Pesti Hírlap, 1907. december (29. évfolyam, 285-309. szám)

1907-12-01 / 285. szám

______________________________ PESTI HÍRLAP 1907. december 1., vasárnap, vén megbolygatja, vétkezik a legfőbb törvény, a haza érdeke ellen. Igaz, hogy a koalíciónak, úgyis mint pártnak, úgyis mint kormánynak, összetétele nemi egy sebhető rést, ki nem tölthető hézagot mutat föl nemt­sak közjogi nézeteltérések, ha-­­nem és főként a nagy elválasztó vonal, a libe­ralizmus és a reakció örök kérdésének révén, mindazonáltal alig hiszszük, hogy most ezen összeilleszkedésbeli folytonossági hiányok bár­melyikénél is sikerülhessen éket verni a koa­­leált pártok és politikusok közé-A közös cél kiválóan gyakorlati termé­szetű, az elvi kérdések túlnyomórészt ki van­nak kapcsolva a határidős kormányzati poli­tika programm­jából. A szövetség ezen programainak teljes megvalósításáig tart. S mivel férfiak, hazá­jukat szerető komoly és önzetlen államférfiak kötötték, kizártnak tekinthető köztük a szemé­lyi ellentéteknek olyatén kiélesedése, mely to­vábbi együttműködésüket akár a legcseké­lyebb részletkérdésre nézve is alterálhatná. Mivel pedig ez a dolog közismeretes, vagyis az intrika, nyílt támadás ezen a sze­mélyi vonalon teljesen céltalan; mivel másrészt a most folyó parlamenti viaskodás tárgyi „tényálladéka“, az egyszakaszos kiegyezés két­ségtelen államszükségletet képez, melyet a tör­vényhozásnak törvényerőre juttatnia muszáj, ebben a kisebbségnek akadékoskodnia büntet­lenül nem szabad: kérdés, mi végre való ez a véletlen, bevallatlan „ellen-koalíció“, melynek minden egyes alkotó eleme kézzel-lábbal tilta­kozik a másiknak fegyverbarátsága ellen? Amiben, úgy lehet, mindegyiknek van egy kis igaza, folytonos vádaskodáson kívül saját maga­ ké­­szítette mappákat mutatott be az annabergi csatlakozásra vonatkozólag s egy pótindít­­ványt nyújtott be, amely azt célozza, hogy a vám- és kereskedelmi viszonyoknak a két ál­lam között 1918. január 1-től kezdődő szabá­lyozására nézve a tárgyalások csak az esetben vehetők föl, ha a két szerződő állam területét külön-külön vámhatár veszi körül. Egyben uta­sítja a minisztériumot, hogy a vámvonal fel­állításához szükséges előmunkálatokat 1915. elején kezdje meg és annak befejezéséről 1917. január 1-ig tegyen jelentést a Háznak. Az önálló vámterületet 1917-re — úgymond — csakis ezen indítvány elfogadásával lehet biz­tosítani. Beszéde alatt a heves jelenetek egy­mást érték s felszólalása, mint részletes tudósí­tásunkból látható, párbeszédekben folyt le. Tévedésekkel teli beszédére Wekerle Sán­dor miniszterelnök nyomban és­ keményen visszavágott. A fejére olvasta, hogy egy ki­múlt rendszernek hazajáró lelkeképen kisértett, fehér köpenyegével azonban itt, a fórumon, fé­lelmet kelteni nem fog. — Az a szerep, — mondta neki a minisz­terelnök, — hogy itt három órán át tisztán in­­vektívákkal illette a Ház egyes tagjait, nem illette meg különösen ezzel a függetlenségi párttal szemben, amely párt épen akkor vette át a koalíció többi tagjaival együtt az aktív politikát, amikor önök romokat hagyva­­ tá­voztak ! Az ülés Rojcs Milán volt horvát tanügyi osztályfőnök povedálásával kezdődött. Azután Jankovics Marcel, a független­­ségi párt hivatalos szónoka, szólott röviden az egyszakaszos mellett s beadta a függetlenségi párt nevében azt a határozati javaslatot, amely a bank­kérdésben 21 tagú parlamenti bizott­ság kiküldését indítványozza. Déli 12 órára járt az idő, mikor Jankovics végzett. Tizenkettőtől egynegyed négyig Sándor Pál beszélt. Wekerle Sándor miniszterelnök válasza és Nagy György interpellációja egyne­gyed órát vett ígé­­ybe. Részletes tudósításunk alább következik: Gróf Thorotzkai Miklós jegyző jelenti, hogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. In­terpellációt jegyeztek be Nagy György azon inter­pellációján kívül, amelynek megtételét­­a múlt in­­terpellációs napoéi mára halasztották. Fried La­jos — a beregmegyei tarthatatlan­­közállapotok tárgyában a belügyminiszterhez; Hinléder Ernő — az udvarhely megyei közigazgatás korrupciója, a főispán, alispán és főszolgabírók visszaélései tár­gyában a belügyminiszterhez; Ártim Mihály — a halálesetek felvétele és építési engedélyek kiadása körül felmerült visszaélések és az egész kerület eladósodott közigazgatási tisztviselőinek ügyében a belügyminiszterhez és végül Lerkovics Iván — a szerb királysággal való határforgalomban az uta­sokra nézve behúzott megszorítások tárgyában a miniszterelnökhöz. (Az interpellációkra félh­árom órakor térnek át.) Az egyszakaszos tárgyalása Elnök: N­api­rend szerint következik, az, Ausz­triával kötött némely' gazdasági és pénzügy­i meg­egyezés jóváhagyásáról" szóló törvényjavaslat tár­gyalásának folytatása. Személyes kérdés. Endrey Gyula: Személyes megtámadtatás címén kérek szót. A pénteki ülés folyamán Hock János képviselő úr azt mondta, hogy én Khuen- Héderváry idejében paktumokat kötöttem volna. Mivel Hock­ János képviselő úr ezt az állítását nem magyarázta, meg és ehez az­ állításhoz gyan­ú­­­sítás férhet, és miután én Khueil-Héderváryval életem folyamán még csak annyit sem beszéltem, mint egykor néhai Rigó Ferenc képviselőtársam (Mozgás) és mert Sohuen-Héderváryval semmiféle érintkezésben vagy összeköttetésben soha életem­ben nem voltam, Hock János képviselő úrnak ezt az állítását a leghatározottabban visszautasítom. (Helyeslés a baloldalon.) I. Szombaton megint meleg napja volt a képviselőház többségének. Ezúttal a szabadelvű pártból­­hírmondónak megmaradt lipótvárosi követ, Sándor Pál, sütött be alája. Invektívák­­tól túlterhes beszédével mintegy három óra hosszat tartotta izgalomban a Házat. Erős vádjai különösen a függetlenségi párt ellen irá­nyultak, de Weker­le Sándor miniszterel­nök­öt és Szterényi József államtitkárt se kímélték. A II. A képviselőház ülése november 30-án. Elnök: Náray Lajos és Juszh­ Gyula. Jegy­zők: Szentkirályi Zoltán, Wertán Endre és gróf Thorotzkai Miklós. A kormány részéről jelen van­nak: Wekerle Sándor, Kossuth Ferenc, gróf And­­rássy Gyula, Darányi Ignác, Jekelfalussy Lajos, Günther Antal, Josipovich Géza miniszterek, to­vábbá Szterényi József államtitkár. Návay Lajos alelnök a múlt ülés jegyzőköny­vének hitelesítése után bemutatja az újabban beér­kezett feliratokat. A horvát Heródes. Gróf Thorotzkai Miklós jegyző felhívja a kö­vetkező szónokot: Pető Sándor! (Nincs itt!) Kojes Milán! (Felkiáltások: Na, halljuk, mit csinált a magyar gyermekekkel és iskolákkal!) Rojcs Milán: Az Ausztriával költött kiegye­zési szerződések rendelkezéseit kritizálja a horváti érdekek szempontjából. Helyesli, hogy az Ausztriá­val való forgalom az eddigi alapon marad, mert ez a horvát kivitel szempontjából is üdvös. Kedve­zőnek mondja azt is, hogy az önálló bank még nettó alakulhatott ki, mert a h­orvátok abban a hitben jöttek ide, hogy a közös önállóságért küzdve ők is részeseivé legyenek az együttesen elérendő vívmá­nyoknak- igaz,­hogy szívélyes fogadtatásban volt részük, mikor ide beléptek, de a szívélyes viszony­nak a magyarok vetettek véget azzal, hogy meg­sértették a horvát nemzet nyelvét és ignorálták az alaptörvényt. Ha Magyarország ma önálló bank felett rendelkezne, ez csak a magyaroké lenne és csak a magyarok érdekeit szolgálná. A bankjegye­ken nyoma se lenne a horvát nyelvnek. Horvátor­­szágra nézve csak hasznos, hogy a bank önállósítá­sa elhalasztatott és amig ez valóra válhatnék, re­méli, hogy a magyaroknál­ is a jobb meggyőződés Egyszer csónakázni készültek s a hajós bácsinak, aki németül ajánlotta fel a függö­­nyös, piros bársonyos lélekmentőjét, a fiú in­kább olaszul felelt, mert azt mondta, hogy a kutyafáját annak a németnek, de az ő gyón­a még a szavát sem tudja bevenni. A leány pe­dig, mikor elhelyezkedett, inkább megsimogat­ta az üvegzöld vizet és esze ágában sem volt, hogy elénekeljen egy szalon-bárcarolet. Ilyenek voltak. Fiatalok, kedvesek, szé­pek, egészségesek s ennek folytán szerelmesek is. Nem kellett az embernek mamának lennie csak egyszerűen jó honpolgárnak és buzgó faj­­tisztelőnek, akár Morris Rosenfeld volt a köl­tője, akár Mindszenthy Gedeon, hogy házas­ságra gondoljon és összeadja őket. Gyarapod­janak, szaporodjanak. Hiszen már csak a há­zasság az egyetlen szabad cselekedet, melynek még csak a rendőrség sem állja útját. Nincse­nek tilalmak és akadályok, a pénzkérdést ki­véve minden elévült. Ki beszél keresztes há­borúkról, átöröklött gyűlöletről, a vár és kunyhó, a nemes és pór kérdéséről? Bizony még az ősökről­­sincs már szó, akik pedig egy­kor ugyancsak beleavatkoztak a házasság kér­désébe. Mennyi galibát csináltak, micsoda aka­dályokat gördítettek s végső esetben még a ko­porsóikban is megfordultak. A mamák is belenyugodtak a kikerülhe­­tetlenbe. Különben is azzal a szándékkal jöt­tek le telelni a Quarnero mellé, hogy a köhö­gésüket is, a gyereküket is elvesztik. A levegő a napfény, a tenger mind a két baj ellen igen jó. Katicát a mamája, aki a többit már férj­hez adta, úgyis csak resztlinek tekintette, akin túladott volna akár veszteséggel is. ____ Veszteségről azonban itt szó sem­ lehetett. Még csak saját árral sem. A két család az első kérdéstől az utolsó pontig teljesen meg volt egymással elégedve. A két mama, aki külön­ben is igen ájtatos hivő volt — a nagy ünne­peket ismerte, a szenteket rendben tartotta, a pápa egészségéért folyton aggódott — a meg­ismerkedést a Gondviselés művének tisztelte, holott a Rucsi gazembersége volt- Rucsi ugyanis a nagy, kemény labdájával egyszerűen lelőtte az idegen mamát s a zsákmányt ott­hagyta családja előtt a fövényen. Az ijedt­ségre, a bocsánatkérésre, az ápolgatásra s a kölcsönös rokonszenv fölébresztésére bírta, hogy az idegeneket barátokká s a labdát is­ten ujjává tegye. A két mama határozottan látta az isten ujját, de­ azért . . . (De azért, fájdalom, a leg­mélyebb meggyőződésben is van.) De azért úgy vélte, jó lesz meggyőződni, hogy az égi ujj jól mutatott-e? Benső okokból erről mégis csak meg kellett győződniük, mert egy bizonyos mésalliance-tól, melyet bővebben nem részle­teztek, mind a ketten irtóztak és őrizkedtek. A vendégek könyve eloszlatott minden aggodalmat. Arról szólt, hogy­ Marosparthy , Boldizsárné sz. Bebek Anna Mária érkezett­­ meg két fiával és kísérettel Mária-pusztáról­­ Biharmegyéből, valamint Sövényházy Benja­­­­min né sz. Karacs Mária Terézia van itt leá­nyával és személyzettel Sövényházáról , Nóg­­rád megyéből. Tehát ugyanazon ypszilopok, kettős keresztnevek, birtokok. Csupán a kíséret és a személyzet fenyegetett egy kis előkelő­ kü­lönbséggel, de ezzel hamar végeztek. Megértet­ték, hogy a kíséretet voltaképen a nevelő úr kapta, amennyiben a fizetése sokkal csekélyebb volt, mint a komornáé, aki viszont személy­zetté szaporodott, miután a családban két hölgy volt. így már aztán meg lehetett bízni az őr­angyalokban, akikre teljesen rá is bízták­ a fiatalok gondját. Nem őrizték őket a szellőtől, mely babérlevelek s rózsák illatát hozta, a nap­fénytől, mely ellen sokat elrejtő napernyőt kellett kifesziteni, nem őrizték még a tengertől sem, mely a mormogásával és villózásával elvégezte azt, azait a szellő kezdett s a nap foly­tatott. A gyerekek csakhamar rendben voltak: nem ettek, nem aludtak, nem beszéltek, nem láttak, nem­ hallottak, még­ csak sétálni is el­felejtettek a sok séta között és bandukolás köz­ben egymást­ mindig oldalba könyökölték. A mam­ák olvastak a jelekből és bizalma­san, melegen szorongatták az egymás kezét. A gyerekek még fiatalok, igaz, de jobb ezen átesni. Kerüljenek össze idejében s a forró esztendők érjék utól őket együtt. A hasonlítás oly szépen megindult a családban, nem kell azt később összezavarni: kapjunk mi csak tő­lük mindig pisze babákat és rózsaszínű ango­lokat, amint az ypszilonokhoz illik. Más dolgokról is igen sokat beszéltek. Elmondtak egymásnak mindent. Kezdték a betegségeken, átcsaptak a férjekre, majd a sza­bókra, a masamódokra, cselédekre s megálltak a­­jövő előtt, mely isten kezében van- Ilyen pil­lanatokban ellágyultak, kivették selyem zacs­kóikból a szép ima könyveket... nagy áhítattal és óvatossággal nyitották ki az elején s nem a hátulsó laptól kezdve visszafelé.

Next