Pesti Hírlap, 1910. január (32. évfolyam, 1-12. szám)

1910-01-01 / 1. szám

______________________ helyezkedett. A válságnak ebben a fázisában, ami­­i­kor a kedélyek már a végsőkig fel vannak csigáz­­va, kereste föl az Echo de Paris munkatársa Kos­suth Ferencet, hogy a helyzetről való véleményét megkérdezze. Kossuth a következőket mondotta: — Nagyon sajnos, hogy Ausztriában rend­kívül nagy ellenszenv nyilvánul meg minden olyan kérdés iránt, ami a magyar nemzeti törekvések keretébe tartozik. Ezen különösen azért csodálko­zom, mert Ausztria a saját belső viszonyaiból már régen meggyőződhetett arról, hogy minden nemzet­nek megvannak a maga törekvései, még­pedig épen Ausztriában annyira kiélesedett alakban, hogy a bécsi Reichsrath úgyszólván évekig nem tudott rendes munkát végezni. Hogy képzelhetik tehát Ausztriában, hogy ami természetes és jogos törek­vés náluk, az minden áron elnyomandó az állam­alkotó magyar nemzetnél. Az a felfogás, hogy a magyar nemzet mintegy megkérgesedjék, még a monarchia szempontjából is egyenesen veszélyes, mert az élő szerveknél nincs mozdulatlanság, csak előrehaladás vagy visszafejlődés. Már­pedig azzal,­­ hogyha Magyarország bármilyen téren is vissza-­­ fejlődik, magának a monarchiának ereje gyengül. — Hogyan ítéli meg excellenciád Lukács vállalkozását és milyen sikert jósol neki? — kér­dezte a hírlapíró. — Amit előbb elmondottam, megadja a vá­laszt erre a kérdésre is. Lukács László kísérletét is csak a magyar nemzeti érdekek szempontjából ítélhetjük meg. Mindenki jó, aki a nemzet köve­telményeinek akár csak minimumát is hozza és senkit sem fogadhatunk el, aki esetleges kormány­alakítása alapjául legalább ezt a minimumot nem hozza. Eddig a nyilatkozat, ehez a lap még azt fűzi hozzá, hogy aki nemzeti engedmények nélkül jön, az szemben találja magával az összes pártokat és az egész országot. A magyar válság tehát nem ju­tott nyugvópontra. Újabb meglepetések következ­hetnek. * A pártok köréből. Szilveszter estéjén a politikai klubbok megle­hetősen csendesek voltak. Az orsz. 48-as függetlenségi Kossuth-pártban Kiás Sándor képviselőházi elnö­k, Mezőssy Béla ál­lamtitkár, Sághy Gyula alelnök, Zlinszky István háznagy s még néhány képviselő jártak fenn. A be­szélgetés a Kossuth Ferencnél való újévi tisztelgés­ről folyt. A képviselők a pártkörben gyülekeznek s onnan mennek át délelőtt féltizenegy órakor Kos­suth lakására. Az üdvözlő beszédet Fenyvesi Soma tartja. A Royál-klubban Holló Lajos és gróf Batthyány Tivadar alelnök köré csoportosult az a néhány képviselő, aki megjelent a körben. A beszélgetés fő­tárgya a párt vidéki szervezkedése volt. Legközelebb Beregszászon és Sátoraljaújhelyen lesznek népgy­ű­­lések, s ezek valamelyikén Justh Gyula, a párt el­nöke is megjelenik. Justh Gyula pénteken tornyai birtokára utazott, ahonnan csak a jövő hét vége felé szándékozik visszatérni Budapestre, feltéve, hogy valamelyes váratlan esemény előbb vissza nem szólítja. Justh csütörtöki audienciájáról is szó esett és érthetetlennek tartották a király csütörtöki „makacsságát“. — Érthetetlen és megfoghatatlan ez — mondotta az egyik alelnök — mert hiszen Lukács Lászlót a függetlenségi párt követelései alapján dezignálta miniszterelnökké. Az alkotmánypártban pénteken este keveseb­ben voltak fenn a szokottnál. A megjelentek a vál­ság legutóbbi fejleményeit s ennek során Lukács László dezignált miniszterelnöknek a pártokkal való legújabb kibontakozási kísérletét tárgyalták. Lu­kács akciójáról úgy vélelkedtek, hogy ajánlatait, mint a király megbízott emberének javaslattételét, tisztelettel kell ugyan fogadni s már ez okon is megfontolás tárgyává kell tenni, a propozició elfo­gadásáról azonban csak akkor lehet szó, ha ezek a propozíciók a párt által már ismételten megjelölt és a párt prograrámijában is helyet foglaló megérett nemzeti kívánalmak teljesedését hozzák. Abban nem volt véleménykülönbség a pártban, hogy a par­lament valamennyi pártjával vagy valamelyik pártjával való kibontakozási kísérlet nem vezethet eredményre komoly és értékes biztosítékok nélkül, de ha sikerülne is akármely oldalról vagy akármely parlamenti tényezővel megegyezést létesíteni en­gedmények irán, ez az alakulás a politikai nyugal­mat és a békés kormányzat zavartalanságát aligha biztosíthatná. A párt gróf Andrássy Gyula párt­vezért és Széll Kálmán pártelnököt az évforduló alkalmából szombaton reggel távirati útán fogja üdvözölni. A néppárt szombaton délelőtt féltíz órakor testületileg üdvözli gróf Zichy Nándort, a párt ve­zérét. Az üdvözlő beszédét Beniczky Ödön mondja. A Nemzeti Társaskörben kevesen voltak az este, valami húsz-huszonöten. Lukács László dezig­nált miniszterelnök is benézett a klubba, de csak rövid időre. Legújabb akciójáról kijelentette, hogy ő voltaképen csak azért tárgyal most a kooperáló pártok vezéreivel, hogy egy, az ő személyén kívül álló kabinet alakítását elősegítse. A konferencia szombaton lesz. A keresztény szocialista­ párt szombaton dél­előtt 11 órakor tiszteleg a Szövetség elnökénél, de Giesswein Sándor prelátus, orsz. képviselőnél. A­­ pártvezetőség ezután gróf Szapáry Pált, a párt el­nökét, üdvözli. Az ex-lex és az adóbehajtás. Wekerle Sándor miniszterelnök­ a legszük­sé­­gesebb kiadásoknak az ex-lex alatt is utalványozá­sáról szóló minapi körrendeletével kapcsolatosan pénteken a közadók behajtása, illetőleg a behajtás szüneteltetése tárgyában a kormány külön utasí­tását is kiadta. Ezt az utasítást a miniszterelnök a pénzügyigazgatóságokhoz, valamint a fő- és szék­városi kft. adófelügyelőhöz intézett körrendeleté­ben bocsátotta ki. A fontos utasítás lényegesebb rendelkezései a következők: A rendelet vételétől további intézkedésig a közadóknak és a közadók módjára beszedendő köve­teléseknek végrehajtás útján való behajtását egész általánosságban szüneteltetni kell. Ennélfogva úti előlegek sem a főszolgabíráknak, sem azok segédei­nek nem utalványozhatók és az állami végrehajtók további intézkedésig behajtással nem foglalkoztat­hatók. Az említett rendelkezések azonban a közadók módjára beszedendő egyéb, nem kincstári követe­léseknek kényszerbehajtását nem érintik, amiből önként következik, hogy ezek behajtásának költsé­gei a fennálló szabályok szerint az ex-lex alatt is utalványozandók. Az 1910. évi esedékes és a közadók kezeléséről szóló törvény 39. szakaszában megállapított határ­időkben be nem fizetett adóösszegek után késedelmi kamatok, mindaddig, amíg az államháztartás to­vábbvitele törvényhozásilag biztosítva nem lesz, nem számíthatók és nem is szedhetők, ebből folyó­­lag a teljesítendő befizetések egészen az adótokéra számolandók el. Ellenben az 1009-ik évről, valamint az előző évekről fennmaradt állami adók befizetése esetében késedelmi kamatok számíthatók és számítandók. Minthogy azonban a kincstári követeléseknek kén­y­­szerbehajtását a kormány — a föntebbi rendelkezé­sek szerint — az exlex tartamára egész általános­ságban beszüntette, az esetben, ha az említett régibb adók fizetésére jelentkezők közül valaki a késedel­mi kamatok felszámítását, illetve bevételezését ki­fogásolná, a befizetés késedelmi kamatok nélkül az adótők­ére is elfogadandó; fenmaradván természe­tesen a kincstárnak az a joga, hogy a költségveté­si, illetve felhatalmazási törvény életbelépte után az 1909-ik és előző évekből eredő tartozásukat kése­delmesen fizető adózóktól a késedelmi kamatokat utólag beszedhesse. Hogy pedig az elmaradó késedelmi kamatok finoman ki tudott használni fajbeli testvérei­nek nyomorult bőrén. Először is azt tette, hogy beszüntette az eladdig szokásos reggeli misé­ket és csak minden vasárnap szolgáltatta ki híveinek a lelki mamnát. Hétköznap szorgal­masan dolgozzék a slovák és ne lopja — mi­sén — a drága időt. Azon egynéhány tubákos vén „mamicska“ kedvéért, kik reggelenként ott szipogtak és motyogtak a templomban, többé nem nyittatta ki az Isten házát. Ha va­laki pedig ezért panaszkodni találna, azt majd elintézi a pálcájával. Azután meg azt tette, hogy kereskedni kezdett mind a négy falu népével és rövide­sen annyira vitte, hogy híres ember lett a sze­mükben az egész „Kurticskai“-völgyben,­­ mert ő volt az, aki még a leghidegebb szegény­séget is meg tudta fejni. Fukarságáról és ügyességéről mesék keringtek a parasztok kö­zött. Uzsora-üzleteiről mindenki tudott, följe­lenteni azonban ki merte volna? Ő volt a lelki­­pásztor. A „pan pleban.“ Mindnyájuk atyja. Tőle függött, hogy gyehennára vettessék-e az észben és birtokban szörnyen elárvult tótocska nyavalyás lelke, vagy fölengedtessék a menny­országba, ahol búzakenyér is van. A pontosan fizető adóst Kotyuga János az ég örömeivel kecsegtette, a rosszul fizetőt megfenyegette anathémával s az átkot akár­hányszor ki is utalványozta vasárnaponként a templomban, még pedig olyan öblösen hu­hogó, mély torokhangon, hogy a bocskoros hí­veket ma­jdnem kirázta tőle a hideg. Inkább fizettek tehát, inkább koplaltak, vagy kivándo­roltak „na America“ csakhogy a tisztelendő űr kövér belei megteljenek. A tisztelendő űr pedig úgy imádta az a képen összeharácsolt szennyes pénzt, hogy egy percre sem tudott megválni tőle. Gyönyör­ködött a pénzben,­­ dédelgette, simogatta, ol­­vadozott a látásán. A rongyos tótok legalább azt suttogták, hogy otthon őrzi vagyonát, vas­szekrényben, a paroohián és nem viszi taka­rékpénztárba. Inkább lemond a kamatokról. Bizonyosan nem tudta senki, hogy így van-e, vagy nem így van, de így suttogták, már pe­dig minden igaz, amiről az emberek suttogni szoktak. A kivándorlás ezen a vidéken is csak oly mindennapi dolog volt, mint a Felvidék sze­gény községeiben általában. Jöttek-mentek a slovákok „na America“ és vissza-visszajöttek „do America“ — de inkább mentek. A vissza­jövők száma évről-évre fogyott és fogy, fogy egészen a mai napig. Először a férfiak men­nek, azután a nők. Van akárhány olyan fa­lucska is, ahonnan mindenki elment, csak a kuvaszok maradtak ott, szegények, vonítani a giz-gazzal belepett udvarokon. Fogyni kezdett lassanként a tisztelendő úr faluja is. Amit ő nem vett ki az emberek szájá­ból, azt elvitte az adóvégrehajtó, meg a jegyző, meg a kocsmáros, meg a többi pióca, h­a jó Istenről, ki töméntelen esővel elrothasztja a krumplit meg a káposztát, nem is emlékezvén. Így kerekedett föl hosszú vándorútra valami tíz más korabeli társával együtt a fia­tal Elunra Jankó is, rábízván ifjú feleségét az édes­anyjára, hogy őrizze, míg ő visszatér „de America“ — ha ugyan visszatér. Mert le­het, hogyha jól megyen tanult mestersége, a vasesztergályosság, hát akkor nem is jön többé vissza, hanem majd pénzt és hajójegyet küld, hogy az öreg néni, meg a leánya — az ő helyes kis felesége, a Zsuzska — utána utazhassa­nak a tengeren túlra. Ott a jó világ, nem itt! Tehát ki — na America — üstökön ragadni a szerencsét, mely szereti az ilyen bivalyerős, szorgalmas, jó magaviseletű slovákokat, mint amilyen ő. A búcsúzás nagyon érzékeny volt. A kicsi Zsuzska sírt, mint a záporeső. Pisze orrocs­kája, kék szeme, arca szinte megduzzant a sok sírástól, — hiába csitította az édes­anyja, hogy hiszen így lesz, úgy lesz . . . minden jó lesz, csak segítse meg a derék Blunta Jankót ott­hünn Amerikában az Úr Jézus Krisztus. A derék Jankó is törölgette szemeit a keze fejével, de azért nem ingott meg. Aki vir­­giniát szívó „káplár úr“ volt a kaszárnyában — ne inogjon. Idehaza sehogy sem lehet meg­élni — tehát elmegy, nunktum, ezen nem lehet változtatni. — Aztán ügyeljen a Zsuzskára, míg oda leszek. — fordult az öreg asszonyhoz, aki buzgón integetett. — Hogyne ügyelnék, fiam, shogyne ügyelnék! Eredj csak békességgel. — Te meg hűséges feleségem maradj, Zsuzska. — Az maradok, Jankó, az maradok . . . pityergett, keservesen a kicsi Zsuzska. Néhány hónapig aztán nem adott életjelt magáról a „na America“ kivándorolt Blunta Jankó, akkor azonban levél érkezett tőle a tengeren túlról és nemsokára pénz is, huszon­öt dollár. És attól kezdve két-három hónapon­ként pontosan megjött a levél is, a huszonöt dollár is Derby gyárvárosból, hol egy renge­teg gépgyárban munkát kapott a szorgalmas slovák és meg volt a­­ szerencséjével elégedve, írogatta is haza a Zsuzskájának, hogy még csak egy kicsit várjon és elküldi neki is, meg PESTI HÍRLAP 1910. január 1., room hat.

Next