Pesti Hírlap, 1910. szeptember (32. évfolyam, 208-233. szám)

1910-09-01 / 208. szám

. Oroszország megtörhetetlen varászlata, másfel­­­lől monarchiánk teljes hitelvesztettsége az egész Balkánon. Már a múlt század elején kér­dezte Metternich, mi alapon követelhet Orosz­ország protektori fensőbbséget a Balkán fölött. Ennek a történelmi problémának legélesebb kicsúcsosodása épen az a kérdés, hogyan válha­tott Oroszország örök szövetségesévé a fekete hegyek népe, az a Balkánország, amely Orosz­országtól legmesszebb esik és minden útjával, összeköttetésével, ambíciójával monarchiánk területi szférájába és érdekhálózatába esik bele. Megadta a feleletet most királyi szózatában Nikita, amikor figyelmeztette né­pét, hogy Montenegrót isten és Oroszország segítsége emelte föl. Ezzel tudtul is adta, hogy az örök szövetségben többet kell látni pillanat­nyi történelmi kapcsolatoknál és hogy Monte­negró jövőben is csak az orosz politikának le­szen előőrse. Vajon micsoda feleletet talál erre a nagy kérdésre Aerenthal úr Bosznia-Hercegovina utólagos meghódítása után? Vagy micsoda kér­dést vethet föl a­ Getinjében adott feleletre? Tartunk tőle, egyáltalában nem kérdez sem­mit még San Giuliano olasz külügyminisztertől sem, akivel mostanában kedélyes hegyi kirán­dulásokat végez. És ha magában kérdez is va­lamit, aligha talál rá feleletet. Bizonyos az, hogy a cetinjei ünnepek világításában nevet­séges frázisnak tetszik az a hirdetés, hogy Bosznia-Hercegovina birtoklása a monarchia Balkán-politikájának erősségét, befolyásának támasztékát jelenti. Aerenthal ur fényes hódí­tásai a monarchiát valóban a „solemis isola­tion“ szerepére szorították a Balkánon. A Bal­kán-politika összes vezető erői ma inkább, mint valaha Oroszország kezében vannak.­ ­ ’ Belpolitikai hírek. Angol lap a magyar politikai helyzetről. A Times legutóbbi száma hosszabb cikkben ismerteti a választások után. Magyarországon támadt bel­politikai helyzetet. A közlemény nem sokban kü­lönbözik azoktól az itthon készült kormányt di­csőítő cikkektől, amilyeneket időnként a hivatalos sajtószolgálat a külföldi lapokban elhelyezni szo­kott. A fejtegetésnek legnagyobb érdeme a mi szempontunkból az, hogy az eddigi rosszindulatú támadások helyett objektivitással ismerteti a ma­gyar viszonyokat a külföld előtt. ■ >: A közlemény azzal kezdi, hogy Khuen mi­niszterelnök párt nélkül oszlatta fel a magyar par­lamentet és hatalmas többséget teremtett. Húsz éven át mindig a jövő emberének tekintették Khuent. A király bizalmát a legteljesebben bírta. De mostani vállalkozásakor igen kevesen bíztak sikerében. Gróf Khuen mégis elvállalta a kormány­alakítást és Tisza segítségével megalkotta a nem­zeti munkapártot, megcsinálta a választásokat és 413 képviselőből álló képviselőházban 260 főnyi tábor élére került. Magyarország a politikai csend és gazdasági megújhodás korszaka előtt áll. A cikk azután rámutat arra, hogy a Tisza-ellenes koalíció a meddő túlzások politikájával kiábrándította az országot. A régi szabadelvűek felhasználva a koalí­ció ámításainak hatása alatt kialakult közhangula­tot, visszahódították régi pozciójukat. Rámutat arra, hogy a magyarság egy részének lelkét gond­dal tölti el a választójogi reform ügye, pedig ad­dig, amíg gróf Tisza ellenőrzi a munkapártot, nincs helyén az aggodalom, mert ő nem tűri a választói jognak olyan kiterjesztését, amely a ma­gyar állameszmét veszélyeztetné, így vagy úgy, a válási­­jogot reformálni fogják. A kérdés csak az, hogy az anomáliáknak és­ a választási visszaélések lehetőségének hány százaléka fog megmaradni. A cikk ezután foglalkozik a választási visszaélések vádjával és azt hiszi, hogy ez a vád úgy a kor­mány, mint az ellenzék részéről sok tekintetben igazolt. Mindezek dacára néhány nem-magyar ke­rülettől eltekintve, elhamarkodott volna, az a kö­vetkeztetés, hogy a nemzet verdiktjét meghamisí­tották. A kormány és Tisza különösen arra töre­kedtek, hogy a parlamentben leszállítsák a nem magyar képviselők számát, tekintettel a bekövetke­zendő választójogi vitára. A cikk végül Tisza ál­lamférfim érdemeit méltatja. A fogház-, börtön- és fegy­őrök nyugdíj­pótléka. Székely Ferenc igazságügyminiszter a bírósági fogházaknál és az országos büntető in­tézeteknél alkalmazott fogházőrök, börtönőrök és fegyőrök nyugdíjpótléka tárgyában rendeletet adott ki. A rendelet utal arra, hogy az 1885 : XI. tc. 27. §-a a börtönőrök, fogházőrök és fegyőrök állandó nyugellátásaképen az ugyane törvénycikk 24. §-ában foglalt szabálytól eltérően tíz-húsz szol­gálati év után beszámítható illetményeik egyhar­­madában, 20—30 év után felében, 30—40 év után háromnegyedében, negyven éven felül pedig be­számítható illetményeik teljes összegében részesí­­tendők. A törvény e rendelkezése következtében a börtönőrök, fogházőrök és fegyőrök részére megállapítható nyugdíj jelentékeny összegekkel alatta marad annak a nyugdíjnak, amely ugyan­akkor a beszámítható illetmény után más állami alkalmazottaknak az idézett törvénycikk 24. §-a alapján jár. Avégből, h­ogy ez az egyenlőtlenség orvosolható legyen, a törvényhozás az 1908 : L. tc.-be iktatott és az 1910 : III. tc. 2. §-ánál fogva az 1910. évre is irányadó 1909. évi állami költség­­vetésnek az igazságügyi tárca rendes kiadásait feltüntető XXII. fejezetében a fogházőrök javá­ra a 8. címen az 1. rovat 6. alrovata alatt az őr­­személyzet nyugdíjbiztosítására megfelelő össze­geket engedélyezett. Ennek folytán a részleteik szabályozása végett az igazságügyminiszter a kö­­vetkezőket rendeli el: Mindaddig, míg a törvényhozás ily termé­szetű összegeket engedélyez, vagy míg máskép nem rendelkezik, a birósági fogházaknál és az országos büntető intézeteknél alkalmazott minden fogházőr, börtönőr és fegyőr részére, ha az 1910. évi augusztus 31-e után kezdődő hatálylyal lép nyugalomba, az 1885 : XI. tc. 27. §-ában megha­tározott nyugdíjon felül nyugdíjpótlék jár. Nyug­díjpótlékul az a különbözet fog utalványoztatni, amelylyel az 1885 : XI. tc. 24. §-a szerint megha­tározott összeg meghaladná az e törvény 27. §-a értelmében járó nyugdíjat. A nyugalmazáskor be­számítható szolgálati évek és a beszámítható szol­gálati illetmény, valamint az 1885 : XI. tc. 15. §-ában foglalt rendelkezés figyelembevételével a nyugdíjpótlék összegét a jelen rendelethez mellék­letképen csatolt táblázat mutatja. A nyugdijpótlék a nyugdíjjal egyidejűleg és együtt válik esedé­kessé és együtt szűnik meg. Utalványozása és ki­szolgáltatása a nyugdíjjal együtt és teljesen azo­nos feltételek mellett történik, de a nyugdíjpótlék tekintetében az utalvány a jelen rendeletben em­lített költségvetési címek, rovatok és alrovatok terhére adatik ki. Az igazságügyminiszter rendelete végén hangsúlyozza, hogy a rendelet az érdekelt őrsze­mélyzetnek azzal hirdetendő ki, hogy a miniszter elvárja e személyzet tagjaitól, hogy őket a nekik nyújtott­­ rendkívüli kedvezmény kötelességük pontos teljesítésére és kifogástalan, fegyelmezett magatartására fogja indítani. A szerb radikális párt készülődése a válasz­tásokra. A szerb radikális párt szeptember 8-án Újvidéken értekezletet tart, amelyen megteszik az előkészületeket a horvátországi választásokra. A párt sok helyütt állít jelöltet és mostani értekez­letéből kiáltványt bocsát ki a néphez, hogy támo­gassa jelöltjeit. "­­ Az interparlamentáris konferencia­ Brüsszel­ből jelentik: Kedden este kilenc órakor Brüsszel város polgármestere adott fényes estét a konfe­rencia tagjainak tiszteletére. A fogadásnál jelen voltak az összes püspökök és a városi tanács tag­jai. Az est a városház dísztermében folyt le. Szer­dán reggel 9 órakor a szenátus üléstermében az Interparlamentáris Tanács folytatta érdemleges . .... _. . -4p»i * ' •*“» i­' jliZHI ii i ii:-n i-a X«i — If 1910. szeptember 1., csütörtök. Így válaszol: Áldozd fel önmagadat. A csá­szárért meghalni a legszebb halál, a legnagyobb gyönyör. Reggel Juko az uraságtól engedelmet kér és kap, hogy eltávozhasson. Ünneplő ruhá­jában indul a nagy útra. A vonattal Kiotóba érve, egy fodrászhoz megy s átadja neki keskeny pengéjű borotváját, a japán női toilettének e nélkülözhetetlen requisitumát, azon kérelem­mel, hogy azt nagyon élesre fenje. Ő maga köz­ben egy tokiói újságba mélyed, melyben az­­uralkodóról szóló hírek után kutat. Majd, mi­után a borotva elkészült, egy vendégfogadóba tér be, hol két levelet ir. Az egyikben elbúcsúzik fivérétől, a másikat egy magas­­rangú udvari tisztviselőhöz intézi, kérve a császárt, hogy szűnjön meg gyászolni, miután ő ifjú (bár érdemetlen) életét e célra önként feláldozza. Ezeket elvégezvén, az éj sötétjében, a kormányzósági palota mély kapuja alatt meghúzódik. Elmondván imáit, térdre bocsátkozik s biztos kézzel metszi el torkát. Hajnalban a rendőrség reáakad kihűlt tetemére. Mellette hever a két levél s kis pénz­tárcája, melyben épen annyi összeg volt, hogy abból a szegényes temetés költségeit fedezni lehetett. A tenshi-sama, a császár is értesül az esetről s megismervén belőle újólag alattvalói­nak végtelen szeretetét, kegyesen letesz a szomorúságról. A nyugati kollegák méltán megirigyel­hetik ezt a keleti uralkodót. A másik főmotívumot, melynek első­rangú szerepe jut a japánok psychológiai megítélésénél, Konfucius, Buddha s a sinta­­vallásnak sokban majdnem teljesen egyező tanai képezik s ezek közül főleg azok, melyek a születés előtti s a halál utáni létre vonat­koznak. Az örökös megújulást hirdetik ezek, melynél a halál csak átváltozást, egy új léte­zési formába való átmeneteit jelent. Ez az oka annak, hogy e tanok követőinél a halál gon­dolata semmilyen félelmet vagy rettegést nem vált ki s hogy az élettől oly könnyűséggel tud­nak megválni, mely előttünk egyenesen érthe­tetlen. A buddhizmus nem ismeri a teremtés­ről szóló, a legtöbb más vallásban előforduló tételt. Buddha szerint a világszellem, mely magában is s tartamára nézve is végtelen, az egyedül való s minden létezőnek gyökere, azaz minden, ami létezik, a világszellemnek képezi változatait, a fejlődés és megújulás szüntelen folyamatának révén. Szellem és anyag között lényegileg nincs különbség. Az anyag érzéki tapasztalatainknak összege, ezek maguk pedig a szellemnek tünetei. Az anyag lényegét nem ismerjük, valamint tudatlanok vagyunk a sa­ját szellemünk határain túl történő eseménye­ket illetőleg. E határokat külső erők és befo­lyások alkotják, amiket az anyag elnevezése alatt összesítünk. Végeredményben azonban szellem és anyag csak változatai ugyanazon egy erőnek: a világot alkotó örök szellemnek, melyből örökös differenciálás útján keletkez­nek az egyéni existenciák, a szellemiek s anyagiak egyaránt. Az emberi alakban való légzés a kialakulásnak már egy tökéletesebb stádiumát képviseli, mely a visszafejlődést, az alacsonyabb rendű alakzatokban való újjá­születést kizárja. E tan nagyban befolyásolja követőinek erkölcsi magatartását s folytonos nexust teremt jelen, múlt és jövő között, amik a hivek contemplatiójának állandó tárgyát ké­pezik. így tudjuk megérteni azt is, hogy a buddhistának, ha valamilyen baj éri, első gondolata ez. Valamely előbbi életemben bizo­nyosan rosszat cselekedtem. S a bajban a megtorlást látja, mely soha el nem maradhat, mert minden rossz okvetlenül rosszat szül. Ha valamely hivő meghalt s tetemét a Buddha által rendelt rítus szerint elégették, a hamut átkutatják s egy kis csontocskát keres­nek benne, a néphit szerint egy nyakcsigolyát, melynek az elégetés utáni formájából az el­hunytnak jövendő létezési formájára lehet kö­vetkeztetni. Ha e csontocska valamilyen ha­sonlatosságot mutat egy parányi Buddha-kép­­mással, akkor az elköltözöttnek jövendő léte boldog lesz, ellenkező esetben szerencsétlen csillagzat alatt fog újjászületni. Mondják, hogy minden gyermek életé­ben van egy nap, egyetlen nap, midőn képes előző létére vissza­emlékezni s arról beszélni. Ez azon nap, midőn a gyermek betölti máso­dik évét. Az anya ez alkalommal így szól gyer­mekéhez: Mondd meg, kérlek, milyen volt az előbbi életed? A gyermek mindig csak egy szóval felel, mely gyakran annyira rejtélyes és érthetetlen, hogy egy papnak vagy jövendő­mondónak kell azt kimagyarázni. Hearn el­mond egy esetet, midőn egy gyermek e szóval: „umó“ válaszolt. Umó a szilvafát, annak vi­rágát s egy leánynevet jelent. Voltak, akik e válaszra úgy vélekedtek, hogy a gyermek az­előtt bizonyosan leány, mások szerint pláne szilvafa lehetett, bár egy hozzáértő szerint egy férfi lelke soha sem költözködhetik szilva­fába. Végre is egy pap döntötte el a vitás kér­dést, kijelentvén, hogy a kis­fiú előző létezésé­ben valószínűleg költő, tudós vagy államférfiú lehetett, mert a szilvafa szimbóluma Tenjin­­nek, az államférfiak, tudósok és írók pátrónu­­sának. Minden létező, tanítja Buddha, gondola­tainkból ered, azokon alapul, bennük bírja gyökerét. A gondolatok tehát alkotó erővel bír­nak, mely kinyul messze az egyéni léten túl s oly hatalmas, hogy a még meg nem született individualitások sorsára is végzetes befolyás­sal bírhat. Ez a tétel etnikai szempontból azért

Next