Pesti Hírlap, 1911. április (33. évfolyam, 77-102. szám)

1911-04-13 / 87. szám

­ 1911. április 13., csütörtök.____________ _____Pesti Hírl­ap a kiegyezési törvény szellemében meg kell szövegel­ni követeléseinket, melyekkel a törvény szemben áll, amely ezekről nem szól. Ha e téren egyáltalán elérhetünk valamit, azt kellene kívánnunk, hogy ezt a magyar országgyűlés kizárólag saját hatáskö­rében adja meg. Ezzel azonban egy kérdésnél, a mely egyetértőleg oldandó meg Horvátország és Magyarország közt, azt kívánnék, hogy azt egyolda­lúan a magyar országgyűlés oldja meg. Ez áll az előadónak a honvédkerületekre és a h­onvédezredek­­re vonatkozó fejtegetéseire nézve is. Az előlépések­ ügyében ki kell jelentenem, hogy egyáltalán min osztom a képviselő úr álláspontját, akit abban a szabályzatiban, mely szerint honvédtisztjeinknek a horvát szolgálati nyelven kívül magyarul is kell tudniok, sérelmet talál. Hiszen a magyar tiszteiktől is megkövetelik, hogy a magyar nyelven kívül még egyet és pedig a németet, vagy pedig egy nemzeti­­ségi nyelvet beszéljen. Melyik nyelv legyen ez, ha nem a magyar. Mondhatnám talán, hogy a második nyelv a német lehetne. De már közjogi államközös­­ségünk szempontjából is, de azon szempontból is, hogy a honvédség a magyar korona országaival kö­zös intézmény, kiviláglik, hogy ez a második nyelv kell, hogy a magyar legyen. Ez tehát nem sérelem, hanem a katonai célszerűség érdekében álló rendel­­kezés. Schwarcz képviselő csatlakozik a bán fejtege­téseihez. Papratovics kifogásaival szemben Tommics bán kijelenti, hogy nemcsak Horvátországon, ha­nem Magyarországon is sűrűn jutnak horvát kato­natisztek magas rangokba, amihez csak magyar nyelvismeretük segítheti őket. Turkovics hangoztatja, hogy a horvátországi honvédségnél a törvény értelmében horvát a szol­gálati nyelv. Csak arra kell ügyelnünk, hogy e qua­­lifikáció ne öltsön olyan jelleget, mintha a második szolgálati nyelv nálunk a magyar volna. A további vita után összefoglalja Sperec kép­viselő a bán fejtegetéseit, mely szerint a honvédség címének kérdését a regnikoláris küldöttségek hatá­rozata nélkül nem lehet megoldani és az előléptetés szempontjából megkívántató nyelvi qualifikáció kérdése teljesen kikapcsolandó, mire az értekezlet áttért a horvát honvéd hadapródiskola felállítására vonatkozó vitára. Dr Sperec a közös honvédség in­tézményének érdekében állónak mondja egy ilyen iskola felállítását. Papratovics a független centrumpárt nevében kijelenti, hogy ilyen határozati javaslattal egyet­ért, mire dr Radicsevica kiegészíteni javasolja a határozati javaslatot oly módon, hogy e követelés csak a kiegyezési törvény következménye. Mindket­tőt elfogadták. Ezután, megkezdték a helységnevek­re vonatkozó törvény vitáját. A bán rámutatott arra, hogy e törvény végrehajtása szükséges ugyan, a törvény azonban úgy van megfogalmazva, hogy abból egyáltalán nem tűnik ki, vajon a törvény vonatkozik-e az államvasutakra is. Minthogy Ma­gyarországon az az álláspont irányadó, hogy az ál­lamvasutak e törvény rendelkezései alól kivétet­nek, a kormány a törvény fogalmazása miatt e te­kintetben nem tehet semmit. A vitát ezután félbe­szakították és a legközelebbi ülést április 20-ikára tűzték ki.* A horvát-szerb koalíció végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy április 18-ikára Zágrábba a koa­líció tagjait plenáris értekezletre hívja egybe. Belpolitikai fairek. A főrendiház ülése. A főrendiház szerdán délben tizenkét órakor gróf Csáky Albin elnöklé­­sével ülést tartott, amelyen a kormány részéről Székely Ferenc igazságügyminiszter és Kálmán Gusztáv államtitkár jelent meg. Az elnök elparentálta gróf Cziráky Béla fő­­udvarnagyot, gróf Forgách Károlyt és Bende Imre nyitrai püspököt, a főrendiház tagjait, akiknek em­lékét­ jegyzőkönyvben is megörökítik. A horvát országgyűlés átiratára dr Neumann Károly elnök elhunytévól a főrendiház elnöksége távirati úton nyilvánítja részvétét. Bejelentette az elnök, hogy Bernáth Géza, Barcsay Domokos, Klobusiczky Já­nos és báró Herczog Péter újonan kinevezett fő­rendeknek a belügyminiszter megküldte a királyi meghívó levelet. Gróf Esterházy Károly és gróf Degenfeld Imre mentelmi jogának felfüggesztését kérte a pozsonyi ügyészség, illetve a budapesti bün­­tetőjárásbíróság. Mind a két kérelmet kiadták a mentelmi bizottságnak. Báró Kohus Károlynak a legfelsőbb fegyelmi bíróságban viselt tagságáról történt lemondását elfogadták. Ezután általános­ságban és részleteiben is felszólalás nélkül meg­­szavazták a szabadalmazható találmányoknak, min­táknak és védőjegyeknek a kiállításokon való ideiglenes oltalmáról szóló törvényjavaslatot. A jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök kellemes ünnepeket kívánt a főrendeknek s ezzel az ülés véget ért. Miniszterek utazása. Gróf Serényi Béla föld­művelési miniszter Bécsből Kaltenleutgebenbe uta­zott. — Gróf Zichy János vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter fiai kíséretében Pécsre érkezett, öcscse, gróf Zichy Gyula látogatására. — Hazai Samu honvédelmi miniszter szerdán délután öt órakor visszautazott Budapestre, ahová este kilenc órakor érkezett meg. .Justh Gyula a helyzetről. A Justh-pártnak képviselőkből és kültagokból alakult népes küldött­sége tisztelgett szerdán délelőtt Justh Gyulánál, a párt elnökénél, hogy nevenapja alkalmából üdvözöl­je. Gróf Batthyány Tivadar üdvözlő beszédében azt fejtegette, hogy sivár és nyomorúságos korszakot élünk, amidőn a kormány komédiát játszik, mely­nek azonban súlyos árát anyagiakban és jogaiban a nemzet fogja megfizetni. Ahová csak nézünk, el­­nyomás és eltiprás a sorsa ennek a nemzetnek. Az üdvözlésre Justh Gyula hosszabb beszédben vála­szolt. Többek közt a következőket mondotta: — Megvallom, nagyon sivár a helyzete az or­szágnak és hogy ilyen, annak talán csak kis részijén vagyunk mi az okozói. (Helyeslés.) Mi, tőlünk tel­hetően, bármily kevesen jöttünk is be a képviselő­­házba, minden alkalmat megragadunk arra, hogy az ország érdekeit megvédelmezzük és az országot az igazi közvéleménynek megfelelően képviseljük. (Zajos tetszés.) Az a pillanatnyi, letargia, amely tapasztalható koronkint az országban és a mi kö­rünkben is,­­ minket ne hangoljon le. Kötelessé­günket bármilyen nehéz, kritikus viszonyok közt is teljesítenünk kell, lankadást nem ismerő kitartás­sal, céltudatosan. Mi vagyunk az egyedüli pártja az országnak, amelyben nincs eltérés, amely egységesen vonul föl mindannyiszor, amikor a küzdelemből ki­veszi a maga részét. (Zajos tetszés.) Ha végigné­zünk az összes többi pártokon, valamennyinél lát­juk a szertehúzást, az ellentétet, látjuk, hogy csak egyben tudnak egyesülni, abban, hogy a független­­ségi és 48-as pártot leverjék. Lehetetlenség, hogy az ország hamisítatlan közvéleménye ne azokat támo­gassa, akik a demokratikus haladás diadalára tö­rekszenek az eléggé nem kárhoztatható és el nem ítélhető aulikus, feudális és reakciós irányzattal szemben. (Hosszas helyeslés.) Hyen szellemben dol­goztunk eddig is és ilyen szellemben fogunk dol­gozni a jövőben és azt hiszem, hogy azok, akik ma oly felsőbbséggel néznek bennünket és gúnyosan mosolyogtak, meg fogják érni azt az időt, hogy iga­za lesz annak a magyar közmondásnak, az nevet igazán, aki utoljára nevet. Még egyszer köszönöm a szíves üdvözlést. (Hosszas éljenzés és taps.) Justh Gyula ezután vendégeivel a politikai helyzetről beszélgetett. A pártvezér még most is gyöngélkedik, az üdvözlő küldöttséget felkötött karral fogadta. A bosnyák tartománygyülés berekesztése. Szarajevóból jelentik. A tartománygyülés első ülésszakát szerdán berekesztették. Délben megjelent báró Yarasanin tartományi főnök és legfelsőbb dekrétumot nyújtott át, amely a tartománygyűlés első ülésszakát befejezettnek jelenti ki. A dekré­tum felolvasása után, amelyet állva hallgattak vé­gig, a tartományi főnök elismerését nyilvánította a képviselőknek sikeres munkájukért. E ház mű­ködése — úgymond — nemcsak az osztrák-magyar monarchia, hanem a külföld széles köreinek csodá­latát is kivívta, annál inkább, mert ezen testületnek működése nem alapulhatott hagyományokon és munkájának alapelveit és irányvonalait saját ma­gának kellett megalkotnia. A most kezdődő szü­netet becsülettel megérdemlik. Óhajtom, hogy meg­hozza önöknek az óhajtott üdülést és pihenést, hogy őszszel friss erővel új alkotó munkára gyűl­jenek itt össze. A beszédet élénk tetszéssel fogad­ták. Ezután Basszagics elnök a házhoz meleg bú­csúszavakat intézett, mire az ülésszakot berekesz­tették. A románok és a katonai javaslatok. A hazai román sajtó élénken foglalkozik az új katonai tör­vényjavaslatokkal, amelyek a lapok fejtegetései szerint a magyarságra nézve oly előnyöket bizto­sítanak, melyek a nemzetiségek fejlődésére káros hatással lesznek. Az aradi Tribuna bécsi értesü­lés alapján azt írja, hogy a véderőreformról s a katonai büntető perrendtartásról szóló törvényja­vaslatok sokkal nagyobb vívmányokat foglalnak magukban a magyarok részére, mint aminekre a magyar politikai körök csak valaha is számítot­tak. Magyar vezényleti nyelvről nincs ugyan szó, de fölér ezzel lényegileg a javaslatoknak a tiszti­kar magyarosítására vonatkozó tendenciája és a nem magyar ajkú katonák oktatásában a magyar nyelv fokozatos érvényesülése. A tisztképzés re­formja a nem magyar ajkú intelligenciának úgy­szólván lehetetlenné fogja tenni a hadsereg had­apródiskoláiba való belépést. A lap felhívja a román nemzetiségi párt képviselő tagjait, hogy a javaslatok ellen komolyan foglaljanak állást, de figyelmezteti a magyarosításra a bécsi köröket is, hogy a magyarság előre nyomulását a hadsereg­ben akadályozzák meg.­ ­ Az általános választói jog az alkot­mány szempontjából. — Szederkényi Nándor röpirata. —­Szederkényi Nándor, a régi nemzeti-párti, majd függetlenségi politikus, volt főispán, igen érdekes röpiratot írt az általános választói jogról az ősi magyar alkotmány szempontjából. A tanul­mányt, amelylyel vezércikkünk foglalkozik érdeme szerint, a következőkben ismertetjük: ■ A mostani választási törvény. — A most érvényben levő 1874-iki választási törvény, amelyet a szabadelvű párt alkotott, a ma­ga káros, igazságtalan intézkedéseivel állandóan fenyegeti a haza sorsát és jövendőjét, anyagi és erkölcsi épségének tönkrejutásával. Történelmi visszapillantást vet a parlamenti élet fejlődésére, különösen arra a küzdelemre, amelyet az alkotmá­nyos élet megindultával vívtak a kor férfiai, hogy a 48-as alkotmány lerakott alapjait kiépítsék és betetőzzék. A 48-as párt azért vált el az akkor uralmon volt kormánypártból, mert alkotásai nem feleltek meg a 48-as alkotmány követelményeinek, s az ország független államiságát veszélyeztetve látta. Megmutatta ezt­ a 48-as választói törvénynek Lónyay Menyhért kormánya alatt tervezett reform­ja, amely a közvélemény kijátszásával, a kormány többségének biztosítására a legkörmönfontabb rész­letekkel volt ellátva. Nagy visszatetszést és izgal­mat is keltett ez még az akkori balközép soraiban is, úgy, hogy törvényerőre emelkedését obstrukció­­val akadályozták meg. Azonban a Lónyay-féle ke­gyetlen elbánással, vesztegetéssel s hatalmi vissza­éléssel végrehajtott 1872-ik­i választások után, állítólag a pénzügyi helyzet javítása címe alatt, a fúzió gondolata mind nagyobb mérvben kelt hó­dító útjára a balközép soraiban. Ennek hatása alatt került tárgyalásra 1874-ben újra, csekély mó­dosítással, a törvényjavaslat, lényegében változat­lanul, teljesen meghamisítva a 48-as törvénynek nemcsak szellemét, de még fennálló jogkeretét is. A javaslat címe volt: „az 1848. V. és erdélyi II. t.-cikknek módosítása, illetőleg kiegészítéséről“, s azt fejezte ki, hogy ily novelláris után fogja a 48-as törvény hézagos intézkedéseinek részben túl­haladott, részben magyarázatot igénylő részleteit mintegy kiegészíteni. Ennek örve alatt azonban a választói jognak oly megszorítását vették fel, hogy azzal a választók számát, hozzáadva még az adó­­lerovás feltételét is, a minimumra süllyesztették. Ehez fűztek egyéb eljárási részleteket, melyek a hatalmi befolyás terét bővítették, s a megvesztege­tés üzelmei gyakorlására az eddigi módot még kedvezőbbé tették, amint ezt azóta annyi választási korrupció és attrocitás elszomorítóan igazolta. — A nemzetiség és a demagógia. — Már az 1874-ik javaslat tárgyalásánál a 48-as párt álláspontja ellen felhozott ellenvetésekben reátalálunk úgy a nemzetiségi, mint a demagógiai veszélyek festésére, melyek tápot nyernének a jog ily mérvű tágulásában. A nemzetiségek hazaellenes féktelenségét intézményekkel s törvényekkel kell és lehet meggátolni. Itt van a lefolyt több mint három évtized, nem volt általános jog, az uralkodó kormányrendszernek módjában állott helyes útra térítő eszközökről gondoskodni. Hagyta a fékte­lenkedés terjedését. Kellett ez neki részint fenye­gető, részint kortes-eszköznek, miután épen a nem­zetiségi vidékek voltak a leghálásabb tenyészágyai a legodaadóbb mameluksereg termelésnek. És itt ismételjük, a törvényekkel s intézményekkel meg­fékezendő nemzetellenes izgatok miatt megfos­­­szuk a jó s hű magyar népet megillető jogától? Mit értünk el vele eddig? Hogy még a jognélküli magyar népben is fölébredt a méltó elkeseredés, s a csekélyebb számú jogot élvezők erkölcsi megmé­­telyezése pedig, az ismert korteseszközökkel, hallat­lan mérveket öltött. Ami a demagógiai féktelensé­get illeti, 1874-ben a nemzetközi szocialista köz­életi tevékenység még számottevő nem volt. Néhai Schwarcz Gyula a demagógiai veszedelmet például az ultramontán táborban kereste. De minden való­színűséggel állíthatjuk, hogy ha 1874-ben a 48-as párt álláspontja elfogadtatott volna, az ipar fej­lődésével később növekedett szocialista párt sem vonhatta volna ki magát, az esedékes joggyakorlat folytán a nemzeti egységbe áthasonulás törvényé­nek behatása alól, s a jognélküliség folytán, ha­­zátlanság címe alatti izgatás nem fajulhatott vol­na el oly sajnálatos tévelygéssé, mely a mai kor­nak is egyik becses tényezőjét, a munkás népet, a hazaellenes tábor anyagává látszott átgyúrni. És nem következett volna be az a szégyenletes álla­pot, hogy a magyar nemzet szégyenére, a darabont korszak emberei álljanak a választói jog kiterjesz­tésének s általánosításának követelésével a világ elébe, a koronát állítva annak élére. Hiszen tudjuk, hogy a követelés nem a nép­jog szép szeméért tör­tént, hanem hogy a hazaellenes táborba gyűjtött jognélküliek tömegével s aknamunkájával a haza­fias küzdelem útját nehezítse, vagy lehetetlenné tegye. Ezen aknamunkás reform példáját már lát­tuk a 18-ik században, mely a kalapos király ke­zében az Ausztriába olvasztás eszközéül szolgált.

Next