Pesti Hírlap, 1908. július (30. évfolyam, 157-183. szám)
1908-07-01 / 157. szám
Előfizetési árak*. Egész évre .... 28 k. — f. Félévre . . . H•«• Negyedévre. _ • • • • n n Egy bóra. .... 2 „40 . Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. 1» 1 a fef f Budapest, 1908, XXX. évf. 157. (10.555) szám. Szerda, julius 1. Szerkesztőnél?: Budapest, Váci körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illeti minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézetiők. A végrehajtási novella és az átmenet. . "A képviselőház ma fog hozzá a végrehajtási novella tárgyalásához. A javaslatnak máris van egy kis múltja, mert bizonyos előhatározások folytak körülötte, amíg tárgyaljra készen a Ház asztalára került. Most már ■JY kissé bajos dolog azon töprengeni, mit üiene, vagy lehetne ebből a javaslatból elvnni, vagy mit kellene és lehetne ahhoz hozzátenni, gyökeres változtatásokra aligha lesz a parlamentnek ideje és kedve, mert a képviselőház nagy többsége a mielőbbi törvényerőre emelkedést kívánja. És azután ott, ahol olyan, az élő húsba vágó, nagy és jórészt ellentétes anyagi érdekekről van szó, amilyen az eset a szőnyegen levő javaslatnál, amidőn hitelező és adós helyzetét, jogait, kötelességeit kell megnyugtatásra szabályozni a jogvita legkényesebb részében, nagyon nehéz megközelítőleg is tökéleteset alkotni. Végrehajtási törvényt, akár százat is lehet csinálni, egyik se lesz olyan, hogy a hitelezőket és adósokat egyaránt kielégítse. De még azon kérdésben, vajon a hitelezés korlátlanságát kell-e garanciákkal körülvenni s egyrészt a hitelszerzés minél nagyobb lehetőségére módot nyújtani, másrészt a hitelnyújtás korlátait az adós egész vagyonának hozzáférhetőségével ledönteni, vagy pedig .Meg kell törvényes intézkedésekkel szorítani a könnyelmű, üzérkedő, becsapásra spekuáló hitelnyújtást és az anyagi romlást előidéző szertelen adósságcsinálást, az élet törvényei már döntöttek. Mégpedig úgy, hogy a hiteli élet szoliditása, — ami hitelezőnek és adósnak egyaránt nagy érdeke és országos közérdek is — a nemzeti vagyon megőrzése és gyarapítása okából nem lehet hitelezői fosztogatásokat, perköltségre való utazásokat és a polgárok ezreinek koldusbotra jutását eltűrni és nem lehet eltűrni hiteléletünknek azt a szomorú jelenségét sem tovább, amely azt mutatja, hogy Magyarországon nem a takarékosság, nem az életmód helyes és okszerű beosztása az irányelv, hanem igen sokszor, már a fiatal korban a derűre-borára való adósságcsinálás. Annak az állapotnak, amikor az adós már a kölcsön felvételekor azzal a mentális rezervációval él, hogy „majd megfizeti a nagyharang, hiszen úgy is megnyúztak“, — a hitelező így szavalhat magában: „ha nem fizetsz, hát kigázolom a beledet“ véget kell vetni. — Ilyen törekvés vonul végig a most tárgyalás alatt levő végrehajtási novellában, amely azon megszorításaival, amelyeket a foglalás tárgyaira nézve statuál, az adóson keresztül a hitelezőt is épen úgy védi: rekompenzál a hitelezési ügyletek netán kisebb számáért a szoliditással, a biztonsággal és így tisztábbá teszi a hitelnyújtás és hitelvevés levegőjét. A végrehajtási novellát tehát ezért az alapgondolatáért és számos, ezt a gondolatot hathatósan szolgáló rendelkezéseiért, sympáthiával kell fogadnunk. De nem akarjuk a javaslat előnyeit ismét fejtegetni — e lapok hasábjain erről a kérdésről igen sok és súlyos szó esett már, — mindössze a novella utolsóelőtti mondatához lenne az utolsó percben néhány szavunk. A 28. §-nak ez a passzusa a következőleg szól: „E törvény életbeléptetésének idejét és a szükséges átmeneti intézkedéseket az igazságügyi miniszter rendeleti úton állapítja meg.“ Mi sem természetesebb, minthogy az életbeléptetés idejét és átmeneti intézkedéseket meg kell állapítani. Csak az itt a felette nagy és fontos kérdés, hogy ki állapítja meg és hogyan? Ami a dolog személyi részét illeti, azonnal megjegyzem, hogy tökéletesen bízom Günther igazságügyminiszter úr jogi szakavatottságában és tiszta intencióiban. Ha rábízza a törvényhozás ezt a munkát, becsületesen és a törvény szellemének megfelelően és a már szerzett jogok respektálásával iparkodik majd azt elvégezni. És mégis úgy érzem, hogy ennél a javaslatnál bizonyos átmeneti intézkedésekről magának a törvényhozásnak és a törvénynek kell rendel- t kezni. Ez fog megnyugvást kelteni mégpedig azonnal és alapos formában, mert a törvény megalkotásával egyidejűleg tisztáz fontos jogi viszonylatokat, melyek a múltba nyúlnak viszssza és egyszerre véget vet majd azoknak az aggodalmaknak, melyek Magyarország kereskedőinek kebelében egyértelműleg fölmerültek és amely aggodalmakat bár a kereskedők a saját szerzett, jogos érdekeik alapján hangoztatnak, a hitelt élvezők, az adósok szempontjából talán még jobban meg kell szívelni. Azonnal világos lesz bizonyos, az átmenetre vonatkozó rendelkezések törvényben való szabályozásának szükségessége, ha rámutatok arra, hogy mit és hogyan kellene itt — nézetem szerint — szabályozni! Én a jelen javaslat hatályát iletőleg három időpontot különböztetek meg: az első terjed a törvény szentesítéséig, a második tarta: A veszprémi Zenetársaság. '— A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. I. A veszprémi Zenetársaság az 1822-ik év vége felé kezdett megalakulni. A megalakulás napja nincs följegyezve, nem is maradt meg az emlékezetben. Nem is maradhatott. Nem egyszerre s nem bizonyos napon történt az alakulás. Hetekig, hónapokig beszélgettek tagjai az ügyről, ahol s amikor véletlenül öszszejöttek: névnapon, születésnapján, szüreten, toron, vadászaton, vármegyegyűlésen s egyéb alkalommal. Nem is ügy volt az jó darab ideig, hanem csak ötlet, amelyet Kocsi Sebestyén Gábor vetett föl. Csak lassanként képződött ebből eszme s eleintén ez is csak általánosságban. Nemzeti eszmévé, politikai köztevékenység irányává, jó magyar hazafiak fáradalmas feladatává s a nemzet fölébredésének fenséges eszközévé nem sok idő alatt, de mégis csak lassanként képződött ki. Az eszme megalkotója, hőse s mindvégig lankadatlan vitéze Kocsi Sebestyén Gábor volt az ifjú táblabiró, a fiatal és kezdő ügyvéd, aki alig volt huszonhat éves, amikor Veszprém vármegyében, Pápán állandóan megtepedett s aki már alig két év múlva a nagy nemzeti ügyet, nemzeti zenénk rendszeres és tudatos mívelését százados álmaiból fölébresztés annak hosszú időn át vezére volt. Ez volt a nemzettörténet egyik fényes szakaszát képező legszebb, legnagyobb cselekménye. E nagy irodalmi művem feladata ezt bebizonyítani. Különös felfogásom van nekem arról a szép eszméről, melyet történetirodalmunk s korrajzirodalmunk a nemzeti ébredés korszakának nevez." E szép eszmét legteljesebben alakítá meg először báró Kemény Zsigmond, gróf Széchenyiről írt jellemrajzában, azután Gyulai Pál Vörösmartyról írt életrajzában. Ahogy ők megalakították, úgy él az eszme ma is a nemzet köztudatában s egyetemes nemzeti történetünk és irodalomtörténetünk íróiban s mondhatni, tudósaink elméjében. De én az eszme ily alkatát hézagosnak látom s tökéletesen igaznak nem tudom elfogadni. Én az időrend szerint támadt események és cselekvések természetéből és egymásutánjából úgy látom, hogy azok közt, akik a nemzet fölébresztésének üdvös munkáját megkezdték, ugyanazon időben egyszerre Felsőbükki Nagy Pál az állami közélet terén, Vörösmarty a költői és szépirodalmi alkotás mezején, s Kocsi Sebestyén Gábor az általános nemzeti közműveltség nagy kérdéseiben voltak a legelsők s a valóságos kezdők. Pedig semmi nyoma annak, hogy ők egymással korábban érintkeztek s előre összebeszéltek volna. Lelkük heves fajszeretete e nélkül tört ki lángokban egyszerre. Nagy Pál szította föl Széchenyi tüzét s vonszolta az előtérbe a legnagyobb magyart, Vörösmarty élesztette a Kisfaludy Károly, Petőfi és Arany-korszak munkásságát s Kocsi Sebestyén Gábor mutatta meg, miként kell a nemzetnek legmagasabb közműveltségi feladatait megkezdeni, rendezni és teljesíteni. Akadhatnak az elmúlt kor szellemének búvárai közt ma is, ezen túl is, akik e felfogásomat egészen igazoltnak, kétségtelenül bebizonyithatónak nem tekintik s benne talán túlzást, talán elfogultságot látnak. Sok olvasóm szinte érthetetlennek találja, hogy én az alig ismert, s történelmi nagy alakká eddig épen nem emelkedett Kocsi Sebestyén Gábort Nagy Pállal, az 1825-iki országgyűlés nemzeti politikájának fővezérével, vagy épen Vörösmartyval, aki a nagyok közt is az első volt, állítom egy sorba. De én azért megállok igazságom mellett. Több mint nyolcvan esztendeje, amikor legdicsőbb munkáját Kocsi Sebestyén Gábor megkezdette s hatalmasan és sikeresen folytatta. Az ő korának buzgó munkásait elfeledte az a nemzedék, amely ő utána már a harmadik vagy negyedik. Oly nemzeti történelemmé, melynek figyelme mindenre méltán kiterjed, se az ő életét, se társaiét ,még senki A Festi Hírlap mai száma 32 oldal.