Pesti Hírlap, 1908. április (30. évfolyam, 80-105. szám)

1908-04-01 / 80. szám

Budapest, 1908. Előfizetési árak: Egész évre. „ . . 28 k. — f. Félévre ...... 14 „ — »­­ Negyedévre ... 7 . — , Egy hóra..... 2, 40, Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételével minden nap.Pesti Hírlap M / XXX. évf. 80. (10.478.) szám. Szerda, április 1. Szerkesztőség:­­ Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény ode­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. Kérjük ama tisztelt olvasóinkat, akiknek előfizetése március végével lejár, hogy az előfize­tést saját érdekükben mielőbb szíveskedjenek meg­újítani, mert különben a lap megküldése félbe­szakítást szenvedhet. A nemzetiségeit előnyomulása. A parlamentben kezd már veszedel­messé átalakulni az eddig csupán buta hely­zet. Az obstrukció megtörésére szánt házsza­­bályrevízió ellen indított obstrukcióban kez­denek a nemzetiségi képviselők vezető szere­pet játszani. Ezzel elérkeztünk ahoz a határ­hoz, ahol a magyar képviselőknek meg kell állani. Nem rokonszenves a házszabály revízió még azok előtt sem, akik megszavazzák. De abban a percben népszerűvé válik, amint a nemzetiségi képviselők obstrukcióval akarják megbuktatni. Lengyel Zoltán addig obstruált, míg végre kitanította a magyarság ellensé­geit is erre s mig ő csak tizennyolc indítványt nyújtott be a tárgyalás kinyújtására, addig Zfodzsa Milán egyszerre százhatvannégyet. Most már tisztelettel kérjük Lengyel Zoltánt és a többi magyar képviselőt, hogy szüntessék be az obstrukciójukat. Célt úgy sem tudnak vele elérni, csak a nemzetiségiek szarvait növelik s erre a célra ne álljanak kötélnek. A magyar választók előtt a magyar el­lenzéki képviselők az eddigi harcukkal eléggé­­ igazolták, hogy minden tisztességes fegy­vert fölhasználtak a házszabályok szigorítása ellen, tehát senki sem vádolhatja őket, ha most egyszerre abban hagyják a harcot. Mert egyszerre kell abban hagyniok a har­cot és azzal a nyílt és őszinte indokolással, hogy a magyar állam ellenségeivel, a nemze­tiségi képviselőkkel, nem akarnak egy tábor­ban lenni s nem akarják ezeknek hatalmát és merészségét növelni a közös akcióval. A h­azafiságban is van fokozat. Ha a magyar képviselők azt hitték, hogy hazafiság a házszabályreviziót megobstruálni, az két­ségtelen, hogy még nagyobb hazafiság a nem­zetiségiek minden akciójától magukat távol tartani s az agitátorok letörésére egyesülni a többi magyarral. A múlt esztendőt a horvát obstrukció csúfította el és tette meddővé. Az idei eszten­dőt pedig a nemzetiségi képviselők obstruk­­ciója pocsékolja el? Ebben ne segítsenek ne­kik magyar képviselők. Ebből a szerencsétlen közös akcióból csak egyetlen komoly eredmény: a nemzeti­ségek előnyomulása lesz. Ez ellen pedig min­den magyarnak össze kell fogni a parlament­ben és azon kívül is. A magyar politikának azt a szerencsét­len irányát, hogy minden tekintet, érdeklődés, vágyakozás és várakozás, figyelem és erő évtizedek óta folyton csak Bécs felé s Ausztria vagy az udvar ellen irányult, meg kell végre változtatni. Törődjünk végre azzal is, ami itthon történik a magyar érdekekkel. Ha ellenségeinket keressük, ne akarjuk minőié csak Bécsben, csak az udvarnál meg­találni. Van itt közöttünk is elég. Csak le­ tudjuk győzni ezeket. Ha mi meg tudtuk mu­tatni az erőnket a saját nemzetiségeinkkel szen­ben, akkor mindjárt megnő az erőnk is, a tekintélyünk is Ausztriával és az udvarral szemben. A nemzeti politika erejét előbb idehaza mutassuk meg a nemzetiségekkel szemben, akkor fog az majd kifelé is imponálni. .. De hogyan követelhetjük mi, hogy álla­munk nyelvét a közös intézményekbe vigye be a király, mikor mi, a saját jogkörünkben, a saját intézményeinkben nem tudjuk megvé­deni? !­ Azért minden „nemzeti vívmánynak“ előföltétele, h hogy előbb mi vívjuk ki itthon nemzeti hegemóniánkat, mely eddig csak frázisokban élt s a nemzetiségek előnyomulá­sát a leghatározottabban vissza kell verni.­­ Figyelmeztetjük politikusainkat, akik az ország mozgalmait nem érnek rá figyelemmel kísérni, hogy nemcsak a parlamentben, hünn a vidéken is egyre merészebben és szemér­­metlenebbül tolul előtérbe a nemzetiségi túl­zók követelőd­­ése. A régi világban meg sem mertek moccanni, de amióta ügyetlen ma­gyar politikusok valósággal kicsalogatták a nemzetiségeket régi passzivitásukból, egyre jobban kiélesednek az ellentétek a magyarok és a nem magyar ajkú lakosság között. Ha különböző pártok politikusai új programos pontokon törik a fejüket, szolgá­lunk mi oly tételekkel, amelyeket minden párt programmjának élére kellene írni. Mert a nemzetiségekkel szemben elfoglalandó ál­láspontban csakugyan egyet kellene érteni minden magyarnak. Minden becsületes magyar ember poli­tikai programmjának legelső pontjai közé kell iktatni azt a tételt, hogy a nemzetiségi törvényt hatályon kívül kell helyezni. Ezen kezdődik az igazi magyar nemzeti politika. Fordítva jobb lett volna. A bácsi (folytatva a már előbb megkezdett beszédet): . . . szóval, bármily kényesnek és különösnek látszik is ez a dolog, mely engem idehozott, ön, uram, mindenesetre meg fog bo­csátani egy öreg embernek, ki fia boldogságát szívén viseli. Nem mertem volna idejönni, ha e rövid néhány perc alatt is meg nem győződ­tem volna róla, hogy az ön elvált nőjének töké­letesen igaza van, midőn önt a világ legszere­­tetreméltóbb gavallérjának nevezi . . . mert ön csakugyan­az. A gavallér: Oh, uram, szót sem érde­mel... (mosolyogva) Biztosíthatom, hogy Len­kénél kedvesebb asszony nincs a világon. A bácsi: Elhiszem, hogy nincs . . . ma­gam is nagyon kedves, nagyon szép é­s nagyon intelligens nőnek találom, nem is beszélve fiam­ról, aki — mint az imént megjegyezni bátor­­­ kódjára­ — halálosan beleszeretett és nőül akarja venni. A gavallér (hirtelen): Bravó! Ez okos do­log. Jobb választást az ön fia nem is tehetne. A bácsi: Meglehet, uram, meglehet . . . ! Fiam azonban még kiskorú,, beleegyezésem nél-­­­kül nem házasodhatik, különben kitagadom .­­ A gavallér: De tisztelt uram . . . A bácsi (nyomatékosan): Igen! Kitaga­dom . . . és kidobom gyáramból is, keresse meg máshol a kenyerét, ha tudja. A gavallér: De tisztelt uram, erre a fel­indulásra . . . erre az apai szigorra, vagy mi­nek nevezzem — nincs semmi szükség! És nincs semmi ok! Az ön fia — A bácsi: Vilmos fiam még kiskorú... én parancsolok!* A gavallér: Kétségkívül ön és nem más ... Kegyeskedjék helyet foglalni és rágyújtani, bi­zonyos vagyok benne, hogy öt perc alatt meg fogjuk egymást érteni, annyival inkább, mert nézeteltérés voltaképen nincsen is, köztünk. Ar­ról van szó, hogy az ön Vilmos fia, a­ki még kiskorú — A bácsi. Huszonhárom éves egzaltált sza­már! . . . Bocsánat — ki­ondtam — bár azért szeretem a fiamat. A gavallér (folytatva): . . . beleszeretett az én elvált feleségembe és nőül akarja venni. Ön, tisztelt uram, gazdag ember, előkelő gyáros és szerető apa, ki egyetlen fiának boldogságát szívén viseli és számot vet a körülményekkel — A bácsi: Úgy van, számot akarok vetni a körülményekkel. Ezért bátorkodtam önt fölke­resni és ezért keveredem bizonyos . . . külö­nös ... és szokatlan világításba, mely épen nem hízelgő reám nézve, mert azt a természetes gyanút ébresztheti önben, hogy . . . talán . . . spicliskedni akarok. Szóval, helyzetem épen nem a legkedvezőbb, de rá kellett magamat szánnom, mert Vilmos fiam­ se lát, se hall, csak bomlik, bomlik . . . mint egy elromlott óra, mely egyszerre háromszázhatvanat üt, azután krrrrr . . . megáll és fucse­s! Nekem kell he­lyette számot vetnem a körülményekkel . . . Kérem, ne méltóztassék engem félreérteni, de azt gondoltam­, hogy ily gavallér ember, mint ön, meg fogja érteni az apát, ki megbomlott fia érdekében belemászott ebbe a rendkívül kényes helyzetbe is, amelyben most vagyok . . . önnel szemben, uram, kitől némi bizalmat . . . jóin­dulatot . . . és őszinteséget kérek. A gavallér: Mindezt az imént már önként felajánlottam, Winter úr, és eddig két ízben is biztosítottam, hogy látogatását nem fogom félre­magyarázni. Nem is tehetem, mert tökéletesen értem önt (udvariasan) és nagyon természetes­nek találom, hogy azokkal a bizonyos körülmé­nyekkel számot akar vetni. A bácsi: Köszönöm, uram, nagyon köszö­nöm, — tehát beszélhetek? Számíthatok őszin­teségére? A gavallér: Föltétlenül. A bácsi, (melegen megszorította a kesét): Igazán nagyon köszönöm! . . . Nem is képzeli, mennyire megkönnyíti különös... sőt nevetsé­ges . . . helyzetemet. Mert felette nevetséges helyzetben vagyok — ezt nem lehet tagadni. De most már meg vagyok nyugodva és bátorságot veszek magamnak a kérdezésre. Mondja kérem, ön indította még Lenke ellen a válópert, vagy megfordítva ■— A gavallér: Megfordítva, kedves Winter úr, — ő vált el tőlem. A bácsi: Lám . . . pedig mi azt hallottuk, hogy ön akart . . . A gavallér (belevág): Dehogy akartam! Én semmiesetre sem váltam volna el tőle, mert tudtam, hogy jobb, szebb, kedvesebb és tökéle­tesebb hitvest sohasem fogok kapni, mint ami­lyen ő volt. — Lenke azonban megelégelte bű­neimet, egy szép napon hazament a mamájá­hoz és még azon a héten beadta ellenem a váló­keresetet.­­ A cííc.sv: Bűnei . . . mondja ön. Miféle bű­nei lehettek önnek, kiről az egész minisztérium úgy beszél, mint a szolidság és korrektség min­táké párol ? (fejét rázva.) Nem értem a dolgot. A gavallér (rábeszélve): Kérem, ne adjon mindennek hitelt, amit hall, — a minisztérium külsőségek után ítél, melyek távolról sem meg­i—11—. .... .................... | «­­■ 1 .......................— ■' ■ •• A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.

Next