Pesti Hírlap, 1906. augusztus (28. évfolyam, 210-239. szám)

1906-08-01 / 210. szám

,taték, azaz hogy csont. Csontot a kutyák­nak, akiknek még van pénzük húsra. És kon­cot a városatyáknak, akik ki tudják eszkö­zölni,­­hogy a mészárosoknak több jusson a jó­ból, mint eddig. Mert ha a mészárosok sztráj­kolnak, akkor mi lesz a szegény budapesti la­kossággal, mit fog csinálni, ha a pénze­­ó zse­bében marad? Ezenkívül azt is kívánják, hogy l legyen fogyasztási adó és persze ők minden halandók közt a legkisebb adót fizessék. Hadd fizesse az adót az, aki a húst eszi, de ne az, aki eladja. Aztán a gazdák ne etethessék darával a marhát, mert abból a gazdáknak van hasznuk, hogyha a marha „felfúvódik“. Több­­féle kívánságuk van. A kívánsá­gokból ki lehet olvasni, hogy a svindli divatos a marhákkal való eljárásban is. Hisz a svindlik­­láncolatát látjuk. A Goluchovski svindlije okoz­ta­ a szerb zárlatot, az osztrákoké a nagy bécsi olcsó felhajtást, hogy a magyar marhahús még olcsóbb és jobb is lehet Bécsben, mint Budapes­ten. Svindli „felfújtatni“ a muftiát. Svindli csontot mérni hús gyanánt és a többi. Vasár­napra még népgyűlést is hívnak össze. Hát ez vajon mi? A polgármesterhez és a kormány­hoz fordulnak. Miért? A közönség érdekében, avagy csak a maguk érdekében? Ezt kellene megtudni és alaposan kitanulmányozni. Minekünk ebben az egész dologban egyet­len véleményünk az, hogy a most is majdnem elviselhetetlen drágaságot senki kedvéért nem szabad fokozni se a Skoda-gyárért, se Szerbiá­ért, se Goluchovskiért, se a birtokosokért, se a mészárosokért. És ha a kormánynak valamely feladata van, ez az, hogy a további zsarolást akadályozza meg. S a polgármesternek és a fő­városnak feladata csakis az lehet, hogy a drá­gaság megszüntetésére tegyen intézkedéseket és a drágaság fokozását minden eszközzel aka­dályozza meg. Ha a koncleső városatyák, a régi rend­­­szerbeli sáplovagok ezt akadályoznák, hát még egy kis polgármesteri abszolutizmust is szíve­sen üdvözölnénk a közönség érdekében. A helyzet: Szilágyi Dezső halálának az évfordulóján nincs országos ünnep. Csak szűkebb körökben rendez emlékünnepeket az elhunyt nagy állam­­férfiúnak egy-egy tisztelője, aki bizalmas em­bere, társaságában, sétáiban és időtöltéseiben társa volt. Budapesten bajosan lehetett össze­gyűjteni valamely társaságot. A mostani politi­kusok is elszéledtek, miután épen tegnap kez­dődött meg a parlamenti vakáció. Ezek közül különben is kevés bizalmas ismerőse volt Szilá­gyi Dezsőnek. Akik voltak, már majdnem mind hatalmon vannak, avagy ismét hatalmon van­nak, mint például Darányi Ignác, akivel évődni szeretett, gróf Hadik János, aki államtitkár lett. Ám mások sokan eltávoztak és letűntek a fó­rumról. Akiket megjavítani igyekezett disszer­tációival, oktatásaival, akiket üldözött maró gúnynyal, komoly feddéssel és agitációkkal, egy egész rendszer eltűnt. Ha Szilágyi Dezső to­vább élt volna, ki tudta volna választani a rossz útra tereltek közül is a javításra alkalmasokat, a különben tanult és talentumos elemeket és most más színvonala lenne a­ fórumnak.­ De bi­zonyos, hogy maga a nemzeti irányzat amúgy is felül került volna és abban Szilágyi Dezső vezérszerepet vitt volna. Mindenképen kötelességünk felújítani a Szilágyi Dezső emlékét a mostani helyzetben, amikor sok megvalósult abból, amiről ő álmo­­dozott és amiről terveket szőtt. De viszont több olyan körülmény mutatkozik, ami nem talál­koznék rá Szilágyi Dezső helyeslésével, ha most az ő ítéletéhez lehetne appellálni. Szilágyi Dezső, amikor még­­senki sem gondolt arra, hogy a Habsburgok hatalmukat nem a magyar alkotmány és közjog szerint ér­telmezve gyakorolják, már figyelemmel kísért egyes jelenségeket és egynémely közjogi kér­dést tisztázni igyekezett, például a főhercegek­kel szemben és a katonai méltóságokkal szem­ben. Ő volt az első, aki érvényt szerzett a par­lament szuverenitásának a katonai testület fe­lett egy látszólag etikett-kérdés keretében. És íme, néhány év múlva kitűnt ennek jelentősége, amikor már Szilágyi Dezső nem élt s amikor a parlamentet katonasággal oszlatták fel. Gonosz tanácsadók tudniillik folyton azt igyekeztek el­hitetni az uralkodóval, hogy a hadseregben in­kább bízhatik, mint a magyar nemzet képvise­letében. Innen keletkezett, hogy a hadsere­get mindig előbbre helyezték, mint a parla­menti képviseletet és ezért nem akarták akcep­tálni azt, hogy a hadsereg felett is a nemzet ép úgy rendelkezik, mint az uralkodó. Ha Szilágyi Dezső megérte volna a felségjogok körül kelet­kezett vitákat, bizonyára másképen fordult volna ezeknek eredménye, de még valószínűbb, hogy oly éles ellentétek nem keletkeztek volna, mint legutóbb. Szilágyi Dezső barátai megtudták Széll Kálmán miniszterelnöksége idejében, hogy mi volt a Szilágyi titkolt ambíciója. Abban re­ménykedett, hogy miniszterelnök lehet. Erre ké­szült. És találkoztunk vele ama gondolatban, amely a Széll Kálmán kormányzásának ideje­­alatt, a hatvan hetesek közt csak bujkáló eszme volt, nevezetesen hogy Magyarországot gazdasá­gilag függetlenné kell tenni Ausztriától. Az olyan felemás munkát, aminet Széll Kálmán végzett, Szilágyi Dezső gyűlölte. Gondos tanul­mányokba merült Szilágyi Dezső és kutatásai alapján megállapította, hogy Magyarország­nak mindenekelőtt leginkább önálló vámterü­letre van szüksége. Lelkesedésében olykor el­szólta magát: — Én miniszterelnökséget csak azzal a feltétellel vállalnék, ha felhatalmazást kapnék az önálló vámterület felállítására. A példátlan eset, ami a miniszteri kine­vezéseknél a mostani politikai fordulatnál tör­tént, megteremtette ama meghatározást, hogy a kormány, tagjai a nemzet miniszterei. Szilá­gyi Dezső eb­ben a felfogásban volt már igaz­­ságügyminisztersége idején. Róla fenmaradt az a mondás, hogy amikor a Burg megbízásából kérdést intéztek hozzá, hogy meddig akar mi­niszter maradni, Szilágyi így válaszolt: — Addig, amíg a nemzet, amelynek szol­gálatában vagyok, bizalmában megtart. Jó felújítani Szilágyi Dezső emlékét most. Szilágyi Dezső liberális volt, gyűlölte a mágnás uralmat, gyűlölte és üldözte a kiváltságokat. A főrendiházat reformálni akarta, mert elavult intézménynek tartotta. Azt követelte, hogy a pu­­rifikáció és az egyenlőség szelleme bebocsáttas­­sék a főrendiházba is. Minket folyton arra biz­tatott, hogy ostromoljuk az ily intézményeket, — írja azt, — igy szólt hozzánk — hogy most még kopogtatunk a kapun, de ha ki nem nyitják, hát betörjük! A delegáció szervezetével soha sem volt megelégedve. A delegációban több ellenőrzést, a közös miniszterektől több felelősséget követelt. Hogy a közös miniszterek a magyar ország­gyűlés elé idézhetők és ott felelősségre vonhatók, az Szilágyi Dezsőt privát beszélgetéseiben több­ször ismétlődő téma volt. Mi történnék Golu­­chowskival most, ha Szilágyi Dezső élne? Ám amennyire liberális volt Szilágyi Dezső,­és oly mértékben üldözője volt minden korrupciónak, mely a liberális többség hatal­mi túlkapásaiból keletkezett. Ismeretes az az akció, melyet az összeférhetetlenségi­­ kérdésben vezetett, amikor szembe került gróf Tisza Ist­vánnal, Mü­nnich Auréllal, Gajári Ödönnel és a­­hasonlókkal. Üldözte mindazokat, akik a többséghez való tartozást arra használták fel, hogy a maguk részére jogtalan anyagi előnyö­ket és pozíciókat szerezzenek. Ha Szilágyi Dezső most élne, bizonyára volna, egynémely, mondani­valója azok részére, PESTI HIRCAP, 2 1906. augusztus 1., szerda. v nincs tej, vaj, exce­llenciádtól várják ennek a fontos gazdasági állapotoknak gyógyítását. Az állam, akinek nemcsak az anyagi, de az erkölcsi siker is célja, nem a telhetetlen anyagi vágy mértéke szerint árverez a bérle­tekkel s a lakóházakat és fürdőket saját kezelé­sében tartva, megteremtheti azt az ideális tisz­taságot, ami a kultur­ember legelső életszük­ségletét képezi. Az emberiség a spártaiak fénykorától fogva nem­­törődött annyit a higiéniával, mint a ma emberei. Szinte azt mondhatnám, inkább testük kultuszával foglalkoznak, mint lélüké­vel. Most minden művelt ember orvosa is saját magának. A levegő, táplálék, tisztaság és spor­tok, ez a pogányi vallása. Levegő, az van itt, de a táplálékok táplá­léka, a tej és tejtermékek, hiányzanak. Azt mondják, nincs legelő. Alig hiszem. Mindenütt nincs, de van azért elég és kitűnő. Van annyi, hogy egy alpesi tejgazdaságot lehessen beren­dezni s naponta onnét szállítsák szét a tejet. Hisz az egész Tátra nem nagy! S hogy mit csinálnának ezzel a tejgazda­sággal az év többi kilenc, tíz hónapjában? Eb­ben az egész országban tejhiány van. Buda­pesten rossz, kevés és drága a tej. Lenne jobb, több és olcsóbb tej. Jól tudom én azt, hogy mindez csak utópia s akihez írva van e levél, minden való­színűség szerint, éretlen kis­gimnazista­ fiú még, kinek sok esztendei bérlet-lejáratokat, mi­ket kell bevárnia, de olyan fiú, akinek esze, jó sleme és erős magyar szíve van. 11-ik levél Tisztelt uraim! Sok és dicséretes cselekedet hirdeti már az, önök ténykedését, különösen aránylag va­gyoni helyzetükhöz mérten, de ha lehetséges, még több körültekintést kérünk önöktől. Természetesen, ha anyagi viszonyaik megengedik. Ahol nincs, ott kérni nem szabad. De­ mondjuk, hogy van. S ez esetben, ha nem többet, de van turista­ház építését kérjük: Tátrafü­reden. Ehhez, remélem, még Tátrafüred tulajdonosai is adnak telket, konyhapénz-adó nélkül. Mert az igazgatóságok épületeiben levő turista-szobák, mindenütt, vagy állandó,­­sze­gényebb sorsú fürdővendégeknek vannak kiad­va, vagy, ami,ennél is nagyobb baj: kevés az turista-szoba. S még egy baj. A turistákat, ahol szállást kérnek, lenézik. Megjegyzendő, nem a vagyonos turistákról beszélek. A pénz szagát, ahol csak kiszolgáló­ személyzet elé kerül, mindenütt megérzik. Ezek nem is reflektálnak egy koro­nás szobákra. De a direkte turista­szobát kérő vendéget kutyába se veszik. S ez és a kevés turista­szoba, megkevesbítik a magyar és né­met turisták számát. Inkább külföldre mennek. Egy 15—20 szobás, nagyon tiszta, jó ágy­­gyal, tisztességes kiszolgálással ellátott turista­ház kellene a központban. Az ideális viszo­nyokhoz tartozna, ehhez a házhoz egy olcsó, az árakra nézve az egyesület által meghatározott, kis vendéglő, kitől az egyesület kis bért szedne, de a tehén-, vagy kecsketartást szigorúan ki­kötné. A menhházakra nézve is volna kérésünk. Nagyon egyszerű: a tisztaság. A drágaság ellen nem lehet szólni, mert az egyesület is elég drá­gán fizetteti meg a bérletet. És, mondják, kérem, érte önöket valaha az Öt-tó útján olyan zivatar, mikor már se jobbra, se balra nem lehet fordulni, hogy az utakat több helyen a hegyekből leömlő zuhatag patakká varázsolta s a három óra hosszat sza­kadó, hideg, jeges esőnél csak a menydörgés és villámlás volt nagyobb? (Egy szép német leány ijedtében a szöges végű botját is elhajította, hogy ne legyen a kezében villámvezeték.) Aki végig­élt egy ilyen istenítéletet, 1030 méter magasból lejövet, bőrig átázva, síkos kőtenger között, valószínűleg alá fogja írni ké­résünket: az Ot-tó és Zerge-szálloda közötti fele­úton egy kunyhónak felállítását. Ha nem is a férfiak kedvéért, de a nők miatt. Utoljára marad a nyelvkérdés. Nem lehetne ezen az exponált, csupa né­met szót halló vidéken ugyanolyan táblácská­kat állítani föl, mint a svábhegyi fogaske­rekűn? Ezzel nem riasztódnak azért el a né­met vendégek, hisz ide csupa műveit német jár, akik nagyon jól tudják, hogy minden nemzet­nek drága a saját nyelve s hogy ez az erőssége. Saját fülemmel hallottam, mikor az egyik ruenházban egy magyar asszony, magyarul hallva engem beszélni a kiszolgáló kisasszony­­nyal, csodálkozva kérdezte: — Hát lehet itt magyarul is beszélni? Lux Terka.

Next