Pesti Hírlap, 1906. szeptember (28. évfolyam, 255-269. szám)

1906-09-16 / 255. szám

4t it Aj C 1­­1 ii 1 it, m A­F, 1000. szeptember 16., vasárnap. A letartóztatás ürügye az volt, hogy dr Autós állítólag azért ment Petrozsényba, hogy más bányába csalja onnan a munkásokat. Ez az eset mindenesetre rendkívüli és szenzációs." Föl lehet használni támadásokra anyagul, mert hisz a jogvédelemi szabadsága törvényben is biztosítva van. De többet, mint amit elmondottunk, e percben, nem lehet tudni s ez is az újjászer­vezett szocialisták pártvezetőségéhez érkezett sürgönyből való. " A vizsgálatot okvetlen meg kell indítani és ha valaki hibás, azt büntetni kell. * Akár szolgabiró, akár izgató, aki tör­vényellenes cselekedetet követ el, azt büntetni kell. A kormányon semmiesetre sem múlik, hogy, így történjék. * *­­ * rA nemzetiségi mozgalmak krónikájához tartozik, hogy Belhhradban a katholikus nagy­gyűlésen magyarországi tótok is részt vevén, onnan a pápához táviratot, küldöttek, melyben arra kérik a pápát, akadályozza meg, hogy a magyar kormány és a magyar püspökök a tót katholikus papokat üldözzék. Ez a távirat konstatálja, hogy a nagy­gyűlésen a magyarországi tótok az ő állany­ellenes indulatjukat érvényesítették. Ismét egy oly gyűlés volt, amelyen hazaáruló tendenciák­kal szerepeltek magyarországi nemzetiségiek A pápánál panaszt emelnek amiatt, mert a ma­gyar állam és hazafias papság nem tűri el, hogy a pánszláv papok a népet elbolondítsák és a magyar állam ellen izgassanak. Azt hiszszük, ehez nem kell kommentár. Ezekre a titokra is ki kell terjeszteni ugyanazt a figyelmet, amely a szintén külföldön agitáló román izgatóknak dukál. Tulajdonképen nem is baj az, hogyha a kormány minél teljesebb névsort tud szerezni az eféle ingátokról. Ide jegyezzük,­­hogy Moldován Gergely kolozsvári egyetemi tanár megcáfolja a Politi­kai Értesítő révén a lapokba került ama hírt, mintha ő a nemzetiségi képviselőkkel szövet­kezni akarna. Moldován Grgely egyúttal gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszternek a következő táviratot küldte: Egyes budapesti lapokban az a közlése, hogy tárgyalásokat folytatok a nemzetiségi körbe való belépés iránt, koholmány és ízetlen tréfa, vagy a nemzetiségiektől eredő gyáva támadás. Egész életemet a magyar nemzeti állam és a függetlenségi aspirációk szolgála­tában töltöttem, ezeknek hitével és gondo­latával akarok a sírba szállani. Dr Moldován Gergely rektor. A Politikai Értesíő azt mondja, hogy a hírt kolozsvári nemzetiségi forrásból kapta és sajnálkozását fejezi ki, hogy ha a hir nem igaz. Mi örvendünk a Moldován­ Gergely nyi­latkozatának s azt hiszszük, hogy ez minden két­séget kizár és bizonyos, hogy Moldován Gergely a nemzeti ügy­ szolgálatába szegődik Belpolitikai hírek. Október 6-ika és a képviselő­ház. Az aradi 13 vértanú kivégeztetésének évfordulója alkalmából az ünnepségeket rendező bizottság meghívta a képviselőházat az Aradon, október hatodikén dél­előtt rendezendő gyászünnepélyre. Az ünnepségen résztvenni óhajtó képviselőket felkéri a Ház el­nöksége, hogy részvételüket október 1-ig szíves­kedjenek a képviselőház elnöki hivatalával közölni. A jelentkező képviselőkből alakuló küldöttséget a képviselőház elnökségének egy tagja fogja vezetni az ünnepségre. Máramarosi hazafias akció. Szinte hihetet­lennek látszó mozgalomról értesülünk. Miután K. Perényi máramarosi főispánnak kényelmetlen kezd lenni a közhangulat azon gyakorta föltett kérdé­se, hogy mikor szándékozik volt minisztere, Kris­­tóffy után menni, megrendelte az alispán úrnak, hogy szokott ügybuzgalmával, hamarosan lásson hozzá aláírások gyűjtéséhez, amelyek azt bizonyít­ják, hogy a vármegye nagyon meg van elégedve vele s az általa képviselt régi rendszerrel. Tekint­ve azt, hogy ilyfajta bizalmi nyilatkozatot annak idejében báró Rozner is minden nehézség nélkül kapott, alig van kétség, hogy rövidesen egy mon­stre küldöttség fog a kormány elő­tt­­tisztelegni, hozván a közbizalmat a főispán úr részére. Ha csak a megye hazafias közönsége tiltakozni nem fog a Nyegre László, Balogh, Mihályi Péter urak által támogatott akció ellen. A marosvásárhelyi petíció. Dr Fenyvesi So­ma marosvásárhelyi mandátumát a kisebbségben maradt Szakács-párt petícióval támadta meg, ame­lyet dr Engel Sándor ügyvéd csütörtökön adott be a Curiához. A kérvényt a II. választási tanács fog­ja tárgyalni Pongrácz Jenő bíró előadásában. Wesselényi mandátuma­ Kolozsvárnak egész nyáron át kijutott a politika izgalmaiból és most nemsokára megint választás lesz a kolozsvári máso­dik kerületben, amelynek a mostani képviselője, báró Wesselényi Miklós koronaőrré lesz és lemond a man­dátumáról. Amiként az első kerületben, a második­ban szintén sok az aspiráns, többnyire apró-cseprő emberek, akiknek a jelentősége nem megy túl a lo­kális szereplésen, akiknek igazi közéleti nevezetes­ségük, komoly politikai fajsúlyuk nincsen. Ha nem lehet Apáthy Istvánt megválasztani, aki minden­képpen méltó képviselője lenne Kolozsvárnak, de aki egyetemi katedráját nem hagyja el, akkor a kolozs­váriaknak olyan jelöltet kell keresniük, aki a keres­kedelmi politikának, a közgazdaságnak, a társadal­mi politikának a kérdéseit és asse ismeri. A parla­ment legközelebbi munkásságát ezek a kérdések­ töltik f­l és ezeknek a kérdéseknek kevés az alapos ismerőjük a parlamentben. Úgy illik tehát, hogy a képviselő, akit Kolozsvár küld a parlamentbe, a rá­termett politikusok számát szaporítsa és ne legyen szürke szám a nagy függetlenségi táborban. Az első kerület Kecskeméthy Istvánt küldötte be a parla­mentbe, a kolozsvári függetlenségi párt elnökét és ez­zel eleget tett a helyi szempontoknak. Most már, a­mikor új választásról leszen szó, a kolozsvári má­sodik kerületben a kicsinyes szempontok félretéte­­lével magasabb szempontoknak kell érvényesülniök. Angol politikusok Magyarországon. Az Eigb­y-klub tagjainak magyarországi tartózkodásá­ra a következő programmot állapították meg: Az an­gol vendégek szeptember 21-én, pénteken, érkeznek Budapestre. Szeptember 22-én, szombaton a Szent­ István-templom, királyi vár, Mátyás-templom és a parlament épületének megtekintése. Este a kormány díszebédet ad a vendégek tiszteletére. Szeptember 23-án, vasárnap, délelőtt sétakocsizás a városban, majd a Margitsziget megtekintése, délben a székes­­főváros által adandó lunch, este díszelőadás az ope­rában. Hétfőn délelőtt 10 órakor közös értekezlet a függetlenségi pártkörben. (Előadás Magyarország szociálpolitikai törvényhozásáról.) Este a­ független­ségi pártkör díszebédet ad az angol vendégek tiszte­letére a Royal-szálló dísztermében. 25-én, kedden reggel elutazás Tátralomnicra, ahova a vendégek délután érkeznek meg. A vidék megtekintése után a földmivelésügyi miniszter ebédre látja vendégül az angolokat, Tátralomnicon meghalás. Másnap, 26-án, reggel, az idegenforgalmi társulat nagy fogatain Tátralomnicról Tátrafüredre megy a társaság, ahol lunch várja őket. Kirándulás a Csorba-tóra, a tó megtekintése után estebéd, amelynek befejeztével 10 órakor a vendégek Pozsonyba utaznak különvonaton. Szeptember 27-én, csütörtökön reggel 8 óra 30 perc­kor a vendégek megérkeznek Pozsonyba, ahonnan a város megtekintése után délután 4 óra 20 perckor Budapestre utaznak. Szeptember 28-án, pénteken, tartózkodás Budapesten, este 10 óra 20 perckor a vendégek Orsovára utaznak, hova másnap, 29-én reg­gel 8 órakor érkeznek meg. A hajón elköltött reggeli után felhajózás a Kazán-szoroson, kirándulás a Vas­kapuhoz. Orsován a hajón lunch, majd délután el­utazás vonaton Herkulesfürdőre, ahol este fél 9 óra­kor Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter dinert ad a vendégek tiszteletére. Herkulesfürdőről az an­golok másnap, 30-án 10 órakor Budapestre utaznak. Az Eigb­y-klub tagjai itt tartózkodásuk alkalmával Kossuth Lajos sírjára koszorút helyeznek. A klub titkára pénteken sürgönyileg kérte fel Ruttkay Vil­most, a kereskedelemügyi minisztérium londoni szaktudósítóját, hogy a koszorút a klub színeivel és címerével rendelje meg. Pártszervezés. Szarvasról jelentik, hogy a bé­kés megyei függetlenségi- és 48-as párt vasárnap délelőtt szervezkedő nagygyűlést tart. A nagygyű­lést délben bankett követi, este pedig díszelőadás lesz a színházban Egyletek és intézetek.­ ­ A Magyar Tisztviselők Országos Egyesü­lete szeptember hó 20-án (csütörtökön, este 0 órakor az egyesület helyiségében (Alit. ker., Es­­­terházy­ utca 4.­ sz. a.) választmányi ülést tart. Fővárosi ügyek: *— A főváros és a vásárpénztár. A főváros közgyűlése néhány hónappal ezelőtt dr Vázsonyi Vilmos kezdeményezésére és elnöklete alatt bizott­ságot küldött ki a marhavá­sár pénztár megvizsgá­lására. A bizottság még a nyári szünet előtt elké­szült feladatával és jelentést tett a törvényhatósági bizottságnak. A közgyűlés Melly Béla tanácsos in­dítványára elhatározta, hogy mielőtt érdemben­ foglalkoznék az ügygyel, meghallgatja a vásár­­pénztár válaszát mindazon vádpontra nézve, ame­­­lyeket az ad hoc­ bizottság jelentésében felsorol. A vásárpénztár igazgatósága a választ most adta át a tanácsnak. Mindenekelőtt rámutat arra, hogy a szerződésben biztosított jogával élt csak,­­­ és így egyáltalán nem követett el szerződésszegést, mikor kimondta, hogy Laborszky Ede igazgató, a­kinek az intézmény és a főváros rendkívül sokat köszönhet, tagja maradhat a Laborszky József és t.ai cégnek. Így hát a szerződés rendelkezései ellen annál kevésbébé­vétett Saborszky, mert saját szám­téra marhákkal nem kereskedett, marhaexportot nem folytat, a vásári forgalmat nem károsította. Ezt részben maga a vizsgáló­bizottság is konsta­tálta. Ép úgy alaptalan az az állítás, mintha a vá­­sárpénztár nagy mértékben foglalkoznék marhák­nak a külföldre való közvetítésével. Soha sem tör­tént, hogy a vásárpénztár megakadályozta volna jobb minőségű állatoknak a budapesti vásárra való felhajtását, sőt azon volt mindig, épen a főváros érdekében, hogy elsőrendű minőségű marhából mi­nél nagyobb kínálat legyen a vásáron. Hogy mi a húsdrágaság igazi oka? Kizárólag a marhaállomány hiánya, s amit a marhatenyész­tés nem lesz képes a fokozódó keresletet fedezni, a bajon — sajnos, — segíteni alig lehet. Ne gondol­juk, hogy a magyarországi marhaárakat a Buda­pesten évenként elfogyasztott 120.000 darab irá­nyítja, mert ez elenyésző csekélység az Ausztriába és Németországba exportált évi 350—400 ezer darab első minőségű marhával szemben. A vásárpénztár önmaga ellen működnék és elvesztené a bizalmat. Fia a vásárt megelőző napokon alkuszainak megfe­lelné az állatokért elérendő árakat, de az irányítás kizárt dolog, mert a felhajtott marhák 70 százaléka magánbizományos útján kerül eladásra. Ép igy ab­szurdum, hogy a vásárpénztár alkalmazottai vagy alkuszi ráigérés által az ügyleteket meghiúsítják s az árakat fölverik. Igaztalan az a vád is, mintha budapesti feleknek olykor helytelenül számítja föl a költségét,­ vagy az, hogy az intézet sertésbizomá­nyi üzletet folytat. Végül a tendenciózusnak fölis­mert jelentéssel szemben a kereskedői tisztesség nevében kérik egyrészt, hogy a közgyűlés csak a té­nyek és bizonyítékok, ne pedig a fölhalmozott, alap­talan gyanúsítások alapján ítéljen. — Adókivetés. A fővárosi adókivető bizott­­­ágok a jövő héten a következő helyrajzi számú há­zakban összeírt adókötelesek III. osztályú keresetadó­javaslatait fogják tárgyalni: A III. k­erületben szeptember 18-án 236 hrszám­­tól (Tavasz­ utca 21) 272 hrszámig (Tavasz-utca 1), szeptember 19-én 277­­hrszámtól (Szentendrei-utca 12) 325 hrszámig (Kórház-utca 1), szeptember 20-án és 21-én nincs ülés, szeptember 22-én 326 hrszámtól (Szentendrei-utca 22) 438 hrszámig (Szentendrei-u. 30. szám). Az V. kerületben szeptember 17-én 797—854 hrszámig, szeptember 18-án 854—875 hrszámig és a pótlajstrom, szeptember 19-én és 22-én a pótlajstroal­tételek. A VI. k kerületben az A) bizottság szeptember 17-én 3559—--71—3591 hrszámig, szeptember 18-án 3592/a—3633 hrszámig, szeptember 19-én 3635/36— 3690 hrszámig, szeptember 20-án és 21-én nincs tár­gyalás, szeptember 22-én 3691—3754 hrszámig; a B) bizottság szeptember 17-én 3964—3981—82 hrszámig, szeptember 18-án 3983—4007 hrszámig, szeptember 19-én 4008—4025 hrszámig, szeptember 20-án és 21-én nincs ülés, szeptember 22-én 4026—4072 lrszámig; a C) bizottság szeptember 17-én, 18-án, 19-én és 22-én a külön meghívottakét. — Értekezlet a községi választások dolgában. A VET. kerületi függetlenségi és 48-as párt hétfőn este hét órakor Almássy­ téri közhelyiségében nagy pártértekezletet tart a községi választások dolgában, amelyen több függetlenségi képviselő is megjelenik. A párt vezetősége ezúton is felkéri a párttagokat, hogy az értekezleten minél teljesebb szakiban vegye­nek részt. ----— * “..... k—“-------"

Next