Pesti Hírlap, 1908. szeptember (30. évfolyam, 209-234. szám)

1908-09-01 / 209. szám

2 Jenkor aktuális belpolitikai problémának a Sürgős napi kérdések közé leendő beállítására. Ismételjük, nem angol rendszert sürge­tünk a magyar ifjúság részére, hanem ma­gyart. Hiszen annyiszor, még­pedig joggal és igazán hirdetjük, valljuk, bizonyítjuk ma­gyar voltunknak nagyszámú kiválóságait, hogy azoknak a faji általánosságból az egyéni elkülönzésbe átvitele a nevelés, iskolai oktatás segélyével elsőrendű kötelességünk a nemzet jövendő fenmaradása iránt. Lehetetlen ennek az óriási terjedelmű n­emzetléti problémának csak a legkiemelke­dőbb részleteire is egy futó napi elmélkedés keretében kiterjeszkedni. . Elég rámutatni arra a megdöbbentő ha­nyatlásra, mely értelmi kiképzés, jellem­fejlesztés szempontjából mutatkozik a régi s a jelenlegi magyar közoktatásnak, legkivált a középiskolai részleténél.­­ Minket nem kápráztat s nem ejt optikai csalódásba a középiskolai tanári kar igen je­lentékeny s mondhatni legképzettebb részének az a végeredményében egyenest romboló és káros nagyzási mániája, hogy már a gimná­zium és reáliskola alsóbb osztályaiban is egyetemi terjedelmű, színvonalú és módszerű előadásokkal mérgezik meg a kezükre bízott Zsenge diákság túl fogékony agyvelejét. Szívesebben látnék a régi módi kollé­giumi és szerzetes professzorokat, akik ma­guk végezvén egy-egy osztály összes anyagá­ból az oktatást, igazán vezetői s a kölcsönös megismerés és nemigén családias együttérzés révén valósággal, a szónak legangolosabb, de tisztán magyar értelmében nevelői is voltak a kezük alól erős, bevégzett egyéniségül kikerült tanuló ifjúságnak. Appon­yi a függetlenségi politika irányáról. Sághy Gyula beszámolója. Sághy Gyula, a somorjai kerület orsz. képviselője, vasárnap fejezte be beszámoló­körútját kerületében. Ezúttal két községet lá­togatott meg: Püspökit és Felit. Féli község­ben gróf Apyonyi Albert vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter is megjelent a képviselő társa­ságában és nagyfontosságú nyilatkozatokat tett a függetlenségi politika irányáról. Az új útirány: az ország függetlenségének kitartó munkával, lépésről-lépésre való megteremté­se, mindenféle oktalanság elkerülésével. Bízik a nemzet dicsőséges jövőjében, mert nemcsak a sok bajt és nehézséget látja, hanem a mód­ját is annak, ahogyan e nehézségeket elhárít­hatjuk és bajokat legyőzhetjük, úgy Sághy beszámolóját, mint a miniszter fejtegetéseit nagy lelkesedéssel fogadták. Részletes tudósí­tásunkat az alábbiakban adjuk: — A beszámoló. — Reggel 9 órakor Püspökiben a községháza udvarán tartotta meg Sághy Gyula beszámolóját. Ismertette az országgyűlés eddigi működését, föl­sorolta a szociális, közgazdasági és kulturális ered­ményeket, melyeket a mostani kormány létreho­zott, foglalkozott a horvát és nemzetiségi obstruk­­­­ciókkal, amelyeket a legnagyobb mértékben elítél. Ezután a mostani országgyűlés jövő feladatait is­mertette, különösen az általános választói jog és az önálló magyar nemzeti bank kérdését. Az önálló magyar bank létesítése a függet­lenségi párt egyik leglényegesebb programmpont­­jának a megvalósítása. Az önálló bankot 1911-re minden körülmények között föl kell állítani, mert ezzel kivivatik Magyarország pénzügyi függet­lensége Ausztriával szemben és akkor könnyebb lesz 1911-ben a külön vámterületet fölállítani. Az esetleges rázkódtatásoktól nem kell félnie az or­szágnak, különösen azért nem, mert a külön vám­terület fölállítása is rázkódtatással fog járni és így akkor, amikor a külön vámterület fölállítá­sára kerül a sor, a pénzügyi különválás nehézsé­gei már le lesznek küzdve. Másrészről sürgetés , szükség van a bankra azért is, mert m­íg nem va­gyunk teljesen függetlenek, nem tudjuk megaka­­­­dályozni az oly eseteket, mint aminő most is tör­tént, hogy budapesti pénzintézetek nem átallot­ták az osztrák pénzintézetekkel is kartelbe lépni, hogy bizonyos magasabb kamatlábat érhessenek el. Az önálló banknak a­ megoldása, elősegítheti a fúziót a tb­-es pártokkal és ha az általános vá­lasztói jogot is sikerül közmegnyugvásra megol­dani, akkor még egy másik nehézség is elesik, amely m­a­, még a fúzió megvalósítását is akadá­lyozza. Míg ez a két kérdés teljesen megoldva nin­csen, a fúziót nem tartja közvetlenül aktuális kérdésnek s különben is csak oly fúziót tart egész­séges alakulásnak, mely az országra nézve is min­den tekintetben hasznos. Ez a fúzió pedig olyké­­pen volna a leghelyesebb, ha a 67-es pártok, kö­vetve gróf Appon­yi Albert példáját, beolvadnának a függetlenségi pártba. A függetlenségi eszme­­ alatt egyesülhetnek az összes magyar pártok, mert minden magyar ember végcéljaként Magyarország függetlenségének kivívását kívánja. Csak a vég­cél elérése tekintetében, lehet eltérés és ezért egy­ hosszú időre szóló munkaprogrammot kell kidol­gozni, amely programaik alapján lépésről-lépésre haladhatnak előre a teljes függetlenség kivívásá­hoz. ■ Olyan fúziót, amilyent Deák Ferenc kötött 1875-ben, nem tart célravezetőnek, mert­­akkor a fúzió jogföladással történt. Olyan nemzet pedig, mely jogait föladja, nem haladhat előre. A képviselő beszédét nagy lelkesedéssel fo­gadták és Tyukos­ János esperes-plébános a köz­ség választói nevében köszönetet mondott a kerü­let képviselőjének, hogy hathatósan szállott sík­ra a függetlenségi eszmék érdekében és választó­kerülete érdekeit is mindig szem előtt tartotta. Püspökiről Sághy Gyula orsz. képviselő Féli­,­be ment, ahol a templom előtti téren nagy közön­ség gyűlt, egybe a­ képviselő beszámolójának meg­hallgatására. A beszámolóra eljött gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter is, aki­ a közeli éberhardi kastélyában tartózkodik. Sághy Gyula itt ismételten nagy tetszés mellett ismertet­te a politkai helyzetet, majd gróf Apponyi Albert szólalt föl. . .1 miniszter beszéde.. . Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatás-­ ügyi miniszter nagy figyelem közepette a követke­ző beszédet mondotta: — Magyarország egyik legnagyobb jogtudó­sának, aki közel 400 évvel ezelőtt élt, szava szerint Magyarország a szokásjognak az országa. A szokás azt jelenti, hogy nemcsak azt kell követni, ami a törvénykönyvbe be van írva, amit az ország­­gyűlés és a király megállapítottak, hanem azt is, amit a nép mindenkor, mint jó szokást, megtar­tott. Ennek folytán kötelezve érzem magam, hogy ebben a gyülekezetben fölszólaljak, mert valahány­szor tisztelt barátommal, Sághy Gyulával, megje­lentem, mindig fölszólaltam. Ezen szokásomtól azért, mert történetesen miniszterré lettem, nem térek el, mert azt óhajtom, hogy lássák, hogy men­tül kevesebb különbséget tett bennem az, hogy most miniszter vagyok. Ugyanaz vagyok ma, mint miniszter, ami voltam, mint ellenzéki; ugyanazt akarom ma megvalósítani, hacsak talán más esz­közökkel is. (Lelkes éljenzés.) Vádolják a függetlenségi pártot azok, akik egy kanál vízbe fojtották volna azelőtt a függet­lenségi eszmét és most egyszerre úgy lépnek föl, mintha rajonganának érte, mintha egy félórát sem tudnának várni, hogy megvalósuljon, vádol­ják a függetlenségi pártot, hogy lemondott céljai­ról. Azt mondják: a híres függetlenségi pártnak három tagja benn van a kormányban, hát most hol van az ország függetlensége? Nincs meg a külön vámterület, a katonát még ma is németül kommandirozzák, mint azelőtt, hol van az a nagy függetlenség ? Én megmondom, hol van. Ha valaki egy meredek hegynek nekimegy, föl akarja a szekerét vinni a hegy tetejére, befog két lovat, nem bírják, befog négy lovat,, ha azok sem bírják, befog hatot, befogja az ökreit is és a végén látja, hogy sehogy sem tudja a szekeret a meredek hegyen fölvinni. Akkor észreveszi, hogy a hegy körül egy szépen görbülő út megy föl, azon bár kissé lassabban, de följut. Mikor okosabb, ha tovább fog menni a me­redek utón "és jószágait elcsigázza, vagy bá' ke­­rülő utat választ, anélkül, hogy a jószág erejét fogyasztaná? Az okosabb ember ezt cselekszik . Elsőnek­ lenni, nem­ azt jelenti: bolondnak lenni, hanem az okos után haladni. Mivel tapasz­taltuk, hogy a meredek utón nem tudunk följutni, ha a nemzet minden erejét megfeszítjük, az csak elcsigázza a nemzetet és mivel fölfedeztük, sőt merem mondani, tudjuk, hogy van egy kerülő út, amelyen lassan fölérünk a csúcsra, mint okos em­berek ezt az utat választottuk. Megyünk ezen az úton anélkül, hogy a nemzettől nagy áldozatokat kérnénk. (Éljenzés.) A külön vámterület ma még nincs meg, mond­ta tisztelt Sághy barátom. Miért? Azért, mert azok, akik a nemzetnek urai voltak mi előttünk, lehetetlenné tették megvalósulását azáltal, hogy idegen országokkal önhatalmúlag megmásíthatat­lan szerződéseket kötöttek. Ha tehát szerződéssze­gők nem akarunk­ lenni, fönn kellett tartanunk s igy csak akkor lehet meg a külön vámterület, amikor azok a szerződések lejárnak. De akkorára biztosítottuk az országot, a szekerünknek a rúd­­ját odafordítottuk a függetlenség felé. Azt m­ond­­hatja valaki, nem nagy dolog a szekér rudjat ada­­gának. Ez a ,homályos mondat, nagyságos­­ asszonyom, egyszerűbben, de kissé illetlenül kifejezve, következőt jelent: engem nem lehet bolondítani. Ne komoruljon el az arca, drága nő, nem vád ez a kijelentés. Maguknak, nők­nek, szent joguk, hogy egyes férfiakat bolond­dá tartsanak. Úgyis még mindig több férfi tartja magukat bolonddá. Persze ehez a meg­felelő férfit kell kiválasztaniok. Én például nem vagyok alkalmas az ilyen műveletre. — Megint homályosan kezd beszélni. — Jó, hát beszélek egész világosan. Köz­tünk, nemde, csak a házasságtörés nevű nép­szerű műveletről lehetne szó. Ugy­e, ahoz, hogy maga elváljon a férjétől s hozzám jöjjön fele­ségül, magának nincs elég akarat­ereje, ne­kem nincs elég pénzem? Ez mindkettőnk éle­tének gyökeres felforgatását s egész új kiala­kulását eredményezné, ez pedig mindkettőnk számára túl nagy vállalkozás volna. Marad te­hát a titkos viszony már nem ismeretlen mód­ja. Csakhogy itt épen az a bökkenő, maga nem lesz sohse hajlandó férje megcsalására. Maga nem fog házasságot törni. Maga nem a titkos viszonyok embere. Ne csodálkozzék, hogy én ezt tudom. Ne gondolja, hogy én a lélekbe lá­tok, ahol magának be van írva ez a hátsó gon­dolat: egész a házasságtörésig, de azt nem. Én nem a lélekbe látok, hanem a zsebbe. Ma­gánál, nagyságos asszonyom, a sok házasság­törési akadály közt, mert hisz ilyenek és úgy megállapíthatók, mint ahogy megállapíthatók a házassági akadályok fajtái, a vagyoni aka­dály forog fenn. Azaz: maga, nagyságos asz­­szony, szegény nő, aki mindenképen reá van szorulva a férjére,, erre a házasságra, amely­ben él, tehát érthető módon nem kockáztat­ja azt, hogy kicsöppenjen ebből a mostani fé­nyes, meleg, puha állapotból. Ha magáról megtudja Gross úr, hogy megcsalja, ha biz­tosan, kétséget nem hagyó módon tudja meg s magát visszaküldi a Dob­ utcába kedves szüleihez, akiktől fölszedte s a Bajza-utcába bevezette, akkor magának egyszerre vége. Ak­kor maga anyagilag, erkölcsileg, szépségileg, eleganciailag, egyszóval mindenféleképen le­tört. Volna magának is vagyona, volna ma­gának a háza egy jómódú család, egy előkelő társadalmi réteg által megvédve, amelybe büszkén sétálhatna vissza, ha,férje kicsinyes­kedő féltékenysége felbontaná a házasságot, akkor maga meg merné törni ezt a házassá­got. Mert a hajlam, a vérbeli hajlandóság, a jóakarat, az megvan. Erkölcsi okok, azt tu­dom, nem hátráltatják. De a pénz, drága nő, a pénz, hatalmasabb, mint az erkölcs. Az kö­zénk áll s nem engedi, hogy a mi viszonyunk komolylyá váljék. Mivel pedig én a világ vé­géig húzódó flirteket nem szeretem s a maga biztatása dacára is tisztában vagyok azzal, hogy maga nem lépne át azon a határon, amelyen túl az igazi élvezet számomra kez­dődik, tehát óvakodom egyáltalában attól, hogy magával mélyebb ismeretségbe eresz­kedjem. A vonat megállt. Az esti homályban va­lami nagyobb állomás esetlen fa­ tetőzete sö­tét lett, a sínek közt pedig vacsorázni siető uta­sok tömege tolongott. Ez a megállás, ez a kép kizökkentette a két beszélgetőt a csevegésből, amelybe a vonat zakatolása szinte beleringatta őket. — Maga egy cinikus ember, — szólt befejezőleg a nő. — Dehogy vagyok cinikus. Csak isme­rem a nőket s vigyázok a bőrömre. Szász Zoltán. PESTI HÍRLAP 1908. szeptember 1., kedd*

Next