Pesti Hírlap, 1907. december (29. évfolyam, 285-309. szám)

1907-12-01 / 285. szám

Budapest, 1907. XXIX. évf. 885. (10,374). szám. Vasárnap, december 1. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre ......lé . — , Negyedévre ... 7­0 — , Egy hóra..... 2 . 40 , Egyes szám ára 10 . Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Szerkesztőség: Budapest, Véc­-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci­ körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. A Pesti Hírlap következő száma kedden­­— december 3-án, hajnalban jelenik meg.----­Muszáj! Iti Helyzetnek az a legjellemzőbb körül­írása, hogy muszáj! Az idő szalad, a kevés számú, még hát­ralevő napokat gyönyörűen lopkodják a ma­­gyar-horvát nemzetiségi társzónokok. Kör­münkre égett a végmegoldás s ennek meg kell történnie, ha az ég a földdel összeszakad is. Nem első ízben konstatáljuk ezen a he­lyen, hogy egyáltalában nem lelkesedünk sem­miféle kényszereszközért s így ezért a boldog­talan egyszakaszosért sem. De mivelhogy más m­ód egyelőre nem mutatkozik, a képviselő­­háznak egyszerűen muszáj azt megszavaznia. Ismerjük és elismerjük a szükségrend­szabály minden gyöngéjét, szervi és formai, fogyatkozását, de a mérleg másik serpenyőjé­be vetjük mindazt az elementáris kárt­­is ve­szedelmet, mely elmellőzéséből származnék s nem vagyunk képesek m­ás kivezetőt találni, mint ennek a gyarló műnek az elfogadását. Lehetetlen, hogy mindazok, akik ellene dolgoznak, ne lennének ugyanc­sak tisztában mindezekkel a respektábilis szempontokkal. Ezt tudva, mi hát a célja a nagy arányokban meg­indult parlamenti harcnak, mely már legelső fázisában is az obstrukció halotti lárváját öl­tötte föl? Kormány­buktatás? A koalíció megbon­tása? A végszükségnek kiaknázása, osztrák minta szerint, párt- és személyi ambíciók s egyéb, kevésbbé idealisztikus törekvések soron kívül való kielégítésére? Úgy gondoljuk, mindezek a mellékes mozzanatok nem­ alkalmasak a nemzeti aka­ratnyilvánítás megakadályozására. Az ország közvéleménye tisztában van azzal, hogy a kormány s mögötte csaknem az egész törvényhozó testület komoly, lelkiis­meretes megfontolás után lépett a szükségbeli eljárás szokatlan, hálátlan ösvényére. Más­felől kénytelen fölismerni a kellemetlenkedő, ártalmas kötözködést az ad hoc ellenzék egész mivoltában. A választás, személyeket és irányt tekintve, nem lehet nehéz senki józan magyar emberre nézve, aki legfőbb parancsolóul azt az önzetlen, áldozatra kész hazaszeretet hiszi és ta­­lja-Nyilvánvaló, hogy ez a szégyenkező ob­strukció sehol ebben az országban szimpati­­­­kus együttérzésre nem számíthat. Úgy lehet, nem is számít. A­ bajszövés, rombolás ádáz ösztöne nem is törődik afféle alárendelt érzé­kenységi mozzanatokkal. Ez érthető a horvát és nemzetiségi cso­portoknál, de a velük akaratlanul is egy gyé­kényen áruló magyar politikusoknál sajnála­tos és elítélendő perverzitás.­­ Nem menti, sőt erkölcsileg és politikailag súlyosbítja ezt az eljárást a szemforgató tilta­kozás a kénytelen-kelletlen, gyanús fegyverba­rátság ellep. Talán, sőt bizonyosan egészen más mo­tívumokból, de ugyanazon ellenfél ellen­i végeredményben ugyanazon célért harcolni, akár az esküdtszék előtt is, megállapítja a baj­társi, esetleg bűntársi viszonyt. Ebben a mindenképen szomorú muszáj­­világban be kell bizonyítani a koalíciónak, hogy amire vállalkozott, arra képes is: tud kormányozni. Ha tud, aminthogy hiszszük, hogy tud, akkor nem szabad visszariadni a kényszer­állapot diktálta legerélyesebb intézkedésektől, rendkívüli eszközöktől sem. Vitán kívül győz­nie kell, mert elbuknia nem­ lehet és nem sza­bad. Ha nem tud kormányozni, akkor ne fog­lalja el tovább is méltatlanul a nemzeti akarat kifejezőjének hatalmi polcát. Adja át helyét az épen soros Generálisnak, aki majd rendet csinál a maga kipróbált, nem kukoricázó mód­szerével. Lehetetlennek látszik, hogy alig másfél esztendővel a nemzeti törekvések nagyszerű győzelme után idáig fejlődhessenek az ország ügyei. Pedig magyarán, őszintén beszélve, már csaknem ennél az ultima Thulénál vagyunk. Képzelhető-e olyan személyi és párt­csoportosulás, mely vállalkozhatnék arra, hogy a nemzeti politika vezetését, érvényesítését, a siker leghalványabb reménységével is átvehet­né a koalíciótól? Hol van az a második,­ vagy harmadik quadrille, mely a most szereplő prim­ók nehéz szerepébe a kifütyöltetés világ csúfsága nél­kül beugorhatnék? Fájdalom, ebben az országban, ez idő szerint nincs kinek és kiknek következniök. Ezen a most még meglevő koalíciós ala­pon kell a nemzet jövendőjének kialakulnia. Aki ezt a bár átmenetinek szánt, de mégis szilárd­ és értékes matériából összeal­kotott fundamentumot akármelyik végén, kö- Az ősök. Két, érdekes család tartózkodott egyszer odalenn az öböl mellett. Mamák és gyermekek, továbbá kíséret és személyzet, amint ezt az előkelő vendégek számára készített vendég­könyv bizonyította. A mamák egyszerűen mamák voltak, a telelő­ mamák tucatjából valók. Ez a világo­sabb fajta. A szabadban űzött mesterség soha­sem savanyíthat és keseríthet el annyira, mint a zárt falak közé szorított munkálkodás. A bálozó mamák, akik éjjel fal mellé szorítva munkálkodnak, sötétebbek. Az a kellemes és megkönnyítő különbség, amely például a sa­rokba került, keresztes pók s a­­ napfényben, virágos ágak között fonogató kerti pók között is megvan, nyájas és türelmes mosolygások­ban nyilvánul meg, panaszos ásítások és bis­sig megjegyzések helyett. Ezek telelő­ mamák voltak, az általános, nagy tucatból, de abból a numerusból, mely nagyon drága kalapban kezdődik s nagyon olcsó cipőben végződik, az árjegyzék fokozatos csökkenése azonban nem a csipkés mantillákon és a villogó boutonokon látszik meg, hanem csak az alsó szoknyák fodrán, a kabátok bélé­sén, a kertyün s főképen a zsebkendőkön, melyek kerülik a napfényt, az emberek tekin­tetét és csak lopva, összelapulva jelennek meg, hogy teljesítsék súlyos kötelességeiket. Annak, aki véletlenül észrevett valamit ezekből az apró jelekből, ugyancsak bele kel­lett kapaszkodnia a személyzetbe, meg a kísé­retbe, a lakosztályba, meg az első emeletbe s a vendégkönyv más fontos tanulmánytételébe, hogy valamit ne gondoljon. Hanem a gyermekek . . . Ezeken is volt egy kis tucat­jegy. A leány például édes baba volt, a fiú pedig olyan angol, mind a kettő igen kedvelt fazon. Hanem azért a fekete hajú, for­ró szemű, éles arcélű mam­ák mellett a part lett a kis szőke, pisze baba s a kékszemű, rózsa­színű angol. A mamák azt mondták, hogy a gyermekek azért ütnek el tőlük, mert visszaüt­nek a nagymamákra. Több esetet tudtak az utódok rakoncátlan hasonlításairól, sőt emlé­keztek egykoron fekete emberpár vörös hajú csemetéjére, aki pláne annyira visszaélt ezzel a szokással, hogy egy olyan nagymamára ha­sonlított, aki nem is tartozott a családhoz s egy idegen úr öreganyja volt- Vannak a ter­mészetnek ilyen játékai s az, hogy náluk a természet játszadozásai ilyen szép nyomokat hagytak, csak örvendetes lehetett. Az egyik az egyik mamáé volt, a másik a má­­­­siké és volt köztük még egy kis­fiú, az 8—9 éves fiók-ördög, aki a sok gaztettével mind­ a két családhoz tartozott. Kárt, boszúságot, szé­gyent igazságosan rájuk osztott s a megfelelő viszonzást a mamáktól, a bábától, az angoltól, a személyzettől s végre a kísérettől is rende­sen megkapta. Sehol sem volt, ahol lenni kellett és ha nem kellett, rögtön ott volt. Látszólag egész tevékenységét arra fordította, hogy megrontsa két kis kutya életét, de alapjában véve családi ügyekkel foglalkozott s azokat irányította. Amit csak meg lehetett tudni asztal alól, kulcslyukon­yosan értékesítette. Eladta, hol az öregeknek, hol a fiataloknak s ha a tapasztalat nem fu­totta, ráadta a saját édes fantáziáját is, de az üzlet virágzott. Bucsinak hívták, még­pedig ugyan sza­porán Rucsi! Arrruccsi! Ezzel volt tele az előkelő, csöndes folyosó és igazán illett is a fé­nyes ablakokhoz s a vastag szőnyegekhez. Min­denki hallotta, mindenki megfordult, kidugta a fejét, csak Rucsi nem mukkant és végezte a dolgát: gyötörte Fixit meg Foxit, a két kis foxterriert. Ez a Biruccsi hozzátartozott a két család előkelő díszeihez, a hosszú fátyo­lokhoz, a gyémánthoz, az angol fehér sapká­jához. Pazarul bántak vele, valósággal kéjeleg­­tek a rucsizásban. A nyírott fejű, sovány nya­kú varjú-fiók pedig nem rontotta el az örö­müket, nem hallotta meg. Mintha erre nézve is valami titkos és hasznos megegyezés gyü­mölcseit várta volna. A baba lehetett vagy tizennyolc éves, a fiú alig túl a huszonötön. Frissek, rózsaszí­nűek. Katica fitos orrú, Ferkónak szép és­­ rendes a lába. Szó sincs róla, hogy két ballába lett volna, amint ezt az ember olyan gyakran látja a drágább panziókban. Volt egy jobb s egy ballába s mind a kettő oly szép egyenes és­­ formás, hogy szobornak illett volna. A leány orra pedig, a pajkos, huncut, érzékeny csalfa kis Pádnay-orra, egyszerűen csókolni való volt. A száját egy kicsit mindig nyitva felejtet­te, a fejét egy kicsit mindig félre tartotta. Látszott rajta, hogy még nem tud velük mit csinálni, se a szájával, se a fejével, de már kezdi­ át, bokor mögött, mindet összeszedte és hama- A Pesti Hírlap mai száma 64 oldal.

Next