Pesti Hírlap, 1907. december (29. évfolyam, 285-309. szám)
1907-12-01 / 285. szám
______________________________ PESTI HÍRLAP 1907. december 1., vasárnap, vén megbolygatja, vétkezik a legfőbb törvény, a haza érdeke ellen. Igaz, hogy a koalíciónak, úgyis mint pártnak, úgyis mint kormánynak, összetétele nemi egy sebhető rést, ki nem tölthető hézagot mutat föl nemtsak közjogi nézeteltérések, ha-nem és főként a nagy elválasztó vonal, a liberalizmus és a reakció örök kérdésének révén, mindazonáltal alig hiszszük, hogy most ezen összeilleszkedésbeli folytonossági hiányok bármelyikénél is sikerülhessen éket verni a koaleált pártok és politikusok közé-A közös cél kiválóan gyakorlati természetű, az elvi kérdések túlnyomórészt ki vannak kapcsolva a határidős kormányzati politika programmjából. A szövetség ezen programainak teljes megvalósításáig tart. S mivel férfiak, hazájukat szerető komoly és önzetlen államférfiak kötötték, kizártnak tekinthető köztük a személyi ellentéteknek olyatén kiélesedése, mely további együttműködésüket akár a legcsekélyebb részletkérdésre nézve is alterálhatná. Mivel pedig ez a dolog közismeretes, vagyis az intrika, nyílt támadás ezen a személyi vonalon teljesen céltalan; mivel másrészt a most folyó parlamenti viaskodás tárgyi „tényálladéka“, az egyszakaszos kiegyezés kétségtelen államszükségletet képez, melyet a törvényhozásnak törvényerőre juttatnia muszáj, ebben a kisebbségnek akadékoskodnia büntetlenül nem szabad: kérdés, mi végre való ez a véletlen, bevallatlan „ellen-koalíció“, melynek minden egyes alkotó eleme kézzel-lábbal tiltakozik a másiknak fegyverbarátsága ellen? Amiben, úgy lehet, mindegyiknek van egy kis igaza, folytonos vádaskodáson kívül saját maga készítette mappákat mutatott be az annabergi csatlakozásra vonatkozólag s egy pótindítványt nyújtott be, amely azt célozza, hogy a vám- és kereskedelmi viszonyoknak a két állam között 1918. január 1-től kezdődő szabályozására nézve a tárgyalások csak az esetben vehetők föl, ha a két szerződő állam területét külön-külön vámhatár veszi körül. Egyben utasítja a minisztériumot, hogy a vámvonal felállításához szükséges előmunkálatokat 1915. elején kezdje meg és annak befejezéséről 1917. január 1-ig tegyen jelentést a Háznak. Az önálló vámterületet 1917-re — úgymond — csakis ezen indítvány elfogadásával lehet biztosítani. Beszéde alatt a heves jelenetek egymást érték s felszólalása, mint részletes tudósításunkból látható, párbeszédekben folyt le. Tévedésekkel teli beszédére Wekerle Sándor miniszterelnök nyomban és keményen visszavágott. A fejére olvasta, hogy egy kimúlt rendszernek hazajáró lelkeképen kisértett, fehér köpenyegével azonban itt, a fórumon, félelmet kelteni nem fog. — Az a szerep, — mondta neki a miniszterelnök, — hogy itt három órán át tisztán invektívákkal illette a Ház egyes tagjait, nem illette meg különösen ezzel a függetlenségi párttal szemben, amely párt épen akkor vette át a koalíció többi tagjaival együtt az aktív politikát, amikor önök romokat hagyva távoztak ! Az ülés Rojcs Milán volt horvát tanügyi osztályfőnök povedálásával kezdődött. Azután Jankovics Marcel, a függetlenségi párt hivatalos szónoka, szólott röviden az egyszakaszos mellett s beadta a függetlenségi párt nevében azt a határozati javaslatot, amely a bankkérdésben 21 tagú parlamenti bizottság kiküldését indítványozza. Déli 12 órára járt az idő, mikor Jankovics végzett. Tizenkettőtől egynegyed négyig Sándor Pál beszélt. Wekerle Sándor miniszterelnök válasza és Nagy György interpellációja egynegyed órát vett ígéybe. Részletes tudósításunk alább következik: Gróf Thorotzkai Miklós jegyző jelenti, hogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. Interpellációt jegyeztek be Nagy György azon interpellációján kívül, amelynek megtételéta múlt interpellációs napoéi mára halasztották. Fried Lajos — a beregmegyei tarthatatlanközállapotok tárgyában a belügyminiszterhez; Hinléder Ernő — az udvarhely megyei közigazgatás korrupciója, a főispán, alispán és főszolgabírók visszaélései tárgyában a belügyminiszterhez; Ártim Mihály — a halálesetek felvétele és építési engedélyek kiadása körül felmerült visszaélések és az egész kerület eladósodott közigazgatási tisztviselőinek ügyében a belügyminiszterhez és végül Lerkovics Iván — a szerb királysággal való határforgalomban az utasokra nézve behúzott megszorítások tárgyában a miniszterelnökhöz. (Az interpellációkra félhárom órakor térnek át.) Az egyszakaszos tárgyalása Elnök: Napirend szerint következik, az, Ausztriával kötött némely' gazdasági és pénzügyi megegyezés jóváhagyásáról" szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Személyes kérdés. Endrey Gyula: Személyes megtámadtatás címén kérek szót. A pénteki ülés folyamán Hock János képviselő úr azt mondta, hogy én Khuen- Héderváry idejében paktumokat kötöttem volna. Mivel Hock János képviselő úr ezt az állítását nem magyarázta, meg és ehez az állításhoz gyanúsítás férhet, és miután én Khueil-Héderváryval életem folyamán még csak annyit sem beszéltem, mint egykor néhai Rigó Ferenc képviselőtársam (Mozgás) és mert Sohuen-Héderváryval semmiféle érintkezésben vagy összeköttetésben soha életemben nem voltam, Hock János képviselő úrnak ezt az állítását a leghatározottabban visszautasítom. (Helyeslés a baloldalon.) I. Szombaton megint meleg napja volt a képviselőház többségének. Ezúttal a szabadelvű pártbólhírmondónak megmaradt lipótvárosi követ, Sándor Pál, sütött be alája. Invektíváktól túlterhes beszédével mintegy három óra hosszat tartotta izgalomban a Házat. Erős vádjai különösen a függetlenségi párt ellen irányultak, de Wekerle Sándor miniszterelnököt és Szterényi József államtitkárt se kímélték. A II. A képviselőház ülése november 30-án. Elnök: Náray Lajos és Juszh Gyula. Jegyzők: Szentkirályi Zoltán, Wertán Endre és gróf Thorotzkai Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Kossuth Ferenc, gróf Andrássy Gyula, Darányi Ignác, Jekelfalussy Lajos, Günther Antal, Josipovich Géza miniszterek, továbbá Szterényi József államtitkár. Návay Lajos alelnök a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja az újabban beérkezett feliratokat. A horvát Heródes. Gróf Thorotzkai Miklós jegyző felhívja a következő szónokot: Pető Sándor! (Nincs itt!) Kojes Milán! (Felkiáltások: Na, halljuk, mit csinált a magyar gyermekekkel és iskolákkal!) Rojcs Milán: Az Ausztriával költött kiegyezési szerződések rendelkezéseit kritizálja a horváti érdekek szempontjából. Helyesli, hogy az Ausztriával való forgalom az eddigi alapon marad, mert ez a horvát kivitel szempontjából is üdvös. Kedvezőnek mondja azt is, hogy az önálló bank még nettó alakulhatott ki, mert a horvátok abban a hitben jöttek ide, hogy a közös önállóságért küzdve ők is részeseivé legyenek az együttesen elérendő vívmányoknak- igaz,hogy szívélyes fogadtatásban volt részük, mikor ide beléptek, de a szívélyes viszonynak a magyarok vetettek véget azzal, hogy megsértették a horvát nemzet nyelvét és ignorálták az alaptörvényt. Ha Magyarország ma önálló bank felett rendelkezne, ez csak a magyaroké lenne és csak a magyarok érdekeit szolgálná. A bankjegyeken nyoma se lenne a horvát nyelvnek. Horvátországra nézve csak hasznos, hogy a bank önállósítása elhalasztatott és amig ez valóra válhatnék, reméli, hogy a magyaroknál is a jobb meggyőződés Egyszer csónakázni készültek s a hajós bácsinak, aki németül ajánlotta fel a függönyös, piros bársonyos lélekmentőjét, a fiú inkább olaszul felelt, mert azt mondta, hogy a kutyafáját annak a németnek, de az ő gyóna még a szavát sem tudja bevenni. A leány pedig, mikor elhelyezkedett, inkább megsimogatta az üvegzöld vizet és esze ágában sem volt, hogy elénekeljen egy szalon-bárcarolet. Ilyenek voltak. Fiatalok, kedvesek, szépek, egészségesek s ennek folytán szerelmesek is. Nem kellett az embernek mamának lennie csak egyszerűen jó honpolgárnak és buzgó fajtisztelőnek, akár Morris Rosenfeld volt a költője, akár Mindszenthy Gedeon, hogy házasságra gondoljon és összeadja őket. Gyarapodjanak, szaporodjanak. Hiszen már csak a házasság az egyetlen szabad cselekedet, melynek még csak a rendőrség sem állja útját. Nincsenek tilalmak és akadályok, a pénzkérdést kivéve minden elévült. Ki beszél keresztes háborúkról, átöröklött gyűlöletről, a vár és kunyhó, a nemes és pór kérdéséről? Bizony még az ősökrőlsincs már szó, akik pedig egykor ugyancsak beleavatkoztak a házasság kérdésébe. Mennyi galibát csináltak, micsoda akadályokat gördítettek s végső esetben még a koporsóikban is megfordultak. A mamák is belenyugodtak a kikerülhetetlenbe. Különben is azzal a szándékkal jöttek le telelni a Quarnero mellé, hogy a köhögésüket is, a gyereküket is elvesztik. A levegő a napfény, a tenger mind a két baj ellen igen jó. Katicát a mamája, aki a többit már férjhez adta, úgyis csak resztlinek tekintette, akin túladott volna akár veszteséggel is. ____ Veszteségről azonban itt szó sem lehetett. Még csak saját árral sem. A két család az első kérdéstől az utolsó pontig teljesen meg volt egymással elégedve. A két mama, aki különben is igen ájtatos hivő volt — a nagy ünnepeket ismerte, a szenteket rendben tartotta, a pápa egészségéért folyton aggódott — a megismerkedést a Gondviselés művének tisztelte, holott a Rucsi gazembersége volt- Rucsi ugyanis a nagy, kemény labdájával egyszerűen lelőtte az idegen mamát s a zsákmányt otthagyta családja előtt a fövényen. Az ijedtségre, a bocsánatkérésre, az ápolgatásra s a kölcsönös rokonszenv fölébresztésére bírta, hogy az idegeneket barátokká s a labdát isten ujjává tegye. A két mama határozottan látta az isten ujját, de azért . . . (De azért, fájdalom, a legmélyebb meggyőződésben is van.) De azért úgy vélte, jó lesz meggyőződni, hogy az égi ujj jól mutatott-e? Benső okokból erről mégis csak meg kellett győződniük, mert egy bizonyos mésalliance-tól, melyet bővebben nem részleteztek, mind a ketten irtóztak és őrizkedtek. A vendégek könyve eloszlatott minden aggodalmat. Arról szólt, hogy Marosparthy , Boldizsárné sz. Bebek Anna Mária érkezett meg két fiával és kísérettel Mária-pusztáról Biharmegyéből, valamint Sövényházy Benjamin né sz. Karacs Mária Terézia van itt leányával és személyzettel Sövényházáról , Nógrád megyéből. Tehát ugyanazon ypszilopok, kettős keresztnevek, birtokok. Csupán a kíséret és a személyzet fenyegetett egy kis előkelő különbséggel, de ezzel hamar végeztek. Megértették, hogy a kíséretet voltaképen a nevelő úr kapta, amennyiben a fizetése sokkal csekélyebb volt, mint a komornáé, aki viszont személyzetté szaporodott, miután a családban két hölgy volt. így már aztán meg lehetett bízni az őrangyalokban, akikre teljesen rá is bízták a fiatalok gondját. Nem őrizték őket a szellőtől, mely babérlevelek s rózsák illatát hozta, a napfénytől, mely ellen sokat elrejtő napernyőt kellett kifesziteni, nem őrizték még a tengertől sem, mely a mormogásával és villózásával elvégezte azt, azait a szellő kezdett s a nap folytatott. A gyerekek csakhamar rendben voltak: nem ettek, nem aludtak, nem beszéltek, nem láttak, nem hallottak, még csak sétálni is elfelejtettek a sok séta között és bandukolás közben egymást mindig oldalba könyökölték. A mamák olvastak a jelekből és bizalmasan, melegen szorongatták az egymás kezét. A gyerekek még fiatalok, igaz, de jobb ezen átesni. Kerüljenek össze idejében s a forró esztendők érjék utól őket együtt. A hasonlítás oly szépen megindult a családban, nem kell azt később összezavarni: kapjunk mi csak tőlük mindig pisze babákat és rózsaszínű angolokat, amint az ypszilonokhoz illik. Más dolgokról is igen sokat beszéltek. Elmondtak egymásnak mindent. Kezdték a betegségeken, átcsaptak a férjekre, majd a szabókra, a masamódokra, cselédekre s megálltak ajövő előtt, mely isten kezében van- Ilyen pillanatokban ellágyultak, kivették selyem zacskóikból a szép ima könyveket... nagy áhítattal és óvatossággal nyitották ki az elején s nem a hátulsó laptól kezdve visszafelé.