Pesti Hírlap, 1907. november (29. évfolyam, 259-284. szám)

1907-11-01 / 259. szám

_____A­ lulffelől a kormányzat kell, hogy a legmesszebbme­nő erélylyel érvényesüljön az önök államellenes törekvéseivel­­ szemben. (Élénk helyeslés.) Ez az én nézetem. A nyugati államok már mind nemzetiek, a peleten alakult államok pedig: Románia, Szer­bia, erre az alapra fektették új alakulásukat. És én csak abban a nézetben vgyok, hogy nem kíván­hatják tőlünk­­azt, hogy mi másként járjunk­ el, mint ahogy eljárnak keleten és hogy nálunk más viszonyok és állapotok legyenek, mint vannak nyugaton. (Igaz! Úgy van­ balról.) Egy pár szavam van csak még Supile Ferenc képviselő úrnak egy megjegyzésére, amelyet reám vonatkozólag tett, azt mondván, hogy ez a mai kormány még rosszabb Horvátország szempontjá­ból, mint amilyen a kormány az én időmben volt. T. Ház! Beismerem, hogy én nem voltam olyan erélyes és határozott a h­orvát kérdésben, mint a­milyennek a mai felfogás szerint lenni szükséges­nek tartom. Azonban kijelentem, hogy a jelenlegi kormánynak sem nyújtom oda a babérkoszorút a horvát kérdésben tanúsított magatartása jutal­mául. Az 1808 : XXX. tc. megszabja azokat a ha­tárokat, amelyek mellett a horvát kérdéssel fog­lalkoznunk kell. Ezen a határon még túlmenni és Horvát­ország számára állami jogokat nyújtani, lehetővé tenni, hogy akár Ausztriával, akár a kül­földdel szemben önállóan jelentkezzék, mint a­hogy a Széll-kormány idejében is az útlevél kérdésében történt , . .. Kmety Károly: Nagy hiba! (ügy van! ügy van! balról.) Báró Bánffy Dezső: ... azt megengedhetet­lennek tartom. Megengedhetetlennek tartom még az 1868 : XX­X. tc. értelmében is. De beismerem, hogy, az összes kormányok gyengesége — magamat is vádolom — és a jelenlegi kormány gyengesége is sok reményt nyújtott önöknek arra, hogy csak követelniük kell és hódítanak fokról-fokra. Fel­hozza, hogy ő 1905. szeptemberében helytelenítette a horvát rezolucionistákkal való tárgyalásokat és barátkozást, mert hosszú politikai tapasztalatai vannak, s különösen a nemzetiségi kérdéseket il­letőleg azt tapasztalta, hogy az ellenségek e nem­zetiségek soraiból nem olyan veszedelmesek, mert azokkal le lehet számolni, mint a barátok, akik mindig nyújtják a békejobbot, de a békejobb nyúj­tásával kérik­ az árt, amely lehet anyagi, vagy le­het, törekvéseiknek érvényesítése céljából jó. (Igaz! Úgy van!) Azok a múltbeli Hibák alig igazíthatók helyre. Az összes kormányokat­ vádolom, vádolom Tisza Kálmántól kezdve rajtam keresztül, egészen a spái kormányig, mindig megelégedtünk azzal, hogy ide 40 képviselőt — és hangsúlyozom, nem delegátust — felküldjenek Zágrábból, s azok itt­hon nekünk jól vagy rosszul szavaznak, vagy nem is szavaznak és nem gondoltuk meg, hogy odalent az ő teljes autonómiájuk félreértelmezésével olyan tanokat hirdetnek, amely tanok ellenkeznek a hor­vát kiegyezéssel magával, s ellenkeznek azzal a történelmi fejlődéssel, amely Horvát-Szlavonor­­szágokat Magyarországhoz kapcsolja. (Igaz! Úgy van!) Állami önállóságról beszéltek s a­ legkomo­lyabban hirdették azt, hogy olyan viszony lehet Horvát-Szlavonországok és Magyarország között, mint amilyen a magyar állam és Ausztria között van. (Igaz! ügy van! Zaj.­) Hát ez teljesen hamis elmélet, amely meg sem állhat. Sem ez, sem az, amit a­ nemzetiségi­­képviselő urak hirdetnek, mert ha ezek megvaló­sulnának, először is a magyar állam polyglott jel­legét hoznák létre, aminek természetes következ­ménye kellene hogy legyen egyelőre az államnak kisebb területekre való eldarabolása és azután a­­végleges elszakadás. Ez a politika nem lehet az or­szág érdeke, de nem lehet még a dinasztiának ér­deke sem. A dinasztia érdeke a megadott viszo­nyok között — itt a Középduna mentén egy nagy, erős nagyhatalmi szervezetre lévén szükség — az, hogy a magyar állam a maga erejében fejlőd­hessék és nemzeti jellegét fentarthassa, mert ha­ nem tudjuk a magyar nemzeti államot a maga nemzeti jellegében kifejleszteni és megerősíteni, akkor a dinasztiának sem képezzük azt az erős vá­rát, azt a biztos menedékhelyét, talán azt a biztos­i trónt, amelyre feltétlenül szüksége lehet, tekintet­tel az osztrák széthúzó, tartományi, föderalisztikus irányzatra, és messzemenő veszélyes nemzetiségi aspirációkra. Kom jó taktika volt a rezelucionistákkal egyezkedésbe belemenni. Ennek következményeit látjuk ma, itt, látjuk a h­orvát nyelvű obstr­ukciót, amely obstrukció túltengett , a tavaszon és nem tu­­­dom, hogy most mi készül. Beismerem, hogy 1868: XXX. tc. alapján az illető uraknak itt horvátul beszélni joguk van, de nem ismerem be, hogy ér­dekükben van, mert az illető képviselő urak, azt­­hiszem, nem az­ért beszélnek itt, hogy hosszú be­szédekkel untassák a Házat és odahaza bebizonyít­sák, hogy ők itt beszéltek, hanem az az érdekük is. Céljuk kell hogy legyen, hogy megértessenek. (Élénk helyeslés balfelől.) A legmesszebbmenő el­ismeréssel és hálával hallottam, gondolom, tegnap, hogy Supilo képviselő úr, bár tört nyelven, de magyarul adta elő beszédét. Re féljenek attól, hogy ha talán nem ejti ki jól és tökéletesen a ma­gyar­ nyelvet, azt mi kifogásolni, fogjuk, azok leg­­­alább nem, akik a kérdésekkel komolyan foglal­koznak. (Élénk helyeslés balfelől.) Mi meghallgat­juk önöket, vagy azért, hogy megértsük, vagy azért, hogy megcáfoljuk. (Tetszés.) A horvát kérdést illetőleg nekem megvoltak, megvannak ma is a nézeteim. A horvát kérdésben én már miniszterelnök koromban láttam a hely­zet tarthatatlan voltát és ezen helyzetet ismerve és mert kötelességemnek tartottam, hosszú és be­ható tanulmány alapján a felséges urnak előter­jesztést tettem, hogy ez az állapot tovább nem tartható fenn. Tisztában voltam azzal, hogy a bán nem lehet ottan alkirály és nem lehet olyan mi­niszterelnök jellegével bíró egyéniség, mint ahogy azt a Supilo képviselő úr beszédéből megértettem, aki parlamenti felelősséggel intézi ott az ügyeket. Az nem le­het egyéb, mint a magyar állam képvi­selője és a magyar kormány politikájának szemé­­lyesít­ője. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Ha egyéb, akkor az állami közösség nem létezik. (Úgy van! Úgy van­ a baloldalon.) A bán, aki oda ki­küldetik, ne önálló horvát politikát csináljon, ha­nem a magyar kormány politikájának legyen a képviselője. (Zajos helyeslés a jobb- és baloldalon.) Supilo Ferenc: Csak horvát politikát csinál­hat! Ott nincs magyar politika! (Zaj a balol­dalon.) Elnök: Supilo úrnak nincs joga közbeszólani és ilyen téves közjogi elveket hirdetni. (Úgy van! Úgy van­ a baloldalon.) Kmety Károly: Csak magyar állami politi­kát csinálhat! Más állam ott nincs! Báró Bánffy Dezső: Sokkal többet és több­ről beszéltem, mint amennyit és miről akartam, de meg kellett ezt tennem . . . Kmety Károly: Jól tette! (Helyeslés.) Báró Bánffy Dezső: . . . részben azért, mert tegnap felhivattam erre, részben, mert ma közbe­szólások által kényszeríttettem rá. Azt hiszem, még a sírban nyugvó is felemelheti intő és figyel­meztető szavát, hogy lejtőre ne menjünk a nem­zeti állam kiépítése tekintetében és ne engedjük magunkat mézes-mázos . . . Ugron Gábor: Fenyegető! Báró Bánffy Dezső: . . . barátságot ígérő, de barátságot nem nyújtó szavakkal félrevezettet­ni, mert ha ezt teszszü­k, akkor el vagyunk veszve, akkor a probléma nincsen megoldva. Már­pedig ha a magyar nemzeti állam kiépítésének problémája nincsen megoldva, akkor a magyar nemzeti állam­nak jelene talán van, de jövője nincsen. A törvényjavaslatot elfogadom. (Hosszan­tartó élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Polémia Lukács és Bánffy között. Lukács László: Személyes megtámadtatás címén kér szót. (Zaj.) Belekezd szerdai beszédé­nek abba a passzusába, mely a politikai irányza­tokról szólt. Felkiáltások: Ez nem személyes kérdés.­ Elnök: Ne méltóztassanak valamennyien el­nökölni akarni. Itt van az elnök. Lukács László: Ne méltóztassanak engem a mondat közepén megállítani. A hazafiság értelmé­ben támadtak meg. (Nagy zaj. Ellenmondások.) Olay Lajos: Nem hazafiság! Gyalázatos ha­zaárulás! (Nagy zaj.) Ifj. Madarász József: Nem választották vol­na meg, ha így beszélt volna a kerületben! (Zaj.) Lukács László: Részemről meg nem érdemelt közbeszólások által nem fogom magamat eltánto­­ríttatni hazafias érzületemben és azon ragaszkodá­somban, amelylyel szeretett hazám, Magyarország iránt viseltetem. (Derültség balról. Zaj a bal- és jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Nem Hallom a szó­nokot ! Lukács László: Azt mondta p. o. Bánffy, hogy a nemzeti zászlót választások, vagy nem tu­dom miféle nyilvános alkalmak idején nem akar­ják használni, perhorreszkálják. (Zajos felkiáltá­sok a baloldalon: Ez nem személyes kérdés!) Elnök: Ez nem megtámadása a képviselő úr­nak! (Helyeslés.) Lukács László: De hiszen azt mondja, hogy én sem használtam nemzeti zászlót. (Élénk derült­ség és zaj a baloldalon.) Hentz Károly: Hiszen azt úgyis tudják, hogy maga nem használta! (Folytonos zaj.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, hogy méltóztassanak csendben lenni, mert a csendet és rendet a Házban okvetlenül fenn kell tartanom és különben kénytelen lennék az ülést felfüggeszteni. Sokkal hamarább túlesünk a kérdésen, hogyha a képviselő úrnak legalább egy pár szavát­­hallhatom és ítéletet formálhatok magamnak a tekintetben, hogy megilleti-e őt a szó a házszabályok 215. §-a értelmében, avagy nem. Méltóztassék folytatni. Luk­ács László: Kérem a t. Házat, méltóz­tassék megengedni, hogy tisztázzam magamat azon vádak alól, amelyek személyem ellen irányul­tak. (Felkiáltások a jobboldalon: Megadjuk! Nagy zaj.) Elnök: Mindennek megvan a maga módja. Ha valaki a tárgytól el akar térni, akkor külön kérheti a Házat, hogy adja meg erre az engedélyt. (Felkiáltások: Megadjuk!) Lukács László: Akkor kérem. (Zajos felkiál­tások: Megadjuk!)­­ ■ Elnök: Felteszi a kérdést, elrendeli a sza­­vazást. A nagy többség megadja az engedélyt. Markos Gyula: Ez a zsarnok képviselőházi (Zaj.)­­ Lukács László: Nagyon köszönöm, igen­­, képviselőház, ezen lovagias eljárást. (Folytonos zaj.) Ezennel kijelentem, hogy báró Bánffy Dezső­­nek az én személyemre vonatkozással mondott sza­vai a valóságnak nem felelnek meg, sőt azzal Hom­lokegyenest ellenkeznek. (Zaj.) Magyarláposi képi­viselőjelöltsége alatt a kortestanyán nemzetiszinű­ zászlók lengtek.­­ Felkiáltások: Belényesen nem volt nemzeti zászló! Halász Lajos: Belényesről beszéljen! Lukács László: Magyar lapokból olvastam; a választásról szóló tudósításban leírták, hogy mi­­­yen magyar nemzeti zászlóerdő volt Belényesen d dr Lukács László nevének felírásával. (Zaj.) Halász Lajos: Nem igaz! Nem volt! (Hagy! zaj és mozgás.) Zöldgalyák voltak! Lukács László: Én magyar lapokban olvas­­tam. (Folytonos zaj. Felkiáltások: Rosszul olvas­­ta! Az a kérdés, hogy igaz-e, vagy nemi) :­ Egy hang (a baloldalon): Mennyi volt a raro­mán zászló? (Folytonos zaj.) Lukács László: Azt mondjam meg, hogy ne­kem hány zászlóra telik az erszényemből? (Zaj­) Ez a vád tehát nem áll. (Zaj.) Az iskolákra vo­natkozólag most várjuk úgy a magyar nemzeti zászló, mint a magyar országos cimer megküldését azon célból . . . Halász Lajos: Hogy a padlásra tegyék! (Igaz! Úgy van! Zaj.) Lukács László: . . . hogy a magyar címert és zászlót feltehessük. (Zaj.) Méltóztattak felhozni 3 memorandumot. Hát tagadhatom én azt, hogy eb­ben szerepeltem? (Nagy zaj. Felkiáltások: Ezt iga­zán nem tagadhatja!) Hát nem tagadhatom. Nem is tagadom. De ha valaki ebből kifolyólag az én hazafiságomban kételkednék, akkor ha nem vol­nék pap, máskép tudnék vele elbánni, (Mozgás.) de mint pap nem tehetem azt, hogy keztyűt dob­jak és fegyvert ragadjak a megtorlásra, de egyet tehetek: kihívom politikai tudományos megvita­tásra! Tessék majd a memorandum szövegéből, a memorandum körül történt eljárásból bizonyítani! (Nagy zaj. Felkiáltások: Megmutatta a bíróság- Jogerős ítélet van!) Mindenekelőtt nem áll az, hogy mi a császárhoz mentünk. A memorandum felirata ugyanaz, mint a képviselőház feliratáé. És hogy Bécsbe mentünk? Hát Kossuth Ferenc ő excellenciája miért ment Bécsbe? (Hosszantartó zaj és derültség. Elnök csenget.) Hát memoran­dummal a szuverénhez nem szabad járulni? Senki­től sem szabad e jogot elvenni. Ugron Gábor: A korona Budán van! (Zaj.) Lukács László: El lettem ítélve, de az el­itéltetés tekintetében méltóztassék tudományo­san vitatkozni. Okolicsányi László: A bírói ítéletet ne kri­tizálja ! Lukács László: Én magam öt évre lettem eli ítélve. Elmenekülhettem volna külföldre, Ameri­kába, vagy bármhova. De nem tettem, itt maradtam. Ám megtörtént az elítélés, a megkegyelmezés té­nye is bekövetkezett; mindenkor hálásan emléke­zünk meg a korona ezen tényéről (Zaj), amelyben azonban semmi része nincsen Bánffy Dezső kor­­mányelnök úrnak. (Zaj. Élénk felkiáltások: Hát ki csinálta?) Azt jobban tudja báró Bánffy Dezső. Hencz Károly: Ki eszközölte ki? (Zaj.) Lukács László: Ezt legjobban tudja báró­ Bánffy Dezső! (Nagy zaj.) Nagy György: Ki a bűnös a kegyelemért? (Zaj.) Farkash­ázy Zsigmond: Ez nagyon fontos al­kotmányjogi kérdés! Lukács László: Az a politika és az az állam­eszme, azon nemzeti politika hirdetése, amely a mi kiirtásunkra tör, amely a mi nemzetiségi in­dividualitásunk, nemzetiségi­­ nyelvünk, kultúránk megakadályozására, korlátozására akar törni, az nem Magyarország politikája és nem hazafias po­litika. Ha nem az, akkor egyetértünk, de nem azt hangoztatta a visszatérő gonosz lélek a boldog fel­támadás reményében. (Derültség.) Halottak es­téjén vagyunk, t. Ház,, visszatért a gonosz lélek és fenyegeti ismét ezt a hazát. Ő fenyegeti, de nem mi. Ezekben voltam bátor báró Bánffy Dezső képviselő úr megtámadására felelni. Kérem, ke­gyeskedjenek ezt tudomásul venni. Báró Bánffy Dezső rögtön válaszol szintén személyes megtámadtatás címén. T. képviselőház! Nagyon rövid leszek, mert a hallottak után nem tudom magamnak megengedni, hogy vitába eresz­­kedjem a képviselő úrral, aki az egész kérdést nem komolyan tárgyalta, főképen azért, mert én őt meg sem támadtam. Amiket állítottam, azokat fentart­tom és az én erős szélső soviniszta­ politikám to­vábbi hangoztatásánál maradok. (Élénk éljenzés.) Nem fogom magamat sem megijesztetni, sem el­­csábíttatni, amint már mondottam, mézes-mázas szavakkal, vagy egy elvi párbajra sem. Egyre azonban — és ez személyes vonatkozású kérdés­re kell nyilatkoznom. Ez az igen­­. képviselő úrnak i' Jbi b 1 i Ü í it L A L\ 1UU7. november 1., pentek.

Next