Pesti Hírlap, 1906. június (28. évfolyam, 164-178. szám)
1906-06-16 / 164. szám
1906. június 16., szombat. PESTI HÍRLAP _____________________3 Megemlékezik a galíciai 1., 10. és 11. hadtesteknek 1888 óta állandóan felemelt létszámmal való tartásáról. A tárgyalás rendjére nézve az eddigi gyakorlat fentartását javasolja. Először a válaszok fogjak tárgyaltatni, meg a rendes és rendkívüli költségvetés és azután a tábori tüzérségi anyag beszerzésére vonatkozó rendkívüli és póthitelekre, azoknak elszámolására és a határidő kiterjesztésére vonatkozó javaslatok. Az előadó jelentéséhez általánosságban először gróf Zichy Miklós szólott hozzá, aki konstatálja, hogy a jelentés címében: „közös hadügyminisztérium“ áll, a katonai könyvekben pedig ezzel szemben Reichskriegs-minisztérium kifejezése van. Szerinte vagy jár neki a közös hadügyminiszteri cím, vagy a birodalmi hadügyminiszteri cím, de itt az egyiket használni, máshol pedig a másikat, az nem járja. A külfölddel és a hadsereggel szemben egy bizonyos olyan jelleget tüntet föl a hadügyminiszter, amely az 1867. évi kiegyezéssel nem fér öszsze és amely egy bizonyos kétkulacsosságot jelent. Ez a katonai jellem egyenességével és nyíltságával nem fér össze és e tekintetben a hadügyminiszternek mentségére csak az szolgál, hogy ő ezen utust átvett, de a jövőre nézve azt indítványozza, hogy ez a kétféle címzés mellőztessék és az 1867 . 50TT törvénycikkből folyó címzés használtassák minden vonatkozásban és utasíttassék a hadügyminiszter, hogy ezentúl csak egy címet használjon, mint amely őt törvény szerint is megilleti. Nagy bizalmatlansággal viseltetik a költségvetés irányában, elsősorban azért, mert az a panasza a delegációnak, hogy a megszavazott tételek és címek másra használtatnak fel, mint amire megszavaztattak, még most is fennáll. Bizalmatlansággal viseltetik továbbá saját tapasztalásából kifolyólag is. Annál a magyar hadtestnél, amelynél szolgált, hatezer forint zárszámadási hiány volt, ezt azonban a leküldött számfejtő a számok csoportosításával úgy alakította, hogy hiány helyett még körülbelül 10.000 forint plusz jelentkezett. Ebből látszik, hogy a számok csoportosításával igen könynyű a helyzet képét másképen alakítani. A sorrendre nézve elfogadja az előadó indítványai Bakonyi Samu csatlakozik az előadó általános kijelentéséhez. A függetlenségi párt a hadügyi költségvetést egyáltalában nem villálja saját politikájának folytatásában, az önálló magyar hadsereg megalkotására irányuló törekvésében. E részben az 1905-iki feliratban kifejtett álláspontra hivatkozik. Nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a legnagyobb áldozatot meghozni, a legnagyobb önmegtagadást kifejteni a költségvetés megszavazásával épen a függetlenségi párt kénytelen; elvárja a hadvezetőségtől, hogy ezt kellőleg méltányolni és a sérelmeket orvosolni fogja. Bár teljes lojalitással ragaszkodunk — úgymond — ahhoz a kibontakozási bázishoz, amely a mai politikai helyzetet megteremtette, azt hiszem, a magam részéről legalább, hogy van számos olyan kérdés, amely ezzel a helyzettel nem ellenkezik. A szabadelvű párt kilences bizottságának javaslatai közül van több olyan, amely még megoldásra vár. A részletes tárgyalás során bővebben ki fog terjeszkedni ezekre. A költségvetést általánosságban elfogadják. Issekutz Győző, mint a 67-iki kiegyezés őszinte híve, nem zárkózhatik el az elől, hogy a gróf Zichy Miklós által felmutatott tankönyvnek egyes kifejezéseit ne kifogásolja. Ennek a tankönyvnek 9-ik kiadása 1905-ben történt. Abban az időben, midőn a félreértés a király és nemzet között az alkotmányos élet menetét megzavarni volt alkalmas, abban az időben a magyar állam egyik intézményének — mert hiszen a hadsereg is az — vezetésével megbízott közös hadügyminiszternek nemcsak joga, de kötelessége megtagadni minden összeköttetést az olyan felfogással, amely arra vezet, hogy a magyar állam pénzén fentartott közös intézményekben, a katonai iskolákban, a nagybirodalmi eszmét hirdetik, annak nevelnek követőket. Mi — úgymond — a 67-iki kiegyezést védjük a koalícióban, mert meggyőződésünk, hogy ebben meg lehet találni azokat az alapelveket, amelyekkel hazánknak, nemzetünknek használhatunk, de épen, mert a kiegyezésben érvényesülő szempontokat, gondolatot meg akarjuk valósítani, kötelességünknek tartjuk azt minden kompromittálástól megóvni; márpedig ennek vagyok kénytelen nevezni azt, hogy ezekben a közös intézményekben nem jut kellőleg kifejezésre a magyar állam önállósága, függetlensége. A közös hadügyminiszternek is kötelessége az 1867. XII. t.-c. intézkedéseit figyelemben tartani. Hivatkozik a törvény 27. és 28. §-aira, amelyekből kitűnik, hogy a közös ügyekhez úgy Magyarországnak, mint Ausztriának külön-külön hozzászólási joga van. Kéri a hadügyminisztert, adjon megnyugtató felvilágosítást a magyar nemzeti közvéleménynek a tekintetben, hogy sem a szóbanforgó tankönyvben, sem azon tananyagban, amelyet a vezetése alatt álló iskolákban feldolgoznak, nincs intenció arra nézve, hogy a nagybirodalmi eszmét hirdessék és hogy jövőre intézkedni fog arra nézve, hogy minden ilyen félreértésre vagy téves felfogásra alkalmat szolgáltató tananyag ezen intézetekből kitöröltessék. Ez után senki többé szólni nem kívánván, az albizottság elfogadja az előadó által előterjesztett tárgyalási sorrendet és áttérnek a válaszok tárgyalására. A részletes tárgyalás. Okolicsányi László előadó ismerteti a katonai nevelő- és képzőintézetekbe felvettekről szóló első választ. A kimutatásokra nézve azt az állandóan mutatkozó sajnálatos tünetet konstatálja, hogy a magyar fiúk nem valami nagy kedvvel lépnek a katonai pályára. Mindnyájan tudjuk, hogy mi ennek az oka. A hadügyi kormányzat nem viseltetik szűkkeblűséggel a magyar fiúkkal szemben, amennyiben a felvételek arányszáma a magyarokra nézve kedvezőbb, mint az osztrákokra. Amíg a hadsereg szelleme, iránya megváltozni nem fog, addig ez a baj orvosolható nem lesz. Meggyőződést szerzett az előadó arra nézve, hogy az eljárás a felvételnél a magyar királyi honvédelmi miniszterel egyetértőleg úgy történik, hogy az összes kincstári helyeknél 34%, vagyis a kvótának megfelelő számot a legalsó osztályba való felvételnél a közös hadügyminiszter magyar honosságú növendékekkel tölti be. Azonfelül 43%, vagyis az újoncjutalék aránya erejéig a honvédelmi miniszter a saját tárcája terhére tölti be. Az állami alapítványi helyekre a hadügyminisztériumtól nyert felvilágosítás alapján közli, hogy eredetileg volt állami alapítványi hely 150, utóbb az akadémiák részére 93, a reáliskolák részére 180 új alapítványi hely terveztetett és így tényleg 423 új alapítványi hely van, amelyből 171 a folyó évben tényleg be van töltve. A hadapródiskolákban az 1904. évi törvényhozás intézkedése következtében 900 állami alapítványi hely van, amelyeket mind a honvédelmi miniszter tölt be. Ezeknél a honvédelmi miniszter 29 magánalapítványi helyivel rendelkezik. Ezután előterjeszti az adatokat a felvételi vizsgákra vonatkozólag. A magyar anyanyelvűek arányszáma itt is igen csekély. Közli továbbá a miniszter kimutatásának adatait a hadsereg tiszti állományának kiegészítésére vonatkozólag. Itt az utolsó hat év tapasztalataira nézve megjegyzi, hogy a rendszeresített állományban hiányzó tisztek számának kimutatása a mai állapotnak nem felel meg. A 7 százalék hiány a hatévi átlagnak felel meg. E hiány három év óta nem áll fenn. Ezután kimutatást terjeszt elő a magyar ezredekben szolgáló osztrák altisztek és hadapródok létszámáról és a tisztek honosságára vonatkozólag. Végül a hadiiskola hallgatóinak honosságára vonatkozólag terjeszt elő adatokat. Az arányszám itt is kedvezőtlen. Hoitsy Pál nem tartja komolynak a válaszoknál követett eljárást. Ezeket sokkal egyszerűbben és a delegációkhoz méltóbban kellene elintézni. A feltett kérdések nagy száma csak arra való, hogy odahaza bizonyítsák, hogy a delegáció megtette kötelességét a hadügyminiszterrel szemben. Szerinte össze lehetne foglalni az összes kérdéseket és határozati javaslatokat egyetlen egybe. Példákkal illusztrálja, hogy a mostani eljárásban mennyi a felesleges munka. A hadsereg elhelyezésére és a pótlovakra vonatkozó válaszokat és határozatokat azonban jövőre is fentartandónak véli. Indítványozza, hogy az 1, 2, 3, 6, 8, 11. határozatokat foglalja össze az országos bizottság és mondja ki, hogy ezen utasítások a jövőre vonatkozólag is fennállanak. Gróf Zichy Miklós a kincstári alapítványi helyek betöltésére, illetőleg felosztására vonatkozólag megjegyzi, hogy a szokás az, hogy az összes kincstári alapítványi helyeket kommasszálják és azokból Magyarországot megilleti a megfelelő hányad, 44 százalék. Ebben Magyarországnak határozott megrövidítését látja, mert ezek a kincstári alapítványi helyek három kategóriába osztandók, vannak a közös hadügyminiszter kezelése alatt olyan helyek, amelyek tisztán magyarokat, vannak olyanok, amelyek tisztán osztrákokat illetnek meg és vannak olyanok, amelyek az egész monarchiára szólknak az alapítványi levél alapján. Ami tehát tisztán magyar, az maradjon tisztán a magyarok számára, ami tisztán osztrák az alapítványi levél értelmében, az legyen osztrák, ami pedig az egész monarchia területére szól, abból Magyarországot 44 százalék illesse meg. Indítványozza, hogy a közös hadügyminiszter mutassa ki, hogy az alapítványi levél értelmében mennyi most a tisztán magyar, tisztán osztrák kincstári alapítvány, és mennyi az egész monarchiára szóló, t. i. közös alapítvány? Okolicsányi László előadó helyreigazító felszólalásában hangsúlyozza, hogy a magánalapítványok tekintetében amúgy is meg van kötve a közös hadügyminiszter keze, Hegedűs Sándor Hoitsy indítványára tesz észrevételt. A dolog lényegére nézve mindegy, akár az egyik, akár a másik eljárást követik, ellenben a régebbi delegációk folyamán tapasztalta, hogy egyik-másik tekintetben a hadügyminiszter félreértette az országos bizottság intencióit, úgy hogy nem volt felesleges munka a részletezés. Az egy határozatra való összefoglalás ellen különben nincs kifogása. Eitner Zsigmond a tisztképzés helytelenségét kifogásolja, ahol a magyar nyelv oktatására a volt szabadelvű párt kilences bizottságának programmja ellenére is csekély súlyt helyeznek. A magyar nemzet megkövetelheti, hogy a tisztképzésben a magyar nyelv jobban érvényesüljön. Ebben az esetben a magyar fiúk is nagyobb számban fognak a hadi pályára lépni és nem állana meg a hadügyi kormánynak az a kifogása, hogy nem lehet a magyar nyelvet mint ezrednyelvet sem behozni sok helyen, mert a tisztek nagy része nem érti. Kéri a hadügyi kormányt, hogy Magyarországon a tiszti iskolákba idegen honosságúakat ne vegyen fel, még tisztek gyermekeit sem. Az intézeteknek csakis tiszta fajmagyar vidékeken való elhelyezését követeli, sőt az eddigi német vidékeken levőknek magyar vidékekre való áthelyezését kívánja. Bakonyi Samu: A magyar államiság szempontjából és a kiegyezés törvényének határozott rendelkezései szerint a katonai tisztképző és negédhivatali igazgatók fejtsétek meg hamarosan, mit jelent, mi titkot rejt méhében az a kérdőjel? Bizony az nem jelent egyebet, minthogy a 83-ik § helyett hibásan hivatkozik a szöveg a 85-ik §-ra. No, hála Isten. Ez ugyan még nem nagy baj. De nagy baj lenne, ha kitudódnék, hogy ezt a hibát maga a király vette észre. Szép levélben megkérdezte Pauler Pápayt, a kabinetiroda főnökét, járjon utána, tudja meg s kegyesen tudassa ő vele is, ki vette észre a hibát. Pápay aztán megírta neki. Senki más, hanem maga a király. Pauler aztán majd leugrott ijedtében, szégyenletében az emeletről a Deák Ferenc utca kövezetére. Csak azért mondtam ezt el, hogy szemmel láthatólag megmutassam, minő buzgósággal s aprólékos figyelemmel végzi Ferenc József a törvényszentesítési tanulmányokat. E tanulmányok közben néha kérdést intéz a kabinetiroda főnökéhez. Néha — nagy ritkán — maga elé idézi a miniszterelnököt vagy a szakminisztert. Az egyházat vagy a nemzetközi viszonyokat vagy az uralkodó családot érintő dolgoknál néha más iletékes férfiakkal is szóba áll, így lesz a királyi eskünél is. Deák jól tudta ezt. Jól tudta, hogy Ferenc József ugyan nem vakbuzgó, de vallásos ember. Arra is tart valamit, hogy ő „apostoli király“. Király igen sok van a világon, de apostoli még sincs több, mint ő. Ennek hát valamit jelentenie kell. Nagyon meg kell ennél fogva gondolni, mire esküdjék. Igaz, hogy az esküszöveg olyan, mint a múlt századoké. Ha tehát a régi királyok letehették s egyik-másik meg is szeghette az esküt, mégse dűlt össze a világ: Deák Ferenc esküszövegéből se lehet nagy baj. De száz szónak is az a vége, mégis meg kell azt készíteni jól. Deák különösen megnézte a nőági örökösödés, az úgynevezett pragmatica sanctio óta letett királyi esküket. Négyet talált: Mária Teréziáét, II. Lipótét, Ferencét és V. Ferdinándét. Volt ugyan még közben két uralkodó, úgymint József és Ferenc József, de ezek nem tettek esküt, nem vették figyelembe az alkotmány parancsát. Ferenc József épen most akarja pótolni azt, amit tizenkilenc év óta elmulasztott. A négy eskü közül Deák egyet se talált egészen jónak. Úgy látta, a nemzet számára most már más királyi eskü kell. (folyt. köv.)