Pesti Hírlap, 1906. augusztus (28. évfolyam, 210-239. szám)

1906-08-01 / 210. szám

Budapest, 1903. XXVII. évf. 210. (9930.) szám. Szerda, augusztus 1. Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — 1 Félévr­e . ..... 14 , ■ ■" | Negyedévra ... 7 , — , Egy hóra..... 2 , 40 „ Egyes szám ára 8 L Vidéken 18 t. Megjelenik minden nap, f­nnep és vasárnap után is. WJ. iTiUCjMIJgl- Húsdrágaság. Megint nagy marha-spekuláció követke­zik az emberek bőrére. Mert Magyarországon a marhákkal mindig sokat spekulálnak, okos­kodnak, ravaszkodnak, leginkább abban a tu­datban, hogy a fogyasztó közönség a marha, melyet okvetlen meg lehet nyúzni, ergo meg kell nyúzni. Röviden szólva: a főváros lakossá­gát megint ama baj fenyegeti, hogy, megdrá­gítják táplálékát, fölemelik a marhahús árát, ami maga után vonja a többi húsáruk árának az emelkedését is. Az olvasó bizonyára elcso­dálkozik e hin hallatára. Lehetséges-e, hogy még nagyobb drágaság keletkezzék Budapesten, mint aminő most van? Lehetséges-e még több bőrt nyúzni a budapesti lakosról, aki az egész kontinensen a legdrágábban és a legrosszabbul él? Nincs-e mód és eszköz arra, hogy megaka­dályozzák a végtelenségig terjedő kizsákmá­nyolást, a zsarolást és uzsorát, mely nyíltan folyik egy egész óriási város közönsége ellen? A legújabb eset, aminek bejelentésére, de a maguk követendő eljárásának előzetes indo­kolására a mészárosok Budapesten meghor­dozták a véres kardot, a szerb határzárlattal kapcsolódik össze. A vámháború folytán elma­rad a szerbiai madhabehozatal­i­íme, erre egy agrár­országban húsdrágulás és inség-vesze­­delem fenyeget. Mert akiket a felelősség illet, azok ebből a tényből indulnak ki s ehez fűzik a többi következményt. Nem hozzák be a szerb marhákat, tehát drágábbért adják a magyart. Drágábban adják a javát, amit Bécsbe visznek, de drágábban a selejteset is, amit a magyaror­szági piacokra szánnak nagy kegyesen. A mészárosok erre összeállan­ak és elhatározzák,­­ hogy ők is drágábban csinálnak mindent. Egy­­­­előre ma este tartott gyűlésükön különböző ki­­s­vánalmak felterjesztésében állapodtak meg s­­ arra az esetre, hogyha a kormány és a főváros­­ ezeket nem teljesítené, fenyegetőznek a sztrájkkal. Mészáros-sztrájk, ez nem is utolsó gondolat. Ne segítsétek a mészárosokat, hogy új palotákat építsenek és ők megvonják tőletek a legrosszabb és legdrágább marhahúst. Hát hiszen ez nem komoly dolog. A mészárosok nem fognak sztrájkolni, hanem csak­­fölemelik a hús árát. Valamint a budapesti háziurak sem szok­tak sztrájkolni, hanem csak szájgerolni. Jó két kifejezés, amely, ime, most összeölelkezik: a nincsetlenek fegyvere és a vagyonosak hatal­ma: a sztrájk és a szájgerolás. De nézzünk csak a szemébe ennek a ká­nikulai botránynak, amely jelentőségében na­gyobb horderejű a legpikánsabb politikai bot­ránynál. A szerb vámháborút gróf Goluchovski Agenor ágyú­panamája okozta. A szerbek nem akartak a Goluchovski által protegált Skoda­­gyárnál ágyút rendelni s ezért boszúból Go­luchovski előidézte a vámháborút, a romlást Szerbiának, de amint látható, Magyarország­nak is. Hát ez is csak a ballplatzi politikai er­kölcstelenség mellett eshetik meg. Protekció miatt, részvények értékének az érdekében okoz gazdasági veszedelmeket a külügyminiszter és amikor ezt minden veréb csiripeli, a külügy­miniszter úr még folyton hivatalában marad­hat. Holott ily veszedelmek elhárításáért bi­zony legkevesebb áldozat elcsapni egy kékszemű Agenért. De tovább menve, gazdasági berendezke­désünk sivár kéne tárul elénk. Íme, az­­ Ausztriával való közösség egyik tanulsága, hogy mi tápláljuk Ausztriát, amíg magunk ín­ségbe jutunk. A marha árának emelkedése ná­lunk az összes húsfogyasztási cikkek emelke­dését jelenti, míg ellenben Bécsben a fogyasztó­­közönség a változást nem érzi meg. "Mezőgaz­dasági ország lennénk, de a gazdaközön­­ség még kezdetleges helyzetben van, megbíz­­latja a marhát és eladja, pont. Hogy az egyes vidékek­ igényei szerint a gazdák feldolgozzák az­­anyagot, arra egyáltalán nem gondolnak. Veszik, eladják oda és ott, ahol jobb ára van. Ezt végre nekik senki sem tilthatja meg, de a gazdasági élet e fejletlenségét, célszerűtlen be­rendezését megérzi az ország és örvend neki Ausztria. Most eljutunk a speciális kérdéshez: a mészá­rosok mozgalmához. A mészárosok pontozatokat csináltak: hét pontot a hét sovány esztendő szimbóluma gyanánt. A pontozatokat a polgár­­mesterhez juttatják, hogy a kormánynyal egyet­értve eszközölje ki a kívánságuk teljesítését. A pontozatok­ közt van, hogy a szerb határzárla­tot meg kell szüntetni és a Romániából való szarvasmarha-behozatalt meg kell könnyíteni. E£:Igen helyes egyelőre. Másképen nem lehet helyreállítani a status quot, amíg jobb gazda­sági politikával nem gondoskodhatunk afelől, hogy ne szoruljunk idegenre. Ám van a mészárosoknak több kívánsá­guk, amelyek nem épen rokonszenvesek. Min­dig, minduntalan megújul az a vágyuk, hogy a csontot is hús helyett adják el. Nyomatékkal követelik a nyomtatókot. Ha őket megszavaz­tatnák, hát azt mondanák, hogy nem magyar vezényszó és nem általános választói jog kell a népnek, hanem nyom-JIJ .. i ___' J—I-----------------------­ Jelen és jövő. Két levél a Tátrából. Egyik a, távoli jövő föld-, mivelésü­gyi miniszterének szól, másik, a Ma­gyar Turista-Egyesület vezetőségének. Kegyelmes uram! A jelenből beszélek, de nem a Jelenhez. A jelennel, — a kis betűvel írott jelennel — nagyon gyakran úgy van az ember, mint az őszszel leszedett, de csak tavaszszal élvezhető körtével. Előbb meg kell érnie. Ez a jelen ugyan, amiről én beszélni óhajtok, nagyon is megérett már, nem az élvezésre, de a leszedés­re, csakhogy sajnos, a jelennek, a nagy betűs jelennek, még meg vannak kötve a kezei ahhoz, hogy jogos tulajdonába, úgyszólva atyai ház­tartásába fogadja az ország legszebb leányát, a bűbájosan szép­ Tátrát. Önnek azonban, a jövő kegyelmes urá­nak, már valószínűleg sikerülni fog ennek a szép leánynak az atyai házba való fogadása. Ha nem sikerül, akkor ez a szép leány, tiszte­lőinek és hódolóinak úgy is folyton apadó hű­ségétől nem sokára meg lesz fosztva, el lesz végkép hagyatva s visszaesik abba a pár évti­zed előtti lethargik­us állapotba, amikor még a hódolók — első­sorban a magyar emberek — alig tudtak még létezéséről. Pedig, úgy-e bár, kegyelmes uram is, mint ha hazafi s a magyar állam háztartásá­nak egyik buzgó sáfárja, azon volna és lesz, hogy a magyar pénz lehetőleg ne vándoroljon ki idegen földre, hanem maradjon itthon min­denféle formában. Úgy a nánási szalmakala­pokért, ahol a flór­énei kalapokat is körülbelül meg tudnák fonni, mint a drága jó magyar le­vegőért, mely a kultúra fejlődésével mind­ szük­­ségesebbé válik. Az utazás vágya, a természeti szépségekben való gyönyörködés divatos vagy bensőbb lelki szükségének ösztöne, együtt halad a kultúrával és a kultúra túlfinomult emberé­nek igényeivel. Most, a jelenben, a túlfinomult kultur­­ember igényeit, hacsak a túlfinomult kultur­­ember nem fiók-milliomos, ez a szép darab föld itt, nem tudja kielégíteni. Azaz, hogy világosabban beszéljek, mind­addig, míg a Tátra magánosoké, társaságoké, községeké, miké, és nem az állam birtokába megy át, az ázsiai állapotok, leszámítva a va­gyonos osztály tátrai grand-hotelljeit, ázsiai állapotok maradnak. Hogy mik ezek az ázsiai állapotok? Majdnem azt kellene erre a kérdésre válaszol­nom, amit a zsidó gyerek mondott a tanítója kérdésére, hogy: mennyi kettő meg kettő?­­— „Azt mindenki tudja!“ Ezt is mindenki tudja. Olyan béreket vetnek a bérlőkre, vendég­lősökre, hat heti keresetképes időre, hogy ez a hat heti bér majdnem tízszeresét teszi ki a leg­első és legdrágább­ budapesti hotelek évi bé­rének. S ne méltóztassék gondolni, hogy ezalatt csak a grand-hotelek béreire gondolok. Dehogy! Ezeknek a hoteh­ereknek aránylag kevesebb fej­tör­ést okoz a bérleti összeg, mint a kis apró für­dőhelyek, telepek és mindenféle menházak bér­lőinek. S még hozzá, ezek a bérlők — valószínű­leg lesz köztük egy pár kivétel is — úgy törik hat héten keresztül a fejüket, hogy egész esz­tendőn keresztül ne kelljen többé törniök. Hát mondja, excellenciád, ebben a fejtö­résben nincs benne egész Ázsia? Benne van még Szerbia is! Az élet nagyon nehéz, én azt értem, de nemcsak a tátrai bérlőknek, hanem az ország többi, különböző foglalkozású polgárainak is. Csakhogy ez a szép darab föld itt, nem egyes emberek anyagi nyugalmáért termett, hanem egy egész ország gyönyörűségére s ebből kifolyó­lag idegen országok előtti jó hírnévre. Mert nemcsak a magyar ember panasz­kodik belőlem, de, ami nagyobb baj és szégyen, a német is velem panaszkodik. Azt valószínűleg tudja excellenciád, hogy a Tátrát-járók sokkal nagyobb felét németek tették és teszik ki. Csakhogy a németek, ezek a praktikus fiók-milliomosok, nem mennek ám egyik grand-hotelbe sem, megelégszenek a két­­három koronás szobákkal, az ugyanily arányú ebéd­számlákkal, de mint világjárt kultur­em­­berek, már ezért az összegért is igényekkel lép­nek fel. Tisztasági és némi kényelmi igényekkel. Sajnos, egyik fajta igényük is alig lesz ki­elégítve és a német vendégek egyszerű és több­ször nem keresik fel a Tátrát. S azok, akik szeretik a Tátrát, de nem szeretnek ide jönni, mert amilyen nagy a drá­gaság, és oly kevés a kényelem, a tisztaság. A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal.

Next