Pesti Hírlap, 1908. augusztus (30. évfolyam, 184-208. szám)
1908-08-01 / 184. szám
Budapest, 1968. Szombat, augusztus 1. XXX. 67f. III. (10.512) szféu. Előfizetési árak*. Egész évre .... 28 k. — f. Félévre .............14 . — , Negyedévre ... 7 . — , Egy tóra...........2 , 40 „ Egyes szám ára 10 f. ■egielenik hétfő kivételére minden nap. Szerkesztőség: Budapest, Váci körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Alkotmányt Boszniának! Irta: Visontai Soma. Néhány évvel ezelőtt fölvetettem a Házban a boszniai kérdést. Abból az alkalomból, hogy a mohamedánok a „vakuf“-ügyben mozgalmat indítottak és a vakufnak nevezett egyházi vagyonuk kezelése miatt küldöttséget is menesztettek a magyar kormányelnökhöz, elérkezettnek láttam az időt, hogy végre Magyarország parlamentje melegebb érdeklődést hamísítson a boszniai kérdés iránt. A mohamedán kérdés is csak egyik jelensége volt és most is az a boszniai közállapotoknak.A nyugtalanság, mely minduntalan mutatkozik, abból származik, hogy az okkupáti tartományok kormányzata évtizedekkel az elfoglalásuk után is az ideiglenesség, a bizonytalanság, a átengedés jeleit"mutatja. A mohamedán-kérdéssel kapcsolatban reámutattam arra a visszás helyzetre, hogy Bosznia még mindig kényuralmi állapotban van. Bár hozzáfűzve sorsával nemcsak Ausztriához, de az alkotmányos Magyarországhoz is, mely történeti hivatását mindig úgy körvonalazta, hogy a Kelet kapuján a szabadság és a civilizáció fáklyavivője, Bosznia — sajnos — szabadságtörekvései számára Magyarország részéről sohasem tapasztalt megfelelő támogatást. Pedig erre Bosznia és Hercegovina két okból is joggal tarthat igényt. Először, mert Magyarország hagyományainál fogva nem vállalkozhatik arra, hogy más nemzeteknek tömlöctartója legyen és segítse a rabszíjat szorosabbra fonni, melyre idegen nemzeteket fűznek; másodszor, mert Magyarországnak a boszniai kérdéssel szemben éreztetnie kell állami súlyát és befolyását minden alkalommal, hiszen nemcsak a történeti múltnál fogva, de mert az okkupációnál magyar vér, magyar pénz és magyar erő is döntő tényező, nem lett volna szabad egy percig sem, hogy Magyarország a politikai számvetésnél félrevonuljon. Pedig mégis úgy esett, íme, hogy Boszniában és Hercegovinában tisztán osztrák uralom rendezkedett be. Azzal a fikcióval, hogy,a közigazgatás katonái, az osztrák uralom ügyes módon mindent a kezébe ragadott és aki Boszniában járt és nyitott szemmel tanulmányozta a tüneteket, meglepetve látta, hogy Ausztria a Bach-rendszer régi receptje szerint foglalta el hivatalnoki apparátusával Boszniát. A magyar befolyásnak ott sehol semmi nyoma. Az osztrák közigazgatás dívik ott és midőn ottlétem alkalmával néhány Bezinkshauptammal alkalmam volt beszélni, csodálattal láttam, hogy tényleg a „vormärz- beli“ régi Ausztria ósdi bürokratikus intézményei, kémrendszere, szabadságellenes irányzata mennyire lábrakapott Boszniában. Ez fölkeltette figyelmemet, de megjegyeztem, amit üdvösét és érdekeset lehetett tapasztalni, így nem lehet tagadni, hogy Kállay Benjámin, Bosznia néhai nagynevű kormányzója és volt közös pénzügyminiszter, különös melegséggel és lelkének minden bensőségével igyekezett kormányzati gondolatait, politikai felfogását, az állami rendszer fentartására irányuló eszméit érvényesíteni. Az ósdi osztrák közigazgatás mellett tüneményes fénypontot képeztek azok az intézmények, amelyeket Kállay bensőbben portált. Itt valami különös elméleti és katedrai szempontok domborodtak mindig ki a gyakorlatiasság mellett. Kállay a Kelet tanulmányozásából merített tudomány meggyőződését igyekezett Boszniában gyümölcsöztetni. Ez különösen az igazságügy és a jogszolgáltatás területén érvényesült, és hol a nagy miniszter az európai kultúrát és a legmodernebb jogéletet a boszniai autochton lakosság érzékenységének és intézményeinek megkímélésével akarta életbeléptetni. Elsősorban pedig a nyugati jogfelfogástól legtávolabb álló muzulmánokra volt Kállaynak gondja. És valósággal szemlélhetjük is Boszniában azt a különös állapotot, hogy a Korán vallásjogi intézményei harmonikusan vannak beillesztve a modern jogrendszerbe. A családjog, az örökjog, a házasságjog terén a török uralom idejéből származó jogszabályok is számba vétetnek és a seriát bíróság muzulmán kádija a felsőbb fokú állami bírák mellett’ a legcsodálatosabb mixtum composituma a bíráskodásnak, amilyent megalkotni és fentartani csak olyan államférfiak volnak képesek, akik egyszersmind annyira szívük szerinti történészek is, mint amilyen Kállay Benjámin volt és kitűnő adlátusa, Thallóczy Lajos. Az 1-ben megalkotott bűnvádi eljárás is a modern reformált bűnvádi per elveit akceptálja a boszniai viszonyokhoz alkalmazva és a nyugateurópai bűnvádi perben kialakult irány jut benne érvényre. Tehát ezeken a területeken is, a közgazdasági téren is, Kállay sikerrel operált. Azonban ipégign minden kormányzati ténynek állandóan a mcifikáció volt a jellege. Mindig csak pacifikáltak. Ez alatt a cím alatt aztán minden törvényes rendet és minden modern jogot félre lehetett dobni. Ezen a területen a katona az úr. A szörnyeteg. Stern mellett ültem a fürdő-kávéház tér rászán s a pesti lapokat lapozgattam, mikor valami különös változást vettem észre rajta. Az újságot, melyet nagy buzgalommal olvasott, letette s arcán valami nagy boldogság ragyogott föl. Csillogó, kitágult szemekkel nézett fel a kék égbe, orra a fokozott életkedvjeleként szinte kéjesen szívta be a reggeli levegőt s ajka szögleteiben, szőke angol bajuszai alján, boldog mmosolyokban elfojtott örömsikolyok bujkáltak. Kezével az előtte fekvő gyümölcsös tányéron kezdett dobolni s többi testrészei is attól a mozgási vágytól reszkettek, melyet minden belső indulat, az örömteljes ép úgy, mint a gyötrelmes, a test felszínére szétsugároz. — Mi történt veled, hogy olyan jó kedved van? Látom, hogy alig férsz a bőrödbe. — Igen, tényleg alig férek a bőrömbe. Vagy hogy egy még találóbb hasonlatot használjak: olyan jól érzem magam, mintha egy nagy kő esett volna le a szívemről. — Egyszóval valami öröm ért. Abból a tényből is, hogy itt, az újság olvasása közben öntött el ez a nagy boldogság, arra kell következtetnem, hogy valami kellemes hírt olvastál belőle. Talán csak nem nyertél meg valami főnyereményt? Vagy a börze felöl fú valami nagyon kedvező szél? Vagy, amilyen szerencséd van, veled még az is megtörténhetik, hogy meghalt valami gazdag rokonod? — Nem. Mindebből egy szó se. Illetve az utóbbi föltevésből egy szó: egy halálhír. ........... grryw» ■ 1 ................. 1 — ugy. Egy halálhír okozott neked ilyen nagy örömet? Mondhatom, nem vagy a szív embere. — Hadd csak! Ezt érteni kell. — De hát miféle halálhír? Kinek távozása az életből ejtett téged ilyen hallatlan boldogságba? — Te talán nem is ismered. Egy újságíróé. Vagy mégse az volt. Gerő Péternek hívták. Kis lapoknál dolgozott. — Hogyne ismertem volna. Egy időben kezdtünk újságíróskodni. De ő a közgazdasági tevékenység felé vette útjait,, tehát teljesen elszakadtunk. S különben se volt valami vonzó alak. A híre pedig szintén nagyon rászorult a parfümre. — Az utolsó ember volt, akivel találkoztam az életben, — szakított félbe szinte dühösen Stern. — Az utolsó. Hisz látod itt is az van .„Gerő Péter hírlapíró meghalt e hó 20-án“. A gyászrovatban, másfél sor. Már pedig az újságírók dicsérik egymást a haláluk után. Ezt te jobban tudod, mint én. — Igen, kétségtelen, hogy nem volt valami kedvelt, sőt akár jelentős ember. De én ezért csodálkozom, hogy te törődsz vele, sőt, hogy halála ilyen ujjongó örömbe ejt. Ez sokkal kisebb ember volt, semhogy akár ellenséged lehetett volna. Nem is volt ellenségem. Örült, ha a bankomtól kapott néhány száz korostát valami, csak kettős ünnepeken megjelenő zuglapja pausáléja gyanánt. S nagyon alázatos volt velem szemben. S mégis nem él a föld nem tudom hány száz millió embere közt egyse, ul." .v" ......... .■ _■■■■i akinek élete, jelenléte közelemben, velem egy városban való exisztálása számomra oly gyötrelmes lett volna, mint ezé s akinek halála örömet, sőt azt az elhódító boldogságot okozta volna, amely, bevallom, most életem egyik legboldogabb negyed óráját szerezte nekem. Unni kezdtem ezt a lelkes magyarázgatást egy oly esemény körül, melyet még nem ismertem. — Kérlek, ha ilyen nagy a boldogságod, akkor úgyis hajt valami szükséglet az okának elmondására. A nagy bánat vagy a nagy öröm kifelé tör. Öntsd ki tehát szíved. Inkább vagyok túlcsorduló érzelmeid hallgatag felfogó edénye, mint rejtélyes kijelentéseid kérdezősködő fürkészője. — Értelek. Bocsáss meg, hogy nagy örömöm ilyen értelmetlen locsogásra indított. De viszont, mivel tényleg ez a nagy belső feszültség megkívánja a megkönnyebbülést, elmondom igazi okát. Azt hiszem különben, hogy mint lelki adat, önmagában is fog érdekelni téged. — Tehát csak kezd el . . . — Jó-jó. Tudod, nagyon jó barátom vagy, komoly ember is vagy, de azért mégis kissé nehezemre esik erről beszélnem. A feleségemről van ugyanis szó. — Mi köze neki a halálhírhez? Csak nem volt rokona Gerő? — Bár csak az lett volna. Vagy inkább attól félek, azaz féltem, hogy bizonyos szempontból az. De hát hallgass. Tudod, már hogyne tudnád, hogy Magda hozzám jövetelekor 1^ A Pesti száma 32 oldal.