Pesti Hírlap, 1912. március (34. évfolyam, 52-64. szám)

1912-03-01 / 52. szám

Budapest 2012. XXXIV. évfolyam, 52. (11.673.) szám. előfizetési Arak: Egész ('ívre .......... 28 K — f Fáévre ...­...........„ — „ Negyedévre.......... 7 „ — » Egy hóra.............. 2 „ 40 „ Egyes szám ára 10 f. Hírér­­ések díjszabás szerint. Az apró hirdfi­fcekre vonatkozó min! :n tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. Péntek, március 1. -----------------------------------------------------------------------------rrT--------------------------------------------------------­SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Váci­ körút 78. I. emelet. Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci­ körút 78. Telefon 26-40. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. * A munkapárt helyzete. Előbb voltak névszerinti szavazások, most házszabályvita van a névszerinti szavazások­os, a B­éri Tóreform tárgyalásától pedig egy­formán messze van a Ház. A többség és az el­nök erőszakoskodni nem mer ugyan, de rabu­­lisztikával szeretne kimenekülni a technikai ob­strukció hínárjából. Ám az apró cselfogások­­nem sikerülnek. Előbb volt technikai obstrukció a Kos­­suth-párt támogatásával, most van anélkül is. És előbb a technikai obstrukcióval szemben ott állott az egész munkapárt, mely gondolkozás nélkül ragaszkodott a véderőreform változat­lan megszavazásához. Most pedig a technikai obstrukcióval szemben ugyancsak ott áll az egész munkapárt, de vezére, a miniszterelnök, magáévá tévén a Kossuth-pártnak a véderőja­vaslat ismert 43-ik szakaszára vonatkozó kíván­ságát, azt a látszatot kénytelen kelteni, mintha pártja a véderőjavaslatok fölött mégis csak­­ gondolkoznék. A miniszterelnök még arra is kénytelen volt, hogy pártja gondolkozási ké­pességét bizonyítani próbálja: kénytelen volt Becscsel szemben azt hirdetni, hogy a 43-ik szakasz saját pártjában is aggodalmakat kelt. Hol voltak azonban ezek az aggodalmak Apponyi beszéde előtt? Mi sohasem hallottunk ■róluk! Mi csak arról hallottunk, hogy a véd­­erőjavaslatokat Tisza mint gondolkozás nélkül megszavazandó „muszáj“-t állította a többség elé s a többség eszeveszettül tapsolt Tiszának. Apponyi beszéde előtt tehát semmi látható, hallható jelét nem tapasztaltuk a munkapárt legcsekélyebb aggodalmának a véderőjavasla­tok bármely szakaszával szemben. Sőt, tovább is mehetünk: Apponyi beszéde óta sem válto­zott ez a helyzet. Csoda-e ily körülmények között, ha a Justh-párt nem tér arra az útra, melyet újab­ban Kossuth Ferenc jelöl meg oly buzgón az ellenzék számára, hogy t. i. az ellenzék fel­adata a többségnek szóval való meggyőzése. Micsoda kilátásokkal mehetne bele az ellenzék egy szóviadalba ezzel a többséggel, mely a véd­erőjavaslatokkal szemben táplált aggodalmait oly gondosan el tudta titkolni az Apponyi be­szédéig, sőt azon túl is?! A parlamenti pártkormányzás az egész világon azzal a hátránynyal jár, hogy a par­lamentek tagjai lehetőleg alárendelik magukat a pártérdeknek. Amit pártfegyelemnek szoktak nevezni, az sokszor nem más, mint az egyéni meggyőződés teljes elnyomása. A parlamenta­rizmusnak ezt a baját mindenütt érzik a vilá­gon , de a pártfegyelem, a meggyőződés-nélküli­ség hatványozott erővel mutatkozik ott, ahol a parlament tagjainak választása nyílt szava­zással, tehát a legnagyobb korrupcióra való alkalom­szerzéssel megy végbe. Magyarországon a többségi pártfegyele­m mindenha ezért volt erősebb, mint­ más or­szág parlamentjeiben. Egy saját meggyőződését követő képviselő az új választástól sehol sem félhet annyira, mint nálunk. S mit látunk most mind­ennek a tetejébe? Nem elég, hogy a munkapárt a véderőreform­mal szemben táplált aggodalmait a nyilvános­ság elé vinni nem merte, sőt a gondolkozás­nélküliség Tisza-féle elméletének lelkesedve, vakon adta oda magát eszközül, hanem még annyi bátorsága, annyi önállósága sincs, hogy — miután vezére, a miniszterelnök, a Kossuth­­pártnak a tartalékra és póttartalékra vonatkozó föntartásait elfogadta s azok képviseletét a ki­rály előtt vállalta , hogy a vezére által diplomatikusan beleszuggerált aggodalmak­nak legalább most adjon végül nyilt kifejezést. Az óvatosságnak, az opportunitásnak, a gyávaságnak ez a mértéke páratlan még Ma­gyarországon is, Magyarország összes eddigi parlamenti többségeihez viszonyítva. Mert bár a régi szabadelvű párt sem igen mert nyíltan a talpára állni, ahol mégis csak vett magának bátorságot olykor, hogy vezére, a miniszterelnök, mellett Bécscsel szemben de­monstráljon, hogy vezére ügyét Bécscsel szem­ben erősítse. (Elég, ha a kilences bizottság munkájára vagy az egyházpolitikai javasla­tokra s Wekerlének második miniszterelnök­ségére utalunk.) De hogy egy többségi párt igy tudjon hallgatni, mint a munkapárt tu­dott az ő véderőbeli aggodalmai felől Apponyi beszéde előtt és után — mert hiszen az ismert országos határozat mellett sem foglalt még tün­tetőleg állást — arra nincs példa a magyar többségi pártok történetében. Tessék ehez még hozzávenni, hogy a szabadelvű pártnak programmja volt legalább­­ állandó, meggyökeresedett pártja az ország­ban; a szabadelvű párt, ha hálátlanul el is fe­ledte minden miniszterelnökét abban a pilla­natban, ahogy új miniszterelnököt kapott, de megvolt legalább az a mentsége, hogy a minisz­terelnökök kiválasztására ő adott alkalmat a királynak, hogy a miniszterelnököket az ő ke­beléből hívták meg, hogy mintegy ők szülték kék a föld, zöld az ég. Irta: LUX TERKA. IV. A kávéház, hova Ederik éjfél után be­ment egy pikoló feketére, valami geográfiai nevet viselt, piszkos volt és kétes, de a fizető­­pincér még mindig csak tizenkét krajcárt szá­­n­ott a kávéért. A fiatal­ember három esztendő alatt na­­iv változott."Meghízott, kezdett kopaszodni, s­íparca, szeme, szája megfakult, felpuffadt, megöregedett, a körme piszkos, gallérja gyű­rött s a ruhája, pecsétes és kopott volt. Egy­kedvűen mesézte a vendégeket, a kasszírnő­re, egy nagyon szép, sápadt, vadmacska­­szemű leányra futó pillantást vetett és behúzó­dott a sarokkanané legrosszabbik ülésére. Oda, ahol a rugany nőtt keresztülvágta a tíz esz­tendős, zsíros és poros bársonyt, de Ederik azt se tudta, hol ül. Szivarozott, közönyösen, lélek nélkül és szinte bután bámult bele a szi­varja füstjébe. Egyszerre valaki ráütött a vállára. Egy sovány, magas fiatal ember, idősebb, mint ő, a harminc körül járhatott és egy kicsit be volt löpve. Karonfogva jött be valami facér pin­cérrel s a nyakkendője félrecsúszva, a ka­lapja meg a tarkóján ült. — Te vagy, Karcsi? — kiáltotta el ma­gát jókedvűen és nagyot kacagott az Ederik csodálkozó és fürkésző pillantásán. — Nem ismersz? — Dehogynem, — mentegetőzött Ederik. — Tribler vagy. Ülj le! A Triblernek nevezett leült s az u­tasok kérő és bánatos pillantásával nézett Ederikre, miközben a füléhez hajolva súgta: — Ültesd le, kérlek, a barátomat is. Egy­szerű, de jó fiú. Ederik csak most vette észre a mind­ket­tejük között legkopottabb harmadikat, a facér pincért. * — Parancsoljon! — fordult udvaria­san a szőke, furcsa, tébolyodott szemű és os­toba arcú fiatal­ember felé, aki félszegen haj­totta meg magát és zavartan hebegte el a ne­vét, melyből csak a Jánost lehetett megérteni. — Hát hogy vagy? — kérdezte Ederik és újra megszorította a jövevény kezét. — Majd­nem hét esztendeje nem láttalak. Hol vagy ál­lásban? — Sehol! — mosolygott a másik egyked­vűen. — Züllök! És te? — Én még mindig a Fatermelőknél va­gyok, — felelte Ederik. — Ilyenkor, újév előtt, sok a munka, ma is benn voltam majdnem éjfélig. És te — csakugyan nem vagy állás­ban? Ha jól emlékszem, meg is nősültél. — Jól emlékszel, — hagyta rá a másik. — Öt év előtt megnősültem és három eszten­deje elváltunk. — Szomorú! — mondta Ederik rész­véttel. — De nem a válás. — kacagott az ittas ember ostobán. — A válás a legvidámabb fi­náléja a házasságnak. Szomorú csak a házas­ság lehet. És majd mindegyik szomorú. En­gem például alaposan tönkre tett. Ha egy-egy Rotschild-vagyont keresek évente, az a nő azt is megeszi. — Költekező volt? — kérdezte Ederik érdeklődve s a tekintete megélénkült. — Költekező! — felelte a másik fitymál­va. —• Ezzel semmi sincs kifejezve. Valame­lyik korban, talán az ó­korban, egy nő ki­­mondhatatlan értékű gyöngyszemeket olvasz­tott fel és azt itta meg. Ezt olvastam valahol. Ez a másik nő a jövedelmemet olvasztotta fel és itta meg. Sőt megitta a véremet és a becsü­letemet is. És te nem tudsz erről semmit?­­— Miről? — kérdezte Ederik megdöb­benve. A másik ostobán mosolygott. — Arról, hogy sikkasztás miatt egy fél évig ültem is. Az asszony vitt bele. Ez a fiatal­ember is egy nőnek az áldozata. Ott ismerked­tünk meg... " Ederik érezte, hogy elsápad és nem tu­dott erre mit mondani. Zavartan hallgatott, mialatt a másik mintha egyszerre kijózanodott volna, lopva, figyelmesen nézte őt és hosszas hallgatás után, rosszul elrejtett kíváncsisággal mondta: — Te is megváltoztál. Ederik zavartan mosolygott. — Öregszik az ember. — Szépen öregszik! — mosolygott a másik kicsit gúnyosan. — Nem vagy több hu­szonhat-huszonhét esztendősnél. — Hja, az élet! — rAz élet, az ,más! — hagyta rá ez ko­moly meggyőződéssel.­­Ismét hallgattak, mialatt Tribler az Ederik elhanyagoltk­ülsejét nézte, a több év óta viselt ruháját, a piszkos körmeit, a gyűrött gallérját s a puffadt, fakó arcát. Mind a hár­ A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal

Next