Pesti Hírlap, 1908. április (30. évfolyam, 80-105. szám)

1908-04-01 / 80. szám

­ Ne merjen tehát semmiféle párt vagy frakció a nemzetiségi törvény végrehajtásának ígér­getésével paktálni a nemzetiségekkel. Minden ilyen paktálás egyenlő a hazaárulással. S növeli ennek a hazaárulásnak súlyát az, hogy künn a vidéken épen azért merész­kedik a nemzetiségi agitáció terjeszkedni, mert látják, hogy a központban kormány és parlament mily közömbösen veszi a nemzeti­ségek előnyomulását. A budapesti rossz példa rontja a vidéket. Oly nehezen tudunk mi, magyarok, bár­mily kérdésben egyesülni. Széthúzunk a bank­kérdésben, a választói reform kérdésében s mindenféle közjogi kérdésben. Legalább a nemzetiségekkel követendő eljárásban próbál­junk meg egyetérteni s közös erővel dolgozni. Mert hiába ábrándozunk nemzeti vívmányok légvárairól, ha a nemzeti politikánk bele fog bukni abba, hogy lábunk alatt a talajt alá­aknázzák a nemzetiségi patkányt. A Bal­kán vasutak. A­mióta Aerenthal külügyminiszter bejelen­tette a delegációknak, hogy Ausztria és Magyaror­szág kiépíteni szándékozik a novibazári szandiákon átfutó uvac-mitrovicai vasútvonalat, egy pillanatra sem szűnt meg diskutálni a külföldi sajtó azon eshetőségeket, melyek e terve bekapcsolhatók vol­tak. A hírlapi harccal párhuzamosan elevenítették föl a rég vajúdó duna-adriai transbalkán vasút esz­méjét. Természetes, hogy így még jobban összeku­szálták a köztudatban a Balkán vasutak jelentősé­gének mértékét, holott ily nagyszabású nemzetközi kérdése megítélésében nem közömbös a tisztánlátás. Lapunk egyik munkatársának alkalma volt erről Vörös László volt kereskedelemügyi miniszterrel beszélgetést folytatni , tekintve, hogy e vasúti ter­vek már régebben, államtitkársága, sőt utóbb mi­nisztersége alatt is felmerültek, alább közölt ész­revételei kompetens értékkel bírnak, s másrészt kétségkívül szélesebb köröket érdekelnek. A boszna-bród—Sarajevo—avaci vas­útvonalnak a török (keleti) vasúthoz való csatlakozással Mitrovicáig tervezett kiépítése vagyis az úgynevezett Szambák öszekötő­­vasút létesítése, föltéve, hogy a szükségelt költ­ségek beszerzése biztosítható lesz. Magyaror­szág és Ausztria érdekei szempontjából csak annyiban bír jelentőséggel, hogy a novibazári megszálló csapatok élelmezése időnkénti fel­váltása és esetleges kiegészítése gyorsabban és olcsóbban lesz eszközölhető. Az uvacomitrovicai összekötő vonal út­ján a közforgalomba bevonandó terület ipari és egyéb gazdasági szükségleteinek ellátásából Ausztria és Olaszország némi előnyöket még húzhatnak, amennyiben e terület ki- és beviteli forgalma a Sarajevo—boszna-bródi vonal­nál jóval rövidebb útirányokon, t. i. Saraje­vo—Metkovicson s Bugojno—Arsanon át a gravosai, illetve a spa­latoi kikötők számára már csak a vasúti átrakodás szükségtelensé­­ge folytán is könnyen megnyerhető lesz. Ma­gyarországra nézve ellenben az új vasúti ösz­­szeköttetés gazdaságilag teljesen értéktelen, amint hogy Magyarország érdekköréből Bosznia-Hercegovina és határvidékének for­galma örök időkre elveszett azon pillanatban, amidőn nem volt képes vagy elmulasztotta ke­resztülvinni azt, hogy a boszna-bród—sa­rajevói vonalnak szabványos nyomra való átépítése mellett a szerb és török határig (Uvac és Vardiste) létesített folytatólagos vo­nalak is szabványos nyomtávval építtesse­nek ki Ausztria és Magyarország hadászati és gazdasági érdekei egyaránt arra utaltak, hogy Boszna-Bród—Sarajevón át a török és szerb vasutakhoz az összekötő vonalak szabványos nyomtávval építtessenek, az 1896—97 évben az akkori magyar kereskedelemügyi kor­mányzatnak sikerült is pénzügyileg biztosíta­nia a Budapest—Samac—Doboj—Sarajevo— Uvac—Mitrovica, il. vardiste—kragujeváci vo­nalak kiépítését, a nagyszabású vasúti tervezet megvalósítása azonban Magyarország gazda­sági érdekeinek soha helyre nem hozható hátrányára Ausztria akkori kormányának a monarchia összérdekei szempontjából is alig indokolható ellenzése folytán meghiúsult. Sajátságos, hogy Bosznia-Hercegovina halhatatlan érdemű regenerátora, Kállay Béni, e kiváló politikus és közgazda e kérdés­ben Ausztria kormányával tartott, nyilván, mert magyar ember létére a két államot kö­zelről érintő közös ügyben meg akarta óvni semlegességét, avagy ami valószínűbb, a szab­ványos nyomtávra való részbeni áttöréssel nem akart rést ütni Bosznia-Hercegovina keskeny vágányú vasút rendszerén. Az akkori magyar kormány magatar­tását máig sem tudom magamnak megma­­gyar­ázni, de ép oly rövidlátó azon későbbi magyar kor­ány is, amely Ausztriával szem­a bizonyos „izé“-re? Azonban hagyjuk ezt. In­­­­kább arra legyen kegyes őszinte választ adni, hogy fizet-e úgynevezett tartásdíjat Lenkének és ha igen, mennyit? A gavallér: Havonként száz forintot. A bácsi: Ez sok az ön fizetéséhez képest. Bizonyára nagyon megérzi? És bizonyára­­ örülne, ha ettől a súlyos tehertől megszaba-­­ dulna? A gavallér: Szívesen teszem. A bácsi: Jó, jó, hiszen nem is várom én, hogy panaszkodni fog, — de alighanem szíve­sen venné, ha Lenke egy új házasság által, — fölmentené önt a további fizetés alól. Közhiva­talnoknak, kinek gázsija ugyancsak szűkösre van kimérve, — ismétlem — súlyos teher az ilyen fizetés, melyet olybbá kénytelen venni, mintha kidobná az ablakon. Ez pedig egy ily szolid és korrekt embernek, mint ön, épen nem kellemes. Ennélfogva bizonyára nem tévedek, ha azt hiszem, hogy ön . . . mindent elkövetne, csakhogy Lenke férjhez menjen az én szamár fiamhoz, akit különben szeretek, mert tisztes­séges, jó fiú,­­ csak csúnyán meg van bo­­molva, mióta az ön elvált nejébe belebolondult. A gavallér: Nem követhetek el „mindent“, mert semmi sem áll hatalmamban. A bácsi: Ez igaz . . . mégis, azt hiszem , örülne, ha fiam elvenné az ön nejét? A gavallér: Örülnék, mert meg vagyok róla győződve, hogy kedves fia nagyon, de na­gyon boldog lenne. A bácsi (ránéz): Mondjuk, hogy legalább is oly boldog, mint ön volt? A gavallér: Sokkal boldogabb! A bácsi: Azért, mert Lenke jó és szép? A gavallér: Jó és szép és nemesszívű és tökéletes ! A bácsi (belerúg): Szóval, páratlan!­ben minden ellenszolgáltatás nélkül a Sara­ ,­jevotól Vradisleig, illetve Uracig vezető folyta­tólagos vonalaknak szintén keskenyvágány­­nyal történt kiépítéséhez hozzájárult, örökre föladván Bosznia-Hercegovinában és hátvi­dékén Magyarország gazdasági érdekeit. A Szandsák összekötő vasút megépíté­sének kilátásba vételét a mondottaknál fogva Magyarország szempontjából egyáltalán ér­téktelen kezdeményezésnek tartom, sőt Ausz­tria sem várhat ezen összeköttetés létrejövete­­léből hasznot, mihelyt török részről, amit na­gyon valószínűnek tartok, az új vonalnak szabványos nyomtávval való megépítése fog­na kö­veteltetni, amely esetben természetesen az új vasút által átszelt tartomány ki- és bevi­teli forgalma már csak az átrakodási költségek megkímélése miatt is kizárólag Szalonikin át fog lebonyolódni. Ausztria és Magyarországnak s az ezen országok mögött fekvő európai államoknak Szalonikivel s a Balkánnal fennálló nemzet­közi forgalmában a Szandiák összekötő kes­­kenyvágányu vasút üzembe helyezése válto­zást nem fog előidézni, ezen nemzetközi for­galom továbbra is a szabványos nyomtávú belgrád dnisi útirányon fog mozogni, teljesen érthetetlen ennélfogva előttem, hogy az orosz és francia sajtó a szandsáki összekötő vasút megépítésének tervét oly idegességgel fogadta és tárgyalja. Ezen kizárólag az átszelendő tartomány helyi érdekeit szolgáló összekötő Vasút meg­­építéséből a Szandzsákkal szomszédos álla­moknak hasznuk alig lesz, de igen­is, érzé­­­­keny megterhelést vállal magára azon ál­lam, mely az építési költséget lesz hivatva előteremteni, amennyiben több mint bizonyos, hogy a vasút jövedelmei még az üzemi kiadá­sokat sem fogják hosszú időn át fedezni. Ezen vasúti összeköttetés eszméjének fölveté­se egy veszélyt azonban mindenesetre előidé­zett s ez a Balkánon létesítendő Duna—Adria vasút s ezzel összefüggésben Szerbia és Bul­gária részéről a tengerrel való összeköttetése­ket biztosító kiegészítő vasútvonalak megépí­tésének napirendre hozatala, amely vonalak, ha előbb-utóbb megépülnek, Bulgáriának,­­ különösen Szerbiának ki- és beviteli for­galmában, Ausztria és Magyarország igen csekély ménben fognak részesedni. PESTI HÍRLAP 1908. április 1., szerda. X. bízhatók, sőt roppant csalékonyak. Férfikollé­gáim véleménye — A bácsi: Nemcsak az urak vélekednek így önről, hanem az asszonyok is. (Rázza a fejét, gyanakodva) Az asszonyok pedig nem szoktak ilyesmiben csalódni. A gavallér: Dehogy nem szoktak! Mit tud­ják azt az asszonyok, hogy mi keserítette el a feleségemet? Nem kötöttem senkinek az orrára, hogy . . . hogy . . . hogy izé . . . szeretőt tar­tok és gyalázatosan megcsalom a hitvesemet. A bácsi (hirtelen): Sokba került? A gavallér: Mi? A bácsi: Hát az az . . . „izé“. A gavallér: Bizony sokba! Külön lakás, kocsi, ékszerek, páholy, stb. . . . A bácsi (ránéz): Hm, hm . . . Kocsi, ék­szerek, páholy. Mindezt abból a 3000 forint gá­zsiból méltóztatott fedezni, melyre soha egy krajcár előleget sem méltóztatott fölvenni, s amelyet 20 forint zsebpénz híjján, minden hó­nap elsején pontosan át méltóztatott adni Len­kének? A gavallér: Ki mesélte ezt önnek? A bácsi: Ő maga. A gavallér (beharapja az ajka szélét): Úgy? A bácsi: Igenis, úgy. A gavallér: Persze, persze ... A felesé­gem nem­ tudta, hogy — váltóadósságot csinál­tam — uzsora­szövetkezeteknél . . . A bácsi: Lám, lám . . . Gondoltam erre. Tetszik tudni, az ilyen magamfajta üzletember keze messze ér és mindenre gondol. Tehát körül­­telefonoztattam az összes budapesti uzsora és nem uzsora­szövetkezeteket, bankokat, takarék­­pénztárakat és hitelegyleteket,­­ de sehol sem találtam öntől egyetlenegy váltót sem. (Bálint) Talán máshol méltóztatott pénzt szerezni arra A gavallér: Az! A bácsi: Nincs különb asszony az egész világon? A gavallér: Nincs! Sehol az egész világon! .1 bácsi: Még a túlvilágon sincs? A gavallér: Még a túl . . . (elhallgat, ki­javítja magát) Azaz, hogy ezt nem mondom, mert nem akarok sem túlozni, sem többet mon­dani a kelleténél. A bácsi: Oh, oh . . . (Fejét rázva.) Kérem, épen eleget mondott. Lelkesedése, heve, ékesszó­lása . . . épen elég. Nem bánom, hogy kitet­tem magam ennek a kényes és nevetséges hely­zetnek, amelyben vagyok,­­ mert most már tisztán látok. Igen, már tisztán látok! A gavallér (meghökkenve): Az ördögb­e... csak nem azt akarja mondani, hogy megtagadja beleegyezését fia házasságához? A bácsi: Ahá! Meghökkent, uram, ön meg­hökkent . . . A gavallér: Szó sincs róla! A bácsi: De igen, uram . . . tisztelt uram ... ön meghökkent, mert azt hiszi, hogy az a kellemetlenség fenyegeti, hogy azokat a bizonyos száz forintokat továbbra is ki kell lök­nie az ablakon . . . Hát ezt nagyon jól hiszi, uram, mert én ki fogom dobni fiamat, ha az ön elvált nejét el merészeli venni. Én üzletember, vagyok és tudom, hogy azt az árat dicsérjük ily nagy melegséggel, — amint ön a nejét, — me­lyet minden áron rá akarunk sózni a vevő nya­kára, mert az áru semmit sem ér és az üzleten csak nyerhetünk, de nem veszthetünk. Alászol­gája! Megyek, Isten önnel! (Kisiet az ajtón.)* A gavallér (elgondolkozva tolána néz): S­zobán bántam ezzel az okos bácsikával . , Fordítva jobb lett volna: Abonyi Árpád.

Next