abszolutisztikus uralma után az első felelős magyar kormányt. Az évforduló közeledik. A parlamenti, alkotmányos Magyarországot szeretnék már ünnepelni királyunkkal együtt azon az emlékezetes napon A válság. ,'A béke megvan“. — Ezt zengik hegyen és völgyön. „Csakhogy végre megvan a béke“ .— sóhajtják az aggodalomtól félig felszabadultan mindazok, akik a rendkívüli harc kimenetelétől, katasztrófától féltek. A Nílus partjára nem lehetett vezérlő bizottsági ülést összehívni, de azért bizonyára az Afrikában üdülő magyarok is örömmel fogadják a kedves, megnyugtató és szívderítő hírt, hogy megvan a béke. Minden jó érzésű ember, mindenki, aki hazája és királya sorsának javáért szeret munkálkodni, örvend azon, hogy most már nemcsak a hangulat fordult a béke felé, hanem cselekedetek és tények is azt igazolják, hogy komoly törekvés van a normális viszonyok helyreállítására. A vezérlő bizottság valamennyi határozata — amint mi értesülünk — a békeszerzés jegyében keletkezett. A királyi üzenetnek egyetlen pontja sem volt, amelyet a bizottság feltétlenül visszautasított volna. Azokat a pontokat is, amelyek a képviselőház feliratával a legnagyobb ellentétben vannak, úgy igyekezett értelmezni a vezérlő bizottság, hogy össze lehet egyeztetni a válasz nélkül hagyott felirattal. Amikor gróf Andrássy Gyula arról tett jelentést, hogy ő a király feltételei alapján a kormányalakítást nem biztosíthatja, akkor a vezérlő bizottság az üzenet másik részét kezdte tárgyalni, hogy, tudniillik, mi történik abban az esetben, hogy ha nem lehet békét létesíteni. Az üzenet ezen részének a tárgyalása fölkeltette a vágyódást, hogy bármily módozatok között is, de a békekötés érdekében a közeledés hajlandóságáról kell tanúságot tenni. A vezérlő bizottság mai ülésén megszövegezte a királyi üzenetre való választ, melynek lényege az, hogy a parlament többségi pártjainak a vezetői minden törekvésüket a békekötés létesítésére fordítják s ebből a célból az ország, a monarchia és a trón jól felfogott érdekeinek ügyelembe vételével a király álláspontja alapján a maguk programmját ezzel összeegyeztetve a békekötés részletei felől tárgyalni óhajtanak. A válasz átadásával a vezérlő bizottság gróf Andrássy Gyulát bízta meg, aminthogy a király is gróf Andrássy Gyulát hatalmazta fel nemcsak azzal, hogy az ő üzenetét a koalícióhoz vigye, de megbizta azzal is, hogy a koalíció erre adandó válaszát vele közölje. Az az indiszkréció, hogy a Fejérváry-kormány a királyi kihallgatás és üzenet egy részének a tartalmát korábban közölte, semmint azt a vezérlő bizottság tudomására lehetett volna juttatni, célt tévesztett volt, mert épen ebből azt látva, hogy a Fejérváry-kormány cselszövésekkel is igyekszik meghiúsítani a békét, „csak azért is“ mindent megtettek, hogy az egyezkedés útját el ne zárják. Gróf Andrássy Gyula táviratilag kihallgatásra jelentkezett a kabinetiroda utján a királynál. Mint a király és a koalíció megbízottja, holnap Bécsben lesz gróf Andrássy Gyula és referálni fog a szövetkezett ellenzék vezéreinek az állásfoglalásáról. Amint mi tudjuk, 17-en voltak a megegyezés mellett és 7-en ellene. Tehát még abszolút többség is volt amellett, hogy a béke gyönge plántáját nem szabad eltiporni, hanem minden kártevő szél és fagy ellen óvni kell és fejlődését, elő kell segíteni. Az a kérdés már most, hogy vajon teljesen bízni lehet-e a komoly béke elkövetkezésében. Mindenesetre korainak tartjuk a miniszteri névsorok összeállítását s mindazt, ami ezekkel a kombinációkkal összefügg. Sőt korainak tartjuk a teljes optimizmust is, mely a béke perfektuálását látja abban, hogy a vezérlő bizottság minden pontban engedett. Meg kell várnunk, hogy ezen óriási engedékenyszerű hajlamra mi lesz a felelet Pécsben? Vajon nem növeli-e meg a mindenáron való békekötés hajlandósága a bécsi falánkságot, vajon nem olvassák-e ki a feleletből azt, hogy Fejérváryéknak volt igazuk, akik azt mondták, hogy a magyar nemzet meg van puhítva és csak rövid idő kérdése, hogy teljesen megtörhessék ezt a nemzetet? Vajon nem látja-e kedvezőnek az időt Goluchowski, a nagy intrikus, arra, hogy az ő ideája szerint megvesse a monarchia átalakításának alapjait a képen, hogy egy olyan birodalmat alkosson a trón várományosa részére, amely birodalomban a magyar csakis mint néptörzs szerepeljen? És ha ezen célzattal az engedékenység hatása alatt Bécsben még többet követelnek, vajon akkor is meglesz a béke? A gondolkozó elé e kérdések a képen tolulnak, mint a derültnek látszó égre a hirtelen előrenyomuló vihart rejtő fellegek. Mert hiszen bármiben állapodnának is meg a vezérek, ha a bécsi további kívánalmakkal szemben is a teljes megoldást hangoztatnák is, ez a megállapodás épen semmit sem ér, hogy ha a nemzet egyetértését meg nem szerezhetik. A nemzet, amely képviselőinek megbízást, adott, követelni fogja a fogadalmak beváltását és ha ez nem történik meg, akkor automatice keletkezik a parlamentben olyan ellenzék, mely a nemzeti kívánalmakat továbbra is sürgeti és a jogokról való lemondást lehetetlenné fogja tenni. A különböző nyilatkozatokból már most is meg lehet állapítani azt, hogy a katonai kérdések olyan kikapcsolása, mely minden alkotmányos, jogos és törvényes törekvést lehetetlenné tenne, nem képzelhető. Lehetséges, hogy az uralkodó kedvéért az ő felségjogai felől táplált felfogását inkább gyöngédségből és a múltak mulasztásainak a bűnhődése gyanánt, érintetlenül hagyjuk. De elképzelhetetlen, hogy e felségjogokat ne aképen magyarázzák, hogy ezek csupán vélt jogok és még inkább elképzelhetetlen, hogy egy deklaráció vagy hasonló forma keretében ki ne fejeznék azt, hogy a nemzet erre vonatkozó törvényes és alkotmányos álláspontjából semmit fel nem ad, hanem ellenkezőleg jogait fentartja, sőt e fentartást a tapasztalatok folytán még inkább megerősíteni törekszik. Lehetetlen elképzelni, hogy mi nagy küzdelem után egyezség keletkezzék anélkülönös jó szokása volt Hollinger uramnak. A lutri. Minden este bankot adott, lutrit játszott, nyerni hagyta vendégeit egy krajcárért húsz egész garasig. Húsz garas volt akkor egy forint. Ha váltó garas, akkor váltó forint, ha pengő, hát pengő. Ötven váltógaras tett egy pengő forintot, egy forintban volt hatvan krajcár, egy pengő forintban százötven váltó krajcár. Amint a játék órája eljött, Hollinger uram csak hozta be nagy bádog edényben a garasokat. Hozott be félvékonyit, néhány százat, talán ezeret is. Ezekből áll majd a nyeremény. A garas rézpénz volt. Volt krajcáros, két krajcáros, garasos és két garasos rézpénz. Ily otromba pénzeket ma már csak Olaszországban lehet látni. A pénzek ötvenfélék és száz esztendősek voltak. Némelyik olyan kopott, hogy se csirját, se fejét, se írását nem lehetett látni. Amelyik nem volt kopott, az tele volt zöld rozsdával, méreggel, szenynyel s a ragadós piszoknak mindenféle fajtájával. Ezer szerencse, hogy, a doktorok akkor még nem találták föl a a bacillust, különben annak a nemzedéknek ki kellett volna pusztulnia utolsó emberig. Hollinger uram a nyereményre szánt garasokat előbb megfürösztötte forró vízben, azután megmosdatta szappanos, vízben, végre megkeséltette istenesen .Ha sehol a világon, de Hollinger uramnál fényes garast lehetett kapni. A lutrijátékot, a számhúzást, a kikiáltást, a nyereményosztást már nem beszélem el, úgy is tudja mindenki. A kikiáltott számokat mindenki megjegyezte a tabelláján s ha már három száma volt, jelentkezett a tornóra s megkapta húsz fényes garasát. Elég volt a nyeremény a kávéházi költségre hat napig. A jurátus is játszott s minden jurátus játszott. Mi volt az az egy krajcár kockázat a kávéházi költség mellett? Külön asztaloknál ültek a jurátusok. Sokan voltak. Volt az országgyűlésen négy-ötszáz. Fiatal,, egészséges, vidám, lánglelkü mind. Nemcsak a követ urak mellett voltak jurátusok, hanem a királyi táblabírák mellett is. S tetemes számban minden este összesereglettek Hollinger uram kávéházában. Július közepén volt az idő. Az országgyűlés elnapolta magát egy hónapra vagy hat hétre. A lutri végeztével épen arról tanácskoztak a jurátusok,, hol és miként töltsék a szünetet? A közeli vármegyék s a dunaparti vármegyék jurátusainak a kérdés nem okozott gondot. Ők hazarándulnak. Olcsón is, gyorsan is hazaérnek. A dunai hajók is elviszik őket. Otthon aztán vidáman töltik az időt . De mit csináljanak a messze lakók? A felső vármegyék ifjai, a tiszán-inneni és tiszántúli ifjak? Egy-két hétig utazzanak haza, egy-két hétig vissza, elmúlik a szünet az utazásban. Hát a sok hiábavaló költség és fáradság? Mire való volna az? Egyik messze vidéki jurátus odakiált közibük : — Tudjátok mitt, fiúk, járjuk be hát az országnak azt a részét, amelyet eddig nem ismerünk ! ■ Ez a jurátus volt Ferenczy Pista Ung vármegyéből. Él-e, nem él-e, mi lett sorsa, élete futása, nem tudom. Tízen is feleltek: — Igazad van, Pista! Megindult a tanakodás. Hogy az idegen nem ismeri országunkat, szent igaz, de szomorú igazság is. Hogy a föld kerekségének minden országáról vannak útleírások, ez is igaz. Még a Csendes-tenger vad szigeteit is járják: ime, minden naptár tele van a gyönyörű leírásokkal. Magyarországról semmi. Ide nem jön se angol, se olasz, se francia, se amerikai. Ha jön is, fut, szökik, nemi ír, eltagadja, hogy itt járt. Német ugyan elég jár, de vagy hallgat rólunk vagy ha szól és ír, hazudik és gyaláz. De hiszen nem is csodálhatjuk. Mi ma- PESTI HÍRLAP ____________1906. február 1., csütörtök.