Pesti Hírlap, 1908. április (30. évfolyam, 80-105. szám)
1908-04-01 / 80. szám
Budapest, 1908. Előfizetési árak: Egész évre. „ . . 28 k. — f. Félévre ...... 14 „ — » Negyedévre ... 7 . — , Egy hóra..... 2, 40, Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételével minden nap.Pesti Hírlap M / XXX. évf. 80. (10.478.) szám. Szerda, április 1. Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény odetézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Kérjük ama tisztelt olvasóinkat, akiknek előfizetése március végével lejár, hogy az előfizetést saját érdekükben mielőbb szíveskedjenek megújítani, mert különben a lap megküldése félbeszakítást szenvedhet. A nemzetiségeit előnyomulása. A parlamentben kezd már veszedelmessé átalakulni az eddig csupán buta helyzet. Az obstrukció megtörésére szánt házszabályrevízió ellen indított obstrukcióban kezdenek a nemzetiségi képviselők vezető szerepet játszani. Ezzel elérkeztünk ahoz a határhoz, ahol a magyar képviselőknek meg kell állani. Nem rokonszenves a házszabály revízió még azok előtt sem, akik megszavazzák. De abban a percben népszerűvé válik, amint a nemzetiségi képviselők obstrukcióval akarják megbuktatni. Lengyel Zoltán addig obstruált, míg végre kitanította a magyarság ellenségeit is erre s mig ő csak tizennyolc indítványt nyújtott be a tárgyalás kinyújtására, addig Zfodzsa Milán egyszerre százhatvannégyet. Most már tisztelettel kérjük Lengyel Zoltánt és a többi magyar képviselőt, hogy szüntessék be az obstrukciójukat. Célt úgy sem tudnak vele elérni, csak a nemzetiségiek szarvait növelik s erre a célra ne álljanak kötélnek. A magyar választók előtt a magyar ellenzéki képviselők az eddigi harcukkal eléggé igazolták, hogy minden tisztességes fegyvert fölhasználtak a házszabályok szigorítása ellen, tehát senki sem vádolhatja őket, ha most egyszerre abban hagyják a harcot. Mert egyszerre kell abban hagyniok a harcot és azzal a nyílt és őszinte indokolással, hogy a magyar állam ellenségeivel, a nemzetiségi képviselőkkel, nem akarnak egy táborban lenni s nem akarják ezeknek hatalmát és merészségét növelni a közös akcióval. A hazafiságban is van fokozat. Ha a magyar képviselők azt hitték, hogy hazafiság a házszabályreviziót megobstruálni, az kétségtelen, hogy még nagyobb hazafiság a nemzetiségiek minden akciójától magukat távol tartani s az agitátorok letörésére egyesülni a többi magyarral. A múlt esztendőt a horvát obstrukció csúfította el és tette meddővé. Az idei esztendőt pedig a nemzetiségi képviselők obstrukciója pocsékolja el? Ebben ne segítsenek nekik magyar képviselők. Ebből a szerencsétlen közös akcióból csak egyetlen komoly eredmény: a nemzetiségek előnyomulása lesz. Ez ellen pedig minden magyarnak össze kell fogni a parlamentben és azon kívül is. A magyar politikának azt a szerencsétlen irányát, hogy minden tekintet, érdeklődés, vágyakozás és várakozás, figyelem és erő évtizedek óta folyton csak Bécs felé s Ausztria vagy az udvar ellen irányult, meg kell végre változtatni. Törődjünk végre azzal is, ami itthon történik a magyar érdekekkel. Ha ellenségeinket keressük, ne akarjuk minőié csak Bécsben, csak az udvarnál megtalálni. Van itt közöttünk is elég. Csak le tudjuk győzni ezeket. Ha mi meg tudtuk mutatni az erőnket a saját nemzetiségeinkkel szenben, akkor mindjárt megnő az erőnk is, a tekintélyünk is Ausztriával és az udvarral szemben. A nemzeti politika erejét előbb idehaza mutassuk meg a nemzetiségekkel szemben, akkor fog az majd kifelé is imponálni. .. De hogyan követelhetjük mi, hogy államunk nyelvét a közös intézményekbe vigye be a király, mikor mi, a saját jogkörünkben, a saját intézményeinkben nem tudjuk megvédeni? ! Azért minden „nemzeti vívmánynak“ előföltétele, h hogy előbb mi vívjuk ki itthon nemzeti hegemóniánkat, mely eddig csak frázisokban élt s a nemzetiségek előnyomulását a leghatározottabban vissza kell verni. Figyelmeztetjük politikusainkat, akik az ország mozgalmait nem érnek rá figyelemmel kísérni, hogy nemcsak a parlamentben, hünn a vidéken is egyre merészebben és szemérmetlenebbül tolul előtérbe a nemzetiségi túlzók követelődése. A régi világban meg sem mertek moccanni, de amióta ügyetlen magyar politikusok valósággal kicsalogatták a nemzetiségeket régi passzivitásukból, egyre jobban kiélesednek az ellentétek a magyarok és a nem magyar ajkú lakosság között. Ha különböző pártok politikusai új programos pontokon törik a fejüket, szolgálunk mi oly tételekkel, amelyeket minden párt programmjának élére kellene írni. Mert a nemzetiségekkel szemben elfoglalandó álláspontban csakugyan egyet kellene érteni minden magyarnak. Minden becsületes magyar ember politikai programmjának legelső pontjai közé kell iktatni azt a tételt, hogy a nemzetiségi törvényt hatályon kívül kell helyezni. Ezen kezdődik az igazi magyar nemzeti politika. Fordítva jobb lett volna. A bácsi (folytatva a már előbb megkezdett beszédet): . . . szóval, bármily kényesnek és különösnek látszik is ez a dolog, mely engem idehozott, ön, uram, mindenesetre meg fog bocsátani egy öreg embernek, ki fia boldogságát szívén viseli. Nem mertem volna idejönni, ha e rövid néhány perc alatt is meg nem győződtem volna róla, hogy az ön elvált nőjének tökéletesen igaza van, midőn önt a világ legszeretetreméltóbb gavallérjának nevezi . . . mert ön csakugyanaz. A gavallér: Oh, uram, szót sem érdemel... (mosolyogva) Biztosíthatom, hogy Lenkénél kedvesebb asszony nincs a világon. A bácsi: Elhiszem, hogy nincs . . . magam is nagyon kedves, nagyon szép és nagyon intelligens nőnek találom, nem is beszélve fiamról, aki — mint az imént megjegyezni bátor kódjára — halálosan beleszeretett és nőül akarja venni. A gavallér (hirtelen): Bravó! Ez okos dolog. Jobb választást az ön fia nem is tehetne. A bácsi: Meglehet, uram, meglehet . . . ! Fiam azonban még kiskorú,, beleegyezésem nél-kül nem házasodhatik, különben kitagadom . A gavallér: De tisztelt uram . . . A bácsi (nyomatékosan): Igen! Kitagadom . . . és kidobom gyáramból is, keresse meg máshol a kenyerét, ha tudja. A gavallér: De tisztelt uram, erre a felindulásra . . . erre az apai szigorra, vagy minek nevezzem — nincs semmi szükség! És nincs semmi ok! Az ön fia — A bácsi: Vilmos fiam még kiskorú... én parancsolok!* A gavallér: Kétségkívül ön és nem más ... Kegyeskedjék helyet foglalni és rágyújtani, bizonyos vagyok benne, hogy öt perc alatt meg fogjuk egymást érteni, annyival inkább, mert nézeteltérés voltaképen nincsen is, köztünk. Arról van szó, hogy az ön Vilmos fia, aki még kiskorú — A bácsi. Huszonhárom éves egzaltált szamár! . . . Bocsánat — kiondtam — bár azért szeretem a fiamat. A gavallér (folytatva): . . . beleszeretett az én elvált feleségembe és nőül akarja venni. Ön, tisztelt uram, gazdag ember, előkelő gyáros és szerető apa, ki egyetlen fiának boldogságát szívén viseli és számot vet a körülményekkel — A bácsi: Úgy van, számot akarok vetni a körülményekkel. Ezért bátorkodtam önt fölkeresni és ezért keveredem bizonyos . . . különös ... és szokatlan világításba, mely épen nem hízelgő reám nézve, mert azt a természetes gyanút ébresztheti önben, hogy . . . talán . . . spicliskedni akarok. Szóval, helyzetem épen nem a legkedvezőbb, de rá kellett magamat szánnom, mert Vilmos fiam se lát, se hall, csak bomlik, bomlik . . . mint egy elromlott óra, mely egyszerre háromszázhatvanat üt, azután krrrrr . . . megáll és fucses! Nekem kell helyette számot vetnem a körülményekkel . . . Kérem, ne méltóztassék engem félreérteni, de azt gondoltam, hogy ily gavallér ember, mint ön, meg fogja érteni az apát, ki megbomlott fia érdekében belemászott ebbe a rendkívül kényes helyzetbe is, amelyben most vagyok . . . önnel szemben, uram, kitől némi bizalmat . . . jóindulatot . . . és őszinteséget kérek. A gavallér: Mindezt az imént már önként felajánlottam, Winter úr, és eddig két ízben is biztosítottam, hogy látogatását nem fogom félremagyarázni. Nem is tehetem, mert tökéletesen értem önt (udvariasan) és nagyon természetesnek találom, hogy azokkal a bizonyos körülményekkel számot akar vetni. A bácsi: Köszönöm, uram, nagyon köszönöm, — tehát beszélhetek? Számíthatok őszinteségére? A gavallér: Föltétlenül. A bácsi, (melegen megszorította a kesét): Igazán nagyon köszönöm! . . . Nem is képzeli, mennyire megkönnyíti különös... sőt nevetséges . . . helyzetemet. Mert felette nevetséges helyzetben vagyok — ezt nem lehet tagadni. De most már meg vagyok nyugodva és bátorságot veszek magamnak a kérdezésre. Mondja kérem, ön indította még Lenke ellen a válópert, vagy megfordítva ■— A gavallér: Megfordítva, kedves Winter úr, — ő vált el tőlem. A bácsi: Lám . . . pedig mi azt hallottuk, hogy ön akart . . . A gavallér (belevág): Dehogy akartam! Én semmiesetre sem váltam volna el tőle, mert tudtam, hogy jobb, szebb, kedvesebb és tökéletesebb hitvest sohasem fogok kapni, mint amilyen ő volt. — Lenke azonban megelégelte bűneimet, egy szép napon hazament a mamájához és még azon a héten beadta ellenem a válókeresetet. A cííc.sv: Bűnei . . . mondja ön. Miféle bűnei lehettek önnek, kiről az egész minisztérium úgy beszél, mint a szolidság és korrektség mintáké párol ? (fejét rázva.) Nem értem a dolgot. A gavallér (rábeszélve): Kérem, ne adjon mindennek hitelt, amit hall, — a minisztérium külsőségek után ítél, melyek távolról sem megi—11—. .... .................... | «■ 1 .......................— ■' ■ •• A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.