Pesti Hírlap, 1909. május (31. évfolyam, 103-126. szám)

1909-05-01 / 103. szám

Budapest, 1909, XXXI. évf. 103.(10.813) szám. Előfizetési árak: Egész évre. . . . 28 k. — , Félévre...............14 . — , Negyedévre ... 7 „ — , Egy hóra............2­­­40 , Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételével min­den nap. Szombat, május 1. Szerkesztőség­: Budapest, Váci­ körut 78. X. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fels­szólalások intézendők.­­ A Pesti Hírlap következő száma kedden, május 4-én, hajnalban jelenik meg. Még egy vétó. A Pesti Hírlap mai politikai rovata érdemesnek tartja följegyezni, hogy a függet­lenségi pártkörben legutóbb több képviselő a főrendiház reformját is szóbahozta s arra a következtetésre jutott, hogy erre a reformra csak oly szükség van, mint a választójogéra, mert mit ér egy demokratikusabb levegőjű képviselőház, ha a főrendiház szervezete ma­rad a régi. Mi az első naptól fogva, hogy Kristóffy az általános választói jog jelszavát rosszhisze­­műleg beledobta a közvéleménybe, nem győz­tük eleget hangoztatni, hogy a választói jog reformja félreform csupán a főrendiház re­formja­ nélkül. Most, mikor a politikai élet homlokteré­ben két kérdés van: egyik a választójogi re­form, melyet a király sürget, másik az önálló bank, melynek vétóját szegzi szembe ugyanő, nem is nagyon távoli vonatkozású az a har­madik kérdés: maradhat-e a képviselőház reformja mellett reformálatlanul az ország­gyűlés másik háza, mely vétójával a mai rend szerint a nemzeti akarat érvényesülését szin­tén megakadályozhatja s a királyi vétónak bármely percben a segítségére siethet. Napirenden van a királyi vétó s a vá­lasztójogi reform. De napirendre kerülhet egy­kettőre a főrendiházi vétó is, a főrendiházi szervezet mellett a főrendiházi hatáskör re­formja is. Arra készülünk, hogy képviselőházunk­­­kat a magyar érdeknek megfelelő, lehető leg­szélesebb demokratikus alapra állítsuk. Hagy­hatjuk-e ugyanekkor érintetlenül, mai túl­tengő arisztokratikus szervezettségében fő­­­­rendiházunkat? Az önálló bank mindenáron való har­cosai pedig napok óta abban lelik örömüket, hogy klubban, sajtóban a királyi vétó termé­­­­szetét, mibenlétét magyarázzák. Szerintük a­­ királyi vétó semmiképen sem szolgálhat okul arra, hogy a függetlenségi párt az önálló bankért folytatott küzdelmét feladja. Nem győ­zik eléggé hangoztatni, hogy a király, mikor Kossuthnak vétóját tudtul adta, szigorúan, megőrizte „az alkotmányos formákat“,­­ ami azt jelenti, hogy a király nem akadályozná­­ meg az önálló bank tárgyalását, esetleg elfo­­­­gadását sem , csak ha már a megszavazott törvényjavaslatot elébe terjesztenék, élne az­zal szemben szentesítést megtagadó jogával. Már­pedig így meg lehetne tenni azt, hogy az egyszeri visszautasítás után a parlament újra meg újra tárgyalná s elfogadná az önálló bank törvényjavaslatát, újra meg újra a ki­rály elé terjesztené azt, mindaddig, míg föl­­irataival meg nem győzné a királyt a szentesí­tés szükséges voltáról. Csodálatos, hogy akik e kedves mulat­ságba akarnák a nemzetet belevinni, nem ve­szik észre, hogy tulajdonképen azokba az időkbe vinnék vissza a nemzetet, mikor még parlamenti kormányrendszer hiányában csak gravaminális politikát voltak kénytelenek űz­ni országgyűléseink. De még csodálatosabb hogy ez emberek azt sem veszik észre, ami a királyi vétóig vezető úton új akadályként to­lulhat elébük: a főrendiház vétóját. Ahoz, hogy valamely törvényjavaslat, az önálló bank törvényjavaslata, letárgyaltas­­sék, elfogadtassék és szentesítés céljából a ki­rály elé terjesztessék, nem elég egymagában a képviselőház akarata. Ahoz a főrendiház aka­rata, törvény szerint, ma még ép úgy szük­séges. Hogyan tudják előre, mint vehetik bizo­nyosnak azt, hogy a főrendiház többsége szintén megszavazná az önálló bankot? Ez az esetleges másik vétó egyáltalán nem aggasztja őket? Parlamenti szokás szerint a kibontako­zást elősegítendő, a válságból kivezető utat megtalálandó, a király előtt elsősorban a par­lament, a képviselőház s a főrendiház elnökei fognak megjelenni. A képviselőház elnöke a képviselőház hangulatáról, a főrendiház el­nöke a főrendiházéról van hivatva tájékoztatni a királyt. S könnyen föltehetjük, hogy ugyan­azon a napon, mikor Justh Gyula a királyt a képviselőház többségének az önálló bankhoz való rendíthetetlen ragaszkodásáról biztosítja. A gróf Dessewffy Aurél viszont arról fogja, biztosítani, hogy a konzervatívabb, a status­­quóhoz természettől ragaszkodóbb főrendi­házban az önálló banknak aligha kapható többség. Akkor, amikor oly kérdés forog kockán, melyben a parlament képviselőháza s a ki­rály egyetértenek, még van segítség a főren­diház makacskodásával szemben. Ezt a segít­séget ugyan a parlamentarizmus nagyobb di­csőségére csak a király nyújthatja a pair- A GYERGYÓVÁRI HADJÁRAT. (A Dr Kaposi Mártha c. regény második része.) Szebenyi doktor unokája.­ ­Egy este, mikor Gyergyóy már javában az egészséges és jó lelkiismeretű emberek ál­mát aludta, Mártha, aki néha éjfélutánig is olvasgatni szokott az ágyban, elgondolkodva tette le az orvosi könyvet, melyet, mindeddig a kezében tartott. Vizsgálódó pillantást vetett az urára, akit bizonyosan nem zavartak fölösle­ges gondolatok, jó ideig kétségbeesett arccal meredt a petróleum-lámpa lángjába, aztán hangtalanul így szólott magában: — Bolond és képzelődő Márthám, attól tartok, hogy elpazaroltad az életedet. Most, huszonnégy éves korodban látod be, hogy tu­lajdonképpen tarka szivárványok után futkos­tál. Mi haszna az öreges komolyságodnak, a nagy ambíciódnak, s a híres szent asszonyok­ra emlékeztető aszkétaságodnak, melylvel az élet minden igazi boldogságáról lemondtál? Miért tartod okosabbnak magadat az édes­anyádnál, aki — ha tündérpalotáknak nézte is a pappend­ekli-várakat — legalább a maga módja szerint boldog volt? Hova jutottál a nagy bölcseségeddel, te javíthatatlan álmodo­zó? Most itt fekszel, száz és száz kilométer­nyire attól, akit egyedül szerettél a világon, egy közömbös, békésen horkoló, idegen mellett, aki késő aggságáig se fogja megérteni egyet­len gondolatodat se . . . Ezért dolgoztál, ezért kuksoltál a könyveid fölött, mikor más leány szerelmes leveleket írt és boldog kényekkel ön­tözte a vánkosát? . . . Gratulálok a sikered­hez, kis Márthám! ... Az életed ugyan szür­ke, mint egy novemberi csütörtök, de a lelki­­ismereted nyugodt, — és ez is bizonyára va­lami . . . Háborítatlanul fogsz megöregedni, a­nélkül, hogy az idegeidet fölösleges izgalmak megzavarnák . . . Mit akarsz egyebet? . . . Igaz, hogy a kultúra tízezer mértföldnyire hömpölyög el a magányos kalyibádtól, hogy odakünn, a messze nagy világban, millió érzés, álom, gondolat hullámzik, mely sohase fog el­jutni hozzád, hogy a távoli paloták közt villa­mos reflektorok égnek, amíg te egy hitvány petróleum-lámpa mellett tengeted végig a nap­jaidat, — de a halálod pillanatában legalább kényelmes dolgod lesz: egyszerűen örök álom­ra szunnyadsz a hosszú bóbiskolásból, amelyet, némi nagyzolással, életnek neveztél . . . Felkönyökölt a vánkosán, s dobogó szív­vel figyelt a messzeségbe: zsongó, mély, szinte hallható csönd áradt feléje, mely majdcsaknem elzsibbasztotta az idegeit. A szempillái lassan­ként nedvesekké lettek, s félig már az álom­mal küzködve, így sóhajtott föl: — A csatában te vagy a legyőzött fél, még abban is, amit ez a nyomorult kisváros indított ellened . . . Kinek kell a híres tudo­mányod, szegény Márthám? . . . Még a leg­utolsó cselédleány is megremegne a gondolat­tól, hogy a te ügyességedre szorulhatna Elaludt, s ekkor úgy rémlett neki, hogy az öreg Szebenyi doktor vérszomjas arcát lát­ja, mely diadalmas kárörömmel mered rá . . . A vén sebész hatalmas zsilip előtt állt, melyet piszkos, sárgásszürke folyam döngetett . . . Egy pillanat, — a keselyűorrú aggastyán föl­húzta a zsilipeket — s a szennyes áradat böm­bölve és harsogva feléje rohant . . . Csak ekkor látta, hogy a pletyka és rágalom tenge­re az, amely oly vad könyörtelenséggel elbo­rítja .. . . Mikor Mártha másnap reggel fölébredt, egy pillanatig eszébe jutott az álma, de a má­sik pillanatban már a szíve dobogása is el­akadt: olyan látványban volt része, mely majdnem halálosan megdöbbentette ... A hálószobában, közvetlen az ágya mellett, egy sápadt, öreg ember állott, aki a kezeit reszket­ve öszekulcsolta előtte. Szebenyi doktor volt, az ellenséges tábor fővezére. — Mi történt? — kérdezte megrémülve Kaposi Mártha, aki e percben esküt tett volna rá, hogy álmodik. De egyszerre magához tért a kábultságá­­ból, mikor a vén sebész elfuladó hangon így szólott hozzá: — Az isten szerelmére kérem, öltözzék fel gyorsan és jöjjön velem . . . Minden pilla­nat drága, mert a kis unokám a halállal vívó­dik . . . Felejtsen el mindent és ne gondoljon másra, mint hogy egy ártatlan gyermek életét megmentheti . . . A hangos beszédre Gyergyey is fölébredt álmából, de nem juthatott szóhoz, mert Mártha most izgatottan rákiáltott a minden tagjában remegő aggastyánra: — Menjen át a másik szobába, rögtön felöltözöm ... Addig szedje össze az orvosi műszereimet, hogy minden kéznél legyen . . . Tíz perc múlva — nyugodt lehet — ott leszünk a beteg kis unokája mellett . . . Az öt éves apróság, aki oly hirtelen rá­szorult a Kaposi Mártha doktor tudományára, ~fS. T--------»■'' ------------------------------------------- A Pesti Hírlap mai száma 82 oldal*

Next