Pesti Hírlap, 1909. október (31. évfolyam, 232-243. szám)

1909-10-01 / 232. szám

Azokat a tisztelt előfizetőinket, akiknek előfizetése szeptember végével lejért, az előfizetés idejekorán való megújítására kérjük, hogy a lap félbe­szakítás nélkül küldhető legyen. Az állam pénzének kezelése. Bocsánatot kell kérnünk, hogy egy pilla­natra elvi fontosságú kérdésről merünk beszélni, amikor az egész országot a személyes és pártos kérdések izgatják. De hát akármilyen vehemenciával főzögessék is mindenütt a kü­lönböző kombinációkat, azért a válság meg­oldása mégis csak több napig fog késni. Amíg tehát kielégíthetjük a közönség kíváncsiságát, hogy ki lesz a miniszterelnök: a nagy politikai tülekedésben álljunk meg egy percre s vegyük észre azt a rettenetes nagy hibát, amit az­­ állami pénzek kezelése körül már régóta elkövetnek, különösen a közösügyi kiadások kiutalványozásánál. Mi régen észleljük ezt már és ismételten fel is hívtuk rá a közfigyelmet. De őszintén be kell vallanunk, hogy nem sikerült illetékes körökben észrevétetni azt a reformtervet, melyet az állami pénzkezelés rendje és becsü­letessége érdekében proponáltunk. Hja, a politikus urak csak két esetben ügyelnek a sajtóra, akkor, ha az újság nagyon dicséri őket, vagy ha nagyon levágja. Amikor elvekkel és eszmékkel foglalkozik a sajtó, akkor azt észre sem veszik. Pedig erre több szükség volna. Most azután a külügyminiszter bécsi félhivatalos lapja, a ,,Fremdenblatt“, hívja fel rá Magyar­­ország közvéleményének figyelmét. S miután ezt bécsi lap teszi, most már remélhetjük, hogy a mi magyar nemzeti közvéleményünk is foglalkozni fog ezzel a kérdéssel. Arról van ugyanis szó, hogy a közös hadvezetőségnek azt a sok katonai túlkiadását, aminek a vállalása és megszavaztatása fölött most a magyar politikusok és pártok nagylel­kűen vitatkoznak, a külügyminisztérium lapjának őszinte bevallása szerint már régen kiutalványozta a magyar és az osztrák kormány, a milliókat, amiket ezentúl fognak beállítani az állami költségvetésbe, már régen elköltötték, ennélfogva nevetséges az egész magyar politikai világnak az az ágaskodása, hogy redukálják a közös hadügyminisztérium költségelőirányzatát, mert hiszen a delegáció­kat és az országgyűlést meg se kérdezték és már előre elköltötték a milliókat! Ez a tény rávilágít arra a rendszerre, ahogyan a magyar állam pénzét kezelni szokták. Amikor ugyanis Magyarországnak valamely fontos belügyi, kulturális vagy köz­­gazdasági beruházásáról van szó, amikor egy iskolának beszakadással fenyegető fedelét kellene megigazíttatni, az erre szükségelt pár száz koronát nem utalványozzák ki, ha azt meg nem vizsgálta huszonhat hatóság és meg nem szavazta az országgyűlés. De amikor egy negyed milliárdot kell kidobni katonai célokra, akkor nem kérdeznek meg a világon senkit, se országgyűlést, se delegációt, se állami számvevőszéket, hanem egész egyszerűen ki­veszik az állampénztárból a pénzt és odaadják katonáéknak. Most aztán igazán nevetséges utólagosan vitatkozni a fölött, hogy vajon meg fogjuk-e szavazni azokat a milliókat, a delegációban vagy nem, mikor minden józan eszű ember tudja, hogy kutya kötelességünk azt megsza­vazni, aminthogy a magyar országgyűlés mindenkor kénytelen volt utólagosan megsza­vazni és jóváhagyni mindenféle közösügyes kiadást, vagy fait accomplit, amit Bécsben elhatároztak. Azt bátorkodunk már most kérdezni, hogy minek is van egyáltalán Magyarországon országgyűlés? Minek csinálnak egyáltalán állami költségelőirányzatot? Miért csinálják azt a komédiát, hogy ezt megszavaztatják a képviselőkkel? És miért hazudozzák egyáltalán azt, hogy Magyarországon alkotmány van?! Mikor a legfontosabb kérdésben, az adófizető polgárok verejtékéből összeszedett állampénzt minden budget és országgyűlés nélkül egy­szerűen elköltenek?! Ennek a bécsi lapnak tíz soros közle­ménye rávilágít arra a rettenetes hazugságra, amivel tele van az egész magyar politikai vi­lág. Itt Budapesten komolyan okoskodnak az emberek a közös ügyes kiadások redukálása és több­­féle nagyhangú frázis fölött. A politiku­sok bolondítják az újságokat, az újságok bolondítják a közönséget, valamennyien bolon­dot csinálunk egymásból; elhitetjük magunk­kal, hogy mi tőlünk, a mi országgyűlésünktől valami egyáltalán függ a világon s erre a külügyminiszter a félhivatalos lapjában egy­­szerűen közre adat tíz sornyi közleményt, amely pofon vágja a magyar nemzeti önérze­tet és felvilágosítja a tisztelt közvéleményt, hogy nevetséges minden nagyképűsködésünk; minket meg se kérdeznek, mi tőlünk nem függ semmi; ha a monarchiának szüksége van pénzre, mindkét állam kormánya egyszerű , mozgó nő. Amily mértékben könnyű szigorúan tu­dományos és egyben köznapian durva felele­tet adni arra, hogy miben különbözik a nő a férfitól, ép oly nehéz, éles megfigyelő képessé­get és erős esztétikai érzéket megkövetelő fel­adat e különbség finomabb, rejtettebb elemeit földeríteni. Nem is szólva a női lejekről, amelynek szétfolyó, határokat nem ismerő vi­lágában a nemi különbség csak legszéle­sebb általánosságokként jelentkezik, már a női test is tömérdek olyan finom, világosan föl nem fogott, élesen ki nem emelkedő sajátság­gal bír, amelyek összegezve mégis a nőiesség, a nőies megjelenés sajátos képét adják. Hisz mindenki érzi, hogy a nő egész mozgása, test­alkata, arckifejezése eltér a férfiétől. Valami „je ne sais quoi“, valami inkább érzett, mint tudott varázsa van a női test vonalainak és járásának. Ami persze, mint minden, végered­ményben mérhető, reális tényekre vezethető vissza A nő fejének például sajátos jellege van. És pedig nemcsak a hosszú haj s az áll és felső ajk szőrtelensége adja meg ezt a külön­­séget. Ez megint csak a legdurvább, legnyil­vánvalóbb eltérés a férfi fejétől. Kevésbbé szembeszökő ellenben a női koponya laposabb­­sága s csak azok, akik nemcsak az orr, száj, szem banális tájékain szoktak pillantásaikkal merengeni, ha­nem bejárják az egész női fe­jet, veszik észre a simára lefésült hajú s pre­­rafaelista szépségű 01 év de Mérődé, képein a koponya e jellemző laposságát. Igaz, a nő szép­ségében a­ koponya, egyáltalában nem szerepel. Körvonalai még csak sejthetően sem érvénye­sülnek; sőt a homlok kicsinyítése, amelyre csomó női hajviselet hajlik, a koponya eme­legesül álló részét is megfosztja a szerep­léstől. Jellemző tulajdonsága még a női fej­nek, hogy a szemek táján szélesebb, mint a férfié­s az állnál keskenyebb. Talán ez az oka annak, hogy a nő általában nagyobb szemű­nek látszik. Mindenesetre a szemtájék nála nagyobb helyet foglal el, mint a férfinél. Mind­ez persze milliméterek tizedrészén múlik. Ha antropológiai mérések meg is állapítanák esetleg azt a tényt, hogy a nő szeme átlagban valamivel nagyobb, mint a férfié, ez a különb­ség a­lig volna, egy milliméter. Csakhogy az emberi arc terén a millimétereken szépség­csodák meg éktelen rútságok fordulnak meg. A milói Vénus szemének, orrának, szájának végtelen csekély méret-változtatásával egy kö­zönséges szolgálóvá volna változtatható. Egy női száj finom vagy közönséges vonala szerel­meket ébreszt vagy hagy szunnyadóban. „Pe­tite ligne de la bouche, comment fait tu les grandes amours? — kérdezi egy finom és mély költő. Magának a­ női testnek egyes részlet­­szépségeiről már szóltam. A férfiéhoz viszo­nyított arányairól is. Azonban a női test tar­tásának s mozgásának is megvannak bizonyos sajátos tulajdonságai, amelyek túlnyomóan a gyengébb nemnél lévén tapasztalhatók, a nő sajátos esztétikáját befolyásolják. Alapvető különbség nő és férfi közt az, hogy a férfi egye­nesebben, emelkedettebben jár. Különösen a fiatal nőt, a­ hajadon leányt jellemzi, főleg ha a nevelés nem igyekszik ezt a hajlamot mes­terségesen eltüntetni, a felsőtestnek túlzott elő­re­esése. Vidéki bakfisok, parasztleánykák, a táncmesteri vagy anyai nevelés egyenesítő tö­rekvéseitől érintetlen hajadonok szinte derék­ban megtörve jelennek meg. Hozzávéve ehez a lesütött szemet s a fejnek külön enyhe meg­hajlását, a nő bizonyos alázatos, megadó, sze­líd jelleget nyer. Persze az asszonynál, sőt a sportoló, férfiasnak nevezett nevelést nyerő leánynál ez nem jelentkezik ily mértékben. Degenerált hiszterikáknál ellenben egész éle­tükben érvényesül a felsőtestnek ez az előre­hajlása s a nyakvonalnak megtörésével együtt ez ad ezeknek a nőknek bizonyos fáradt megtörtséget, mélabús hervatagságot, mely az érdekesség gözkörével vonja be őket. Nos, ez az egész költői képzetekkel fel­ruházott tény valóságban sokkal prózaibb magyarázattal bír. A nőnek előrehajló, kissé megtört s a férfinak egyenes, teljesen emel­kedett járása azt jelenti, hogy a férfi, ebből a szempontból legalább, az emberi fejlődés egy előrehaladottabb fokán áll, mint a nő. Eléggé ismert igazság, hogy az emberré­ válás egyik legfontosabb ténye az volt, hogy az inkább négy­ kézen bukdácsoló vagy mászkáló majom­­ember két hátsó végtagjára, bízta a testhordás egész feladatát s az emelkedett testtartásra, a két lábon való járásra tért át. És ezért az emelkedett, egyenes já­rás egy sajátos emberi tulajdonság, akár csak a beszéd, meg a fejlett gondolkodás. Természe­tes, hogy a vízszintes derék átmenetekben lett merőlegessé s így érthető, hogy ma is az em­beri faj keretén belül vannak csoportok, ame­lyek kevésbbé egyenes testtartásúak, mint más csoportok. Az alsóbbrendű népfajták, a nége­rek vagy mongolok például előrehajtottabban V ■■ ' £a. | wr S&f Budapest, 1909. XXXI évf. 232. (10.942) szám. Péntek, október 1 Előfizetési k­ft. * Szerkesztőség: Egész évre.... 28 k. — L ... I. emelet, Félévre . . .... 14 . — , ^ hová a lap szellemi részét Megjelenik bék­ő fel­tételézés / ^­­.­­ "szétküldésére vonatkozó fel« Budapest, Váci­ körut 78. A Pesti Hírlap mai száma 36 oldal.

Next