Pesti Hírlap, 1906. május (28. évfolyam, 120-133. szám)

1906-05-01 / 120. szám

2 PESTI HIRLAP *1906. május 1. kedd. 67-es politikus fog ülni. Vajon nem fog ebből még veszedelmesebb válság kifejlődni? Ez a negyvennyolcas képviselők haza­­fiságától, politikai higgadtságától s belátá­sától függ. Be kell ugyanis látniok, hogy a negyvennyolcas Programm néhány pontjá­nak érvényesítéséről, az önálló hadseregről s önálló külügyi képviseletről le kell monda­­niok, mert ezeket a terheket az ország meg s­em bírja (még ha a király és Ausztria miatt valósítani is lehetne), de ezek helyett annál is inkább törekedhetnek Programmjuk más pont­jainak érvényesítésére, az önálló vámterületre, külön jegybankra, a választói jognak a magyar nyelvhez kötésére, a népoktatás államosítá­sára, stb. Ha a 48-as párt vezérei 67-es kor­mányban szolgálhatják az országot, úgy a köz­katonák is követhetik vezéreiket a 67-es ala­pon való alkotó munkában. Kiemelkedő momentuma a választások­nak az, hogy a nemzetközi szocialisták abszo­lúte nem tudtak talajt találni az országban.­­Ez igen nagy fontosságú esemény. Kivonhat­nák maguknak belőle a tanulságot e párt ve­zérei. E tanulság pedig az, hogy ne legyenek nemzetköziek a szocialisták. A szociál­demo­­krácia eszméi az egész országban még az in­­telligens osztályokban is széles elterjedést nyer­nének abban a percben, amelyben nemzetivé alakulna át a szociál­demokrata párt. Szomorú jelensége azonban a választá­soknak a nemzetiségi jelöltek megszaporodása­­ különösen az, hogy egyes kerületekben haza­­ellenes agitációkra ragadtatták magukat a nemzetiségi jelöltek és kortesek. Figyelmeztet­jük az új kormányt, hogy ezekkel a jelenségek­kel szemben a legszigorúbban járjon el. Mert a nemzetiségi izgatást nem tűrték el még a régi szabadelvű kormányok sem, annál nagyobb kö­telessége az erélyes föllépés a nemzeti kor­mánynak. mim—!——_—!----------,— megy a szeretődhöz és cifrálod magadat. Za-­latnán veszel piros gyöngyöt, csüngős fülbeva­lót és idehaza m­egdöglöttek a malacok, elpusz­tult a borjú s most nincs más állatunk, csak az az egy rossz tehenünk, amit a Juan őriz. Látod, Hirina . . . A köny végigfolyt a kis sánta és kancsal­aláb szertelen arcán s úgy nézett fel a magas, szép, erős asszonyra, aki jókedvűen vicsorította rá fehér fogait. — Nem ér az semmit, Simon, — kaca­gott, — azért én téged ki nem állhatlak! Az bi­zony igaz, hogy én lusta vagyok, meg szeretem is Juont, de hát minek vettél el? Tudtad, hoigy a Juon szeretője vagyok s mégis elvettél. Kérte­lek én reá? — Nem kértél, — felelte Simon sötéten s letörülte a konyát. — Hát igazán nem állhatsz ki, Hirina? — Nem én! — kacagott az asszony s be­fordult a szak­ítástetejü viskóba s a patkán megigazította a tüzet. Az ajtó mellett, rossz lábú lócán új fenyőfateknő állott, piszkos, szappa­nos viz volt benne, meg pár darab ruha, inggel szappanozta be Hirina s még most se mos­ta ki. A kialudt tűz nehezen gyuladt fel, füst­tel telt meg a ház s a vékony falakon mozogtak a füstös, papiros szentképek s valahonnét egy tarka szenteltgyertya esett le. Hirina felvette a szentelt­ gyertyát, meg­csókolta, keresztet vetett magára s halkan egy templomi ének dúdolásába fogott: Oh szent Flórián . . . De mindjárt abba hagyta s az ab­lak párkányáról levett egy félig férges fűzfa­­almát, beleharapott s lekuporodott a tűz elé, Simon künn ült a Hirina alőb­­bi helyén a kövön s fejét a tenye­rébe hajtva, a térdén könyökölt és jobbra nézett a hegyek felé, melyeknek a lábai egész lenn, a falu határára ereszkedtek le. Va­lahonnét egyhangú kopogás, fel­szen­tés s a ház háta mögül egy kis gyors fo­lyású hegyipataknak zúgása hallatszott. Simonnak fájt a nyomorék lába, mint mindig szeles időben s némelykor felszisszent és a drákot emlegette, de inkább fájt a szive s erre a fájdalomra a Domnyezóhoz fohász­kodott. Benn a tűz mellett Hirina megette az almáját, felállt s hozzáfogott a mosáshoz és énekelt. Szép alt hangja volt, szomorú és épen a bús szláv nótához illő s a ruha csattogott a vízben keze alatt. Simon még dúsabban hajtotta le fejét , már nem látott semmit a hegyekből, a szürke égből, a lába hasogatását sem érezte, csak a Hirina opálszányi szemét látta, meg a kívána­tos formáit. A csókja édességére gondolt, mire vad melegség futott át rajta és felugrott. Vala­mi olyan érzése jött, hogy ilyen kínok között nem érdemes élni s hogy vagy neki, vagy más valakinek, de valakinek okvetlenül meg kell halni. S a pajta felé indult. Bement az alacsony ajtón, felmászott egy rossz lajtorján a padlás­ra, ahol a széna állt s mikor újra lejött, meg­tisztogatta magát a szénától s a tüszőjébe egy jól kiélesitett fejszét csúsztatott. Azután erősen fejébe nyomta a báránybőr sapkáját s az ajtó előtt elmenve, pár percig szótlanul, ellágyulva nézte a mosó asszonyt. — Hát csakugyan nem állhatsz ki, Hiri­na? — kérdezte szomorúan. Az asszony feleletül dühösen csapott egy csomó szappanhabot a szeme közé. Simon letörülte keze fejével a habot, a szemét újra elöntötte a vér, aztán megfordult és­ elindult lefelé, az Ompolynak tartva. Lux Tulka.­ ­ A helyzet. A második választási nap eredménye is beigazolta az előzetes kombinációkat: a függet­lenségi párt oly túlnyomó nagy szám­ban ju­tott mandátumhoz, hogy a többi pártok törpe kisebbséggé válnak mellette. Ezenkívül pedig soha eddig ennyi egyhangú választás Magyar­­országon nem volt és pedig egyhangúlag majd­nem mind függetlenségieket kiáltottak ki. Leg­több helyen kilenc órakor kezdték a választási eljárást s már délelőtt tiz órára hálomszámra érkeztek a sürgönyök a pártkörökb­e, a belügy­minisztériumba s a szerkesztőségekbe az egy­hangúlag megválasztott képviselőkről. Az ed­digi függetlenségi képviselőket majdnem mind újra megválasztották és majdnem­ m­indannyiat egyhangúlag. Emiatt igen feltűnő minden bu­kás, mely itt-ott igen szórványosan, de mégis megtörtént. Például Visontai Soma megbukott Gyöngyösön. Visontai, aki, amidőn legelőször volt szó arról, hogy a koalíció átvegye a kor­mányt, amikor tavaly Kossuth Ferenc elő­ször volt a Burgban, igazságügyi államtitkár­jelölt gyanánt szerepelt, most pedig mandá­tumhoz sem­ jutott régi kerületében, Gyöngyö­sön. Elsodorta őt a klerikális áramlat, melyet képviselő korában nem törekedett eléggé vissza­szorítani. A parlament legutóbbi képének egyik jellemző alakja is hiányozni fog: megbukott Makkai Zsigmond, az ákosfalvi székelyparaszt, akit pedig a Kossuth-párt szeretettel hivatalo­san jelölt. A már erősen elhízott és korán el­készülve dülöngöző barótruhás Makkai Zsig­­mondot már nem juttatta vissza kerülete abba a jó módba, hogy százforintos szőnyegekre köpködhessen és hogy udvari lakások töltsék neki a bort a budai királyi váriakban. Azt mondják, hogy az ellenjelölttel kiegyezett, mert belátta, hogy nem neki való a képviselőség s inkább otthon maradt kis hidakat építeni, ami inkább használ az egészségének. Kár érette. Nem volt ostobább, mint számos finom kollé­gája és nem kevésbbé volt mértéktelen az élve­zetekben, amelyek Pesten a kiváltságosoknál jutnak, mint a többi. Kár azért is, mert a szem­­lélőnek igen tanulságos volt látni, hogy mivé válik az egyszerű paraszt, ha a véletlen úri sorsba, szerencséhez, juttatja. Tanulságos még a választások eredményéből, hogy elestek nagy­­birtokosok, akiknek eddig az egész kerület­i markukban volt, megbuktak, mert nem­ voltak függetlenségiek. Akiknek a birtoka két kerü­letre is elnyúlik s akik régebben négy-öt man­dátum fölött is rendelkeztek, azokat most le­győzte egy-egy szimpla függetlenségi jelöl. Kóstoló volt ez az általános titkos választói jog­ból, amit meg sem vártak, hanem a birtokos­tól függő emberek egyszerűen nyíltan és bát­ran leszavaztak a vele szemben föllépő függet­lenségi jelöltre. A mai választások eredményéből konsta­tálni lehet, hogy az eddig választásra kerülő összes Herbertéket, a vezető politikusok fiait és atyafiait, mind megválasztották -és pedig leg­többjét egyhangúlag. A közönség élénk figye­lemmel olvasta a róluk szóló híreket, minthogy érdeklődését fölkeltették a hírlapbeli ismerte­tések. A mostani alakulás ellenségei is legin­kább ezt a körülményt használják fel az új rendszer támadására, mert tényleg rendkívüli módon viszatetsző, hogy akik a hatalomhoz jutottak, oly mohón igyekeztek hozzátartozóik elhelyezésére. A közönség továbbá részben ebből tipeli ki, hogy a mostani országgyűlés hosszabb időtartamú lesz, mint ahogy azt a programai­ban hirdették, mert máskülönben csak két esz­­■­­­tendőre nem igyekeztek volna annyira az elhe­lyezkedéssel. Úgy gondolkoznak, hogy a kép­viselők, akik most bejutnak, arra fognak töre­kedni, hogy együttmaradjanak. Ehez pedig az szükséges, hogy megszavazzák az újonclétszám fölemelését és a véderő­reformot nem­ több en­­gedménynyel, mint amennyit a régi szabad­elvű párt kilences bizottságának a programjó­­jában kilátásba helyeztek. Ezek­­a föltevések azonban mind csak ötletszerűen bukkannak fel, a mandátumért való nagy tolongásban ke­resve az indokokat. A volt szabadelvű pártból legtöbb kerü­letet a függetlenségi párt hódított el. A függetlenségi párt elvett az uj­ párttól is öt kerületet. Magának b. Bánffynak is volt. Szegeden függetlenségi ellenjelöltje, de a sze­gediek kitartása és lelkesedése leverte ezt és mandátumot juttatott bánó Bánffy Dezsőnek. Ez iránt a választás iránt fővárosszerte nagy volt az érdeklődés és mindenütt örömmel vet­,­ték tudomásul, hogy báró Bánffy Dezsőnek a szegediek megbízó levelet adnak. De kibukott Polczner Jenő függetlenségi, akit most nem választottak meg Szegeden. Az új Háznak tehát nem lesz szerencséje a tipikus, nyakkendőtan képviselőhöz. Az alkotmánypárt hódítása, alig látszik, holott azt hitték, hogy a hatvanhetes szabad-­­elvű párti kerületek a hatvanhetes alkotmány­párthoz jutnak. A néppárt majdnem szerzett annyit, mint az alkotmánypárt, de, sőt minden koalíciós egyezség dacára a függetlenségi párt az alkotmány­párttól­ is hódított kerületeket. A nemzetiségek nem mutatkoztak olyan veszedelmeseknek, mint ahogy képzeltük. De ők szerezték meg a választási zavarokat, izgatá­saik miatt a hatóságnak fegyveres assziszten­ciát kellett igénybe venni és néhány baleset je­löli meg, hogy­ a nemzetiségi izgatók nyugta­lankodtak. De győzelmeik fölötte jelentéktele­­­nek, leginkább csak ott győzhettek, ahová velük szemben a magyarság szemében is ellenszen­ves, együgyű és méltatlan jelölteket küldtek. A néppárt megnövekszik. A­­ néppártot egyik párt sem bántotta, a régiek majdnem mind egyhangú választással jönnek vissza, de

Next