Pesti Hírlap, 1908. március (30. évfolyam, 54-79. szám)

1908-03-01 / 54. szám

sem előterjeszteni, sem megszavazni nemi sza­bad,még „a király parancsára“ sem. De a király nemi is parancsol ilyet! Meg vagyunk róla győződve, hogy erről ■nem is be­széltek a királylyal! Sokkal gyámoltalanabbak és gyávábbak a mai államférfiak, semhogy ilyenről beszélnének a felséggel. Szilágyi Be­nsővel kihalt az utolsó magyar politikus, aki vitatkozni mert a királylyal. És — hogy udvari nyelven beszéljünk — „da liegt der Hund begraben!“ Ez az oka, hogy a magyar nemzeti törekvőnk nem érvé­nyesülhetnek semmiféle téren. Kern­mernek és kormány­képességük fentartása érdekében nem is akarnak oly dolgokról beszélni, ami a király előtt nem tetszetős. Csak tessék visszaemlékezni a régebbi időkre: tetszett a királynak a polgári házasság, meg a zsidó recepció? Minden boeher-gyereó tudja az országban, hogy ezeket se „engedte a király“. Sőt a lelke meggyőződésével, a vallásos hite egész erejével küzdött ellenük. A gyóntató papjához és magához a pápához is fordult, hogy oldják fel őt a „bűn“ alól, ha szentesíti azokat a liberális reformokat. És mégis enge­dett a király! — Miért? — Mert volt egy Szi­lágyi Dezső, akinek volt liberális meggyőződésű és ezért síkra szállt a királyival szemben is. A sírjából kellene most kikaparni Szilágyi De­zsőt, hogy a „nemzeti meggyőződést“ védje a király elött. Nem a király lesz az oka annak, ha nem lesz az államnyelvhez kötött választói jogból törvény, hanem a magyar „államférfiak“, akik­ben nem él az igazi meggyőződés a nemzeti nyelv joga iránt s azt nem is tudják képviselni a király előtt, gyáfását folytatták. Három szónok beszélt, s ezek közül Polony­i Géza szónoklata a déli szü­nettől délután egynegyed 4 óráig tartott. Vé­­gül interpellációk voltak.­­Bozóky Árpád a tíz katasztrális holdat meg nem haladó földbirtokok csereügyletének bélyeg- és illetékmentességére és a cigányok kóborlásának meggátlására vonatkozó indít­ványait indokolta meg. Az előbbinél Wekerle Sándor miniszterelnök, az­ utóbbinál gróf Andrássy Gyula belügyminiszter szólalt föl s fölvilágosításaik után a Ház kimondta, hogy az indítványokat nem kívánja tárgyalni. A házszabályrevízió folytatólagos tár­gyalásánál Kovács Ernő a javaslat mellett, Hoffmann Ottó és Polónyi Géza pedig ellene beszélt. Polónyi beszéde erősen támadó jelle­génél fogva nem mindennapi érdekessége volt az ülésnek. Mindenekelőtt azt igyekezett kimu­tatni, hogy a revíziót a korona követeli s ezt a kabinetkérdés fölvetésének tényével akarta bi­­­­zonyítani. A miniszterelnök, a bel­ügy- és a közoktatásügyi miniszter állandó közbeszólója volt. De különösen a két utóbbi, akikkel szem­ben mindvégig harcvonalban maradt. Beha­tóim tárgyalta a függetlenségi párt jövőjének kérdését, továbbá a honoi és nemzetiségi kér­dést. A házszabályok szigorítása, vonta le a konklúziót, a függetlenségi pártnak és eszmék­nek esetleg a sírját ássa meg, a honát és nem­zetiségi kérdés ellen pedig nem orvosszer. Fog­lalkozott a választó­jog reformjával is s m­íg egyfelől a magyarul írni és olvasni tudáshoz való kötöttség ellen nyilatkozott, másfelől a magyar állami szuverenitásának és prestigé­­jének megvédését hangoztatta. Nagy rabulisztiki­kával dolgozott egész beszéde alatt. Az ülés végén interpellációk voltak. A Ház a farsangi ünnepek és a delegáció tanácskozásai miatt legközelebbi ülését csü­törtökön, március 5-én, tartja. Bizony Ákos előadó jelenti, hogy az igazoló állandó bizottság a Désén megválasztott Barcsay Tamás megbízólevelét a törvénynek megfelelőnek találta. (Nevezett képviselőt feltételesen igazolták és a IV. osztályba sorozták.) Kovácsy Albert előadó a mentelmi bizottság jelentését terjeszti be Hodzsa Milán két, Szkicsák Ferenc négy és Hencz Károly egy rendbeli men­telmi ügyében. (Annak idején napirendre tűzik.) Slanm­ersberg László jegyző jelenti, h­ogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. Inter­pellációt jegyeztek be: Nagy György: a pénzügy-­­ miniszterhez az ISS5 . XI. tc. 3., vagyis az állami tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinek és ár­váinak ellátásáról intézkedő fejezet rendelkezései­nek sürgős módosítása tárgyában; Vlad Aurél: a miniszterelnökhöz a katonai kérdések bekapcsolása tárgyában. Polti Mihály: a miniszterelnökhöz a novibazári szandzsák-vasút tárgyában a macedón­kérdés fejlődése kapcsán. Nagy Dezső: az összmi­­nisztériumhoz a Budapest székesfővárosban létező lakásszükség tárgyában. Bozóky megokolja indítványait I.­ ­. A képviselőház ülése február 29-én. Elnök: Justh Gyula, majd Návay Lajos. Jegyzők: Hebcz Károly, Szentkirályi Zoltán és Hammersberg László. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Kossuth Ferenc,­ gróf .A legváltozatosabb ülések egyike volt a szombati. Hat óra hosszat tartott s a tanács­kozás anyaga három csoportra oszlott. Az ülés elején Bozóky Árpád indokolta meg két indítványát. Aztán a házszabályrevizió tál­elégedett leveleket irt. Köszöntötte az otthonn é­­vőket és megemlékezett még a fülemről ia Ah, — aszongya — ha fehérebb volna, ha fino­mabb, ha lenne benne fogékonyság, gondolat, együttérzés. Mert van ilyen is . .de az ember sokáig vakon jár és nem tudja meglátni. Erre megint megszólalt az anyám és sürgetett: pa­rancsoljam rögtön v­issza a menyecskét, de hát hallgat is az ember az asszonyokra, különösen, ha vének! Magam mentem érte, három napig jártam s mire odaértem, a nagynéni majd ki­szedte a szememet, hogy mit csináltam? Muci­ka megszökött, elvitte valami fehér fülű zsi­­vány. Azóta csak úgy egyedül vagyok. Hát te? Arra az úr­ra nézett, aki az előbb a zon­gora­szobában ült, Chopin-valso-ot hallgatott s ezalatt a finom, kagylóalaku fehér fűle ró­zsaszínűre pirult. Kék szemű, sápadt, szőke ember volt. Szinte nőiesen csinos és olyan véz­na, hogy az erős nyakú földbirtokos félkézzel összeroppanthatta volna. — Én nem házasodtam meg. Nagyon finnyás voltam mindig s különösen a hangok iránt betegesen érzékeny. A gyerek-sírás, az anyós-hang, az asszony-zokogás engem meg­ölt volna. Egy olyan asszony mellett pedig, a­milyen a tied volt, akinek a gondolatköre az á/es-től a prózai-ig terjed csak, én egyszerűen megbolondultam volna. Bocsáss meg, de igaz. A lelkem azonban folyton vágyott a hozzáillő, finom, fogékony társa után és én elindultam, kerestem. Gondolhatjátok, hogy nem akadt tucatszámra ilyen nekem való barátnő s igazi ünnepet ültem,a­mikor végre fölfedeztem. Szép, szomorú, beteges asszony volt, le­hetett vagy huszonnyolc esztendős. Elpanaszol­ta, hogy egy mamlasz paraszthoz erőltették, aki az ő lelkét soha meg nem értette. Csupa só­várgás, csupa könyörgés volt szegény s mikor arra, került a sor, hogy a lelkét, kiöntse, ezt nivan dallamos, meleg, tömör hangon csele­­kedtes hogy boldogan öldött benne a­z idem­. Andrássy Gyula ,gróf Apponyi Albert, Günther Antal és Josipovich Géza. Az ülés d. e. 10 óra 16 perckor kezdődött. Justh Gyula elnök a múlt ülés jegyzőköny­vének hitelesítése után bemutatja Ilódy Gyrula levelét, melylyel egészségügyi okokból nyolc heti szabadságot kér. (A Ház megadja.) Némi is ment vissza a tunkójához, velem jött és két esztendeig táplálta és ringatta a hangjával az én fogékony fülemet. Egyszer aztán különös beszédet kezdett. Hogy a fülem, igaz, finom, nincs benne semmi prózai és a pirulásában olyan édes. Gondolko­dó, érző, megértő, igazi nagy fül, de­ nincs benne élet, biztatás. Nincs benne semmi, ami izgat, ami lázít. Pedig . . . És nem telt bele egy hét, az én eszményi barátnőm beszüntette az eszmecseréket és el­ment valamerre, elvitte a pedig . . . Most már a harmadikra került volna a sor, aki aztán röviden számolt be a sz­ivbeli ügyéről. Ez sem volt már nagyon fiatal em­ber, csak úgy, mint a másik kettő. De vérből volt, akaratból és szerelemből, nem fogott raj­ta az idő. Erős termete, szintvalló szeme, fe­hér foga, kecses álla maga is elég veszedelem volt, de a jó tündérek, akik a kisded bölcsője­­i­be különféle varázs­szereket szoktak dugni, neki még két, fejh­ez lapuló, hegyes sima fület is adtak, melyek beleavatkoztak a széni s a száj mesterségébe s azzal, hogy olykor meg­moccantak, többet végeztek, mint akár óra­számra is a másik kettő. A szem csupa meleg tiszteletet sugárzott, a száj ártatlan szavakat ontott, de a fül olykor megmoccant, jelt adott, vigyázz, vigyázz. Én istenem, az asszonyok­nak mindig olyan jól esett nem vigyázni. — Gondolhatjátok, hogy én se meg nem házasodtam, se nem barátkoztam. A túlságo­san ámuló kezdő asszony épen úgy terhemre lelt volna, mint­ az érzelmes barátnő. Szórakoz­tam ma itt, holnap ott, ma így, holnap amúgy és a sok közül ebben a percben egyet alig bí­rok megtalálni. Csak az jut az eszembe, aki­nek szintén a fülemmel volt baja. Addig iga­zán azt­ sem tudtam, hogy fülem is van. Azt, hogy az embernek füle van, úgy látszik, csakis az asszonyuk által lehet megtudni. Én a ma­— A kis földbirtokok csereügyletének bélyeg- és illetékmentessége. — Bozóky Árpád: T. képviselőhöz! A földtel­­velésügyi tárcának 1007. évi költségvetése alkal­mával felvetettem az eszmét, hogy a magánútú tagosítások előmozdításának azáltal, hogy a ma­gánúton való tagosítások, illetőleg az apró föld­birtokok cseréi bélyeg- és illetékmentesek legye­nek. A pénzügyminiszter úr épen most egy éve, ebben a tárgyban kedvező ígéretet is tett. Az ál­talános gazdasági okok nagyon is kívánják, hogy ez a törvényjavaslat elfogadtassák. Mezősi Vilmos: Úgy van! Százával mennek tönkre a kisgazdák! Bozóky Árpád: Az átmeneti kormány pro­­grammja maholnap lejárófélben van­ Ha törvény­javaslatom most el nem fogadtatik, nem igen fog már módjában álla­ni a pénzügyminiszter úrnak. Ígéretét beváltani. Ezért terjesztettem be törvény­javaslatomat. Ezt a törvényjavaslatot indokolja az a körülmény, hogy most különösen az úrbéri köz­ségeikben, de főleg a Székelyföldön, nagyon gya­kori eset, hogy valakinek két-három katasztrália hold terjedelmű földje 40—50 darabban van; a föl­dek szélessége 2—3, hosszúsága pedig 200—300 öl. Természetes, .­hogy az ilyen földeken hasznos gaz­dálkodást végezni nem lehet. Azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat magán- és közgazdasági tekin­tetben nagyon előnyös, az érdekelt kisbirtokosok­ra pedig megfizethetetlen előnyöket nyújt, azért, merem remény­em, hogy dacára annak, hogy el­lenzéki oldalról jött a törvényjavaslat, a képviselő­­ház meg fogja szavazni. Kérem a 1. képviselőhá­zat, méltóztassék elhatározni, hogy törvény­javas­latomat érdemileg kívánja tárgyalni. (Helyeslések half elől.) Sam kis fekete szemű boszorkányát, aki se nem­ csodálkozott, se nem­ érzelgett, hanem­ ugyancsak nyugtalan volt,, a­ fülemmel szerez­tem. Egy unalmas Schöngeist gyötörte sze­gényt pár esztendeig és a­ fülem­ ébresztette föl. A fülem szerette, a fülem veszítette el. Az én temperamentumos asszonyom derekasan megcibálta, mikor „másnak is mozgott“ és egy­szerűen a faképnél hagyott. Volt, nincs. Mialatt a három úr igy beszélgetett, a kis Kardosnénak elzsibbadt, a lába, megmeredt a nyaka és az arca olyan csúnya lett, mint an­nak, aki a felebarátjának valami nagyon rosz­­szat kíván. Erősen kívánta, be is teljesedett: a házi­úr értük jött s elvitte őket a teázókhoz langyos vizet szűrösödü és kaviáros-szek­tro , vadiszgut­­ni. A kis Kardosné végre tovább futhatott. Át is surrant a könyvtáron s az előszoba tükre előtt szaporán szedte magára a holmiját. Hamiskásan mosolygott a tükörbeli képmásá­ra s onnan egy bizonytalan korú asszony ne­vetett vissza rá. Nem­ volt , se ártatlan, se érzel­mes, talán m­­ég temperamentumos nem. Az asszonyok azt mondták rá: föl nem foghatják, hogy mit találnak rajta a férfiak. A férfiak tudták s azzal, amit találtak, meg is voltak elé­gedve. A nyaka szerint mérve az éveket, ab­ban a korban volt, mikor az asszonyok még a közművelődésért buzognak, de­­a jótékonyság, meg Szent Antal leskelődik rájuk. A kis Kardosné fejére bontotta a csipke­­kendőjét, gombostűt­­szorított a szája közé és visszagondolva arra a három különböző as­szonyra, akiről a baromi úr mesélt, a negyedik, a filozofálásra megért asszony józanságár azt mondta: — A fülesek . . . Az asszony csak e, de különbözők az évszámok s ezeknek, a fü­­két illetőleg, mindig más-más a gusztusuk. Szabóné X offály Jank: £ E S T X H X R X« A 2* N 1908. március 1'., va,saraa/p.

Next