Pesti Hírlap, 1906. október (28. évfolyam, 285-300. szám)

1906-10-16 / 285. szám

Budapest, 1906. XXVIII. Dvf. 215. (10,011) szám. Kedd, október 16. 4BW-—■ - - * . |------------------------------— -------------------------——— ■ 1 1 " — ** 1 — Előfizetési árak: Szerkesztőség* Egész évre.... 28 k.­­ f. Budapest, Váci­ körut 78. 7 ..............1 ’ “ » —gy így hová a lap szellemi részét K T.O£“C*TI URRI ÍR “ Megjelenik minden nap, ünnep sP/ szétküldésére vonatkozó fel, és vasárnap után is. szólalások intézendők. “of­ I tu I UlInLAP A keret. A politikusok már csinálják a képrámát, amibe ezentúl kell még belefesteni a képet. Ké­szítik a keretet, amit meg kell tölteni tarta­lommal. Az a törvényjavaslat, amit most faragnak a képviselőház bizottságában az ipar fejlesztése­­érdekében, csak üres keret, amit tartalommal majd csak a vállalkozási kedv tölthet meg. Jó erős és széles ráma ez, amelyben elfér a jövendő magyar ipar képe, de ezt még szorgalmas ke­zeknek meg kell csinálni. Kossuth Ferenc törvényjavaslatot készí­tett a magyar ipar fejlesztéséről. Ez volna az első lépés Magyarország gazdasági önállósága felé. Ez volna az önálló vámterület előkészítésé­nek munkája. Tudniillik ipart kell teremte­nünk, hogy legyen mit megvédenünk a vámso­rompókkal. Mert ha az önálló vámterület mel­lett is csak a külföld és Ausztria iparára szoru­lunk, akkor a vámsorompó által tulajdonképen csak a mi fogyasztó közönségünk számára a vámmal megdrágítjuk az osztrák s külföldi árukat. A legközelebbi decennium 1917-ig az a korszak, amely alatt iparunkat odáig kell fej­lesztenünk, hogy lehetőleg kis mértékben szo­ruljunk azután az osztrák iparra. Ez az erő­gyűjtés korszaka. Természetes tehát, hogy a kormány gyűjti az eszközöket, amelyek által az állam segítheti a maga iparát. Ezeknek az eszközöknek egy részét nyújt­ja a Kossuth Ferenc iparfejlesztési törvényter­vezete. Három eszközt hoz javaslatba: állami kedvezményt az adózásban, állami pénzsegélyt és a közszállításoknál a magyar ipar kizáróla­gos jogát. Természetesen itt a gyáriparról van szó, mely tömegeknek nyújt kenyeret s tömege­ket lát el ipari cikkekkel. Mind a három módját helyeseljük a segé­lyezésnek. Gyáriparunk egy-egy szakmában annyira kezdetleges, hogy mindenféle eszközzel támogatni kell. Az igaz, hogy már közel jutunk ily módon ahoz a határhoz, amelyen túl az ipar államosítása kezdődnék, de rendkívüli kény­szerhelyzet rendkívüli eszközökre ad jogot. Tíz esztendő alatt kell százados mulasztást helyre­hozni. Más boldog államokban az udvar által ve­zetett nagy, erős és gazdag társadalom s a poli­tikai hatalom által mesterségesen fejlesztett magas kultúra teremti meg az ipart. Mert nem­csak művészetet, hanemű ipart is a maecenások csinálnak. Minden magas fejlettségű iparnak előföltétele a gazdag és műveit fogyasztó kö­zönség. Magyarország soha sem volt ily boldog ál­lam. Nálunk az udvar által vezetett gazdag tár­sadalom az osztrák ipart teremtette meg s a politikai hatalom is minden eszközével Bécs felé terelte a fogyasztó közönség érdeklődését és áldozatkészségét. A magyar iparnak a mesterséges elha­nyagolásával szemben mesterséges pártolásra és gyámolításra van szükség. Ez indokolja, hogy drága üvegházat épít Kossuth Ferenc a gyenge magyar ipar fölnevelésére. Aki oly ipari vállalatot létesít, melynek cikkei közszükségle­tet elégítenek ki, aki a fogyasztó közönséget eltereli az idegen ipari piacoktól, az nem fizet adót, sőt még készpénz­segítséget is kap az államtól. Kit ne csábítana e szép kilátás az ipari vállalkozásra? Szubven­ció! Ez a magyar emberek legédesebb álma. íme, az álom valósággá válik, csak a kezet kell érte kinyújtani. Hanem az a kéz, amely utána nyúl, le­gyen mégis tiszta és legyen erős. Mert szubven­cionált gyárakat szívesen látunk, de azt nem szeretnénk, ha az egész iparfejlesztési akció nem lenne tulajdonképen egyéb, mint szubven­ció-gitár­Tiszta, erős és ügyes kéz kell mindenhez a világon. Még az ipari vállalkozáshoz is. Az állami szubvenció csak szárny, csak vitorla le­gyen, amely a haladásban segít; a benső gőz­erőt a vállalatnak magából kell fejlesztenie. A vállalkozás szolidságát, a kitartást a munkában, a szakértelmet, a szorgalmat s a tudást nem adhatja a kormány az államse­­gélylyel együtt. Volt már eddig is állami ked­vezmény ipari, gyári vállalatok számára. Adtak már eddig is állami pénzsegélyt, sőt néha visszaélés nélkül is. S még sincs iparunk. Mert az emberek nehezen hiszik el, hogy a pénz nem minden. Az igaz, hogy a magánvállalkozás élhetet­lenségére, tékozlására, fölösleges kiadásaira, pompázó adminisztrációjára s minden reális üzleti szellemtől való elmaradottságára a rossz példát az­­ állam adja. Nálunk a magán­­vállalatokat, a pénzintézeteket s gyári vállala­tokat is rendesen ép oly sok fölösleges léhűtő­­vel s nagy fizetésű hivatalnokkal és igazgató­sággal szokták csinálni, mint ahogy az állam adminisztrálja önmagát. Ezért is bukott el oly sok vállalat Magyarországon. Csendes harcok. A Pesti­­Hírlap eredeti tárcája. —­ Erzsi, amint végigment a körúton, fölné­zett a Dóráék ablakára. Ő mindig látott min­dent, pedig komolyan maga elé tekintve ment az utcán, és úgy tudta, ki megy a körút másik oldalán futó villamoson, mint azt, hogy ki néz le a feje fölött lévő ablakokból. Most egy pilla­nat alatt észrevette, hogy a második emeleti szalon függönyei le vannak eresztve, de ragyogó világosság szűrődik át rajtuk. Tehát vendég van: a takarékos Törökné nem pazarolná más­képen a villanyt. Egy futó pillantással azt is meglátta, ki a látogató; az egyik függönyön a Dóra graciózus, boglyas kis fejének az árnyé­kával szemben egy férfi magas, feléje hajló alakja látszott. —­ Fölnegyek, — határozta el hirtelen. — Ez alighanem Németh Tamás, akibe Dóra olyan szerelmes. Régen kiváncsi vagyok rá s aztán: nem lehet tudni . . . Kellemetlen lesz nekik, de majd úgy teszek, mintha egészen véletlenül top­pantam volna be. Az árnyék­ kunsztomra egész életükben sem jönnének rá. Az asszonynak vi­hetek egy pár rózsát . . . A virágkereskedésben megnézte magát a tükörben: csinos volt. Ifj ruhája, amely bájos egyszerűségében százhúsz forintba került (min­denkinek ötvenet vallott be) kitűnően illett ko­moly, tiszta arcához. Szelíd mosolygással, sze­rényen surrant fel a lépcső oldalán, mintha csak sokallaná a maga számára azt a helyet, amelyet a világban elfoglal. Ez a szerény, kellemes, alkalmazkodó mo­dor annyira a második természetévé vált, hogy már semmi sem esett nehezére. Az igazi termé­szete kíméletlen, erőszakos, érvényesülésre törő volt s csak a viszonyok kényszerítő hatása alatt változott át simulékony, mosolygó lágysággá. Kellett, hogy ilyenné legyen, csak így maradha­tott meg, addig-ameddig, az anyja mellett, aki még mindig szép, másodszor is férjhezment asszony volt és senkit sem tűrt meg a közelé­ben, ha észrevette, hogy szintén tetszeni akar a világnak. Az anyja mellől a bátyjához került, annak a csúnya felesége ki nem állhatta a csi­nos leányt és csak azért tartotta a házban, mert mindig kedves és szolgálatkész volt, magával pedig semmit sem törődött . . . Ebben a két házban formálódott át az Erzsi jelleme olyan­ná, hogy bízvást részt vehetett abban a csöndes, de lélekölő és kegyetlen harcban, amelyet mo­solygó arcú, ártatlan szemű leányok vívnak, akiket semmi másra nem­ neveltek, csak arra, hogy udvaroltassanak maguknak és hogy fér­jet fogjanak. Erzsi kitünően csinálta a dolgát: elérte, hogy igénytelen, szíves és teljesen ve­szélytelen barátnőnek tartották s így minden ajtó megnyílt előtte. — Megálljatok csak, — gondolta néha szikrázó szemmel, — majd a végén meglátjuk, ki viszi többre? Senki se hitte volna, hogy ilyen gondolatai vannak, amíg a bizalmat szinte kihívó, kedves és felsőbbséges mosolygásával hallgatta a ba­rátnői leányos, szabad fecsegését. Ő maga soha sem beszélt semmi dolgáról s ezért biztosra vet­ték, hogy nincs is mondani­valója . . . A Törökné piros, teli arca is csak egy pil­lanatra komorodott el, mikor a szobaleány beje­lentette a vendéget. Hiszen csak a kis Erzsi az, aki nem sok vizet zavar ... Akár ott se volna. — Erre volt dolgom, hát hoztam egy pár szál rózsát a kedves néninek. Elkésett névnapi üdvözlet . . . A rózsákat egy pillanatra a kipirult arcá­hoz szorította, úgy adta oda. Egy rózsaszínű le­vél megakadt a selymes, szőke hajában és ott himbálózott egész este. — Szép haja van, — gondolta Németh. — Az arcbőre is csinos, kár, hogy olyan sovány ... Erzsi csak most vette észre a vendéget. El­pirult és zavartan mentegetőzött: — Istenem, ha tudtam volna, hogy van itt valaki! Ne nézzenek rám, csak úgy vagyok, amint hazulról elszaladtam: a néniékhez úgy megyek, mintha haza mennék. Hiszen nekem ez az igazi otthonom . . . Ezt szokta mondani mindenütt. A jólelkű Törökné meghatottan simította meg az arcát: — Csak jöjj el mindig, ha kedved van, szí­vem. Elég rossz dolga van, szegénykének, — mondta magyarázóan. Amíg a leányok pár szót váltottak ruhá­ról, miről, elmondta Némethnek az Erzsi egész sorsát. Hogy mostohaapja van, aki gyűlöli és rávette az anyját, hogy távolítsa el a háztól. Az anyja is jómadár lehet, vélte Törökné. Tőle pró­bálná követelni valaki, hogy elküldje a házából a kis Dóráját! Ezt a történetet Erzsi nagy könyhullatás­­sal szokta elbeszélni. Az igazság pedig az volt, hogy Erzsit épen nem­ gyűlölte a mostolyát«. ssőt A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal

Next