Pesti Hírlap, 1906. február (28. évfolyam, 46-59. szám)

1906-02-16 / 46. szám

__ Budapest, 1906.____________________XXVIII. évf. 46 (6775.) szám._______________ Péntek, február 18. Előfizetési árak: Szerkesztőség­: Egész évre____28 k. — f. Budapest, Váci­ körut 78. Félévre...............14­3 — I­­8melet* ,, * " 7 * * 15| fij hová a lap szellemi részét Negyedévre * • • ^ m­inden közlemény in* Megjelenik minden nap, ünnep p ^ szétküldésére vonatkozó fel« és vasárnap után is. szólalások intézendők. A föloszlatás. fAz országgyűlés feloszlatása bevégzett lény. Számolnunk kell vele, mint az évszázados .osztrák uralom baklövései sorozatának egy újabb láncszemével. Leszámolhatunk vele an­nál könnyebben, mert a múltak tapasztalata szerint minden ilyen lépés, amely az összbiro­­dalom fantomja felé irányult, a Habsburg­­monarchia gyengítésére vezetett s igy önmagá­ban hordta sikertelensége és visszaszívása m­ag­yát. Hogy ez a mag mikor csírázik ki, a körülményektől függ; egy bizonyos, hogy bár­mily hosszú ideig volt is a kedvezőtlen viszo­nyok következtében meddőségre kárhoztatva,­­veszendőbe nem ment soha, gyökeret vert előbb­­utóbb. Hetek óta suttogják és beszélik, hogy a kormány kegyelemdöfésre készül a­ „renitens“ parlament ellen. Sokan voltunk, akik kételked­tünk benne, nem a törvénybe és alkotmányba ütköző volta miatt — ezen már régen túl va­gyunk, — hanem azért, mert nem hittük, hogy a kormányban legyen elég vakmerőség és haza­­fiatlanság, a bécsi körökben annyi rövidlátás és elfogultság, hogy olyan lépés megtételét­­halják a­ felségnek, amely nemcsak az ő alkot­mányos érzületeibe és koronázási esküjébe vetett hitünket, hanem az intéző körök politikai érett­sége és rátermettsége iránt táplált külön­ben is csekély véleményünket alapjában megin­gatja. Ezzel szemben igen sokan voltak, akik kezdettől fogva azt hangoztatták, hogy mentes­képtelenebb és ostobább valamely terv, annál nagyobb a v­alószín­űség, hogy megvalósítják. És­pedig nemcsak a korona mostani tanács­adóira való tekintettel, hanem a monarchia­­egész múltját véve alapul. És ezeknek lett igazuk. Az osztrák körök s a király ismét elszalasztottak egy alkalmat, amely úgy lehet, sohase fog visszajönni. Mód­jukban állt, hogy igen csekély engedményekkel és előzékenységgel 67-es alapra hozzák a füg­getlenségi pártnak túlnyomó részét, s ők ahe­lyett, hogy felismerték volna ezt az óriási er­kölcsi sikert, ellökik maguktól nemcsak ezt a­­pártot, nemcsak a velük szövetkezetteket, ha­nem az egész nemzetet, minden tisztességes magyar embert, a csonkák lakóit kivéve. Ugyanazt a politikát látjuk megismételve, amely nem adja át Velencét az olaszoknak nagy pénzért, amikor kérik, hanem egy hóval később felajánlja ingyen, amikor már késő, amely nem fogadja el Poroszország békeajánlatát a schleswigholsteini viszály megoldására nézve, hanem támogat és pénzel egy kétes jogú jött­­m­ent trónkövetelőt, hogy aztán hercegestül együtt elveszítse ne csak Schleswig-Holsteint, hanem a hegemóniát, a felkínált déli államo­kat, egy sereg jó katonát, tekintélyét, fegyve­reinek becsületét, szóval mindent, amit oko­sabb eljárással menthetett volna; ugyanaz a politika ez, amely visszavonulta a létszámfel­emelő javaslatot, amikor késő volt, s koncesz­­sziókat adott a 9-es bizottság programmjaiban, amelyek akkor már senkit ki nem elégítettek, de fél évvel azelőtt és önként adva alkalmatosak lettek volna, hogy egy évtizedre kiható békét szerezzenek a monarchiának. Ma már késő erről beszélni. A kocka el van vetve s az osztrák államférfiaknak és a dinasztiának lesz benne elég módjuk még tör­­ni a fejüket, hogy tulajdonképen hol is hibáz­­ták el a dolgot. Mert hogy elhibázták, az bizo­nyos. A politikában pedig büntetlenül nem le­het hibákat elkövetni. A föloszlatást két szempontból lehet bi­­rálni: jogi és politikai szempontból. Jogi szempontból két törvény jön figye­­­lembe. Az 1867 : X. t. c. és az 1848 : IV. t. c. Az előbbi értelmében az országgyűlés csak akkor oszlatható fel, ha az még oly időben hívható egybe, hogy a zárszámadás s a jövő évi költségvetés az új országgyűlésen még az év végéig letárgyalhatók. Ezen törvény értel­mében köztudatba ment és ő felsége is vallotta — amint az 1899-ben kitűnt, — hogy az or­szággyűlés csak november közepéig oszlatható fel, mert 42 nap kell az új országgyűlés össze­illésére; ha a kormány ezt a terminust elmu­lasztja, s ex­ lexbe megy, a föloszlatás már nem történhetik meg, egyrészt mert a törvény tiltja, másrészt mert a kormány költségvetési felhatal­mazás nélkül kezelvén a közpénzeket a rendes­nél fokozottabb és állandóbb ellenőrzésre szorul. Ezen a felfogáson és köztudaton Tisza István államférfin genialitása az elmúlt évben rést ütött s a törvény betűjébe kapaszkodva (ugyanakkor, amikor a házszabályoknál épen a betűt sértette meg!) elhitette a királylyal, hogy ez a tilalom csak november közepétől de­cember 31-ig terjed, ellenben január elsején­­m­ár feloszlatható az országgyűlés, mert a tör­vény világosan „jövő évi“ költségvetésről szól. Nagyon hasonlatos ez a rabulisztika ahoz, mintha valaki egy háznak második emeletet akar építeni, holott még első sincs. A kakasok és a tudós. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Az öreg Mayer Kajetán Giprián Matheas mathematikai és énektanár volt negyven esz­tendeig, egyesítvén a mélységekbe hatót a magasba szárnyaiéval. Hegy­ven esztendő múlva az iskolából nyugalomba s a főváros­ból egy sváb faluba vonult. Nőtlenül és tánto­­ríthatatlanul küzdött nagy becsvág­ggal, hogy a Mayer nevet ismeretesssé tegye. Csakis azért jött el Sziriából, hol ifjú korában atyja hár­rázni és cite­rázni kényszerítette. Nem, az ő életét ne hegedülje el szent Dávid. A régi­­jó világban tanár lett Pesten, kéjt­ős tanár, mert szerette a mellékkeresetet. Tudós kedvvel ragasztotta nevéhez a jóhangzásu Pithá­­gorász nevét, úgy hogy Mayer Kajetán Giprián Pithágorásznak irta magát, a nagy gonk tu­dós nevével igyekezvén fölhívni a figyelmet a Mayer-név nem közönséges voltára. —­ így van az, ha az ember olyan nép­szerűtlen tudománynak szenteli magát, mint a mathematika — bánatoskodott nyugdíjas magányában a professzor. Senki sem ért a mathematikához. Ami pedig az éneket illeti, rám fogták, hogy nincs hangom s rám dispu­­tálták, hogy trombitáljak. Ezért meg a szom­szédok szidtak. De azért nem nyugszom mint nyugdíjas. Mayer! valamit okvetlen tenned kell. Gondolkozott, sokat gondolkozott. Elő­vette trombitáját is és harsogtatta. Bárcsak a ág mű­­ Mayer név harsogna így. Hajnalban, mikor­­ fölébredt, mindig dicsőségről és névről ábrán­dozott. Olyan kedvesen hangzott ilyenkor a kakasok kukorékolása, mintha őt üdvözölnék, amiért szintén ébren van már. Trombitájával válaszolt. Kísérni próbálta a kakasok énekét, de sehogy sem sikerült alkalmazkodni a réz­­h­angszerrel a pompás hangú énekesekhez. — Mit is énekelhetnek a kakasok? — el­mélkedett és töprenkedett a mathematikailag edzett fő és kedély. — Van-e határozott éne­kük, dallamuk? Ez nem közönséges kérdés. Egy kakas hatalmas énekes, orchestrális énekes. Sapristi! Nekem úgy tetszik, hogy a kakas hős énekes harsogó fortisszimókkal. A fülemile, a kanári, a csíz primadonna. Tegyünk meg­figyeléseket! Jó eszméim támadtak, hogy azok­kal önálló kutató és specialista lehessek. Ko­runkban úgyis a specialistáké a világ. Még­ mindig sokat gondolkozott bar, sör és szivarfüst mellett. Látni lehetett az asztalon kí­vül is, amint a nyaralóktól megszállt falu utcáin lehorgasztott fővel, hóna alatt a zöld zacskóba kötött trombitával végigvonult, semmire sem figyelve, csak az utcán kapargáló tyúkokra és kezderkedő kakasokra. Veszekedésig menő alkudozással összevá­sárolt hét darab kakast nem lukullusi, hanem búvárlati célokra. Naponkint órákat töltött ve­lük mindaddig, amíg a kakasok pihenő órája el nem következik. A kakasok a magok pihenő idejét nagyon is megérdemelték, mert napköz­ben páros harcokban ádázul küszködtek, ir­tózatosan kukorékoltak és agyarkodtak egy­másra. Az önös és nagyon autokrata vörös r mii iiwi—-fT.iíii, julmiijil--------­koronásfőket utoljára is a ketrecekben külön száműzetésbe kellett vinni. — Különös mérges állatok — mondta az öreg német az ő szilárd meggyőződésével s ezt föl is jegyezte, mint azon nap eredményét. — Hangjukat is próbára tettem. Bármennyit éne­kelnek, ki nem merülnek. Tojást itattam velük torkuk és gégéjük konzerválására. A tudós már virradatkor leste kakasait ceruzával és kottapapirossal ellátva. Firkálta a kakas-énekeket napközben is. A szomszédok kakasait hasonló vizsla figyelemmel kísérte. Estefelé, mikor az énekek elnémultak, tudós Kajetán elővette gyermekkori hű társát, ma­gához ölelte és kakas-kukorékolást trombitált. — Professzor úr — szólt a szomszéd nyaraló — minek trombitál ön minden este olyan átkozott kakas­ áriákat. Egész nap Pes­ten vagyok s este nem hallhatom a kis leányo­mat, aki most kezd beszélni. Kajetán Giprián gúnyosan mosolygott, eszébe jutván a kutatók és korszakalkotó felta­lálók rendes sorsa, a kicsinylés, félreismerés és az üldözés. — Szunyogcincogást csak nem trombitál­hatok — válaszolt méltóságosan és a vissza­utasítást tökéletesen kifejező hangon. Jegyzetei, hangjegyei, átgondolt theóriái­­nak alfejezetekre osztott szakaszai napról­­napra nőttek. „Taktus-érzésük nincs a kakasoknak —– jegyezte föl egyszer az öreg német. — Tanul­mányozandó, hogy a kakasoknak van-e érzé­kük és utánzó képességük környezetük zaja, hangja iránt, mint a szajkóknak. A Festi Hírlap mai száma 28 oldal.

Next