Pesti Hírlap, 1907. január (29. évfolyam, 1-27. szám)
1907-01-01 / 1. szám
Budapest, 1907. XXIX. évf. 1. (10,099.) szám. Kedd, január 1 Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre . . .... 14 . , Negyedévre• • • 7 , -- 9 Egy hóra. .... 2 , 40 , Egyes szám ára 8 t. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, finnev és vasárnap után is. Szerkesztőség: Budapest, Váci körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. " Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Kérjük ama tisztelt olvasóinkat, akiknek előfizetése december végén lejár, hogy az előfizetést — az új év körül beálló postai torlódásra való tekintettel — idejekorán szíveskedjenek megújítani, különben a lap megküldése félbeszakítást szenvedhet. Áprilistól januárig. Ma egy éve még javában dühöngött az abszolutizmus Magyarországon. De nehéz volna eldönteni, mi volt már nagyobb ma egy éve: a nyomor és szenvedése, melybe a nemzet taszíttatott; avagy a nyomorba és szenvedésbe taszított nemzet hitétől, akaratától, erejétől való állandó rettegése a királynak. A béke, mely az év negyedik hónapjában megköttetett, mindenesetre azt bizonyítja, hogy a békére szüksége volt nemzetnek, királynak egyaránt. S a béke alapja tisztára az a vezérlő-bizottsági határozat volt, mely előbbi, kudarccal végződő békekísérletek után úgy hangzott, mintha a király és nemzet érintkezését végképen megszakította volna. Ámde a határozat vezérlő gondolata, emlékezzünk csak vissza, a király ellenállására való olyatén hivatkozásban állott, mely e királyi ellenállás egyetlen alkotmányos magyarázatát a nemzeti akarat állandóságának kétségbevonásában lelte. A béke tehát megköttetett a magyar vezényszó nélkül vagyis az idevonatkozó nemzeti akarat állandóságának hallgatólagos királyi kétségbevonásával, a fenhangon való elismerésével azonban annak, hogy Magyarországot alkotmány nélkül kormányozni nem lehet. A harc után, melyben a harcra való jogcímet mindkét fél megtalálta; egyik: alkotmánya, másik: felségjogi védelmére mutatva, — megköttetett tehát a béke a felségjogai védelmében az egész alkotmányt kockára tevő királylyal; a királynak maradnak felségjogai, a nemzetnek alkotmánya, utóbbi egyszersmind újabb biztosítékokkal is megerősíthetőleg, mely újabb biztosítékokhoz a király beleegyezését eleve megadta. A magyar vezényszó nincs meg, de a király mai, egyáltalán: minden ellenállásának alkotmányos magyarázata csak az lehet, hogy a magyar vezényszóra, egyáltalán: bármely törekvésre vonatkozó nemzeti akarat állandósága vonatik csupán kétségbe; ez állandóság kifejezésétől azonban nem fosztatik meg a nemzet s noha a megismételt akaratnyilvánitás előtt való királyi meghajlás nincs is eleve biztositva, — a nemzet nemcsak újabb harcra fyeri el most már királyilag is elismerten jogát, de ez újabb harcig mód nyúttatik neki egyszersmind nagyobb erőgyűjtésre. Az alkotmánybiztosítékok és a választójog reformjának úgyímegy kormánynyal való elvégeztetése biztosítja az eredményt, az általános magyar választói jogot, s biztosítja, hogy a koalíciós kormány visszalépése utáni Magyarország az abszolutizmus idejébelitől csak erőben különbözhetik, érzésben nem. A nemzeti érzés sulyja ma tán kevésbbé sorvasztóan süt, mint egy év előtt, de semmivel se bukott alább és melege éltető. Akik Magyarországot egy év előtt még kormányozták, vackaikra kerültek vissza ismét, de hangjukat még mindig hallatják s bármily erőtlen is az, visszaemlékezni nem árt arra az időre, melynek tanulsága csak a régi nyomorúság volt, hogy a kurucnak legnagyobb labanca a kuruc. Magyar emberek, akik oly nehezen tudnak megnyugodni a koalíció kormányrajutásában, akik nem képesek belátni, hogy a koalíció által fölidézett harc mennyi utólagos hasznot nyújthat még, belátni, hogy amint 67-ben a vádaskodóknak Deák mondotta, más béke ma sem volt köthető s hogy amint Deák szerint a nemzet a 67-iki kiegyezés után is visszamehetett volna még oda, ahol pár hónap előtt volt, az 1906-ik évi képviselőválasztás, rengeteg többséggel, igenis a béke mellett nyilatkozott. a magyar emberek, akik abszolutizmust zúdítottak hazájukra s akik most képtelenek beletörődni abba, hogy az ellenzéki politika végül is okult a múltakon s a maga elméleti abszolutizmusával felhagyva kormányba ült, akik titkon forradalomba is készek lettek volna kergetni a nemzetet a béke előtt és piszkos ajkukon a Kossuth Lajos nevével, hazug népjog-hírdetéssel kétségbeesetten szemlélték, nap-nap után mind jobban, hogy az egész nemzet Kossuth Lajosnak, de az 1848 előttinek, annak a táborában van, aki jól tudta, hogy „a forradalmak napjára gyakran a szolgaság hosszú éjjele következik“ s ezt megtanulta tőle, ebben fentartás nélkül követte s forradalmat nem csinált, de tisztességes béke árán kormányba ült, hogy előkészítse a gazdaságában, kultúrájában szuverén, egységes magyar nemzeti alkotmányosságot, hogy a Deák közjogi politikájáról a Kossuthéra való áttérést nagyrészt a Széchenyi gazdasági politikája útján tegye lehetővé. — magyar emberek most kárörömmel konstatálják a koalíciós kormány nemi is egy évi uralma után, hogy minden maradt a régiben. Érthető, ha a béke megkötése után az A Tulipán. •— A Festi Hírlap eredeti tárcája. — A Tulipán nevű magyar gőzös 1912 májusában indult útnak Fiuméból New York felé. Kétezer kivándorló munkást vitt, azzal a rendes szándékával, hogy hatezer kulit hozzon vissza. Az időben ugyanis a kuliszállítás már San Franciscon át történt, így volt olcsóbb, mert a külön e célra épült Pacific-Cookie-Rail■my harmadrész áron röpítette a kulit, mint az embert. A magyar Scythia hajóstársaság meg fele áron. Tehette, nem vesztett rajta, sőt nyert. A kulinak ugyanis nem kell kenyér, hús, bor, beéri napi harminc dekagramm rizzsel meg egy liter vízzel. Ami az elhelyezést illeti: a hajóstársaságnak a minisztérium megengedte, hogy három kulit hálathasson egy ágyban. Tehát, tekintetbe véve az ellátás csekély költségét, a társaság mintegy 70 százalékkal többet nyert a kuliszállítmányokon, mint a magyarszállítmányokon. Továbbá vitt a Tulipán ezer hízott magyar ökröt, mert rég elmúlt az az idő, hogy barmaink legjavát Bécsben, a sankt-marxi vásáron adtuk el, magunk meg a másod-harmadrendű húst ettük. New York a szittya gőbölyt csaknem duplán fizeti, mint Sankt-Marx, tehát Bécsbe már csak a silány marhát szállítjuk, de azt mind, mert olyan jó áron kél el, mint egykor a legpompásabb jószág. Hogy aztán mink miféle marhahúst eszünk itthon? Bocsánatot kérek, de ez a kérdés egészenegyügyű. A Tulipán és még húszmás huszonötezer tormás magyar gőzös minden fordulóval a hetedrendű amerikai besózott húsnak olyan mennyiségeit hozta New Yorkból Fiuméba, hogy Magyarország tulajdonképpen meg sem érezte a baromhiányt: a kilónkint immár háromkoronás lóhús mellett megvolt az alig drágább corned beef. S egyéb dolgokban is virágzott ez a cserekereskedés. Minek említsek olyan csekélységet, hogy a magyar zsírt, szalonnát mind kiszállítottuk New Yorkba, s hoztunk helyette vissza legalja amerikai zsírt, szalonnát. Volt ilyesmi százféle. De legfontosabb az egész magyar gabonatermés kivitele. Hanem azért nem haltunk éhen e tejjel-mézzel folyó Kánaánban sem. Mert a Tulipán és társai az amerikai zab tonnáinak százezreivel árasztotta el az országot. Hogy Breitmayer úr egy fillérrel sem adta olcsóbban a zab-kiflit, mint hajdan a búza lisztjéből alkotottat (sőt!), azt okos embereknek talán nem is kell külön megmagyaráznom. A zab épp olyan drága lett, amilyen egykor az acélos bánáti búza volt. No meg a sok sztrájk és krimicsau! ... A lapok szerkesztői üzenetei az időben mind tele voltak felvilágosításokkal: minő lépéseket kell tennie a polgárnak, hogy fölvétessék a szegények házába? S ez mind a pékek kérdéseire való válasz volt. A mészárosok? Azok már rég át vitorláztak Amerikába. A Tulipán valahol az Azúr-szigetek fölött ment az Óceánon, mikor egy langyos, ködös májusi éjjel a szolgálattévő tiszt egyszerre csak elkezdett fázni a hídon. Megtapintotta az erőt. Rendesen vert. Hát akkor nem láz a baj, hanem jéghegy. Bizonyisten nagyobb baj egy szegény kis kapitány lázánál. A következő pillanatban már fellármázták álmából a Tulipán komandánsát, Rechnitzert. Ez a Rechnitzer magyar ember volt, s felekezeti viszonyai mostohák. Azért lett tengerész, májrt egyszer az iskolában úgy csúfolták a gyerkek: „Wasser hat keine Balken.“ Szenes Molnár Albert ezt még így írta: „Hintsen az víznec rakontzája.“ Ma már ezt csak kevesen tudják, no meg nem is izraelita csúfolás. De az a négy német szó a tengerre kergette jó Rechnitzert. Nem baj. Igen jó tengerész lett belőle. Ismerem. Egy hibája van, az, hogy örökké húsz éves. Mármint a testére nézve. Cingár, i fekete legényke. Ez elbeszélés korában már egy negyed század óta folytonosan ütközik a bajusza. Jóllehet tud vagy tíz nyelvet, igen keveset beszél. Ő csak akarni tud és szeret. Mikor fönntermett a hídon, a szájába dugta a mutatóujját, aztán feltartotta a sötét levegőbe. Amely oldalon hideget érez az az ujj, arra vall a jéghegy. S mindjárt belekiáltotta a kormányoshoz vezető szócsőbe: —? Egy egész negyeddel délnek! Aztán letelefonozott a gépházba: — A csavarforgások maximumát! És rohant, menekült a Tulipán az éjben, a fekete ködben. Rohant, menekült a jéghegygyel való összeütközés, a pusztulás elöl. Ha abban a ti. irányban halad, napok múlva talán Trinidadot éri el; dehát az ilyen bolondság esze ágában sem volt Rechnitzer úrnak. Szalad arra, a pokolba, egy óra hosszáig, aztán A Festi Hírlap mai száma 54 oldal.