Pesti Hírlap, 1909. augusztus (31. évfolyam, 194-205. szám)
1909-08-17 / 194. szám
Budapest, 1909, XXXL ért. 194. (10.904) szám: Kedd, augusztus 17, Előfizetési árat: Egész évre.... 28 k. — , Félévre.............14 „ — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóra...........2 „ 40 , Egyes szám ára 10 t, megjelenik hétfő kivételére minden nap. Szerkesztőség: Budapest, Váci körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.. A minta-király. Az idén, az annexióval s egyéb Balkánkérdéssel kapcsolatosan nálunk is, de a világsajtó minden nyomatékosabb orgánumában arról a szembeszökő elhidegülésről beszéltek, mely Anglia s az osztrák-magyar monarchia eddigi meleg barátságos viszonyában beállott. Ennek a nagy politikai érdekellentéten alapuló érzület-változásnak, melyet mi a magunk részéről mindenha jogosulatlannak tartottunk, az lett volna a legpregnánsabb kifejezése, hogy VII. Edvárd angol király, szakítva régi szokásával, az idén nem kereste volna fel Marienbad világfürdőjét, hogy így mintegy személyes elmaradásával is dokumentálja I. Ferenc József iránt táplált régi benső barátságának meglazulását. Arról volt szó, hogy az angol király, tekintettel az újonan megszilárdult angol-francia entente-ra, ebben az esztendőben a cseh fürdő helyett egy francia gyógyforrást fog kitüntetni kurgaszságával. Szerencsére a nemzetközi viszonyok nem mérgesedtek el ilyen személyes végletekig. VII. Edvárd királynak az idén is szüksége volt a marienbádi csudaforrás karcsúsító vizére s igy a szokott három hetes séjpár most is zavar és késedelem nélkül bekövetkezett. Az angolok királya, Európa, sőt a világ elismert „magister elegantiarum“-ja, ez idő szerint is ünnepelt, körülrajongott központja az osztrák világfürdőnek. Mint rendszerint, most is, a Lancaster herceg áttetsző inkognitója alatt nem pusztán a kiszabott kúrájának él, hanem a szónak igazi értelmében világfi módjára, fesztelenül és vígan is él. Első vendége, akit asztalánál látott, Clémenceau, az imént megbukott francia miniszterelnök volt, akit a Marienbadból érkezett táviratok szerint a legkitüntetőbb szívességgel, jóformán baráti bensőséggel fogadott s aki tőle szintén a legjobb érzelmek közepette vett búcsút, a jövő esztendei viszontlátásra. Ez a marienbach dejeuner némikép szintén egy kis tüntetés-számba mehetne a most annyira fitogtatott francia-angol szövetség számlájára. Szerencsére VII. Edvárd király nem azért „minta-király“, hogy meg ne ragadja a legelső s itt közvetlenül kínálkozó alkalmat, melylyel kivegye ezt a kis tüskét abból a diplomáciai sebhelyecskéből, melyet, akarva, nem akarva, ütött. Pár nap múlva, augusztus 18-án, lesz tudvalevőleg ő felségének, I. Ferenc József osztrák császár és magyar királynak születése napja. Ezt az évfordulót nemcsak a kettős monarchia összes népei ünnepük meg lelkes foganitással, tüntető örömmel, hanem már évtizedek óta bevett szokása jóformán minden műveit állam fejének, hogy teljes szolemnitással kifejezést adjon a maga és országa nevében azon tiszteletteljes nagyrabecsülésnek, melylyel a ma élő koronás fok nesztora iránt osztatlanul viselkedik. Ezt az udvariassági tényt VII. Edvárd angol király soha sem szokta eleddig elmulasztani s most, hogy ép a monarchia területén éri az ünnepi időpont, csak természetesnek látszik, hogy még közvetlenebb figyelemmel gondol annak betöltésére.__________________ fejedelem volt ezen a vidéken, már idős, ősz szakállú, de még egyenes járású. Ezüst begyü dárdát tartott a kezében s báránybőr ködmöne nyuszt prémmel volt beszegve. Tolmácsot is hozott magával, de nem volt rá szükség, mert Ludolf apát ur értette a szláv népek nyelvét s meg tudta magyarázni a püspöknek, amit a vagir fejedelem mondott. — Azt mondja, püspök atyánk, hogy hallotta érkezésünk hírét s nagy tisztesség volna reá nézve, ha vendégül láthatna bennünket házában, tudván, hogy a hatalmas szász herceg emberei vagyunk. — Mondd meg neki, hogy elfogadjuk meghívását, — felelt a püspök ; — de tudja meg, hogy nemcsak a herceget szolgáljuk, hanem van nekünk még sokkal hatalmasabb urunk is, a Jézus Krisztus, akinek nevében jöttünk. Dúsan terített asztalhoz vezette Przibiszlav a vendégeit, amint az a szlávoknál szokás volt, mert ez a nép semmit sem tartott oly nagy szégyennek, mint fukarkodni a vendégek ellátásában. Húsz tál ételt számlált meg Helmold az asztalon, mely szinte roskadozott a mindenféle vadak, szárnyasok, halak sokasága alatt. A császár asztalán sem fordult meg ennyi étel. Méhsör is volt bőven és bor, amit kalóz hajóikon raboltak a vagirok a frank földről jövő kalmároktól. S a szláv fejedelem nagy szívességgel kínálgatta vendégeit és azt akarta, hogy lakjanak jól mindennel, amit csak szemek, szájuk kívánhat. Bizonyára jóleső örömet fog az szerezni jó öreg királyunknak, aki méltán sokat ad arra, hogy urakodó társai bizonyos önkénytes devócióval tiszteljék meg előrehaladott korát, fejedelmi és emberi kiválóságát, mely kimagasló tulajdonságai a legfeszültebb nemzetközi politikai viszonyok közepette sem képezték soha a kétség vagy vita tárgyát. Ez a személyes tiszteletadás szeretetreméltó, finom bizonysága a VII. Edvárd angol király gavalléros szellemének, gyöngéd emberi tapintatának, melynek ellenkezőjét különben épen erről a minta-királyról föltenni soha senkinek sem volt joga és oka. Másfelől ez a személyes barátsági demonstráció a népek és államok nemzetközi viszonylatának momentán megítélésénél is különös nyomatékkal esik a mérlegbe. Az osztrák-magyar monarchia és épen Magyarország minden időben a legnagyobb tisztelettel, becsüléssel, mondhatni rajongó szeretettel viseltetett a világbíró nagy angol nemzeti géniusz iránt. Soha nem múló hálával tartozunk a szabadság klasszikus hazája iránt azért a bátor és nagylelkű vendégszeretetért, amelyben a mi szegény, elnyomott magyar szabadságunk vértanúit, száműzött apostolait nagy szívére fogadta. Szeretnők, ha viszont az a szimpáthia, melylyel a nagy brit nemzet minket, szegény, kis, rokontalan idegen népet minden szabadsági és polgárisodási törekvésünknél kitüntetett, ezentúl is, továbbra is megmaradna mellettünk. Az érdekellentét, mely erre a szép és fölemelő összhangra mostanában zavaróan Gerold püspök azonban átvitte a beszédet a lelkiekre s prédikálni kezdte az isten igéit. Przibiszlav tisztelettel meghallgatta, aztán igy felelt : — A te szavaid, püspök úr, istenes szavak s bizonynyal javunkra szolgálnak; de hogy követhessük azt, óh uram ! Honnan vegyük a pénzt, hogy templomokat építsünk az uj hit számára s tizedet adjunk a papoknak? Hiszen a szász urak elvették már mindenünket. Ezért a kis darab földért is, amink még megmaradt, ezer márkát fizettünk adóban a hercegnek ebben az évben is. És háromszáz márkát a herceg helytartójának, Adolf grófnak. Ha nem járnánk kalózkodni a tengerre, megélni sem tudnánk. Látod uram, a mi régi isteneink kevéssel beérik, elég nekik egy egyszerű kőoltár a berkekben. Papjaiknak sem kell tized. Hagyjátok meg őket nekünk s mondjátok meg a hatalmas hercegnek, ne üldözze a mi népünket. De a püspök haragra lobbant, mikor ezt a pogány beszédet hallotta. Úgy érezte, mintha a szentlélek szállt volna belé s az adná ajkára a szavakat : — Azért üldözik a mi hercegeink a ti népeteket, mert konok pogányok vagytok s bálványokat imádtok. Az Úristen büntetése az rajtatok. Nyissátok hát meg füleiteket az igazságnak s keresztelkedjetek meg. Minden nép megtért már a föld kerekségén a Jézus hitére, csak ti makacskodtok. Azért üldöznek titeket, hogy 3,7 igaz útra térjetek. Hagyjátok abba a tengeri rablást és legyetek az Üdvözítő nyájának a bárányai. Przibiszláv csak hallgatta és nem felelt A szlávok megtérítése. Gerold, az aldenburgi püspök, akit imént iktattak be püspöki székébe, igy szólt az ő hű tanítványához, Helmoldhoz : — Itt az ideje, fiam, hogy munkálkodjunk az Úr szőlőjében. Mert mióta a boldog emlékezetű Vicelin meghalt, senki sem törődött a szláv népek megtérítésével s a falderai klastromban is ellustultak a barátok és azt gondolták : elég, ha a hórákra járnak imádkozni és a saját lelkek üdvösségéről gondoskodnak, ahelyett, hogy a pogány szlávok lelkeit iparkodtak volna megmenteni az ördög körmei közül. De az új püspök harcias férfi volt, aki szembe akart szállni a sátánnal. — Azért küldött az én uram a herceg ide a pogányok földjére, hogy terjeszszem az igaz vallást. S magához vévén Ludolfot az apáturat a falderai klastomból, vele és Helmolddal hárman elindultak a vagirok országába. Mikor megérkeztek Aldenburgba, melyet a szlávok Sztarigardnak neveztek s mely a püspök székhelye lett volna, nem találtak ott csak egy omladozó kis kápolnát, melyet Szent Vicelin épített, de egy keresztény lelket sem. A három pap elvégezte az isteni tiszteletet az omladozó kis kápolnában. A püspök mondta a misét, Ludolf és Helmold ministrált. Senki más nem volt ott kivülök. Amint kijöttek, a templom küszöbénél Przibiszlav várta őket, aki legnevezetesebb A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.