Pesti Hírlap, 1907. július (29. évfolyam, 156-181. szám)

1907-07-02 / 156. szám

Budapest, 1907. XXIX. évf. 156. (10,245.) szám, Kedd, Julius 2. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre . . . .. . 14 „ — „ Negyedévre ... 7 „ — , Egy hóra............2 „ 40 m .. Egyes szám ára 10 t. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Brerktnvtdnigt Budapest, Váci-körút 78. t. emelet, hová a lap szellemi tétjét filető minden közlemény is­­tízen 15. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. A tér, Supilo úr, a mi horvát „testvérünk“, aki­­vel a koalíció szerencsétlen vezérei elég köny­­­­elműen barátkoztak, ma megmutatta Múzsa Gyula magyar képviselő előtt azt a­­ hegyes tőrt, amit állandóan a kabátja zsebében hord, mi­kor a magyar parlamentbe lép. Azt is megért­­­ette a horvát „testvér“, hogy ezt a tőrt abba a magyar képviselőbe fogja döfni, aki ő vele á la Vajda akarna eljárni. És kiszámította Su­pilo azt is,­ hogy ezért a cselekedetéért három évi börtönt fog ülni Szegeden s hozzátette, k ez idő alatt majd megtanul magyarul. Ehez a szenzációs esethez a következő ko­moly szavunk van. A képviselőházban fegyver­rel megjelenni nem szabad, ennélfogva fölhív­juk Justh Gyula házelnököt a legerélyesebb rendszabályra. Jó lesz ezentúl a horvát képvi­selőket az ülésterembe lépés előtt­­ megmo­tozni. Ezenfelül ez az eset a képviselői mentelmi jog megsértése s Supilo urat a mentelmi bi­zottság elé kell utasítani. De még ennél is több az eset: életveszélyes fenyegetés, amennyiben Supilo úr előre beje­lenti, hogy előre megfontolt, szándékkal akarja tőrét használni. Ez­ a büntető törvénykönyvbe ütközik. S fölhívjuk Günther Antal igazságügy­­minisztert, hogy a törvényes lépések megtétele iránt haladéktalanul intézkedjek. Ha egy kurtakocsmában bicskával fenye­getőznek részeg zsiván­yok, akkor azokat le­csukja és ártalmatlanná teszi a rendőrség és csendőrség. Hát a parlament épületében szaba­don lehet játszani a részeg zsiványok szerepét? A képviselői immunitás már a közönséges bűn­tényeket is fedezi? Supilo urat a törvény értelmében le kell csukni, mielőtt tőrét használhatná. Ezt az ügyet nem szabad az egyéni bátorság és a legénykedés szempontjából fölfogni. Jól tudjuk, hogy se Múzsa Gyula, se egyetlen magyar képviselő meg nem ijed a horvát bicskás képviselőktől s ezek nagyon pórul járnának, ha erőszakoskod­ni mernének. Itt azonban arról van szó, hogy a törvényhozóknak tisztelni kell a törvényeket s a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedeteket üldözni kell. A Supilo tere azonban egy nagy operá­ciót mégis fog végezni, remélhetőleg leoperálja a hályogot a kormány s az egész közvélemény szeméről és be fogják látni, hogy miféle jött­­ment népség került föl a koalíció révén Buda­pestre. Nálunk is sok oda nem oda való ember, került a parlamentbe, így van ez, mikor sze­mélyválogatás nélkül csupán a népszerűség­­vadászat révén jutnak az ellenzéki mandátu­mokhoz az emberek s mikor az ellenzéki párt­­szövetségek hirtelen kormányra jutnak. A mi magyar koalíciónk személyi összeállításától se vagyunk nagyon elragadtatva, de a­ Horvátor­szágból fölkerült ,,testvérek“ igazán szégyent hoznak a falukra. A vezérük az a Supilo, aki bicskával akar politikát csinálni. Már előre reszketünk, hogy miféle képvi­selőhöz kerül majd össze, ha minden értelmi cenzus nélkül találják behozni az általános vá­lasztói jogot. Ha nem kötik a magyar nyelvnek írásban és szóban való leírásához s valami is­kolavégzettséghez, akkor egy sereg kerületből tán kocsmai verekedők lesznek majd képviselők s akkor aztán lesz szerepe a tőrnek és a bics­kának a törvényhozó testületben. Már maga az, hogy a horvát képviselők nagy része nem tud magyarul, jellemzi a mű­­veletlenségüket. Mert bizonyos társadalmi fo­kon álló emberekre nézve nem a hazafiság, ha­nem a műveltség kérdése, hogy tudnak-e ma­gyarul? Aki Magyarországon lakik állandóan s itt szerepet akar játszani, az nem művelt em­ber, ha nem tud magyarul. S pláne aki azt ar­­rogálja, hogy a törvényhozó testületbe kerül­jön, annak lehetetlen magyarul nem tudni. S íme, a horvát­­koalíció egész sereg olyan fél állatot küldött Budapestre, akik nem tudnak magyarul. Persze az ilyen műveletlen emberek aztán egyébben is műveletlenek, nemcsak a nyelv­kérdésben, s az ilyenekkel egyáltalán min­dig igen nehéz kijönni. Mikor az ember tapasztalja, hogy a tör­vényhozók egyéni műveletlensége milyen sok bajt okoz az országnak, önkéntelenül is eszébe jut, hogy nem volna-e helyes valami törvényes biztosítékot keresni a választói jog reformjánál a betóduló tudatlanság ellen? Például ha már a választói jogot minden embernek megadják, nem volna-e jó azt megszabni, hogy a megvá­lasztott képviselőnek legyen legalább valami képesítése? A Supilo terének megvillanása jeladás arra, hogy a horvátokkal hamarosan végezni kell­ a parlamentben. De ez nem elég. Mert a mostani tapasztalatok után a magyar kor­mánynak igen erős magyar politikát kell kifej­teni Horvátországban. Nem elég, hogy itt Bu­dapesten intézzük el az ügyeket. Rendet kell csinálni Zágrábban is és a magyarságot egész És ez szerelem volt . . . A parton­ két férfi nézett a karcsú, fehér Kleopátra után, mely kecsesen, mint egy hosz­­szú, hegyes szárnyú madár, úszott tova. A le­vegő csöndes, enyhe volt s a tenger, melyet a letűnt nap helyén rózsaszínü fellegek festettek meg, olyan volt, mint egy kert, melyben csupa almafavirágok nyílnak. A két férfi megindult a tenger partján, a babér és olajfák alatt. Az egyik flalápy volt, egy nagyon rossz piktor és egy nagyon szép fiú. A képeit azonban ez utóbbi tulajdonsága nélkül is megvették volna. Csupa mézédes, so­ha nem látott szép cserkész, olasz és minden­féle nemzetiségű női arcokat festett, de a vilá­gért sem­ üzleti spekulációból, hanem csak azért, mert ő így látott mindent az életben. Vagyonos, jó modorú fiú volt, m­indig úri társaságban mozgott, mindig udvarolt, anélkül, hogy valaha szellemes lett volna, ha­bár a szentimentalizmusnak egy bizonyos quantuma megvolt benne. Olyan massza férfi volt, akit nem terméskőből faragott az Úristen, csak bizonyos pépekből formált, amelyek ke­ménység dolgában olykor veszedelmesen har­sonlítanak a terméskőhöz. A másik, Truzsánszky, másforma le­gény volt. Izmos, rút, lesült arcú, tarkahajú, mint egy angol matróz és nyílt, nyers, bátor tekintetű, mint egy bandita. Foglalkozására nézve a bölcs szélhámo­sok közé tartozott, akikről senki sem tudja, miből élnek, de amíg jól élnek, mindenki büsz­kén vallja magát barátjuknak s ha zátonyra kerülnek, mindenki azt mondja róluk: „Hja, én ezt tudtam! . . .“ A két férfi elgondolkodva ment előre. A hajó már messze repült előlük s mint egy ró­zsaszinü, óriási bokréta, himbálózott a vizen. A két férfi tekintete követte. — Tudod, mi volna a legjobb megoldás? — kérdezte Ilalápy mosolyogva s megállt. — Ha elsüllyedne a Kleopátra. • Truzsánszky vállat vont. — A megoldás így sem fog késni. Csak ép az lesz a baj, hogy köznapibb lesz a leg­köznapibb deus ex machinációnál. — Kár értük! — sóhajtotta Ilalápy könnyedén. — Kár! — intett Truzsánszky. — Egy hét előtt itt, ahol most sétálunk, esküdött meg az asszony, hogy szakít Szalácscsal. — Te beszélted rá? — kérdezte a másik. — Én. Azaz megmagyaráztam neki, hogy tartozik saját magának azzal az elégté­tellel, hogy ő hagyja el Szalácsot, mielőtt ez hagyná el őt. — Merész propozíció! — Tudod, hogy régi barátja vagyok Má­riának is, Szalácsnak is, — intett Truzsánszky. — De inkább az asszonynak. És mindig az asszonynak. Akár neki, akár a többinek. S pláne Mária! Képzeld el, elhagyva, kigúnyol­va ezt az asszonyt. Nem abszurdum ez? Egy ilyen asszony! Csupa szív, intelligencia, ne­mes önzetlenség, valóságos quint­esszenciája az asszony fogalmának. Az emberben fölforr a vér, ha rágondol, hogy tíz esztendei hűség és a legideálisabb szerelem után most egyszer­re szemébe vágja neki, aki mindene volt: „meguntalak, kiszerettem belőled! Megvénültél és fiatal alak után vágyom.“ Gyalázat! Zsalápy elmosolyodott és kissé gúnyosan nézett Truzsánszkyra. — Édes istenem, ez végre is nem Mária asszonynyal történik meg először. Minden ilyen illegitim szerelem után kijár ez a ki­jelentés. Miért nem vétette el magát Szalács­csal, mikor ez még szerette? Könnyű lett vol­na neki kiforszírozni. Truzsánszky, ez a kártyából és adósság­ból élő gavallér, aki inkább választotta meg­élhetési eszközül embertársai ostobaságát, mint a szerelmi kitartás törvényes formáját, megvetőleg intett. — Utálom ezt a theóriát, mely a nő iránti kötelezettséget a kiforszirozással, vagy ki nem forszirozással határozza meg. Ha azt hiszed, hogy a férfi nem többel tartozik annak a nőnek, akinek társadalom-erkölcsi szem­pontból semmivel sem tartozik, sajnálni tud­ják, mint a többieket. Nem morális szempont­ból, a morált vigye el az ördög, csak pusztán a férfi-gavallérság szempontjából. Mert a fér­fi, akit egy nő valaha szeretett, sohasem mondhatja meg a nőnek, vagy éreztetheti vele: már nem szeretlek ... Ez lehetetlenség. Ki­zárt dolog. — Te, — mosolygott !­alápy, — tedd szivedre a kezedet és úgy mondd meg, te soha­sem hagytál el nőt, aki téged szeretett? Truzsánszky megállt s nyíltan és egy kis utálattal nézett a szép Halápy szemébe. — Nekem nagyon jó anyám volt, —­ mondta nyugodtan, — tiz esztendő előtt vesz­tettem el s annak emlékére mondom neked. A Pesti Hírlap mai száma 36 oldal.

Next