Pesti Hírlap, 1908. június (30. évfolyam, 132-156. szám)
1908-06-02 / 132. szám
4 PESTI HÍRLAP 1908. junius 2., kedd, ürügyül használhasson, fel a nemzeti erők gyengítésére. (Helyeslés.) Ilyen kormányzati rendszer még a világon nem volt, aminőben most a függetlenségi párt van. Itol láttak még olyan kormányzó többséget, amelynek támogatni kell a fönnálló hatalmat, de semmi erő sem áll rendelkezésére, hogy megrősítse azt a bizalmat, amelyet működéséhez fűznek és hogy megerősítse törvényes eszközökkel a maga szervezetét?Azért óhajtjuk mi a nemzet megnyugtatására a helyzetnek azt a tisztázását is, amely eldönti, hogy az a harc, amelyet majd vívnunk kell, nem talál-e majd szemben bennünket; hogy a hazafias pártok és államférfiak egybetömörült sorokban, egy falanxban vonulnak-e föl, hogy a harcot fölfelé megvívják. Ez a reményünk és hitünk, de ebben az irányban megnyugvásunk is kell, hogy legyen. A függetlenségi párt, amelyet sokka több felelősség terhel, mint a többi koaleált pártokat, (Helyeslés.) mondom, a függetlenségi párt minden tagjában él az a törekvés, hogy ezen irányban haladjunk előre, de épen az a lojalitás, amelylyel avelünk szemben álló politikusok, tudjuk, hogy fel vannak fegyverezve, teszi lehetővé, hogy nyíltan mondjuk meg, leghelyesebb ezen kérdéseket, amelyek a közvéleménybe be vannak dobva, az irritáció megszüntetése miatt mielőbb megoldásra vezetni. Nem időszerű, nem is akarom bővebben szóbandozni, hogy milyenek a mi vágyaink és törekvéseink azokban a nagy célokban, amelyeket magunk elé tűztünk és amelyekben találkozni kell. Az állam szuverenitásának nagyobb teljességével kell ma már kielégítenünk állami intézményeinket és rendről-iire mindig tovább kell haladnunk abban az irányban, hogy amit a 67-iki viszonyokhoz mérten szűkítve és korlátozva hoztak létre, azt ma a nemzeti szellemnek megfelelően tovább építsük és szabadabb szellemben, nemzeti tartalommal megtöltve vigyük keresztül. Azért mi azon reményt tápláljuk, hogy találkozni fogunk ez irányban és egy közösi célban fogunk megállapodni, amely közelebb visz bennünket mindezek eléréshez. Méltóztassék elhinni, hogy, ha ennek a lehetősége megvan, amint hiszem, hogy megvan, akkor méltóztassék ahhoz hozzájárulni, hogy ez a megállapodás minél előbb létrejöjjön. (Helyeslés balfelől.) hogy ez a bizonytalanság, amely az egész nemzetet kétséggel tölti el, megszűnjék , erőnket aztán a nemzet javára , fokozott mértékben használhassuk ki. (Elénk helyeslés.) Ezek után ismétlem, hogy a honvédtiszti fizetések fölemelését a magam részéről teljes mértékben helyeslem és a szakasz intézkedéseit elfogadom. (Hosszantartó éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. Szünet után. Simonyi-Semadam Sándor: Pártja nevében reflektál Holló felszólalására, mely örömmel tölti őket el, mert látja, hogy a 48-as párt is a koalícióban vállalt feladatok tudatában él, s azokat nem dobja oda hangzatos frázisokért. Azt nem mondta a koalíciós képviselők közül senki a programbeszédjében, hogy nem szavazza meg a tiszti fizetéseket. Gaál Gaszton: De azt se, hogy megszavazza! Simonyi-Semadam Sándor: Aki koalíciós programmal vállalt mandátumot, az arra vállalkozott, hogy támogatja a kormányzás politikáját. S azok is, akik kiléptek a koalícióból, ezzel a programmal választattak meg. Bozóky Árpád: De abban nem volt quóta- és tiszti fizetésemelés! Simonyi-Semadam Sándor: Ezek az urak csak népszerűséghajhászásból támadnak a koalíció ellen. Gaál Gaszton: Ez nem áll! Ne tessék ilyeneket állítani! Simonyi-Semadam Sándor: Nem a képviselő urat értem. Kundy Károly közbeszól valamit. Simonyi-Semadam Sándor: Kmety képviselő úr ne vegye rossz néven, de ő minden kérdésnél eleinte megtalálja a maga aggodalmaskodó pontját, de később mindig megnyugszik s félreáll. Kéri a függetlenségi képviselőket, hogy helyezkedjenek Holló álláspontjára s fogadják el a szakaszt. Gaál Gaszton hirtelen szólásra jelentkezik, s visszautasítja azt a tónust, amelyet Simonyi hallatott. A függetlenségi pártot nem a koalíció támogatására, hanem a függetlenségi eszmék és programm megvalósítására választották, S ha mégis olyan helyzet állott elő, hogy ezen programmtól el kellett térni, mint a qyótaemelés, szóló levonta a konzequenciát s lemondott. A tiszti fizetésemelés kérdésébe azonban már e kormánynak nem lett volna szabad belemennie, mert a katonai kérdések kikapcsoltattak. A szakaszt nem fogadja el. Kmety Károly is felszólalt Simonyi iménti aposztrofálása miatt, amelyet imparlamentáris hangúnak mond. Rakovszky István: Hohó! Professzor úr, ott az elnök! Elnök: A képviselő úr nem használt inparlamentáris kifejezést ! Kmety Károly kérdi Simonyit, hogy mondja meg az esetet, ahol aggályaitól elállt s szavazatával olyant támogatott, ami elveivel szemben áll. Ha a tiszti fizetésemelést nem tartja helyesnek, lesz bátorsága azt szavazatával is kifejezésre jutatni. Elnök: Ha szólani senki se kiván, a vitát bezárom. A miniszterelnök úr kiván szólani. Wekerle Sándor miniszterelnök reflektált az egyes felszólalásokra. Nagy Györgynek azt feleli, hogy a magyar közjog megmondja, hogy a delegáció kötve van-e a Ház mostani határozatával. Abban is a közjogra utalva, hogy ha a delegáció megszavazza most a fizetésemelést, megmarad-e tovább is, mint egy esztendőre. Minden határozat megmarad addig, míg újabb Határozat meg nem változtatja. A zsoldemelés kérdésében pedig újra hangsúlyozza azt az álláspontját, hogy nem azt ajánlja, hogy a legénység zsoldja emeltessék, hanem azt, hogy a legénység élelmezése és anyagi helyzete javíttassák azzal, hogy bizonyos szükségleti cikkei természetben nyugtassanak neki. Az ilyen szakszerű kérdéseket nem lehet indítványokkal eldönteni. A többi kérdéseire feleslegesnek tartja felelni, dacára annak, hogy úgy állította oda a helyzetet, hogy a nemzet kiváncsi a feleletre. Az urak mindig összetévesztik magukat a nemzettel. Nagy György: Én a nemzetet képviselem! (Derültség.) Wekerle Sándor miniszterelnök: Valamenynyien képviselik a nemzetet. Újra szól a paktum kérdéséről, őket csak az kötelezheti, ami a programmban van. A paktumot nem lehet úgy értelmezni, amint azt Gaál értelmezi. Minden jogos érdeket ki lehet elégíteni, ami nem ellenkezik a paktummal. Reméli egyébként, hogy a nemzeti erők együttműködése mielőbb bekövetkezik, mert be kell következnie. A függetlenségi párt nagy politikai bölcseségnek adja tanujelét, ha ezt a tételt megszavazza. Nagy György félreértett szavait igazítja helyre. A miniszterelnök azt válaszolta, hogy ő a maga részéről érvül felhasználja. . . Elnök: Ne tessék polémiába bocsátkozni! Nagy György: A zsoldemelésről is azt mondta a miniszterelnök . . . Elnök: Újra figyelmeztetem, hogy ne polemizáljon! Nagy György: Kérem a Ház engedélyét!, Elnök: Ilyen címen nem kérheti. Nagy György: Miután az elnök úr nem engedi meg, hogy erről beszéljek . . . Elnök: Nem az elnök, hanem a házszabály. Rendreutasítom! Nagy György erre leült. A Ház többsége a szakaszt elfogadta. A függetlenségi párt tagjai közül a szavazásnál Becsey Károly és Kubik Gyula ülve maradtak A 13. szakasznál: Bozóky Árpád indítványt nyújt be, hogy a jelen törvény végrehajtásával ne a pénzügyminiszter bizassék meg, hanem külön törvény intézkedjék. A törvény végrehajtását ugyanis más kormányra akarja bízni, annál is inkább, mert a miniszterelnök felszólalásában az önkéntes adók elfogadását illetőleg szembehelyezkedett az 1905. évi házhatározattal. A Ház az eredeti szöveget fogadta el. Elnök: Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatott. (Éljenzés.) Nagy György: Személyes megtámadtatás címén kérek szót. Elnök: Ne tessék közbevágni az én beszédembe! Ez nem járja. Nagy György: Korbácscsal kell ide bejönni! Elnök: Ne tessék folytonosan zavarni. Rendreutasítom. Az elnöki enunciáció befejezése után Nagy György mégis csak beszélt személyes megtámadtatás címén. A büntető novella. Elnök: És most folytatjuk a büntető novella félbeszakított általános vitáját. Kelemen Samu: T. Ház! Ennek a törvényjavaslatnak bírálata nem hegyezheti ki különös éllel azt a kérdést, hogy az igazságszolgáltatásnak milyen területet hagyottak ezúttal is rendezetlenül és a büntetőjognak mekkora latifundiumai azok, amelyek feltöretlenül, irtatlanul és bevetetlenül maradtak. A törvényjavaslatnak novelláris jellegéből következik, hogy annak tartózkodni kellett volna minden rendszerváltoztatástól, tehát attól, ami a büntető törvénykönyvet gyökerében érinti, amiben a közvélemény eddig teljesen kialakult, amik többé már nem vitásak, sőt nem is kérdések, mert azokat a vitás kérdéseknek határmesgyéjéről a köztudat régen elszállította. Ilyen a csalás és a hatóság elleni erőszak bűntette. A csalás nálunk államilag kiváltságolt bűntett. A csaló tudja, hogy az eseteknek egy része amúgy sem kerül büntető megtorlás alá, mert a felek egy része nem tesz följelentést a restelkedés érzeténél fogva, vagy mert az anyagi kártérítés reménye amúgy sem túlságosan kecsegteti. Az tehát, aki a csalást elkövette, az általa elkövetett ügyleteknek ezen eredményeit teljes bizonsággal lefölözi. Ha már most az esetek egy része mégis csak a bíróság elé kerül, akkor „Állj elő vén Márkus“, akkor jön a jól bevált régi egyezkedési rendszer és az ügyész azonnal kénytelen elejteni a vádindítványt és a bíróság szinte megveregeti a csaló vállait, szabadon Tóth Kálmán után biztatva őt: „Csak előre, édes fiam!“ A csalás ezen egyes esetein kívül még sokkal veszedelmesebbek a tömegcsalások esetei. (Igaz! Úgy van!) Ezek a csalás ama fajtái, amikor a csaló a legalsóbb néprétegek egész nagy tömegére veti ki hálóját, mikor csak néhány korona erejéig károsít meg egyeseket, de szélhámos eljárásával százakat és százakat károsít meg. Látnivaló, hogy, a csalás azon üzletek közé tartozik, amelyek, fájdalom, meglehetősen jövedelmezők. (Élénk helyeslés és taps.) A másik cselekmény, amiről szólani akarok a hatóság elleni erőszak. (Mozgás.) Mindnyájan tudjuk, hogy amit hatóság elleni erőszak bűntettének neve alatt ismerünk, az esetek túlnyomó részében nem egyéb, mint kisebb-nagyobb összetűzés a rendőrökkel. (Igaz! ügy van!) Ezeket most már bűntettnek tekinteni, kivenni még a most kontemplált föltételes elítélés kedvezése alól is: helytelen dolog. (Igaz! Úgy van! balfelől.) E bajokkal szemben nem vigasztalás az, amit az indokolásban olvasunk, hogy a büntetőtörvénykönyv gyökeres revíziója úgyis munkában van-Visontai Soma: Úgy van, hát majd akkor! Kelemen Samu: Erről az akkorról szólok most és nem akkor. Jól tudom, hogy a büntető törvények gyökeres revíziója 20 év óta van munkában. Azóta hét novelláris csemete született meg, de lettek légyen azok vékonyabbak vagy testesebbek, mindegyikét utolérte a Simon Judit-féle balvégzet: „szegény kicsi féreg nem tudott megnőni.“ Ha ennek okait kutatom, a magyarázatot abban találom meg, hogy az igen. igazságügyi miniszter uraknak megvolt az a különben felette tiszteletreméltó ambíciójuk, hogy ők minden törvényre egyéniségüknek bélyegét akarták ráütni. Első dolguk tehát az volt, hogy az elődjeik által benyújtott törvényjavaslatot visszavonják átdolgozás céljából. Mikor hosszú idő után az egyéniség bélyege rányomódott a törvényjavaslatra és az azután bekerült a képviselőházba, hol a hitelesítő pecsétet kellett volna ráütni, a bélyegző ugyan megmaradt a törvényjavaslaton, az egyéniség, a miniszteri egyéniség azonban megszűnt. A másik baj az volt, hogy az igazságügyi törvényjavaslatok és az igazságügyi kormányzat hoszszú idő óta mostoha gyermek volt; azt a szerepet játszotta a maga cifrálkodó testvérei közt, mint a hamupipőke. És ámbár én teljes bizodalommal vagyok az igen. igazságügyminiszter úrhoz és remélem, hogy ő lesz az a hódító királyka, aki az aranycipellővel megváltja a hamupipőkét eddigi szenvedései alól, mégis azt tartom, amit a közmondás, hogy amit ma megtehetsz, azt ne halaszd holnapra. Különösen akkor, amikor még nem született meg az a kalendáriumcsináló, aki meg tudta volna mondani, hogy a politikában a mára hány óra, hány hét, hány hónap, vagy hány esztendő múlva következik a holnap. Méltóztassék ezek után megengedni, hogy a bírálatnak erről az inkább negatív teréről áttérjek a pozitív térre. Röviden kívánom érinteni, hogy a törvényjavaslatnak a lopásra vonatkozó rendelkezéseit teljes egészükben helyeslem. Helyeslem a javaslat azon rendelkezéseit is, melyek a kerítés bűncselekményére vonatkoznak, bár a részletekben némi eltérésben vagyok. Készséggel elismerem azt is, hogy a fiatalkorú bűntetteseknél a törvényjavaslatot igazi humánus szellem lengi át, de fájdalom, mindaz amit e téren statuál, inkább a levegőben lóg. Hiányoznak az intézmények, amelyeknek a törvényjavaslat ezen rendelkezését körül kellene bástyázniok. Úgy vagyunk ezzel, mint az orosz hadsereg, vagy amennyiben nem kívánok egy velünk barátságos viszonyban élő nagyhatalmassággal öszszeütközésbe kerülni, mondjuk csak: az a hadsereg, amelynél minden megvan, megvannak az ágyuk, a lőszerek, a konzervek, a sebészeti szerek, megvannak a csatahajók, minden megvan, csak épen, hogy papiroson. Súlyos aggodalmaim vannak azonban a feltételes elítélés kérdésében. Én afeltételes elítélés rendszerének őszinte híve vagyok. Híve vagyok azért, mert a büntetésben nem látok tisztán fizikai aktust, a büntetésnek erkölcsi és lelki tartalma is van. Hive vagyok azért, mert épen ezen az úton hiszem, hogy legerősebben fogjuk megvalósíthatni azt, amit elérni büntető intézkedésekkel a legnehezebb: a prevenciót. Hive vagyok, mert az ítélkezés a legfontosabb emberi feladatok egyike, nem akarom tehát belőle kizárni a legszebb emberi érzések egyikét, a bocsánatot. És híve vagyok, mert korrektívumot látok benne az élet haladása és a törvény mozdulatlansága között. Ámde, t, képviselőház, úgy látom, hogy a törvényjavaslat bizonyos bátortalanságot,, sőt, mondhatnám, tétovaságot árul el, úgy vagyunk vele, mint azokkal a képekkel, amelyeket egyes vidéki helyeken látunk. A két kép pendant; az egyik egy fiatal embert ábrázol, aki szemérmesen udvarol egy kissé kacérkodó hölgynek és a címe: „Ha az ifjúság menne.“ A másik képen egy öreg úr igyekszik