Pesti Hírlap, 1910. január (32. évfolyam, 1-12. szám)
1910-01-01 / 1. szám
______________________ helyezkedett. A válságnak ebben a fázisában, amiikor a kedélyek már a végsőkig fel vannak csigázva, kereste föl az Echo de Paris munkatársa Kossuth Ferencet, hogy a helyzetről való véleményét megkérdezze. Kossuth a következőket mondotta: — Nagyon sajnos, hogy Ausztriában rendkívül nagy ellenszenv nyilvánul meg minden olyan kérdés iránt, ami a magyar nemzeti törekvések keretébe tartozik. Ezen különösen azért csodálkozom, mert Ausztria a saját belső viszonyaiból már régen meggyőződhetett arról, hogy minden nemzetnek megvannak a maga törekvései, mégpedig épen Ausztriában annyira kiélesedett alakban, hogy a bécsi Reichsrath úgyszólván évekig nem tudott rendes munkát végezni. Hogy képzelhetik tehát Ausztriában, hogy ami természetes és jogos törekvés náluk, az minden áron elnyomandó az államalkotó magyar nemzetnél. Az a felfogás, hogy a magyar nemzet mintegy megkérgesedjék, még a monarchia szempontjából is egyenesen veszélyes, mert az élő szerveknél nincs mozdulatlanság, csak előrehaladás vagy visszafejlődés. Márpedig azzal, hogyha Magyarország bármilyen téren is vissza- fejlődik, magának a monarchiának ereje gyengül. — Hogyan ítéli meg excellenciád Lukács vállalkozását és milyen sikert jósol neki? — kérdezte a hírlapíró. — Amit előbb elmondottam, megadja a választ erre a kérdésre is. Lukács László kísérletét is csak a magyar nemzeti érdekek szempontjából ítélhetjük meg. Mindenki jó, aki a nemzet követelményeinek akár csak minimumát is hozza és senkit sem fogadhatunk el, aki esetleges kormányalakítása alapjául legalább ezt a minimumot nem hozza. Eddig a nyilatkozat, ehez a lap még azt fűzi hozzá, hogy aki nemzeti engedmények nélkül jön, az szemben találja magával az összes pártokat és az egész országot. A magyar válság tehát nem jutott nyugvópontra. Újabb meglepetések következhetnek. * A pártok köréből. Szilveszter estéjén a politikai klubbok meglehetősen csendesek voltak. Az orsz. 48-as függetlenségi Kossuth-pártban Kiás Sándor képviselőházi elnök, Mezőssy Béla államtitkár, Sághy Gyula alelnök, Zlinszky István háznagy s még néhány képviselő jártak fenn. A beszélgetés a Kossuth Ferencnél való újévi tisztelgésről folyt. A képviselők a pártkörben gyülekeznek s onnan mennek át délelőtt féltizenegy órakor Kossuth lakására. Az üdvözlő beszédet Fenyvesi Soma tartja. A Royál-klubban Holló Lajos és gróf Batthyány Tivadar alelnök köré csoportosult az a néhány képviselő, aki megjelent a körben. A beszélgetés főtárgya a párt vidéki szervezkedése volt. Legközelebb Beregszászon és Sátoraljaújhelyen lesznek népgyűlések, s ezek valamelyikén Justh Gyula, a párt elnöke is megjelenik. Justh Gyula pénteken tornyai birtokára utazott, ahonnan csak a jövő hét vége felé szándékozik visszatérni Budapestre, feltéve, hogy valamelyes váratlan esemény előbb vissza nem szólítja. Justh csütörtöki audienciájáról is szó esett és érthetetlennek tartották a király csütörtöki „makacsságát“. — Érthetetlen és megfoghatatlan ez — mondotta az egyik alelnök — mert hiszen Lukács Lászlót a függetlenségi párt követelései alapján dezignálta miniszterelnökké. Az alkotmánypártban pénteken este kevesebben voltak fenn a szokottnál. A megjelentek a válság legutóbbi fejleményeit s ennek során Lukács László dezignált miniszterelnöknek a pártokkal való legújabb kibontakozási kísérletét tárgyalták. Lukács akciójáról úgy vélelkedtek, hogy ajánlatait, mint a király megbízott emberének javaslattételét, tisztelettel kell ugyan fogadni s már ez okon is megfontolás tárgyává kell tenni, a propozició elfogadásáról azonban csak akkor lehet szó, ha ezek a propozíciók a párt által már ismételten megjelölt és a párt prograrámijában is helyet foglaló megérett nemzeti kívánalmak teljesedését hozzák. Abban nem volt véleménykülönbség a pártban, hogy a parlament valamennyi pártjával vagy valamelyik pártjával való kibontakozási kísérlet nem vezethet eredményre komoly és értékes biztosítékok nélkül, de ha sikerülne is akármely oldalról vagy akármely parlamenti tényezővel megegyezést létesíteni engedmények irán, ez az alakulás a politikai nyugalmat és a békés kormányzat zavartalanságát aligha biztosíthatná. A párt gróf Andrássy Gyula pártvezért és Széll Kálmán pártelnököt az évforduló alkalmából szombaton reggel távirati útán fogja üdvözölni. A néppárt szombaton délelőtt féltíz órakor testületileg üdvözli gróf Zichy Nándort, a párt vezérét. Az üdvözlő beszédét Beniczky Ödön mondja. A Nemzeti Társaskörben kevesen voltak az este, valami húsz-huszonöten. Lukács László dezignált miniszterelnök is benézett a klubba, de csak rövid időre. Legújabb akciójáról kijelentette, hogy ő voltaképen csak azért tárgyal most a kooperáló pártok vezéreivel, hogy egy, az ő személyén kívül álló kabinet alakítását elősegítse. A konferencia szombaton lesz. A keresztény szocialista párt szombaton délelőtt 11 órakor tiszteleg a Szövetség elnökénél, de Giesswein Sándor prelátus, orsz. képviselőnél. A pártvezetőség ezután gróf Szapáry Pált, a párt elnökét, üdvözli. Az ex-lex és az adóbehajtás. Wekerle Sándor miniszterelnök a legszükségesebb kiadásoknak az ex-lex alatt is utalványozásáról szóló minapi körrendeletével kapcsolatosan pénteken a közadók behajtása, illetőleg a behajtás szüneteltetése tárgyában a kormány külön utasítását is kiadta. Ezt az utasítást a miniszterelnök a pénzügyigazgatóságokhoz, valamint a fő- és székvárosi kft. adófelügyelőhöz intézett körrendeletében bocsátotta ki. A fontos utasítás lényegesebb rendelkezései a következők: A rendelet vételétől további intézkedésig a közadóknak és a közadók módjára beszedendő követeléseknek végrehajtás útján való behajtását egész általánosságban szüneteltetni kell. Ennélfogva úti előlegek sem a főszolgabíráknak, sem azok segédeinek nem utalványozhatók és az állami végrehajtók további intézkedésig behajtással nem foglalkoztathatók. Az említett rendelkezések azonban a közadók módjára beszedendő egyéb, nem kincstári követeléseknek kényszerbehajtását nem érintik, amiből önként következik, hogy ezek behajtásának költségei a fennálló szabályok szerint az ex-lex alatt is utalványozandók. Az 1910. évi esedékes és a közadók kezeléséről szóló törvény 39. szakaszában megállapított határidőkben be nem fizetett adóösszegek után késedelmi kamatok, mindaddig, amíg az államháztartás továbbvitele törvényhozásilag biztosítva nem lesz, nem számíthatók és nem is szedhetők, ebből folyólag a teljesítendő befizetések egészen az adótokéra számolandók el. Ellenben az 1009-ik évről, valamint az előző évekről fennmaradt állami adók befizetése esetében késedelmi kamatok számíthatók és számítandók. Minthogy azonban a kincstári követeléseknek kényszerbehajtását a kormány — a föntebbi rendelkezések szerint — az exlex tartamára egész általánosságban beszüntette, az esetben, ha az említett régibb adók fizetésére jelentkezők közül valaki a késedelmi kamatok felszámítását, illetve bevételezését kifogásolná, a befizetés késedelmi kamatok nélkül az adótőkére is elfogadandó; fenmaradván természetesen a kincstárnak az a joga, hogy a költségvetési, illetve felhatalmazási törvény életbelépte után az 1909-ik és előző évekből eredő tartozásukat késedelmesen fizető adózóktól a késedelmi kamatokat utólag beszedhesse. Hogy pedig az elmaradó késedelmi kamatok finoman ki tudott használni fajbeli testvéreinek nyomorult bőrén. Először is azt tette, hogy beszüntette az eladdig szokásos reggeli miséket és csak minden vasárnap szolgáltatta ki híveinek a lelki mamnát. Hétköznap szorgalmasan dolgozzék a slovák és ne lopja — misén — a drága időt. Azon egynéhány tubákos vén „mamicska“ kedvéért, kik reggelenként ott szipogtak és motyogtak a templomban, többé nem nyittatta ki az Isten házát. Ha valaki pedig ezért panaszkodni találna, azt majd elintézi a pálcájával. Azután meg azt tette, hogy kereskedni kezdett mind a négy falu népével és rövidesen annyira vitte, hogy híres ember lett a szemükben az egész „Kurticskai“-völgyben, mert ő volt az, aki még a leghidegebb szegénységet is meg tudta fejni. Fukarságáról és ügyességéről mesék keringtek a parasztok között. Uzsora-üzleteiről mindenki tudott, följelenteni azonban ki merte volna? Ő volt a lelkipásztor. A „pan pleban.“ Mindnyájuk atyja. Tőle függött, hogy gyehennára vettessék-e az észben és birtokban szörnyen elárvult tótocska nyavalyás lelke, vagy fölengedtessék a mennyországba, ahol búzakenyér is van. A pontosan fizető adóst Kotyuga János az ég örömeivel kecsegtette, a rosszul fizetőt megfenyegette anathémával s az átkot akárhányszor ki is utalványozta vasárnaponként a templomban, még pedig olyan öblösen huhogó, mély torokhangon, hogy a bocskoros híveket majdnem kirázta tőle a hideg. Inkább fizettek tehát, inkább koplaltak, vagy kivándoroltak „na America“ csakhogy a tisztelendő űr kövér belei megteljenek. A tisztelendő űr pedig úgy imádta az a képen összeharácsolt szennyes pénzt, hogy egy percre sem tudott megválni tőle. Gyönyörködött a pénzben, dédelgette, simogatta, olvadozott a látásán. A rongyos tótok legalább azt suttogták, hogy otthon őrzi vagyonát, vasszekrényben, a paroohián és nem viszi takarékpénztárba. Inkább lemond a kamatokról. Bizonyosan nem tudta senki, hogy így van-e, vagy nem így van, de így suttogták, már pedig minden igaz, amiről az emberek suttogni szoktak. A kivándorlás ezen a vidéken is csak oly mindennapi dolog volt, mint a Felvidék szegény községeiben általában. Jöttek-mentek a slovákok „na America“ és vissza-visszajöttek „do America“ — de inkább mentek. A visszajövők száma évről-évre fogyott és fogy, fogy egészen a mai napig. Először a férfiak mennek, azután a nők. Van akárhány olyan falucska is, ahonnan mindenki elment, csak a kuvaszok maradtak ott, szegények, vonítani a giz-gazzal belepett udvarokon. Fogyni kezdett lassanként a tisztelendő úr faluja is. Amit ő nem vett ki az emberek szájából, azt elvitte az adóvégrehajtó, meg a jegyző, meg a kocsmáros, meg a többi pióca, ha jó Istenről, ki töméntelen esővel elrothasztja a krumplit meg a káposztát, nem is emlékezvén. Így kerekedett föl hosszú vándorútra valami tíz más korabeli társával együtt a fiatal Elunra Jankó is, rábízván ifjú feleségét az édesanyjára, hogy őrizze, míg ő visszatér „de America“ — ha ugyan visszatér. Mert lehet, hogyha jól megyen tanult mestersége, a vasesztergályosság, hát akkor nem is jön többé vissza, hanem majd pénzt és hajójegyet küld, hogy az öreg néni, meg a leánya — az ő helyes kis felesége, a Zsuzska — utána utazhassanak a tengeren túlra. Ott a jó világ, nem itt! Tehát ki — na America — üstökön ragadni a szerencsét, mely szereti az ilyen bivalyerős, szorgalmas, jó magaviseletű slovákokat, mint amilyen ő. A búcsúzás nagyon érzékeny volt. A kicsi Zsuzska sírt, mint a záporeső. Pisze orrocskája, kék szeme, arca szinte megduzzant a sok sírástól, — hiába csitította az édesanyja, hogy hiszen így lesz, úgy lesz . . . minden jó lesz, csak segítse meg a derék Blunta Jankót otthünn Amerikában az Úr Jézus Krisztus. A derék Jankó is törölgette szemeit a keze fejével, de azért nem ingott meg. Aki virginiát szívó „káplár úr“ volt a kaszárnyában — ne inogjon. Idehaza sehogy sem lehet megélni — tehát elmegy, nunktum, ezen nem lehet változtatni. — Aztán ügyeljen a Zsuzskára, míg oda leszek. — fordult az öreg asszonyhoz, aki buzgón integetett. — Hogyne ügyelnék, fiam, shogyne ügyelnék! Eredj csak békességgel. — Te meg hűséges feleségem maradj, Zsuzska. — Az maradok, Jankó, az maradok . . . pityergett, keservesen a kicsi Zsuzska. Néhány hónapig aztán nem adott életjelt magáról a „na America“ kivándorolt Blunta Jankó, akkor azonban levél érkezett tőle a tengeren túlról és nemsokára pénz is, huszonöt dollár. És attól kezdve két-három hónaponként pontosan megjött a levél is, a huszonöt dollár is Derby gyárvárosból, hol egy rengeteg gépgyárban munkát kapott a szorgalmas slovák és meg volt a szerencséjével elégedve, írogatta is haza a Zsuzskájának, hogy még csak egy kicsit várjon és elküldi neki is, meg PESTI HÍRLAP 1910. január 1., room hat.