Pesti Hírlap, 1907. október (29. évfolyam, 233-258. szám)
1907-10-01 / 233. szám
helyeselhetjük a kormány eljárását, hogy a „quid consilii“ szempontja által vezéreltetik, hogy szabad útjára engedi az október tizediki munkabeszüntetést s kerül minden olyast, ami esetleg fölösleges összeütközéseket vonhatna maga után. A kormánynak, azon a feladaton felül, hogy a képvielőknek a parlamentbe való zavartalan jutását esetleg karhatalommal is biztosítsa — nincs egyéb feladata. A parlamentnek igen.Ám nehogy olyan hóbortos ideákon törjék a képviselő urak a fejüket, hogy talán a legjobb lenne az utolsó pillanatban kijátszani a szocialistákat s október tizedikén például —nem tartani ülést. Ez megfutamodás lenne. Ez elismerése lenne annak, hogy az utca legalább is egyenrangú tényező a parlamenttel. Ha másrészt a parlament észre sem veszi a parlamenten kívüli képet, ezt a szocialisták a nép semmibevevésének vádjával könnyen a maguk javára fordíthatnák. Nem változtat a dolgon az, hogy a tüntetés közvetlenül a parlament mellett, a parlament előtti téren, vagy attól távolabb, bármily távol fog lefolyni — de Budapesten, mely a parlament székhelye, de Magyarország bármelyik városában, mert az a tüntetés abban a városban is Magyarország parlamentje ellen irányulna. S nem változtat a dolgon az, hogy a tüntetés fenyegető jellegének tompítása végett kérvényező küldöttség fog megjelenni a képviselőház elnöke előtt. Igenis, a parlament fejének, a képviselőház elnökének nemcsak az a feladata, hogy ama küldöttség kérvényét, helyesebben ultimátusát az elnöki szobában átvegye, de az is és főként az, hogy benn az ülésteremben konstatálja az utca terrorizmusát, meg azt, hogy Magyarországnak ez a parlamentje ép olyan törvényes parlament, mint lesz esetleg az általános választói jogon összegyűlő s az általános választói jogot ez a parlament fogja megcsinálni, nem pedig az utca. A parlamentnek október tizedikén éreztetnie kell az utcával, hogy Magyarországon nincs sem utasítási rendszer, sem plebiscitum vagy referendum, _____ hogy fölébredek, az visz engem közelebb istenhez. A beteg kinyújtotta sápadt kezét az apáca felé, az tétovázva fogta meg — Nem szabad? — kérdezte a beteg. — A kezét nyújtani nem szabad? Hát még ha tudná, mire akartam kérni a múlt éjszaka, miikor annyira szenvedtem. Hogy csókolja meg a homlokomat, Veronika nővér, úgy éreztem, hogy ettől, a maga szája érintésétől, megszűnnének a szenvedéseim. De nem kértem, mert tudtam, hogy meg kellene tagadnia. Hát nem kértem. Hanem elaludni nem tudtam, csak lecsuktam a szememet és arra gondoltam . . . — Mire gondolt? — kérdezte az apáca. •— Arra gondoltam, hogy milyen lehet a maga haja, Veronika nővér. — A levágott kis haja, hogy milyen színű lehet. Talán maga sem tudja. Talán nem is látta a haját, mióta levágták. Hiszen soha sem néz tükörbe. — Mindig ilyen gyermekes dolgok járnak a fejében, — mondta rosszalólag az apáca és önkéntelenül elhúzódott az ágytól. A beteg észrevette ezt a mozdulatot. — Megint haragszik rám? — kérdezte puha, engesztelő hangon. — Tegnap is megharagudott rám, Krisztus eljegyzett arája, mert az kérdeztem, hány éves. Hát jó, nem kérdezek semmit. Hallgatok és jól viselem magam. Most csendesen ültek a sötétben, de a gondolataik izzók és beszédesek voltak. — Holnap beszélek a főnöknővel, — gondolta az apáca — és kérem, hogy küldjön ide más ápolónőt. Én nem maradhatok itt. A vétkes beszédek jutottak eszébe, amit az asszony tett vallásról, istenről és világi dolgokról. — Pogánynak gondol és borzad tőlem, — gondolta az asszony, — én pedig szeretném tudni, milyen színű a haja. Csak ezt szeretném tudni.Az apáca köhécselt. — Veronika nővér, — mondta a beteg, — miért nem kéri meg valamelyik orvost, hogy nézze meg a maga tüdejét, nincs-e valami baja?Az apáca mosolygott és a homályban, amitől nem lehetett látni az arcát, fölfelé nézett, szinte átszellemültem — Mi soha sem gyógyittatjuk magunkat, mint a világi emberek — mondta. — Ami betegséget isten ránk küld, azt viseljük alázattal és örömmel. Ha gyógyittatnók magunkat, az annyi volna, mint ellene szegülni isten akaratának. — Középkor — gondolta magában az asszony és valami türelmetlenség szállta meg egyszerre. Legjobban szeretett volna fölkelni az ágyból és menni, rögtön, késlekedés nélkül. Fölkelni és menni. Az apáca fölcsavarta a villanylámpát az ágy mellett és megint visszaült a karosszékbe és mozdulatlan maradt. — Veronika nővér — mondta most a beteg — ha én meggyógyulok, értem jön a nagy automobil, ami idehozott és elvisz innen. Tudja hova? Rómába. — Ah — mondotta az apáca és közelebb hajolt. — Igen, Rómába, ahol a maga rendjének az anyazárdája van. Ott maradok egészen a tavaszig. Nem akarna eljönni maga is? A nagyheti ájtatoskodást ott tölthetne és elmehetne a pápa őszentségéhez. Az apáca szemei kigyuladtak az örömtől. . — Ha lehetne — mondta, sóhajtotta inkább. — Lehet — mondta az asszony. — Ubalda nővérrel együtt jöhetnének. Kérdezze meg Félhivatalosan jelentik: Báró Beck osztrák miniszterelnök dr Sieghart osztályfőnökkel, továbbá lovag Korytowski osztrák pénzügyminiszter, gróf Auersperg osztrák földmivelésügyi miniszter és dr Derschatta osztrák vasútügyi miniszter kedden délután 1 óra 40 a főnöknől. Én el fogom küldeni az utijegyüket. A kis apáca arca sugárzott. — Ez nagyon szép dolog. Ekkora boldogságot én nem is érdemiek. — Középkor — gondolta megint az aszszony és eszébe jutott egy pápai látogatás, amint ő maga ott térdelt a zarándokok között s a hófehér jelenség ünnepi csöndben vonult el mellette és ajkához értette a halászgyürűt. Arra gondolt, mennyire nem érzett akkor mást, mint a scéna szokatlan voltát s hogy ment maradt minden áhítattól. — Gyermek, Veronika, maga az angyalok testvére, maga, ha meghal, ott fog ülni az Atyaisten jobbja felől és a muzsikás angyalok körülötte. A Bellini angyalai és a Fia Angelicoéi. Persze maga ezeket nem ismeri. Az apáca nem felelt. Magába mélyedve ült és a szokatlan izgalom egészen pirosra festette kicsiny ráncos arcát. — Most boldog — gondolta magában az asszony — a legnagyobb dolog ez, amire életében számíthatott. A legünnepibb esemény és hogy ilyen váratlanul jött, ez majdnem megszédüti. — Veronika nővér — mondta most fönhangon — örül most? — Örülök — mondta az apáca— imádkozom, hogy isten hallgassa meg önt és teljesítse a legforróbb vágyát, úgy ahogy ön által az enyémet teljesíti. ■— Az én legforróbb vágyam — mondta fáradt mosolylyal az asszony — nekem tán nincs is. Csak egy. Most és az egész életre. De ez olyan, hogy nem teljesülhet soha. Szeretném látni a haját, Veronika nővér. A kis apáca ijedten nézett a betegére. — Ezt ne mondja —• könyörgött csak ezt ne. Hiszen talán semmiség. De nekem nem szabad. Tilos. Nekem nem szabad. PESTI HÍRLAP 1907. október 1., kedd. A helyzet. A kiegyezés nagyhete. Az osztrák miniszterek Budapesten. Reménységteljes hangok. Az események íme igazolják, amit a kiegyezési tárgyalások legutóbbi félbeszakítása óta írtunk. A tárgyalásoknak csak félbeszakításáról és nem végleges megszakításáról volt szó. És amint jeleztük, ime ténynyé vált: az osztrák miniszterek Budapestre jönnek folytatni a tárgyalásokat. Holnap, kedden, érkeznek ide és délután már megindulnak a döntő kiegyezési tárgyalások. Ez a hét tehát a kiegyezés nagyhete. És amennyire a fel-felcsendülő békésebb hangokból ki lehet érezni: a nagyhét végén — úgy lehet — meglesz a feltámadás, a gazdasági kapcsolat feltámadása újabb tíz esztendőre Ausztriával, ha nem is az eddigi szövetségnek, hanem szerződésnek formájában. E pillanatban csak impressziókról írhatunk, amely impressziókat az egyes jelenségek fakasztják. A legutóbbi bécsi félbeszakítás után tele volt pesszimizmussal a levegő. Kifelé úgy látszott, mintha a két kormány közt az ellentéteket személyes kényességű ügyek is súlyosbítanák. A lapokban fölmerült, a „ki kezdje az újabb közeledést“ kérdése és valóságos kanapéprocesszussá nőtte ki magát. Most szombaton aztán hire terjedt, hogy Wekerle titokban Bécsben járt és tárgyalt Beckkel, sőt volt állítólag a királynál is. Ezt a mendemondát Bécsből is, Budapestről is agyoncáfolták és félhivatalosan jelentették, hogy Wekerle vadászni volt egy komárommegyei barátja birtokán, Pfeiffer Mátyásnál, az Osztrák-magyar Bank helyettesalkormányzójánál. Jól van, így is jól. Mi megírtuk legutóbbi számainkban és rámutatunk most közléseink helyességére, hogy a két kormány közt a tárgyalások újra fölvételének helye és ideje nem volt egy pillanatig sem etikettkérdés. Ilyen kanapé-processzus csak a lapokban volt. Megírtuk, hogy a két kormány már a legutóbbi szétváláskor megállapodott kölcsönösen a legközelebbi találkozóban, mégpedig október első napjaira, Budapestre. Ezt, íme, a tények igazolják: Beck és társai kedden itt lesznek és mint a távirati jelentés kifejezi magát, a két kormány kölcsönösen rövid úton állapodott meg abban, hogy holnap, kedden, itt Budapesten folytatja a tárgyalásokat. Beck és társai reggel utaznak el Bécsből és előzetesen hétfőn délután odahaza még minisztertanácsot tartottak. Kedden megindul tehát az utolsó, a döntő mérkőzés. Illetékes kijelentésekből tudjuk, hogy a kiegyezés készen van és csupán a kuotaemelés körül fölmerült éles ellentét vár elsimításra. Ennek pedig csak két módja lehet: vagy elejti az osztrák kormány a quota-emelés követelését, vagy megadja érte a megfelelő ellenértékét. Az utóbbi napokban annyi fejtegetés és nyilatkozat jelent meg az annabergi vasúti csatlakozás körül, hogy nem tartjuk valószínűtlennek, hogy talán ebben a kérdésben mutatkozik majd az ellentétek áthidalásának valamelyes lehetősége. Jóslásokba ma már fölösleges belebocsátkozni: a döntés napja oly közel van már, hogy ezt a néhány napot már be lehet várni. Október 10-én mindkét kormány jelentést fog tenni a maga parlamentjének, a mostani nagyhét fogja eldönteni, hogy a kiegyezés megkötését vagy végleges meghiúsulását lesz kénytelen a kormány bejelenteni. Mindkét eshetőségre ráillik ez a kifejezés, hogy „kénytelen.“ Híreinket egyébként itt adjuk: Az osztrák miniszterek érkezése.