Pesti Hírlap, 1907. május (29. évfolyam, 104-129. szám)

1907-05-01 / 104. szám

Budapest, 1907. XXIX. évf­­. (10,193.) szám. Szerda, május 1. Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. Előfizetési árak: Egész évre .... 28 k. — f. Félévre . . .... 14 „ — „ Negyedévre • • • ^ » » Egy bóra. .... 2 „40. Egy­es szám ára 10 f. Kegjelenik Lotté kivitelével m­­incs is nap. A Pesti Hírlap következő száma pénteken — május 3-án — hajnalban jelenik meg. Ungaro-Croata: írott törvények nem szereznek akkora ki­­bírású állandóságot országok és nemzetek közt, mint a huzamos, évszázadokon át tartó együtt­élés, jóban-rosszban híven megosztott sors­­közösség. Az óhatatlan súrlódások nemcsak az ellentétek kitüntetésére, hanem a sértő élek, szögletek lecsiszolására, elsimítására is alkal­masak s az ezen erőműtani folyamat alatt ki­fejlett hőség nem okvetetlenül szükség, hogy ép a kölcsönös gyűlöletből táplálkozzék. Az a nyolc évszázados államjogi kapcso­lat, mely Horvátországot Magyarországgal egybeköti, a magyar szent korona birodalmá­nak szerves alkotó részévé avatja; közös törté­netünknek nem egy válságos korszakában egy­­jelentésű volt a közös, egységes nemzeti érzü­lettel is. * A régi, rendi Magyarország akár poli­tikai, akár gazdasági, sőt kulturális és társa­dalmi tekintetben is sokkal bensőbb, szorosabb egységben élt Horvátországgal, mint aminőt a mai, alaptörvénynyel szabályozott tényleges állapot felmutat. Ám hiszen az igazi magyar nemzeti poli­tikának soha, sehol se volt az az önző, hatalmi irányzata, mely a gyöngébbek elnyomásából törekszik magának új erőforrásokat teremteni. Akit testvérül fogadtunk valaha is, test­vérként bántunk vele, szinte már rovására is annak a számító okosságnak, mely az egyén­nél is, a népeknél is az önfentartás egyik leg­­komolyabb föltétele." Horvátországnak és illetve a horvát­­szlavon királyságnak, mint társországnak, tel­jes közjogi integritása biztosítva van nemcsak a történeti jogfolytonosság révén, hanem az­­ 1868: XXX. t.-c. írott betűiben is. Ennek a magyar-horvát kiegyezésnek az­­ azóta eltelt közel negyven év során mi magya­­­­rok soha meg nem kíséreltük bármely pontjá­­­­ban is szorító, szűkítő magyarázatot adni. Ellenben horvát testvéreinkben minden­­­­kor megvolt s kisebb-nagyobb sikerek révén­­ nőttön-nőtt a hajlandóság a kiterjesztő, közös­séget lazító értelmezésre. Ép ezen tapasztalat alapján, ha ma ke­rülne újfent sor a magyar és horvát viszo­nyok gyökeres, rendezésére, a haza jelenlegi bölcse aligha kínálná meg horvát testvéreinket ama bizonyos „fehér lappal“ s ha megtenné, bizony bolondul cselekedne. A magyar parlamentarizmus, gyakorlati kormányzati politika terén az alkotmányvédő nemzeti küzdelem után beállott személy- és rendszerváltozás ugyancsak mélyreható átala­kulást idézett elő Horvátországban is. A régi pártkeretek széttöredeztek, az anyaország példájára a társországban is a koa­líció jegyében indult meg, ment végbe, ha nem is teljességgel, az új korszak beiktatása. S most ez a horvát koalíció, mely arra volna hivatva, hogy kormánypárti többség gya­nánt parlamentárisan támogassa a bán s az országos kormány politikáját, ami természet szerint nem lehet más, mint a benső egyetértés és együttérzés ápolása az anyaországgal, ter­jedelmes memorandumba foglalt pontozatokat tárgyal a magyar kormánynyal azon külön nemzeti aspirációk felől, melyeknek fejében és ellenértékéül ő, a horvát koalíció, hajlandó el­vállalt parlamentáris kötelezettségeinek eleget tenni. Ezek közt a mindenképen szokatlan és sajátságos pontozások közt van egy csomó, in­kább csak egyszerű belkezelési sérelem, óhaj­tás, melynek orvoslása, teljesítése a magyar kormány lojalitásában s a magyar nemzet testvéri érzületében semmiféle akadályba nem ütközik. Ellenben a lényeges mozzanatok, a ma­gyar állami szuverenitás csorbítására törekvő, látszatra ártatlan, semmiségkép becsem­pészett hamisítások, az anyaország s a társországok megállapított és élő jog­viszonyainak ötletszerű, de reák ki­sebbítő módosításai stb.. erősen pro­vokálják nemcsak a szigorú bírálatot, hanem a félre nem magyarázható, érthető, energikus visszautasítást is. A magyar államvasút részleges elhorvá­­tosításába se Kossuth Ferenc, se senki isten fia magyar kereskedelmi miniszter bele nem mehet. Minden jogos, méltányos, észszerű kí­vánságot, amit a közönség érdeke, a horvát nyelven beszélő magyar állampolgároknak és a vasúti szolgálatban való érvényesülése indo­kol és igazol, készséggel megadunk. Ellenben a horváttal együttesen alkal­mazott magyar állomásnevek s egyéb feliratok eltávolítását, a zágrábi, sőt részben a szegedi máv. üzletvez­etőségnél a magyar helyett a hor­vát hivatalos nyelv behozatalát s azt a gyakor-9*9* Az orgona-ág. «— A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Falusi udvarháza tornácáról Gábor Mi­­hályné asszonyom szólítgatta elbódorgott nö­vendék cselédjét, akinek tisztára nyoma veszett valahol a kert bokrai között. Most nyílik a kék orgona, — a gyümölcsfák virágzó pompasá­­guk gazdagságával örvendeztetik az embert. Felséges termés leszen az idén, dicséret érte az alkotónak — tavalyiban úgy sem lett semmi. — Boriska fiam, kicsi lányom, nem ládd, hogy át akarok menni a szomszédba? Kerülj elé frissen, különben Megharagszom. Vékony leányhang felelt vissza a bokrok közül. — Tessen csak elmenni, instálom, — ügyelek én a házra. ■— Adtál enni a tehénnek? — Adtam. — Hát a káposztákat meg­öntözted-é, fiam? — Meg én, mindent! — Úgy is kell, édes lányom! Hát csak ügyelj a házra, míg átfordulok a Kata néni­hez . . . jövök én mindjárt, Boriska. .— már el is indultam. Jó lesz, ha addig fölteszed a tejet a tűzre és ráfigyelm­ezel, különben kitaka­rodik a lábasból, mint tegnap. Olyan oktondi is vagy némelykor, édes lányom,­­ sírhatnám, ha látlak . . . A bokrok mögül elfojtott nevetés hang­zott. Gáborné megcsóválta őszülő fejét, de nem fordult vissza, hogy megpirongassa vihogásá­ért a kis cselédet. Behúzta m­aga után a rácsos ajtót, áthaladt egy keskeny krumpli-földön s csakhamar szomszédjának, a jó öreg Kata néninek szegényes formájú, de barátságos és mindenképen rendes portájára lépett. Kicsi volt a ház, kicsi a kert, kicsiny az udvar, de minden pontosan a maga helyén. Szemétféle még a kocsifészer tájékán sem találtatódott, pedig ott minden áldott este megült vagy ti­zenöt tyúk és egy szép, nagy tarajos magyar kakas. Micsoda tolla ő neki, micsoda feje, s a kényes járása . . . hajhó! . . . lássunk csudát. Igazi selyem­kakas volt a néni kakasa, kuko­­rékolni is olyan szózatosan tudott, mintha ő lett volna a gránátosok trombitása. Féltette is Kata néni, oda nem adta­ volna tíz pengő fo­rintért, holott ez nagy pénz ám egy szegény özvegyasszony ládafiában: több, mint a csá­szárnak száz . . . sőt, még tán annál is több. Gáborné a kertben találta Kata nénit. Széles szalmakalap védte fejét a naptól, jósá­gos arcáról boldog örömnek világossága su­gárzott le. Megszépült, megfiatalodott az öreg asszony ma reggel óta, — még a kezejárása is frissebb, mint máskor. Gáborné csudálkozva tekintett rá. — De jó kedve van, nőném, — mondotta nyájas szóval. — Van bizony! — integetett szép öreg fejével a néni, — levelet írt a fiam, attal in­­dulok így. — No, csakhogy írt! — Már hogyne írna! Nem szégyelli az, hogy én vagyok a szüléje. Áldott jó gyermek ami az,­ Gáborné, de meg is segítette az Úristen! —­­Mit is. a lelkem? — Azt írja, a lelkem, hogy ha elszaba­dulhatok itten a dolgomtól, üljek fel a gőzösre és menjek föl hozzá Pestre. — Azt­ é, a lelkem? — Igen bizony, azt, — felelte büszke örömmel a néni, — még pedig két ízben is. Mert tegnap is, ma is hoza tőle levelet Juta Jankó a póstarul, odabenn vannak a tükör­fiában, elolvashatja akárki. Még tán nagytisz­­teletű Herepes esperes uram sem tud különb betűket vetni, mint a fiam, — nem hiába em­­berelik úgy abban a fránya nagy városban, akibe lakik. •— Szeretgetik a lelkemet? — Még pedig nagyon! Hát hiszen nem mondom, a menyasszonyát is szereti az ő igaz mátkája —­ de az a szeretet, akivel fiamat tisz­telik a pesti­ urak és asszonyságok, még annál is több. Hívogatják rangbéli urasé­gok nagy ékes palotás házaikba. — akkorák azok ottan, Gáborné, mint egy-egy templom, s cifrák, szin­te elvész az ember szemevilága, ha rájuk te­­ként. De tudja is módját a fiam! Merthogy nem olyan fiú az, lelkem, hogy ne tudja. Meg­tanult mindent, amit egy úrnak esmérni illik, hogy ki ne b­jjon a többi finom úr közül. Pesti szabómester varr­ja annak a köntösét, nem a mi Hodlicska Mist­ink, a pesti cipész szín­­fázza remekbe topánkáját, nem a mi Csóka Demeterünk, az árva . . . hiszen ő is megcsi­nálná, szegény feje, de ő csak az olcsó baga­m­ához tud, abban pedig nem­ léphet tükrös pa­­dimentum­ra a fiam. Látná, lelkem, micsoda topánkája vagyon! Csak úgy ragyog, ragyog... Még gombok is vannak rajta. A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal.

Next