Pesti Hírlap, 1906. október (28. évfolyam, 285-300. szám)
1906-10-16 / 285. szám
Budapest, 1906. XXVIII. Dvf. 215. (10,011) szám. Kedd, október 16. 4BW-—■ - - * . |------------------------------— -------------------------——— ■ 1 1 " — ** 1 — Előfizetési árak: Szerkesztőség* Egész évre.... 28 k. f. Budapest, Váci körut 78. 7 ..............1 ’ “ » —gy így hová a lap szellemi részét K T.O£“C*TI URRI ÍR “ Megjelenik minden nap, ünnep sP/ szétküldésére vonatkozó fel, és vasárnap után is. szólalások intézendők. “of I tu I UlInLAP A keret. A politikusok már csinálják a képrámát, amibe ezentúl kell még belefesteni a képet. Készítik a keretet, amit meg kell tölteni tartalommal. Az a törvényjavaslat, amit most faragnak a képviselőház bizottságában az ipar fejlesztéseérdekében, csak üres keret, amit tartalommal majd csak a vállalkozási kedv tölthet meg. Jó erős és széles ráma ez, amelyben elfér a jövendő magyar ipar képe, de ezt még szorgalmas kezeknek meg kell csinálni. Kossuth Ferenc törvényjavaslatot készített a magyar ipar fejlesztéséről. Ez volna az első lépés Magyarország gazdasági önállósága felé. Ez volna az önálló vámterület előkészítésének munkája. Tudniillik ipart kell teremtenünk, hogy legyen mit megvédenünk a vámsorompókkal. Mert ha az önálló vámterület mellett is csak a külföld és Ausztria iparára szorulunk, akkor a vámsorompó által tulajdonképen csak a mi fogyasztó közönségünk számára a vámmal megdrágítjuk az osztrák s külföldi árukat. A legközelebbi decennium 1917-ig az a korszak, amely alatt iparunkat odáig kell fejlesztenünk, hogy lehetőleg kis mértékben szoruljunk azután az osztrák iparra. Ez az erőgyűjtés korszaka. Természetes tehát, hogy a kormány gyűjti az eszközöket, amelyek által az állam segítheti a maga iparát. Ezeknek az eszközöknek egy részét nyújtja a Kossuth Ferenc iparfejlesztési törvénytervezete. Három eszközt hoz javaslatba: állami kedvezményt az adózásban, állami pénzsegélyt és a közszállításoknál a magyar ipar kizárólagos jogát. Természetesen itt a gyáriparról van szó, mely tömegeknek nyújt kenyeret s tömegeket lát el ipari cikkekkel. Mind a három módját helyeseljük a segélyezésnek. Gyáriparunk egy-egy szakmában annyira kezdetleges, hogy mindenféle eszközzel támogatni kell. Az igaz, hogy már közel jutunk ily módon ahoz a határhoz, amelyen túl az ipar államosítása kezdődnék, de rendkívüli kényszerhelyzet rendkívüli eszközökre ad jogot. Tíz esztendő alatt kell százados mulasztást helyrehozni. Más boldog államokban az udvar által vezetett nagy, erős és gazdag társadalom s a politikai hatalom által mesterségesen fejlesztett magas kultúra teremti meg az ipart. Mert nemcsak művészetet, hanemű ipart is a maecenások csinálnak. Minden magas fejlettségű iparnak előföltétele a gazdag és műveit fogyasztó közönség. Magyarország soha sem volt ily boldog állam. Nálunk az udvar által vezetett gazdag társadalom az osztrák ipart teremtette meg s a politikai hatalom is minden eszközével Bécs felé terelte a fogyasztó közönség érdeklődését és áldozatkészségét. A magyar iparnak a mesterséges elhanyagolásával szemben mesterséges pártolásra és gyámolításra van szükség. Ez indokolja, hogy drága üvegházat épít Kossuth Ferenc a gyenge magyar ipar fölnevelésére. Aki oly ipari vállalatot létesít, melynek cikkei közszükségletet elégítenek ki, aki a fogyasztó közönséget eltereli az idegen ipari piacoktól, az nem fizet adót, sőt még készpénzsegítséget is kap az államtól. Kit ne csábítana e szép kilátás az ipari vállalkozásra? Szubvenció! Ez a magyar emberek legédesebb álma. íme, az álom valósággá válik, csak a kezet kell érte kinyújtani. Hanem az a kéz, amely utána nyúl, legyen mégis tiszta és legyen erős. Mert szubvencionált gyárakat szívesen látunk, de azt nem szeretnénk, ha az egész iparfejlesztési akció nem lenne tulajdonképen egyéb, mint szubvenció-gitárTiszta, erős és ügyes kéz kell mindenhez a világon. Még az ipari vállalkozáshoz is. Az állami szubvenció csak szárny, csak vitorla legyen, amely a haladásban segít; a benső gőzerőt a vállalatnak magából kell fejlesztenie. A vállalkozás szolidságát, a kitartást a munkában, a szakértelmet, a szorgalmat s a tudást nem adhatja a kormány az államsegélylyel együtt. Volt már eddig is állami kedvezmény ipari, gyári vállalatok számára. Adtak már eddig is állami pénzsegélyt, sőt néha visszaélés nélkül is. S még sincs iparunk. Mert az emberek nehezen hiszik el, hogy a pénz nem minden. Az igaz, hogy a magánvállalkozás élhetetlenségére, tékozlására, fölösleges kiadásaira, pompázó adminisztrációjára s minden reális üzleti szellemtől való elmaradottságára a rossz példát az állam adja. Nálunk a magánvállalatokat, a pénzintézeteket s gyári vállalatokat is rendesen ép oly sok fölösleges léhűtővel s nagy fizetésű hivatalnokkal és igazgatósággal szokták csinálni, mint ahogy az állam adminisztrálja önmagát. Ezért is bukott el oly sok vállalat Magyarországon. Csendes harcok. A PestiHírlap eredeti tárcája. — Erzsi, amint végigment a körúton, fölnézett a Dóráék ablakára. Ő mindig látott mindent, pedig komolyan maga elé tekintve ment az utcán, és úgy tudta, ki megy a körút másik oldalán futó villamoson, mint azt, hogy ki néz le a feje fölött lévő ablakokból. Most egy pillanat alatt észrevette, hogy a második emeleti szalon függönyei le vannak eresztve, de ragyogó világosság szűrődik át rajtuk. Tehát vendég van: a takarékos Törökné nem pazarolná másképen a villanyt. Egy futó pillantással azt is meglátta, ki a látogató; az egyik függönyön a Dóra graciózus, boglyas kis fejének az árnyékával szemben egy férfi magas, feléje hajló alakja látszott. — Fölnegyek, — határozta el hirtelen. — Ez alighanem Németh Tamás, akibe Dóra olyan szerelmes. Régen kiváncsi vagyok rá s aztán: nem lehet tudni . . . Kellemetlen lesz nekik, de majd úgy teszek, mintha egészen véletlenül toppantam volna be. Az árnyék kunsztomra egész életükben sem jönnének rá. Az asszonynak vihetek egy pár rózsát . . . A virágkereskedésben megnézte magát a tükörben: csinos volt. Ifj ruhája, amely bájos egyszerűségében százhúsz forintba került (mindenkinek ötvenet vallott be) kitűnően illett komoly, tiszta arcához. Szelíd mosolygással, szerényen surrant fel a lépcső oldalán, mintha csak sokallaná a maga számára azt a helyet, amelyet a világban elfoglal. Ez a szerény, kellemes, alkalmazkodó modor annyira a második természetévé vált, hogy már semmi sem esett nehezére. Az igazi természete kíméletlen, erőszakos, érvényesülésre törő volt s csak a viszonyok kényszerítő hatása alatt változott át simulékony, mosolygó lágysággá. Kellett, hogy ilyenné legyen, csak így maradhatott meg, addig-ameddig, az anyja mellett, aki még mindig szép, másodszor is férjhezment asszony volt és senkit sem tűrt meg a közelében, ha észrevette, hogy szintén tetszeni akar a világnak. Az anyja mellől a bátyjához került, annak a csúnya felesége ki nem állhatta a csinos leányt és csak azért tartotta a házban, mert mindig kedves és szolgálatkész volt, magával pedig semmit sem törődött . . . Ebben a két házban formálódott át az Erzsi jelleme olyanná, hogy bízvást részt vehetett abban a csöndes, de lélekölő és kegyetlen harcban, amelyet mosolygó arcú, ártatlan szemű leányok vívnak, akiket semmi másra nem neveltek, csak arra, hogy udvaroltassanak maguknak és hogy férjet fogjanak. Erzsi kitünően csinálta a dolgát: elérte, hogy igénytelen, szíves és teljesen veszélytelen barátnőnek tartották s így minden ajtó megnyílt előtte. — Megálljatok csak, — gondolta néha szikrázó szemmel, — majd a végén meglátjuk, ki viszi többre? Senki se hitte volna, hogy ilyen gondolatai vannak, amíg a bizalmat szinte kihívó, kedves és felsőbbséges mosolygásával hallgatta a barátnői leányos, szabad fecsegését. Ő maga soha sem beszélt semmi dolgáról s ezért biztosra vették, hogy nincs is mondanivalója . . . A Törökné piros, teli arca is csak egy pillanatra komorodott el, mikor a szobaleány bejelentette a vendéget. Hiszen csak a kis Erzsi az, aki nem sok vizet zavar ... Akár ott se volna. — Erre volt dolgom, hát hoztam egy pár szál rózsát a kedves néninek. Elkésett névnapi üdvözlet . . . A rózsákat egy pillanatra a kipirult arcához szorította, úgy adta oda. Egy rózsaszínű levél megakadt a selymes, szőke hajában és ott himbálózott egész este. — Szép haja van, — gondolta Németh. — Az arcbőre is csinos, kár, hogy olyan sovány ... Erzsi csak most vette észre a vendéget. Elpirult és zavartan mentegetőzött: — Istenem, ha tudtam volna, hogy van itt valaki! Ne nézzenek rám, csak úgy vagyok, amint hazulról elszaladtam: a néniékhez úgy megyek, mintha haza mennék. Hiszen nekem ez az igazi otthonom . . . Ezt szokta mondani mindenütt. A jólelkű Törökné meghatottan simította meg az arcát: — Csak jöjj el mindig, ha kedved van, szívem. Elég rossz dolga van, szegénykének, — mondta magyarázóan. Amíg a leányok pár szót váltottak ruháról, miről, elmondta Némethnek az Erzsi egész sorsát. Hogy mostohaapja van, aki gyűlöli és rávette az anyját, hogy távolítsa el a háztól. Az anyja is jómadár lehet, vélte Törökné. Tőle próbálná követelni valaki, hogy elküldje a házából a kis Dóráját! Ezt a történetet Erzsi nagy könyhullatással szokta elbeszélni. Az igazság pedig az volt, hogy Erzsit épen nem gyűlölte a mostolyát«. ssőt A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal