Pesti Hírlap, 1909. december (31. évfolyam, 284-296. szám)

1909-12-01 / 284. szám

A PESTI HÍRLAP 1909. december 1., szerda, döntő súlya például a kormánynyal fölvetett bizalmi kérdésekben. De mint egyenrangú törvényhozó testület megteheti, hogy a képviselőház elfogadott választói reformját nem szavazza meg s akkor ebből az alapvető törvényjavaslatból nem lesz törvény akár Ítéletnapig, vagy pedig a főrendiháznak szintén népképviseleti alapon végrehajtandó reformálásáig. A helyzet. Újabb minisztertanács. Az indemnitás és a pártok. Wekerle „döntő“ bécsi útja. Szerdán délután négy órakor újabb minisztertanács vagy, ha úgy tetszik: — miniszteri értekezlet lesz. Erre a konferenciára mind Budapestre gyűlnek ismét a miniszterek. Gróf Zichy Aladár már reggel Budapesten volt, Andrássy este tízkor érkezett meg a betléri vadászatokról, — szóval: a kabinet ismét együtt lesz, hogy meghozza ama döntéseinek egyikét, amelytől reméli, hogy végre Bécsben is provokálja a végső döntést, jobbra vagy balra, őszintén szólva, mi nem vagyunk ennyire bizakodók. Sokkal több ravaszsággal és perfídiával találkoztunk eddig is Bécsben, semhogy ezúttal is ne kelljen elkészülve lennünk arra, hogy a magyar kormány bármily állásfoglalását újabb sakkhúzással ellensúlyozzák. Tudvalévően a válság sorsának perdöntő kérdéseként most az indemnitás kérdése áll előtérben. Bécsben, ahol a kormányt ismételt kérelme dacára, csak nem akarják fölmenteni állásától, sőt lemondását sem fogadták el eddigelé, — azt a követelést is támasztják, hogy a kabinet, mint hivatalban levő kormány, tekintet nélkül az elintézetlen válságra, gondoskodjék a parlamentarizmus követelményének teljesítéséről, a budg érprovizórium elintézéséről a Házban. Ezt a kívánságát fejtette ki a király a legutóbbi kemoly, vad állatiasságot mutató bunda mellett. S ép ez az ellentét az, ami kiemeli az arc szépségét, a bőr finomságát. A selyem vagy a bársony túlságosan hasonlítanak a női bőrhöz , így gyakran ártanak neki. A prém pedig épen nagy különbözőségénél fogva emeli szépségét. Lélektani törvény ugyanis, hogy a különbség mindig nagyobb ideghatást vagy izgalmat vált ki, mint a hasonlóság. E dicsérő, sőt hódoló szavak után azonban kénytelen vagyok a prém hatásának néhány kevésbbé fölemelő gyökeréről is szólni. Találkoztam már finom, sőt elegáns nőkkel, akik bevallották, hogy a mostani túlzott prémadivattal szemben bizonyos idegenkedést éreztek. Az a gondolat, hogy egész állatok kitömött hullájához hasonló ruhadarabokat hordanak magukon, hogy úgy hatnak, mint egy erdőnyi vadállat ravatala, mint egy udvari vadászat fölaggatott terítéke, bizonyos húzódozást ébresztett bennök. E nők nagyobbára rendkívül fejlett erkölcsi érzékű hölgyek, s minden műveltségük dacára a nyárspolgáriasság és prűdség felé hajló természetűek voltak. Tény, továbbá, hogy különösen a kokottok, nagystílű félvilági nők s a nagyvilágiak is, akik gyakran szintén kokott-természetűek, különösen előszeretettel tobzódnak a prémviselésben. E két ellentétes jelenség megerősített abban az érzésemben, hogy a prémbőség látványa bizonyos, enyhén szadista képzeteket ébreszt, amelyek az előbb jelzett túl etnikus lényekben egyenesen ellenszenvet és iszonyt idézhetnek elő. Letagadhatatlan, hogy ezek a szinte eredeti eleven formájukban kipraeparált bőrök ellenállhatatlanul idézik elő a hulla s ezzel kapcsolatban a mészárlás, gyilkosság gondolatát. A normális, megszokásoktól vezetett emrénatanácson és ezt az üzenetet hozta Tisza is bécsi audienciájáról. Már most a kormány egyes tagjai, főként Kossuth és Appollyi, úgy vélekednek, hogy ha nincs is elfogadva a kormány lemondása, azért a lemondás be van jelentve s igy a kormány nincs is abban a politikai helyzetben, hogy indemnitási kérelmet terjeszszen a Ház elé. Kossuthról és Apponyiról egyébként is igen erős kijelentéseket kolportálnak arra nézve, hogy ők ex-lexbe semmikép sem engedik kergetni magukat és ha a király csakugyan hivatalban tartja őket ex-lexidejére is, abban az esetben ők semmiféle utalást nem vállalnak, sőt minisztériumaik hivatalnokainak a január elsején járó fizetést sem utalványozzák már ki. Hallottunk igen autentikus kormányférfiaktól olyan nyilatkozatokat, hogy a szerdai miniszteri értekezlet föltétlenül olyan döntést fog hozni, mely után a király nem késlekedhetik tovább a kormány végleges fölmentésével. Úgy mondják, hogy a szerdai minisztertanács bécsi előzményei is olyanok már, hogy a végleges döntés ezúttal nem maradhat el. A kormány egyes tagjai egészen biztosra veszik, hogy végre csakugyan módjuk lesz távozni kellemetlen helyzetükből, sőt egyik miniszter félig tréfásan, félig komolyan azon esett kétségbe, hogy a közvélemény csak nem akarja még most sem komolyan venni komoly távozásukat. Anélkül, hogy e komoly kijelentések komolyságát kétségbe vonnók, mi nem hiszszük, hogy a szerdai minisztertanács például olyan határozatot fog hozni, mely szerint a kormány kereken visszautasítja az indemnitás beterjesztését is. Ily határozattal tudniillik a kormány szakítaná szét az alkotmányos megoldás lehetőségének utolsó szálát, márpedig ennek felelősségét nem vállalhatja. Előkelő helyről hallottuk a következő véleményt: — A kormány a szerdai minisztertanácson mindenesetre konstatálni fogja, hogy az indemnitás a jelen körülmények között keresztülvihetetlen a Házban és bért ez nem zavarja: az érzéki természet tit-kos örömét találja benne. Szelíd lelkek ellenben, akiket a vér látása megriaszt, szentimen-tális lények, akik az állatban is az érző, szenvedő, élni vágyó lényt látják, érthető módon idegenkednek attól, hogy egy mészárlás eredményeit, az áldozatok eleven formáját utánzó kikészítettségben, magukon hordják. Igaz, ezek a túlfingásak csak csekély kisebbséget alkotnak. A normális átlag, amely nap-nap után a legnagyobb lelki nyugalommal megy el a mészárosboltok előtt, melyeknek ajtajában vagy kirakatában véres, sőt olykor meleg állati hullák piroslanak, nem érez semmi idegenkedést a legélethívőbben feldolgozott róka- vagy nyestbőr láttára. Erről az oldalról tehát nem fenyegeti nagyobb veszedelem a prémet. Az emberiség átlagának oly fokú lelki kifinomodása, amely az utánzott állati tetem látását se bírja ki, a legtávolabbi jövő alig sejthető zengésű zenéje, igazi erkölcsi szféra-zene. Sőt ellenkezőleg: mivel a rejtett szadizmmus, a kegyetlenség, a gyilkosság képzeteivel való kacérkodás nagyon is jellemzi a mai emberiségnek épen azokat a rétegeit, amelyek a prém-luxust űzhetik, ennek épen folytonos növekedése várható. S végül egy másik ellentét: a városi környezet s az erdei, sőt őserdei csendéleteket fölidéző medve-, róka-, vadmacskabőrök bizarr kontrasztja szintén hozzá fog járulni ahoz, hogy aszűcsipar valósággal vadászzsákmányával megrakott őskori amazonokká maszkírozza nőinket. Rég elmúlt évszázadokkal kacérkodik e képen a divat s a maga módja szerint visszatér a természethez. Wekerlét meg fogja bízni, tegyen ily ételemben jelentést Bécsben. Wekerleei szerdán vagy csütörtökön Bécsbe fog utaani és jelenti majd a királynak, hogy kormány nem képes a válság elintézett volta mellett az indemnitást a Házba keresztülvinni, és ezért kérni fogja a kormány sürgős fölmentését. Ha a király ennek ellenére se fogadja el a kormány lemondását, illetleg ennek ellenére sem menti föl a kormányt, akkor természetesen a kormán kénytelen tovább is hivatalban maradt és mint hivatalban levő kormányként jelen legalább a Ház elé terjeszteni indemnitási javaslatot. — Ha azonban Bécs, vagy még inkább Justhék azt remélik, — mert Juthék azok, akik ebben reménykednek! - hogy ezzelsikerült a kormányt ex-lel belekergetni, akkor nagyon fognak oszlódni. Justhék ugyanis az indemnitás kiterjesztése esetén rengeteg obstrukciói készülnek s kétségtelenül könnyű szerel el is tudnák húzni a vitát január 1-é túl, amikor aztán ex-lex állana elő. Nos, ezzel szemben a dolog úgy áll, hog az indemnitás beterjesztésével még nem jár ama kényszerű következés, hogy a kormány kerüljön ex-lexbe. Ha a király rendelkezésére a kormány kénytelen kelletlen tovább is hivatalban maradt ha a kormány kénytelen-kelletlen beterjeszti az indemnitást, azért még távolról sincsszükség Justhék obstrukciójár az indemnitás megakadályozása véget Maguk a kormányt támogató pártok sem fognák megszavazni az indemnitást kormánynak, vagyis az indemnitást kormányt támogató pártok is le fogja szavazni és bizonyára találnak más, erre olyan módot, hogy ez a leszavazás ne tűnhessék föl a kormány iránt való bizalmatlanságként, hanem a lehetetlen, abszurd politikai helyzet folyományaként, mely ilyen paradoxonokat is eredményez. Szász Zoltán: Barlay felesége. A kaszinó társalgójában nagyban vitatták a legutolsó érdekes eseményt: Barlay libámért elhagyta a felesége. A hír elég nagy hullámokat vert, mert a fiatal házasok — legaláb mindenki úgy tudta — szerelemből keltek egybe, mindez ideig szép egyetértésben éltek, igy a válás egész váratlan volt. Hogy mi lenne a frigy fölbomlásának oka, azt találgatták épen. — Nem hinném, hogy az asszony megcsalta volna az urát — szólt az egyik. — Ezt én sem hiszem. Inkább valam múló természetű perpatvar lesz — jegyezd meg a másik.—• Majd összebékülnek ismét. — Az a legsajátosabb, hogy Barlay nem igen látszik kétségbeesettnek. A csapást elég nyugodtan fogadja — vélte a harmadik. — Mi a családnak jó barátai, meghittei vagyunk — szólt ismét egy másik ~— talán illenék is közbelépnünk, mielőtt esetleg csupa durcáskodásból, vagy dacból kiélesedne az ügy. A szerelmesek épen olyanok, mint a gyerekek: játékból megharagszanak egymásra, összekapnak valami semmiségen, aztán, ha hamarosan ki nem békülnek, haragot tartanak. Nem ritkán évekig is neheztelnek egymásra, pedig ha valaki idők múltával megkérdeznél tőlük: miért ez a nagy harag, már egyik se tudná okát adni. — Igazad, van! Közbelépünk! Ki fogjál őket békíteni! — kiáltották többen. — Nos Kálmán, hát te miért nem szólsz egy szót sem! Talán ide se figyelsz? — De igen. .— No és?.