Pesti Hírlap, 1906. június (28. évfolyam, 164-178. szám)

1906-06-16 / 164. szám

Budapest, 1806.___________________XXVI. évf. 161 (9893 ) szám.______________ Szombat, juniu­s 16. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre____28 k. - t Budapest, Váci­ körut 78. Félévre tí­z emelet, Negyedévre* hová szeremi­ részét flegjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is­ szólalások intézendők. A közös hadügyek. Ez a debüt nagyon érdekes volt. Ma már épen a közös hadügyminisztérium­ költségve­tése mellé kellett letelepedniük a függetlenségi delegátusoknak és megkezdeni a költségek meg­szavazását oly intézmények fentartására, sőt erősítésére, amely intézményeknek megváltoz­tatása, átalakítása s részben eltörlése a nem­zeti politika egyik legfontosabb célját képezi. A dolog simán ment. Münnichék idejében sem volt kisebb vita, mint most, amikor a szél­­bali negyvennyolcas Okolicsányi ajánlotta elfo­gadásra a hadügyi költségvetés tételeit. Pedig most a millióknak még nagyobb tömeget kell megszavazni, mint akkor. És a delegáció had­ügyi albizottságának mai ülése után már a legnagyobb bizonyossággal konstatálni lehet, hogy semmi baj sem lesz: a béke­egyezségnek ezen pontja — a nagy katonai terhek megsza­vazása — kellő időre meg fog történni s a császárnak megadják azt, ami a császáré és ka­tonájának azt, ami a katonáé. A magyar nem­zet viszont nem kap semmit. Sőt épen határo­zottan ki van kötve, hogy a magyar nemzet most nem is kérhet semmit, nem hangoztat­hatja a törvényes kívánalmakat, mert hisz azért, hogy mindent megad a császárnak, cse­rébe visszakapta alkotmányát a­­ királytól. De se panasz, se keserűség ne legyen most. A magyar áldozatra kész volt mindig, valahányszor alkotmányos formában fordultak hozzá. Miután pedig a király visszatért az al­kotmányossághoz, miután elűzte a nemzet ellen lázadó brigantik csoportját és miután királyi tényével az alkotmányvédőket és a nemzeti ,11 - - T-T-i—n-rr ÍJtTTm Tgfli."~"i mSiTmt.......­szellem képviselőit állította felelősséggel a kor­mányzás élére: a nemzet ismét áldozatkész, le­­gális adófizetővé válik és idegen intézmények fentartására is ad pénzt, ha a király úgy véli, hogy a maga hatalmának megtartása cél­jából ez intézményekre szükség van. Mily cso­dálatos a nagy megpróbáltatások és szenvedé­sek után is mindig a jó sorsban reménykedő és az ígéretekben bizakodó magyar lélek. Száz­milliókat szavaznak meg percek alatt közös katonai kiadásokra. Holott e közös katonaság­ról a nemzetnek legutóbbi emléke gyanánt az maradt, hogy az abszolutisztikus kormány csodabogarait, a királyi biztosokat, a kor­mánybiztosokat, a megyefőnököket, komiszáru­sokat és mindenféle labancokat e kato­naság fogta körül védelmező fal gya­nánt, hogy a megbántott, vérig sértett magyarság szét ne tépje és el ne tiporja őket. A katonaság jelent meg hatalmat kölcsönözni nekik a fegyverek ereje által és a bitangokat be­helyezni abba a méltóságba, ahová a félreveze­tett király kinevezte. És mégis sok millióval többet szavazunk meg, mint azelőtt, amikor még nem volt tapasztalatunk róla, hogy a mi katonáink hogyan működnek ellenünk. Meg­szavazzuk gyanakodás nélkül. Mert semmi sincs eltemetve a múltból, se a sérelmekben szerzett tapasztalatok tanulsága, sem a nemzeti kívánalmak ragyogó sorozata. Csak el van odázva a békesség kedvéért. El van odázva, hogy előbb törvényes formák között adjuk át azt a pénzt, amit különben erőszakkal is elvet­tek volna tőlünk a hadsereg fentartására. Az ágyúcsináló gyárosnak tökéletesen mindegy az, hogy Mü­nnich ajánlja-e a pénzek kifizetését, avagy Okolicsányi, csak legyen pénz. Az ágyú­nak is mindegy, mert az se lesz se szélesebb, se keskenyebb amiatt, ha lyukat beszélnek a ha­sába. Mindezek után engedtessék meg nekünk, hogy néhány szerény megjegyzést tegyünk a közös hadügyek tárgyalásának aktualitása al­kalmából. Legelőször is nagyon kérjük az ármádia valamennyi copfos generálisát, a Burgban set­tenkedő nagybirodalmi mániákusokkal együtt, hogy a hadügyi költségek mostani tárgyalását ne tekintsék irányadónak a jövő politikájára. Ne gondolják, hogy azért, mert Okolicsányi elő­adót a felvilágosítások kérése alkalmával szíve­sen fogadták, most már az egész nemzetet le­vették a lábáról. Pitreich hadügyminiszter iránt a szokatlan rokonszenv nyilvánul meg a magyar delegációban. De ne feledjék el, hogy ez a ro­konszenv nem nekik, sem az elpuhult, agyalá­­gyult, méregkeverő diplomatáknak szól. Hanem épen ellenkezőleg: Pitreich iránt azért mutat­kozik szimpathia, mert róla az a közhit terjedt el, hogy a magyar nemzeti követelésekkel szem­ben nem foglalt el ellenséges állást, sőt több ízben kijelentette, hogy e követelések teljesítése nem hogy gyöngítené, hanem meg erősítené a hadsereg harcképességét. Igaz-e ez vagy nem­ alig kutatták. Talán azért sem, nehogy szétfo­­szüljék az illúzió. Ám igen megfelelően lehet de­monstrálni e hangulat kifejezésével azt, hogy a közösség értelmezése is akkor volna helyes, ha a hadügyminiszter is olyan volna, aki a magyaroknak nem ellensége, hanem barátja. Meg kell mondani továbbá, hogy a had­sereg eddigi szellemét nem tarthatják fenn !o­ Emlékezzünk. A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. X. Még nagyon komoly és fontos dolgokban, még a nemzet sorsát érintő kérdésekben is ked­ves, előzékeny, figyelmes volt Deák a képviselők iránt, ha ezzel maga az ügy kárt nem szenve­dett. Hiúság őt nem bántotta, a másokon való uralkodás ösztönét az ő lelke nem ismerte, a si­ker és érdem látszatát szívesen és szeretettel odaadományozta mindenkinek. Független ma­radt még a legnemesebb nagyravágyás s legsze­rényebb hiúság érzetétől is. Még ha volt is ben­ne, nagy bölcsességgel ennek még látszatát is elfojtotta. Az elfojtás valami hősi erőfeszítésébe nem is került az ő nagy lelkének. Előzékenységére s gyöngédségére nem is tudok szebb példát, mint Ghyczy Kálmánnal való eszmecseréje a királyi eskü szövege felett. A koronázáskor 1867-ben a királynak az ország törvényeire s ezek megtartására meg kellett esküdnie, így rendeli az alkotmány s az ősi szokás. Nem éppen az írott alkotmány, hanem az ősi szokás rendeli, hogy a király a nemzet színe előtt esküdjék meg. Ne zárt falak között, ne is csupán papok vagy kiválasztott férfiak előtt, ne is éppen templomban vagy országházban, ha­nem isten szabad ege alatt az egész nép jelenlé­tében esküdjék 1867-ben igy is volt. Deák különösen igy­­akarta. Csakhogy az esküvésnél ott kell lenni az országgyűlésnek is. És pedig nemcsak egyen­ként való tagjainak, hanem a teljesen alakult országgyűlésnek elnökeivel, jegyzőivel. Ez a fő­rendiháznak és a képviselőháznak együttes és vegyes ülése. Mint mikor koronaőrt választ, vagy amikor az országgyűlést maga a király nyitja meg vagy zárja be. Az esküvéshez azonban esküszöveg is kell. Az eskü szövegét 1867-ben más meg nem csinál­hatta, mint Deák Ferenc. Ferenc József esküjének szövege ott van a törvénykönyvben. Olvashatja mindenki. Egysze­rű szavak, rövid mondatok, rövid az egész. Az ember nem lát benne semmi különös dolgot. Pedig hát annak minden szava igen nagy dolog. Minden szava mögött ezer évnek történe­te, harc, háború, sok nemzeti viszontagság lap­pang. Aki azt nem tudja, az esküt meg se értheti igazán. Deák különösen két dologra gondolt, mi­kor az esküt készítette. Az egyik az, hogy az es­­­­kü megfeleljen az ország mai állapotának s biz­­­­tosítsa, amennyire eskü­képes, a nemzet jöven­dőjét. A másik pedig az, hogy mindenki s éppen Ferenc József is olyannak lássa az esküt, amely a múlt századok s a régi királyok esküjének megfelel s azokhoz hasonló, azoknak egészen megfelel. Az esküszöveget ugyanis előre meg kell mutatni a királynak, hogy azt jóváhagyja és szentesítse. A királyi eskü egyúttal törvény is s azért be van iktatva az ország törvényei közé. Ferenc József esküje az 1867-ik évi II. törvény­cikknek befejező része. Tehát királyi esküszö­veggel is úgy kell bánni, mint más megszavazott törvénynyel, melyet a kormányelnök szentesítés végett a király elé terjeszt. Ferenc József különös gondot fordít a törvények szentesítésére. Az ember azt gondol­ná, hogy a törvény szövegét figyelmesen elolvas­sa, azután aláírja s ezzel a szentesítés külső munkája be van fejezve. Pedig hát kivált nagy­fontosságú dolgoknál éppen nem így van. A kormány először a király elé terjeszti a javaslatot, amely addig még nem került nyilvá­nosságra, amelyet a minisztertanács meghatá­rozott s amelyet addig se az országgyűlés, se más hivatalosan nem ismerhet. S kéri ehhez a király jóváhagyását s egyúttal ahhoz való en­gedélyét, hogy ezt a kormány az országgyűlés A Festi Hírlap mai száma 32 oldal.

Next