Pesti Hírlap, 1906. február (28. évfolyam, 31-45. szám)

1906-02-01 / 31. szám

_ ___________________________ [Ausztria netalánt­­szétbomlása esetén, az eu­rópai diplomácia Ausztria elejtett hivatását Magyarországra ruházza át, csak akkor tűn­nék föl a valószínűség derűjében, ha azon pil­lanatban, melyben a katasztrófa bekövetkez­nék, az európai diplomácia előtt egy kompakt, reintegrált Magyarország állana itt, melyet bármely hatalomnak is lehetetlen vagy leg­alább bajos volna ignorálnia és mellőznie“. Régi igazságok, 1866. végén elhangzók. S 1867. februárjának 17-én kinevezi a király abszolutisztikus uralma után az első felelős magyar kormányt. Az évforduló közeledik. A parlamenti, alkotmányos Magyarországot sze­­retnék már ünnepelni királyunkkal együtt azon az emlékezetes napon A válság. ,'A béke megvan“. — Ezt zengik hegyen és völgyön. „Csakhogy­ végre megvan a béke“ .— sóhajtják az aggodalomtól félig felszabadul­tan mindazok, akik a rendkívüli harc kimenete­létől, katasztrófától féltek. A Nílus partjára nem­ lehetett vezérlő bizottsági ülést összehívni, de azért bizonyára az Afrikában üdülő magya­rok is örömmel fogadják a kedves, megnyug­tató és szívderítő hírt, hogy megvan a béke. Minden jó érzésű ember, mindenki, aki hazája és királya sorsának javáért szeret munkál­kodni, örvend azon, hogy most már nemcsak a hangulat fordult a béke felé, hanem cseleke­detek és tények is azt igazolják, hogy komoly törekvés van a normális viszonyok helyreállí­tására. A vezérlő bizottság valamennyi hatá­rozata — amint mi értesülünk — a békeszerzés jegyében keletkezett. A királyi üzenetnek egyet­len pontja sem volt, amelyet a bizottság feltét­lenül visszautasított volna. Azokat a pontokat is, amelyek a képviselőház feliratával a legna­gyobb ellentétben vannak, úgy igyekezett értel­mezni a vezérlő bizottság, hogy össze lehet egyeztetni a válasz nélkül hagyott felirattal. Amikor gróf Andrássy Gyula arról tett jelen­tést, hogy ő a király feltételei alapján a kor­mányalakítást nem biztosíthatja, akkor a ve­zérlő bizottság az üzenet másik részét kezdte tárgyalni, hogy, tudniillik, mi történik abban az esetben, hogy ha nem lehet békét létesíteni. Az üzenet ezen részének a tárgyalása fölkeltette a vágyódást, hogy bármily módozatok között is, de a békekötés érdekében a közeledés hajlandó­ságáról kell tanúságot tenni. A vezérlő bizottság mai ülésén megszö­vegezte a királyi üzenetre való választ, melynek lényege az, hogy a parlament többségi pártjai­nak a vezetői minden törekvésüket a békekötés létesítésére fordítják s ebből a célból az ország, a monarchia és a trón jól felfogott érdekeinek ügyelembe vételével a király álláspontja alap­­ján a maguk programmját ezzel összeegyez­tetve a békekötés részletei felől tárgyalni óhaj­tanak. A válasz átadásával a vezérlő bizottság gróf Andrássy Gyulát bízta meg, aminthogy a király is gróf Andrássy Gyulát hatalmazta fel nemcsak azzal, hogy az ő üzenetét a koalíció­hoz vigye, de megbizta azzal is, hogy a koalí­ció erre adandó válaszát vele közölje. Az az indiszkréció, hogy a Fejérváry-kormány a ki­rályi kihallgatás és üzenet egy részének a tar­talmát korábban közölte, semmint azt a ve­zérlő bizottság tudomására lehetett volna jut­tatni, célt tévesztett volt, mert épen ebből azt látva, hogy a Fejérváry-kormány cselszövések­kel is igyekszik meghiúsítani a békét, „csak azért is“ mindent megtettek, hogy az egyezke­dés útját el ne zárják. Gróf Andrássy Gyula táviratilag kihall­gatásra jelentkezett a kabinetiroda utján a ki­rálynál. Mint a király és a koalíció megbízottja, holnap Bécsben lesz gróf Andrássy Gyula és referálni fog a szövetkezett ellenzék vezéreinek az állásfoglalásáról. Amint mi tudjuk, 17-en voltak a megegyezés mellett és 7-en ellene. Te­hát még abszolút többség is volt amellett, hogy a béke gyönge plántáját nem szabad eltiporni, hanem minden kártevő szél és fagy ellen óvni kell és fejlődését, elő kell segíteni. Az a kérdés már most, hogy vajon telje­sen bízni lehet-e a komoly béke elkövetkezésében. Mindenesetre korainak tartjuk a miniszteri névsorok összeállítását s mindazt, ami ezekkel a kombinációkkal összefügg. Sőt korainak tart­juk a teljes optimizmust is, mely a béke perfek­­tuálását látja abban, hogy a vezérlő bizottság minden pontban engedett. Meg kell várnunk, hogy ezen óriási engedékenyszerű hajlamra mi lesz a felelet Pécsben? Vajon nem növeli-e meg a mindenáron való békekötés hajlandósága a bécsi falánkságot, vajon nem olvassák-e ki­ a feleletből azt, hogy Fejérváryéknak­ volt iga­zuk, akik azt mondták, hogy a magyar nemzet meg van puhítva és csak rövid idő kérdése, hogy teljesen megtörhessék ezt a nemzetet? Vajon nem látja-e kedvezőnek az időt Go­­luchowski, a nagy intrikus, arra, hogy az ő ideája szerint megvesse a monarchia átalakí­tásának alapjait a képen, hogy egy olyan biro­dalmat alkosson a trón várományosa részére, amely birodalomban a magyar csakis mint néptörzs szerepeljen? És ha ezen célzattal az engedékenység hatása alatt Bécsben még töb­bet követelnek, vajon akkor is meglesz a béke? A gondolkozó elé e kérdések a képen tolulnak, mint a derültnek látszó égre a hirtelen előre­nyomuló vihart rejtő fellegek. Mert hiszen bár­miben állapodnának is meg a vezérek, ha a bécsi további kívánalmakkal szemben is a tel­jes megoldást hangoztatnák is, ez a megálla­podás épen semmit sem ér, hogy ha a nemzet egyetértését meg nem szerezhetik. A nemzet, amely képviselőinek megbízást, adott, követelni fogja a fogadalmak beváltását és ha ez nem történik meg, akkor autom­atice keletkezik a parlamentben olyan ellenzék, mely a nemzeti kívánalmakat továbbra is sürgeti és a jogokról való lemondást lehetetlenné fogja tenni. A különböző nyilatkozatokból már most is meg lehet állapítani azt, hogy a katonai kér­dések olyan kikapcsolása, mely minden alkot­mányos, jogos és törvényes törekvést lehetet­lenné tenne, nem képzelhető. Lehetséges, hogy az uralkodó kedvéért az ő felségjogai felől táp­lált felfogását inkább gyöngédségből és a múl­tak mulasztásainak a bűnhődése gyanánt, érin­tetlenül hagyjuk. De elképzelhetetlen, hogy e felségjogokat ne aképen magyarázzák, hogy ezek csupán vélt jogok és még inkább elképzel­hetetlen, hogy egy deklaráció vagy hasonló forma keretében ki ne fejeznék azt, hogy a nemzet erre vonatkozó törvényes és alkotmá­nyos álláspontjából semmit fel nem ad, hanem ellenkezőleg jogait fentartja, sőt e fentartást a tapasztalatok folytán még inkább megerősí­­­teni törekszik. Lehetetlen elképzelni, hogy mi nagy küzdelem után egyezség keletkezzék anél­különös jó szokása volt Hollinger uram­nak. A lutri. Minden este bankot adott, lutrit játszott, nyerni hagyta vendégeit egy krajcárért húsz egész garasig. Húsz garas volt akkor egy forint. Ha váltó garas, akkor váltó forint, ha pengő, hát pengő. Ötven váltógaras tett egy pengő forintot, egy forintban volt hatvan kraj­cár, egy pengő forintban százötven váltó kraj­cár. Amint a játék órája eljött, Hollinger uram csak hozta be nagy bádog edényben a garasokat. Hozott be félvékonyit, néhány szá­zat, talán ezeret is. Ezekből áll majd a nye­remény. A garas rézpénz volt. Volt krajcáros, két krajcáros, garasos és két garasos rézpénz. Ily otromba pénzeket ma már csak Olaszország­ban lehet látni. A pénzek ötvenfélék és száz esz­tendősek voltak. Némelyik olyan kopott, hogy se csirját, se fejét, se írását nem lehetett látni. Amelyik nem volt kopott, az tele volt zöld rozs­dával, méreggel, szenynyel s a ragadós piszok­nak mindenféle fajtájával. Ezer szerencse, hogy, a doktorok akkor még nem találták föl a­ a bacillust, különben annak a nemzedéknek ki kellett volna pusztulnia utolsó emberig. Hollinger uram a nyereményre szánt ga­rasokat előbb megfürösztötte forró vízben, az­után megmosdatta szappanos, vízben, végre megkeséltette istenesen .Ha sehol a világon, de Hollinger uramnál fényes garast lehetett kapni. A lutrijátékot, a számhúzást, a kikiáltást, a nyereményosztást már nem beszélem el, úgy is tudja mindenki. A kikiáltott számokat min­denki megjegyezte a tabelláján s ha már há­rom száma volt, jelentkezett a tornóra s meg­kapta húsz fényes garasát. Elég volt a nyere­mény a kávéházi költségre hat napig. A jurátus is játszott s minden jurátus játszott. Mi volt az az egy krajcár kockázat a kávéházi költség mellett? Külön asztaloknál ültek a jurátusok. So­kan voltak. Volt az országgyűlésen négy-öt­száz. Fiatal,, egészséges, vidám­, lánglelkü mind. Nemcsak a követ urak mellett voltak ju­rátusok, hanem a királyi táblabírák mellett is. S tetemes számban minden este összesereglettek Hollinger uram kávéházában. Július közepén volt az idő. Az ország­­gyűlés elnapolta magát egy hónapra vagy hat hétre. A lutri végeztével épen arról tanácskoz­tak a jurátusok,, hol és miként töltsék a szü­netet? A közeli vármegyék s a dunaparti várme­gyék jurátusainak a kérdés nem okozott gon­dot. Ők haza­rándulnak. Olcsón is, gyorsan is hazaérnek. A dunai hajók is elviszik őket. Ott­hon aztán vidáman töltik az időt . De mit csináljanak a messze lakók? A felső vármegyék ifjai, a tiszán-inneni és tiszán­túli ifjak? Egy-két hétig utazzanak­ haza, egy-két hétig vissza, elmúlik a szünet az uta­zásban. Hát a sok hiábavaló költség és fá­radság? Mire való volna az? Egyik messze vidéki jurátus odakiált kö­zibük : — Tudjátok mitt, fiúk, járjuk be hát az országnak azt a részét, amelyet eddig nem is­merünk ! ■ Ez a jurátus volt Ferenczy Pista Ung vármegyéből. Él-e, nem­ él-e, mi lett sorsa, élete futása, nem tudom. Tízen is feleltek: —­ Igazad van, Pista! Megindult a tanakodás. Hogy az idegen nem ismeri országunkat, szent igaz, de szo­morú igazság is. Hogy a föld kerekségének minden országáról vannak útleírások, ez is igaz. Még a Csendes-tenger vad szigeteit is jár­ják: ime, minden naptár tele van a gyönyörű leírásokkal. Magyarországról semmi. Ide nem jön se angol, se olasz, se francia, se amerikai. Ha jön is, fut, szökik, nemi ír, eltagadja, hogy itt járt. Német ugyan elég jár, de vagy hallgat rólunk vagy ha szól és ír, hazudik és gyaláz. De hiszen nem is csodálhatjuk. Mi ma- PESTI HÍRLAP ____________1906. február 1., csütörtök.

Next