Pesti Hírlap, 1908. június (30. évfolyam, 132-156. szám)

1908-06-02 / 132. szám

4 PESTI HÍRLAP 1908. junius 2., kedd, ürügyül használhasson, fel a nemzeti erők gyengíté­sére. (Helyeslés.) Ilyen kormányzati rendszer még a világon nem volt, aminőben most a függetlenségi párt van. Itol láttak még olyan kormányzó többséget, amelynek tá­mogatni kell a fönnálló hatalmat, de semmi erő sem áll rendelkezésére, hogy megrősítse azt a bizal­mat, amelyet működéséhez fűznek és hogy megerő­sítse törvényes eszközökkel a maga szervezetét?­­Azért óhajtjuk mi a nemzet megnyugtatására a helyzetnek azt a tisztázását is, amely eldönti, hogy az a harc, amelyet majd vívnunk kell, nem talál-e majd szemben bennünket; hogy a hazafias pártok és államférfiak egybetömörült sorokban, egy fa­lanxban vonulnak-e föl, hogy a harcot fölfelé megvívják. Ez a reményünk és hitünk, de ebben az irányban megnyugvásunk is kell, hogy legyen. A függetlenségi párt, amelyet sokka több felelősség terhel, mint a többi koaleált pártokat, (Helyeslés.) mondom, a függetlenségi párt minden tagjában él az a törekvés, hogy ezen irányban haladjunk előre, de épen az a lojalitás, amelylyel a­­velünk szemben álló politikusok, tudjuk, hogy fel vannak fegyverezve, teszi lehetővé, ho­gy nyíltan mondjuk meg, leghelyesebb ezen kérdéseket, amelyek a köz­véleménybe be vannak dobva, az irritáció megszün­tetése miatt mielőbb megoldásra vezetni. Nem időszerű, nem is akarom bővebben szóba­­ndozni, hogy milyenek a mi vágyaink és törekvé­seink azokban a nagy célokban, amelyeket magunk elé tűztünk és amelyekben találkozni kell. Az ál­lam szuverenitásának nagyobb teljességével kell ma már kielégítenünk állami intézményeinket és rendről-i­ire mindig tovább kell haladnunk abban az irányban, hogy amit a 67-iki viszonyokhoz mér­ten szűkítve és korlátozva hoztak létre, azt ma a nemzeti szellemnek megfelelően tovább építsük és szabadabb szellemben, nemzeti tartalommal meg­töltve vigyük keresztül. Azért mi azon reményt tápláljuk, hogy találkozni fogunk ez irányban és egy közösi célban fogunk megállapodni, amely köze­lebb visz bennünket mindezek eléréshez. Méltóztas­­sék elhinni, hogy, ha ennek a lehetősége megvan, a­mint hiszem, hogy megvan, akkor méltóztassék ah­hoz hozzájárulni, hogy ez a megállapodás minél előbb létrejöjjön. (Helyeslés balfelől.) hogy ez a bizonytalanság,­ amely az egész nemzetet kétséggel tölti el, megszűnjék , erőnket aztán a nemzet ja­vára , fokozott mértékben használhassuk ki. (Elénk helyeslés.)­­ Ezek után ismétlem, hogy a honvédtiszti fize­tések fölemelését a magam részéről teljes mérték­ben helyeslem és a szakasz intézkedéseit elfogadom. (Hosszantartó éljenzés és taps. A szónokot számo­san üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. Szünet után. Simonyi-Semadam Sándor: Pártja nevében reflektál Holló felszólalására, mely örömmel tölti őket el, mert látja, hogy a 48-as párt is a koalí­cióban vállalt feladatok tudatában él, s azokat nem dobja oda hangzatos frázisokért. Azt nem mondta a koalíciós képviselők közül senki a pro­­gram­beszédjében, hogy nem szavazza meg a tiszti fizetéseket. Gaál Gaszton: De azt se, hogy megszavazza! Simonyi-Semadam Sándor: Aki koalíciós programmal vállalt mandátumot, az arra vállalko­zott, hogy támogatja a kormányzás politikáját. S azok is, akik kiléptek a koalícióból, ezzel a pro­grammal választattak meg. Bozóky Árpád: De abban nem volt quóta- és tiszti fizetésemelés! Simonyi-Semadam Sándor: Ezek az urak csak népszerűséghajhászásból támadnak a koalíció ellen. Gaál Gaszton: Ez nem áll! Ne tessék ilyene­ket állítani! Simonyi-Semadam Sándor: Nem a képviselő urat értem. Kund­y Károly közbeszól valamit. Simonyi-Semadam Sándor: Kmety képviselő úr ne vegye rossz néven, de ő minden kérdésnél eleinte megtalálja a maga aggodalmaskodó pont­ját, de később mindig megnyugszik s félreáll. Kéri a függetlenségi képviselőket, hogy helyezkedjenek Holló álláspontjára s fogadják el a szakaszt. Gaál Gaszton hirtelen szólásra jelentkezik, s visszautasítja azt a tónust, amelyet Simonyi hal­latott. A függetlenségi pártot nem a koalíció tá­mogatására, hanem a függetlenségi eszmék és pro­gramm megvalósítására választották, S ha mégis olyan helyzet állott elő, hogy ezen programmtól el kellett térni, mint a qyótaemelés, szóló levonta a k­onzequenciát s lemondott. A tiszti fizetésemelés kérdésébe azonban már e kormánynak nem lett volna szabad belemennie, mert a katonai kérdések kikapcsoltattak. A szakaszt nem fogadja el. Kmety Károly is felszólalt Simonyi iménti aposztrofálása miatt, amelyet imparlamentáris hangúnak mond. Rakovszky István: Hohó! Professzor úr, ott az elnök! Elnök: A képviselő úr nem használt inpar­lamentáris kifejezést ! Kmety Károly kérdi Simonyit, hogy mondja­­ meg az esetet, ahol aggályaitól elállt s szavazatá­val olyant támogatott, ami elveivel szemben áll. Ha a tiszti fizetésemelést nem tartja helyesnek, lesz bátorsága azt szavazatával is kifejezésre ju­tatni. Elnök: Ha szólani senki se kiván, a vitát bezárom. A miniszterelnök úr kiván szólani. Wekerle Sándor miniszterelnök reflektált az egyes felszólalásokra. Nagy Györgynek azt feleli, hogy a magyar közjog megmondja, hogy a delegá­ció kötve van-e a Ház mostani határozatával. Ab­ban is a közjogra utalva, hogy ha a delegáció meg­szavazza most a fizetésemelést, megmarad-e to­vább is, mint egy esztendőre. Minden határozat megmarad addig, míg újabb Határozat meg nem változtatja. A zsoldemelés kérdésében pedig újra hangsúlyozza azt az álláspontját, hogy nem azt ajánlja, hogy a legénység zsoldja emeltessék, ha­nem azt, hogy a legénység élelmezése és anyagi helyzete javíttassák azzal, hogy bizonyos szükség­leti cikkei természetben nyugtassanak neki. Az ilyen szakszerű kérdéseket nem lehet indítványok­­kal eldönteni. A többi kérdéseire feleslegesnek tartja felelni, dacára annak, hogy úgy állította oda a helyzetet, hogy a nemzet kiváncsi a feleletre. Az urak mindig összetévesztik magukat a nemzettel. Nagy György: Én a nemzetet képviselem! (Derültség.) Wekerle Sándor miniszterelnök: Valameny­­nyien képviselik a nemzetet. Újra szól a paktum kérdéséről, őket csak az kötelezheti, ami a pro­­grammban van. A paktumot nem lehet úgy értel­mezni, amint azt Gaál értelmezi. Minden jogos érdeket ki lehet elégíteni, ami nem ellenkezik a paktummal. Reméli egyébként, hogy a nemzeti erők együttműködése mielőbb bekövetkezik, mert be kell következnie. A függetlenségi párt nagy po­litikai bölcseségnek adja tanujelét, ha ezt a tételt megszavazza. Nagy György félreértett szavait igazítja helyre. A miniszterelnök azt válaszolta, hogy ő a maga részéről érvül felhasználja. . . Elnök: Ne tessék polémiába bocsátkozni! Nagy György: A zsoldemelésről is azt mond­ta a miniszterelnök . . . Elnök: Újra figyelmeztetem, hogy ne pole­mizáljon! Nagy György: Kérem a Ház engedélyét!­­, Elnök: Ilyen címen nem kérheti. Nagy György: Miután az elnök úr nem en­gedi meg, hogy erről beszéljek . . . Elnök: Nem az elnök, hanem a házszabály. Rendreutasítom! Nagy György erre leült. A Ház többsége a szakaszt elfogadta. A füg­getlenségi párt tagjai közül a szavazásnál Becsey Károly és Kubik Gyula ülve maradtak­ A 13. szakasznál: Bozóky Árpád indítványt nyújt be, hogy a jelen törvény végrehajtásával ne a pénzügyminisz­ter bizassék meg, hanem külön törvény intézked­jék. A törvény végrehajtását ugyanis más kor­mányra akarja bízni, annál is inkább, mert a mi­niszterelnök felszólalásában az önkéntes adók el­fogadását illetőleg szembehelyezkedett az 1905. évi házhatározattal. A Ház az eredeti szöveget fogadta el. Elnök: Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatott. (Éljenzés.) Nagy György: Személyes megtámadtatás cí­­mén kérek szót. Elnök: Ne tessék közbevágni az én beszé­dembe! Ez nem járja. Nagy György: Korbácscsal kell ide bejönni! Elnök: Ne tessék folytonosan zavarni. Rend­reutasítom. Az elnöki enunciáció befejezése után Nagy György mégis csak beszélt személyes megtámadtatás címén. A büntető novella. Elnök: És most folytatjuk a büntető novella félbeszakított általános vitáját. Kelemen Samu: T. Ház! Ennek a törvényja­vaslatnak bírálata nem hegyezheti ki különös éllel azt a kérdést, hogy az igazságszolgáltatásnak mi­lyen területet hagyottak ezúttal is rendezetlenül és a büntető­jognak mekkora latifundiumai azok, amelyek feltöretlenül, irtatlanul és bevetetlenül maradtak. A törvényjavaslatnak novelláris jellegé­ből következik, hogy annak tartózkodni kellett vol­na minden rendszerváltoztatástól, tehát attól, ami a büntető törvénykönyvet gyökerében érinti, ami­ben a közvélemény eddig teljesen kialakult, amik többé már nem vitásak, sőt nem is kérdések, mert azokat a vitás kérdéseknek határmesgyéjéről a köz­tudat régen elszállította. Ilyen a csalás és a ható­ság elleni erőszak bűntette. A csalás nálunk álla­milag kiváltságolt bűntett. A csaló tudja, hogy az eseteknek egy része amúgy sem kerül büntető megtorlás alá, mert a felek egy része nem tesz följelentést a restelkedés érzeténél fogva, vagy mert az anyagi kártérítés reménye amúgy sem túlságosan kecsegteti. Az tehát, aki a csalást elkö­vette, az általa elkövetett ügyleteknek ezen ered­ményeit teljes bizonsággal lefölözi. Ha már most az esetek egy része mégis csak a bíróság elé kerül,­­ akkor „Állj elő vén Márkus“, akkor jön a jól be­vált régi egyezkedési rendszer és az ügyész azon­nal kénytelen elejteni a vádindítványt és a bíróság szinte megveregeti a csaló vállait, szabadon Tóth Kálmán után biztatva őt: „Csak előre, édes fiam!“ A csalás ezen egyes esetein kívül még sokkal ve­szedelmesebbek a tömegcsalások esetei. (Igaz! Úgy van!) Ezek a csalás ama fajtái, amikor a csaló a­ legalsóbb néprétegek egész nagy tömegére veti ki hálóját, mikor csak néhány korona erejéig károsít meg egyeseket, de szélhámos eljárásával százakat és százakat károsít meg. Látnivaló, hogy, a csalás azon üzletek közé tartozik, amelyek, fáj­dalom, meglehetősen jövedelmezők. (Élénk helyes­lés és taps.) A másik cselekmény, amiről szólani akarok­ a hatóság elleni erőszak. (Mozgás.) Mindnyájan tudjuk, hogy amit hatóság elleni erőszak bűntet­tének neve alatt ismerünk, az esetek túlnyomó ré­szében nem egyéb, mint kisebb-nagyobb összetűzés a rendőrökkel. (Igaz! ügy van!) Ezeket most már bűntettnek tekinteni, kivenni még a most kontem­­plált föltételes elítélés kedvezése alól is: helyte­len dolog. (Igaz! Úgy van! balfelől.) E bajokkal szemben nem vigasztalás az, amit az indokolásban olvasunk, hogy a büntetőtörvénykönyv gyökeres revíziója úgyis munkában van-Visontai Soma: Úgy van, hát majd akkor! Kelemen Samu: Erről az akkor­ról szólok most és nem akkor. Jól tudom, hogy a büntető törvények gyökeres revíziója 20 év óta van mun­kában. Azóta hét novelláris csemete született meg, de lettek légyen azok vékonyabbak vagy testeseb­bek, mindegyikét utolérte a Simon Judit-féle bal­végzet: „szegény kicsi féreg nem tudott megnőni.“ Ha ennek okait kutatom, a magyarázatot abban találom meg, hogy az igen­­. igazságügyi minisz­ter uraknak megvolt az a különben felette tiszte­letreméltó ambíciójuk, hogy ők minden törvényre egyéniségüknek bélyegét akarták ráütni. Első dol­guk tehát az volt, hogy az elődjeik által benyújtott törvényjavaslatot visszavonják átdolgozás céljából. Mikor hosszú idő után az egyéniség bélyege rányo­módott a törvényjavaslatra és az azután bekerült a képviselőházba, hol a hitelesítő pecsétet kellett volna ráütni, a bélyegző ugyan megmaradt a tör­vényjavaslaton, az egyéniség, a miniszteri egyéni­ség azonban megszűnt. A másik baj az volt, hogy az igazságügyi tör­vényjavaslatok és az igazságügyi kormányzat hosz­­szú idő óta mostoha gyermek volt; azt a szerepet játszotta a maga cifrálkodó testvérei közt, mint a hamupipőke. És ámbár én teljes bizodalommal va­gyok az igen­­. igazságügyminiszter úrhoz és remé­lem, hogy ő lesz az a hódító királyk­a, aki az arany­cipellővel megváltja a hamupipőkét eddigi szenve­dései alól, mégis azt tartom, amit a közmondás, hogy amit ma megtehetsz, azt­ ne halaszd holnapra. Különösen akkor, amikor még nem született meg az a kalendárium­csináló, aki meg tudta volna mondani, hogy a politikában a mára hány óra, hány hét, hány hónap, vagy hány esztendő múlva következik a holnap. Méltóztassék ezek után megengedni, hogy a bírálatnak erről az inkább negatív teréről áttérjek a pozitív térre. Röviden kívánom érinteni, hogy a törvényjavaslatnak a lopásra vonatkozó rendelkezé­seit teljes egészükben helyeslem. Helyeslem a ja­vaslat azon rendelkezéseit is, melyek a kerítés bűn­cselekményére vonatkoznak, bár a részletekben némi eltérésben vagyok. Készséggel elismerem azt is, hogy a fiatalkorú bűntetteseknél a törvényja­vaslatot igazi humánus szellem lengi át, de fájda­lom, mindaz amit e téren statuál, inkább a levegő­ben lóg. Hiányoznak az intézmények, amelyeknek a törvényjavaslat ezen rendelkezését körül kellene bástyázniok. Úgy vagyunk ezzel, mint az orosz had­sereg, vagy amennyiben nem kívánok egy velünk barátságos viszonyban élő nagyhatalmassággal ösz­­szeütközésbe kerülni, mondjuk csak: az a hadsereg, amelynél minden megvan, megvannak az ágyuk, a lőszerek, a konzervek, a sebészeti szerek, megvan­nak a csatahajók, minden megvan, csak épen, hogy papiroson. Súlyos aggodalmaim vannak azonban a feltételes elítélés kérdésében. Én a­­feltételes elítélés rendszerének őszinte híve vagyok. Híve vagyok azért, mert a büntetés­ben nem látok tisztán fizikai aktust, a büntetés­nek erkölcsi és lelki tartalma is van. Hive vagyok azért, mert épen ezen az úton hiszem, hogy legerő­sebben fogjuk megvalósíthatni azt, amit elérni büntető intézkedésekkel a legnehezebb: a preven­ciót. Hive vagyok, mert az ítélkezés a legfontosabb emberi feladatok egyike, nem akarom tehát belőle kizárni a legszebb emberi érzések egyikét, a bocsá­natot. És híve vagyok, mert korrektívumot látok benne az élet haladása és a törvény mozdulatlan­sága között. Ámde, t, képviselőház, úgy látom, hogy a tör­vényjavaslat bizonyos bátortalanságot,, sőt, mond­hatnám, tétovaságot árul el, úgy vagyunk vele, mint azokkal a képekkel, amelyeket egyes vidéki he­lyeken látunk. A két kép pendant; az egyik egy fia­tal embert ábrázol, aki szemérmesen udvarol egy kissé kacérkodó hölgynek és a címe: „Ha az ifjú­ság menne.“ A másik képen egy öreg úr igyekszik

Next