Pesti Hírlap, 1907. június (29. évfolyam, 130-155. szám)

1907-06-01 / 130. szám

2 *J H & T X HÍRLAP. 1907. junius 1., szombat. és függetlenségének megszilárdításával érjük el. Tehát az felső feladat a hivatalnokok legfonto­sabb ügyét, az felbocsátást, független bíróságra bízni. A közszabadság szempontján kívül meg­követeli ezt az egyéni szabadság megvédésének kötelezettsége is. Végre, ha az élet legjelentéke­nyebb körülményei és az ember kisebb értékei fölött is független bíróság ítél, ha egy fillérrel sem károsíthat meg minket senki, mert ott van orvosszerül a független bíróság, akkor csak meg lehet követelni, hogy egy ember egész exisztenciája, hivatalos becsülete, egész fizetése és nyugdíja fölött szintén csak független bíró­ság ítélkezzék. A minisztereket és hivatali föl­­jebbvalókat illeti a jog, hogy jutalmazzanak s előléptessenek, de azt a jogot már nem lehet megadni nekik, hogy becsületet, fizetést, nyug­díjat, özvegyek és árvák eltartását, szóval az egész életét elvehessék az alárendeltektől. Ez a bürokrácia polgosjoga volna. 1. A cselédtörvény részletes tárgyalását megelőző bizalmas megbeszéléseket és­­közös pártértekezleteket akár el is hagyhatták volna, mert azok nélkül sem húzódna el hosszabb ide­ig a vita, mint így. Ma összevissza három sza­kaszt tárgyaltak­ le. Az egyes szakaszokhoz nyolcan-tizen szóltak hozzá és mindenkinek volt valami ötlete, amivel javítani akart hol a gazda, hol a­ cseléd sorsán. A sok ötletből azon­ban a szavazásnál alig ment át egy-ketté, a szerint, amint a miniszter igent vagy nemet bó­lintott. A változatosság kedvéért egy ízben, mi­kor ift ént bólintott, akkor is nemmel szavaztak. Mezőfi Vilmos a 30. szakasznál nemzeti szín­ben tetszelgett magának: a cselédek sátoros ünnepei mellé a Szent István-napot is le­ akarta venni, mint munka­szünetes napot. Leszavaz­ták. A laikusok ezt első pillanatban nagy meg­döbbenéssel vették tudomásul, de a törvény­­könyvben­­jártasabbak hamarosan megnyug­tatták őket: szükségtelen volt ezt a toldást a je­len törvénybe bevenni mert hiszen a Szent István-napi­ munkaszünetről külön törvény in­tézkedik. Az ülés elején egy kis házszabály vita is volt Ykíd Aurél miatt, akit Drakovszkij István alelnök a szerdai ülésen leültetett, mert durva n­ődön megtámadta a,, közigazgatási tisztviselő­ket. .Szombaton folytatják a­ cselédtörvény rész­letes vitáját és interpellációk is lesznek. II. A képviselőház ülése május 31-én. Elnök: Juszh­ Gyula. Jegyzők: Egry Béla, Darányi Ferenc és Várad­y Károly. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Darányi Ignác, gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, Günther Antal és Josipovich Géza. Az ülés kezdő­dik d. c. 10 órakor. Justh Gyula elnök a múlt ülés jegyzőköny­vének hitelesítése után bemutatja Kaufman Géza képviselő levelét, amely szerint a belügyminiszter rendeletileg megengedte családi nevének Csáthi­­ra kért átváltoztatását. (Éljenzés.) Darányi Ferenc jegyző felolvassa az újabba­n beérkezett kérvények jegyzékét. Iloitsy Pál előadó bemutatja a pénzügyi bi­zottság jelentéseit a király megkoronáz­tatása negyvenedik évfordulójának megörökítésére alko­tandó művekről, a koronaérték megállapítását tárgyazó 1892. évi XVII. te. további kiegészítésé­ről szóló törvényjavaslat tárgyában és azon tör­vényjavaslat tárgyában, mely az 1892. évi XVIII.­­ te. alapján a magyar szent ketrony országainak kormánya és a birodalmi tanácsban képviselt ki­rályságok és országok kormánya között az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag kötött szerződést kiegészítő újabb pótszerződésre vonatkozik. (A je­lentéseket sürgős voltukra való tekintettel az osz­tályok mellőzésével tűzik napirendre.) Bemutatja továbbá a közoktatási és pénzügyi bizottságok je­lentését a vallás- és közoktatásügyi miniszternek az országos tanári nyugdíj- és gyámintézet mér­legéről szóló jelentés tárgyában. Elnök: Következik a gazda és gazdasági cse­léd közötti jogviszony szabályozásáról szóló tör­vényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. Mauin Gyula a házszabályok 215. §-ának c) pont­ja alapján szót kér. Házszabályiita. Ma­ui­n Gyula: A szerdai ülésen az elnöklő Rakovszky István alelnök és Vlad Aurél között lefolyt epizódot hozza szóba, amely szerinte há­romszoros súlyos megsértését képezi a házszabá­lyoknak. Rakovszky, midőn Vládtól megvonta a­­ szót, kötelességét nem h­iven teljesítette. Zbóray Miklós: Ollói Man­iu Gyula: Egy tisztikart sérti egészében,­­sem annak egy részében nem lehet osztálynak te­kinteni, a szó­megvonás ,pedig ezen a elemen tör­tént. "Jellemző, hogy épen ez­ a képviselőh­áz tűrte el minden szó nélkül Rakovszky''törvényellenes el­­járását, Rakovszky a híllrszabál­yokhöz sem engedte­­ szólani Vladot, pedig a 205. §. értelmében minden­kinek bármikor joga van a házszabályokhoz szó­lón. A házszabályok meg nem tartása ép oly hiá­­­nya a törvénynek, mint a királyi szentesítés hiá­nya. Kéri a Házat, hogy az általa kifejtett ipdp- o­kok alapján mondja ki, hogy Stakovszky István alelnök eljárása a házszabályokba ütközött. Elnök: A képviselő úr tévedésben van, ami­kor azt hiszi, hog­y amikor a házszabályokhoz hoz­zászól, egyszersmind határozatot is provokálhat. Ha a képviselő úr ilyen értelmű, határozatot akar elfogadtatni a Házzal, méltóztassék a házszabá­lyok szerint eljárni és­ az indítványt külön benyúj­tani, így felszólalás a határozathozatal tárgyát nem képezheti. (Helyeslés.) Maniu Gyula: Megint a házszabályokhoz szól. Itt arról van szó, hogy­­ házszabálysértés tör­tént, amelynek korrigálása a Ház tekintélyének megóvása céljából szükséges. Elnök: A 215. §. alapján történt felszóla­lások soha határozat tárgyát nem képezték. Az in­dítványokra nézve pedig a 198. §­. azt mondja, hogy az indítványkönyvbe bejegyzendő és írásba foglal­va a Ház elnökének kézbesítendő. Én tehát a ház­szabályok alapján állottam, midőn a képviselő úr felszólalására észrevételeimet megtettem. (He­lyeslés.) A cselédtörvény részletes tárgyalása. Folytatják a 28. szakasz felett a vitát. Gróf Zichy Vladimir még a szerdai ülésen indítványozta, hogy az első bekezdés utolsó mon­­datát töröljék és helyébe ezt a szöveget vegyék fel: „Az a gazda, aki évi 200 koronánál kevesebb egyenes adóval van megadóztatva, a felét, az a gazda pedig, aki évi 200 koronánál több egyenes adóval van megadóztatva, egy tizedrészét levon­hatja a cseléd béréből annak az összegnek, melyet a cseléd, feleségének és 12 éven aluli gyermekei­nek orvosi gyógykezeltetéséért és az ezek részére kiszolgáltatott orvosszerekért kifizetett.“ Gaál Gaszton­éhez a módosításhoz pótmódo­­sítást nyújtott be, hogy e szó helyett a „felét“, vezessék be, hogy: ..a cseléd feleségének és kiskorú gyermekeinek orvosi gyógykezeltetéséért és a­z ■ ezek részére kiszolgáltatott orvosszerekért kifize­tett összegeket vagy a fuvarköltséget egészen le­vonhatja a cseléd béréből.“ Gróf Esterházy Móric a szakaszhoz ma még a következő módosítást nyújtotta be: „Mindaddig,­­ amig a gazdasági cselédek betegsegélyezésének kérdése a törvényhozás által intézményesen sz­a­­bál­yoztatik, a cseléd és családtagjainak gyógyke­zeltetése tekintetében a következő szabályok ér­vényesek :“ A Ház úgy a gróf Zichy Vladimir, mint a gróf Esterházy Móric módosítását elfogadta. A Gaál Gaszton módosítását, bárha a miniszter pár­tolta, a többség elvetette. Elnök: Az ülést tíz pertué felfüggesztette. Szünet után. A 20. szakasznál: Hap­tersberg László indítványozta, h­­ogy az első bekezdésben ezen szavak helyett: „lakást kö­teles adni“ tétessenek „elhelyezéséről gondoskod­ni köteles.“ Veres József: Egy új, 4. bekezdést ajánlva melynek célja az, hogy a 2. és 3. bekezdésben fog­va tud­ semmire sem menni, még se hall egye­­bet, mint hol komoly, hol tréfás intelmeket, hogy menjen más pályára, amig nem késő, hagyjon fel a művészettel amelyhez nem ért!... S látta Györgyöt, amint­ már az első munkájáért a legnagyobb dicséretben részesül s aztán ro­hamosan, játszva küzdi föl magát a legelső helyre, lépten-nyomon lealázva, megszégyenítve Öt a tehetségtelen, kontár versenytársat, aki még smagyokban is mindig csúfos kudarcot val­lott, valahányszor Györgygyel, a zseniális, a kedves, a szép Györgygyel szemben kellett föl­vennie a harcot ... És látta, amint a növen­­déksorból nagynehezen kikerülve, vergődnie, kínlódnia kell, mert kontárkodásának sehol se tudják hasznát venni; látta a gúnyoros arcokat, melyek rávigyorognak, hallotta a csipkedő megjegyzéseket, melyek feléje röpködnek, amint a legelső kisebbfajta pályázaton, amelyen részt­vett, még elfogadni is alig akarják a pálya­munkáját, nehogy „blamirozzák vele a magyar szobrászatot“, mint az egyik goromba zsüri­tag mondotta . . . S látta az önelégült, a büszke Györgyöt, aki ama pályázaton az első díjat vit­te el s akinek csak úgy dőlt az ölébe a megren­delés, hogy nem­sokára egy kisebb műtermet is nyithatott. És ennek az embernek a kegyére kel­lett neki rászorulni, ehez az emberhez kellett beállania segédnek, ha nem akar éhen pusztulni, vagy koldulni menni, mikor az atyja hirtelen elhalt ,s ő minden támasz nélkül maradt! Mi ta­gadás, még szép volt Györgytől, hogy felaján­lotta a segítségét s ő fel is tette magában, hogy kiirtja szivéből a barátja iránt érzett gyűlöle­tet, mely rokonszenvből (hiszen­ György gyer­mekkori játszótársa volt)­­fejlődött hosszú évek alatt lassan, szinte észrevétlenül a legféktele­nebb, a legizzóbb ellenszenvvé. Hiába volt min­den, a hajdani jó viszonyt lehetetlen volt vis­szaidézni­. György se tudta művészi dolgokban hasznát venni s ő neki kénytelen-kelletlen holmi aprólékos, úgyszólván szolgai munkákkal kel­lett bibelődnie. Lassan kint olyasféle, viszony fej­lődött ki köztük, mint úr és szolga közt s az ő kedves barátja, határtalan gőgjében ( a zsenik gőgje!) és mint aféle hirtelen természetű fráter, igen sokszor még azt is megengedte magának, hogy leszidja őt, mint egy utolsó cselédet, ha valamit rosszul végzett! És neki szó nélkül kel­lett lenyelnie mindent, szó nélkül kellett zsebre­­vágnia a legnagyobb gorombaságokat is! És szó nélkül kell lenyelnie mindent most is, meg kell lapulnia, mint a megvert kutyának, por­ban kell csúsznia! . . . S még hálásnak kell lennie, meg kell csókolnia a kezet, amely mikor alamizsnát dob neki, egyúttal pofon is veri . . . És még több alamizsnát fogadjon el tőle?! To­vábbra is az ő kegyelemkenyerén éljen? Tovább is tűrje a pofoncsapásokat?! Soha! Soha! . . . Elkeseredett, szilaj düh rohanta meg. Nem volt többé éhes és nem volt immár más gondo­lata, mint a boszú. Felült a pamlagon, mintha nehéz álomból riadna s zavaros, dülledt szem­mel, mint a részeg, rámeredt a szoborra. A boszú . . . Csak föl kellene emelnie a karját, egy-két ökölcsapás és kész volna a boszú, úgy érezte, hogy végre kell ezt hajtania, cselekednie kell és mégis remegés fogta el." Remegett már a puszta gondolatra is, akár csak az imént. E pillanatban egy férfihang harsaid föl künn az ajtó előtt: — Ki az?! . . . Mit ólálkodik itt?! Egy percre elállt a szívverése. Minden vére lefutott az arcából. Ijedten kapta félre te­kintetét a­ szoborról s az ajtóra meredt. A nyers rivallásra valami alázatos, csön­des hang válaszolt: — Én vagyok, nagyságos úr . . . — Maga az? Ne nézd! . . . Hogy meré­szel maga idejönni? Engedelmet, nagyságos úr . . . arra akarom kérni . . . tessen visszafogadni . . . — Visszafogadni magát?!­No még csak az kellene! Nem volt elég ,­ tolvajlásból? Kinyílt , az ajtó és belépett György. Ma­gas, erőteljes alak, szép, férfias, értelemtől su­gárzó vonásokkal, melyeken ingerültség tükrö­ződött s hosszú, göndör, gesztenyeszip hajjal. — Szervusz, Péter! — mondta és lerázta kalapjáról, felöltőjéről az esőcseppeket, melyek apró, fehéres, csillogó pontocskákban ülepedtek m­eg rajta. A félig nyitott ajtón pedig bedugta fejét egy kopott, alázatos, sunyi alak. — Nagyságos úr ... könyörgöm . . • György fojtott indulattal, türelmetlenül fordult feléje. •— No, elég volt. Hordja el magát. Maga szemtelen volt, pimasz volt, tolvaj volt, magá­val nincs többé dolgom. — De nagyságos úr . . . — Semmi de. Hordja el magát. Egy-kettő! Hozzáment és ki akarta tuszkolni. Péter értetlenül meresztette rájuk a szemét. Az aláza­tos alak pedig egyszerre kiegyenesedett. Az alázat eltűnt az arcáról. Villogó szemmel né­zett Györgyre. — Hát nem fogad vissza? Györgyből kitört az indulat. — Hordja el magát rögtön! Ne mondjam még egyszer! — No jó. Hanem várjon csak! . . . Meg­­keserül még ezt az úr! Fenyegetve megrázta az öklét s elsietett. György utána rohant az utcára. —­ Még fenyegetni mersz? No megállj! ... Péter pedig bámult, bámult, még mindig

Next