Pesti Hírlap, 1912. március (34. évfolyam, 52-64. szám)
1912-03-01 / 52. szám
Budapest 2012. XXXIV. évfolyam, 52. (11.673.) szám. előfizetési Arak: Egész ('ívre .......... 28 K — f Fáévre ..............„ — „ Negyedévre.......... 7 „ — » Egy hóra.............. 2 „ 40 „ Egyes szám ára 10 f. Hírérések díjszabás szerint. Az apró hirdfifcekre vonatkozó min! :n tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. Péntek, március 1. -----------------------------------------------------------------------------rrT--------------------------------------------------------SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Váci körút 78. I. emelet. Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci körút 78. Telefon 26-40. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. * A munkapárt helyzete. Előbb voltak névszerinti szavazások, most házszabályvita van a névszerinti szavazásokos, a Béri Tóreform tárgyalásától pedig egyformán messze van a Ház. A többség és az elnök erőszakoskodni nem mer ugyan, de rabulisztikával szeretne kimenekülni a technikai obstrukció hínárjából. Ám az apró cselfogásoknem sikerülnek. Előbb volt technikai obstrukció a Kossuth-párt támogatásával, most van anélkül is. És előbb a technikai obstrukcióval szemben ott állott az egész munkapárt, mely gondolkozás nélkül ragaszkodott a véderőreform változatlan megszavazásához. Most pedig a technikai obstrukcióval szemben ugyancsak ott áll az egész munkapárt, de vezére, a miniszterelnök, magáévá tévén a Kossuth-pártnak a véderőjavaslat ismert 43-ik szakaszára vonatkozó kívánságát, azt a látszatot kénytelen kelteni, mintha pártja a véderőjavaslatok fölött mégis csak gondolkoznék. A miniszterelnök még arra is kénytelen volt, hogy pártja gondolkozási képességét bizonyítani próbálja: kénytelen volt Becscsel szemben azt hirdetni, hogy a 43-ik szakasz saját pártjában is aggodalmakat kelt. Hol voltak azonban ezek az aggodalmak Apponyi beszéde előtt? Mi sohasem hallottunk ■róluk! Mi csak arról hallottunk, hogy a véderőjavaslatokat Tisza mint gondolkozás nélkül megszavazandó „muszáj“-t állította a többség elé s a többség eszeveszettül tapsolt Tiszának. Apponyi beszéde előtt tehát semmi látható, hallható jelét nem tapasztaltuk a munkapárt legcsekélyebb aggodalmának a véderőjavaslatok bármely szakaszával szemben. Sőt, tovább is mehetünk: Apponyi beszéde óta sem változott ez a helyzet. Csoda-e ily körülmények között, ha a Justh-párt nem tér arra az útra, melyet újabban Kossuth Ferenc jelöl meg oly buzgón az ellenzék számára, hogy t. i. az ellenzék feladata a többségnek szóval való meggyőzése. Micsoda kilátásokkal mehetne bele az ellenzék egy szóviadalba ezzel a többséggel, mely a véderőjavaslatokkal szemben táplált aggodalmait oly gondosan el tudta titkolni az Apponyi beszédéig, sőt azon túl is?! A parlamenti pártkormányzás az egész világon azzal a hátránynyal jár, hogy a parlamentek tagjai lehetőleg alárendelik magukat a pártérdeknek. Amit pártfegyelemnek szoktak nevezni, az sokszor nem más, mint az egyéni meggyőződés teljes elnyomása. A parlamentarizmusnak ezt a baját mindenütt érzik a világon , de a pártfegyelem, a meggyőződés-nélküliség hatványozott erővel mutatkozik ott, ahol a parlament tagjainak választása nyílt szavazással, tehát a legnagyobb korrupcióra való alkalomszerzéssel megy végbe. Magyarországon a többségi pártfegyelem mindenha ezért volt erősebb, mint más ország parlamentjeiben. Egy saját meggyőződését követő képviselő az új választástól sehol sem félhet annyira, mint nálunk. S mit látunk most mindennek a tetejébe? Nem elég, hogy a munkapárt a véderőreformmal szemben táplált aggodalmait a nyilvánosság elé vinni nem merte, sőt a gondolkozásnélküliség Tisza-féle elméletének lelkesedve, vakon adta oda magát eszközül, hanem még annyi bátorsága, annyi önállósága sincs, hogy — miután vezére, a miniszterelnök, a Kossuthpártnak a tartalékra és póttartalékra vonatkozó föntartásait elfogadta s azok képviseletét a király előtt vállalta , hogy a vezére által diplomatikusan beleszuggerált aggodalmaknak legalább most adjon végül nyilt kifejezést. Az óvatosságnak, az opportunitásnak, a gyávaságnak ez a mértéke páratlan még Magyarországon is, Magyarország összes eddigi parlamenti többségeihez viszonyítva. Mert bár a régi szabadelvű párt sem igen mert nyíltan a talpára állni, ahol mégis csak vett magának bátorságot olykor, hogy vezére, a miniszterelnök, mellett Bécscsel szemben demonstráljon, hogy vezére ügyét Bécscsel szemben erősítse. (Elég, ha a kilences bizottság munkájára vagy az egyházpolitikai javaslatokra s Wekerlének második miniszterelnökségére utalunk.) De hogy egy többségi párt igy tudjon hallgatni, mint a munkapárt tudott az ő véderőbeli aggodalmai felől Apponyi beszéde előtt és után — mert hiszen az ismert országos határozat mellett sem foglalt még tüntetőleg állást — arra nincs példa a magyar többségi pártok történetében. Tessék ehez még hozzávenni, hogy a szabadelvű pártnak programmja volt legalább állandó, meggyökeresedett pártja az országban; a szabadelvű párt, ha hálátlanul el is feledte minden miniszterelnökét abban a pillanatban, ahogy új miniszterelnököt kapott, de megvolt legalább az a mentsége, hogy a miniszterelnökök kiválasztására ő adott alkalmat a királynak, hogy a miniszterelnököket az ő kebeléből hívták meg, hogy mintegy ők szülték kék a föld, zöld az ég. Irta: LUX TERKA. IV. A kávéház, hova Ederik éjfél után bement egy pikoló feketére, valami geográfiai nevet viselt, piszkos volt és kétes, de a fizetőpincér még mindig csak tizenkét krajcárt szánott a kávéért. A fiatalember három esztendő alatt naiv változott."Meghízott, kezdett kopaszodni, síparca, szeme, szája megfakult, felpuffadt, megöregedett, a körme piszkos, gallérja gyűrött s a ruhája, pecsétes és kopott volt. Egykedvűen mesézte a vendégeket, a kasszírnőre, egy nagyon szép, sápadt, vadmacskaszemű leányra futó pillantást vetett és behúzódott a sarokkanané legrosszabbik ülésére. Oda, ahol a rugany nőtt keresztülvágta a tíz esztendős, zsíros és poros bársonyt, de Ederik azt se tudta, hol ül. Szivarozott, közönyösen, lélek nélkül és szinte bután bámult bele a szivarja füstjébe. Egyszerre valaki ráütött a vállára. Egy sovány, magas fiatal ember, idősebb, mint ő, a harminc körül járhatott és egy kicsit be volt löpve. Karonfogva jött be valami facér pincérrel s a nyakkendője félrecsúszva, a kalapja meg a tarkóján ült. — Te vagy, Karcsi? — kiáltotta el magát jókedvűen és nagyot kacagott az Ederik csodálkozó és fürkésző pillantásán. — Nem ismersz? — Dehogynem, — mentegetőzött Ederik. — Tribler vagy. Ülj le! A Triblernek nevezett leült s az utasok kérő és bánatos pillantásával nézett Ederikre, miközben a füléhez hajolva súgta: — Ültesd le, kérlek, a barátomat is. Egyszerű, de jó fiú. Ederik csak most vette észre a mindkettejük között legkopottabb harmadikat, a facér pincért. * — Parancsoljon! — fordult udvariasan a szőke, furcsa, tébolyodott szemű és ostoba arcú fiatalember felé, aki félszegen hajtotta meg magát és zavartan hebegte el a nevét, melyből csak a Jánost lehetett megérteni. — Hát hogy vagy? — kérdezte Ederik és újra megszorította a jövevény kezét. — Majdnem hét esztendeje nem láttalak. Hol vagy állásban? — Sehol! — mosolygott a másik egykedvűen. — Züllök! És te? — Én még mindig a Fatermelőknél vagyok, — felelte Ederik. — Ilyenkor, újév előtt, sok a munka, ma is benn voltam majdnem éjfélig. És te — csakugyan nem vagy állásban? Ha jól emlékszem, meg is nősültél. — Jól emlékszel, — hagyta rá a másik. — Öt év előtt megnősültem és három esztendeje elváltunk. — Szomorú! — mondta Ederik részvéttel. — De nem a válás. — kacagott az ittas ember ostobán. — A válás a legvidámabb fináléja a házasságnak. Szomorú csak a házasság lehet. És majd mindegyik szomorú. Engem például alaposan tönkre tett. Ha egy-egy Rotschild-vagyont keresek évente, az a nő azt is megeszi. — Költekező volt? — kérdezte Ederik érdeklődve s a tekintete megélénkült. — Költekező! — felelte a másik fitymálva. —• Ezzel semmi sincs kifejezve. Valamelyik korban, talán az ókorban, egy nő kimondhatatlan értékű gyöngyszemeket olvasztott fel és azt itta meg. Ezt olvastam valahol. Ez a másik nő a jövedelmemet olvasztotta fel és itta meg. Sőt megitta a véremet és a becsületemet is. És te nem tudsz erről semmit?— Miről? — kérdezte Ederik megdöbbenve. A másik ostobán mosolygott. — Arról, hogy sikkasztás miatt egy fél évig ültem is. Az asszony vitt bele. Ez a fiatalember is egy nőnek az áldozata. Ott ismerkedtünk meg... " Ederik érezte, hogy elsápad és nem tudott erre mit mondani. Zavartan hallgatott, mialatt a másik mintha egyszerre kijózanodott volna, lopva, figyelmesen nézte őt és hosszas hallgatás után, rosszul elrejtett kíváncsisággal mondta: — Te is megváltoztál. Ederik zavartan mosolygott. — Öregszik az ember. — Szépen öregszik! — mosolygott a másik kicsit gúnyosan. — Nem vagy több huszonhat-huszonhét esztendősnél. — Hja, az élet! — rAz élet, az ,más! — hagyta rá ez komoly meggyőződéssel.Ismét hallgattak, mialatt Tribler az Ederik elhanyagoltkülsejét nézte, a több év óta viselt ruháját, a piszkos körmeit, a gyűrött gallérját s a puffadt, fakó arcát. Mind a hár A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal