Pesti Hírlap, 1912. április (34. évfolyam, 79-103. szám)
1912-04-07 / 84. szám
Budapest, 1912, XXXIV. évfolyam, 84. (11.705.) szám, Vasárnap, április 7. SZERKESZTŐSÉP : Budapest, Váci-körűt 78. I. emel.t. Telefon 28-45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körűt 78. Telefon 29—40. megjelenik hétfő kivételével minden nap. ElőmzeTt* Arak* Égés* évre.............28 K — f félévre............................0 Negyedévre........... 7 „ — „ Egy hőre.................... 2 „40„ Egyes szám ára 10 f. Hírteték díjszabás szerint. Az ipró hírtistákra vonatkozó Bünden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. A Pesti Hírlap következő száma kedden , április 9-én - hajnalban jelenik meg. Egy húsvéti cikk emléke. Valamikor réges-régen Deák Ferenc írt egy húsvéti vezércikket, ami közelebb vitte a nemzetet jogai érvényesítéséhez. Ha most a húsvéti évfordulón eszünkbe jut ez a régi história, szinte hihetetlennek tűnik fel. Hát lehet az izlott betűvel jogot kivívni, újságcikket az országnak használni? — Bizony, ha most ■végigtekintünk a megszaporodott hírlapok cikkein, a mai nemzedék alig tudja megérteni ezt. A dekadencia, a nemzeti sülyedés érzik itt is. ^Szomorúan időszerű ez a téma húsvéti prédikációnak, mert a körülmények nagyon hasonlóak. Bécsben mindig az volt a főtörekvés, hogy a magyarok jogát elhomályosítsák, hogy aztán könnyebben megtagadhassák. Deák Ferenc ez ellen a bécsi törekvés ellen irta hires húsvéti cikkét, mely a magyar közjogot tiszta világításba helyezte s mely ha egyedüli okozója nem is volt, de legalább bevezetője és előhírnöke volt a korona és nemzet megértésének s a 67-iki kiegyezésnek. Most ismét feltűnt Bécsben a törekvés, hogy a magyar közjogot elhomályosítsák. Sőt felelős magyar miniszter fogalmazta azt az írást, mely királyi kézirattal akart törvényt magyarázni És ugyan hol vannak a magyar közjogot védő újságcikkek, a kis és nagy Deák Ferencek? Ma annyira kipusztult már a közjogi érzék, hogy egyetemi tanár büntetlenül hirdetheti, hogy igaza van a királynak akkor, amikor a nemzet jogának törvényes elismerését királyi kézirattal akadályozza meg. Amióta nincsenek nemzeti királyaink, egész politikai küzdelmünk egy végtelen körben kering s haladásunkat nem érezhetjük, mert nemzetünk mintegy taposómalomban lépked. Ezért évtizedek múltán is lényegben ugyanaz a helyzet áll előttünk, mint a negyvennyolcas időkben. Küzdenünk kell közjogunkért Bécscsel szemben, ahonnan el akarják mosni közjogunk határvonalait és egész sereg nemzeti jogot el nem ismernek s ugyanekkor feltámadnak egymás után állami egységünk ellen a nemzetiségek, íme, most legújabban a horvátok. Tehát a régi harc meg-megújul. De, fájdalom, régi erőnk, energiánk, közjogi érzékünk s nemzeti érzésünk nagyon megfogyott, megkopott. Ha a napi sajtót a közvélemény tükrének lehet tekinteni akkor igazán szomorú kép tárul elénk, valahányszor nemzeti kérdések merülnek föl. Deák Ferenc idejében rosszul fizetett néhány újságíró írta a kevés példányban megjelenő hírlapokat. De akkor a nyomtatott betűnek szárnya kelt, mert a nemzeti gondolat segítette röptét. Akkor a vezércikknek súlya volt, mert eszme, elv és argumentum nehezítette. Akkor az írás maga cselekedet volt, amelynek hatása, következménye, eredménye lett. Ma már millió példányban röpködő újságlapok ólombetűiből aranyos életet él több száz újságíró. Egyik-másik újságnak politikai súlya is együtt nőtt a népszerűségével, ahol az író szabadon követheti meggyőződését, ahol szerkesztő és munkatárs közös nemzeti érzésben forrnak össze és semmiféle magánérdek meg nem nyirbálja szárnyait. De azért a sajtó ma már nem vezeti, csak követi a politikát. A cikkek nagy tömege nem irányítja eszmékkel és elvekkel a közvéleményt, hanem a legjobb esetben is csak visszhangja a közvéleménynek. Ma már alig van publicisztika, mely az ország boldogítására új utakat tör s gondolataival és eszméivel kikövezi előre a jövendő politika útjait. A legtöbb cikk csak utánakullog a politikusoknak, akiknek beszédét vagy cselekedetét nem az igazság és a nemzeti jog kritikai mértékével, hanem pártállása, egyéni rokonszenve vagy érdeke szerint bírálja. A mai újságíró nem előidézője a politikai eseményeknek, csak riportere. Pedig annyira megsilányult pártjaiban, egyéneiben és irányzatában az egész politikai világ, hogy százszorta nagyobb szükség volna ma arra, mint volt a múltban, hogy a politikai írók, a napi sajtó munkásai erős közjogiérzékkel ne csak ellenőrei, hanem részben vezetői is tervenek a nemzet politikai életének és a közgondolkozásnak. Képviselők, államtitkárok, miniszterek és mindenféle politikai stréberek a dolog természeténél fogva csak addig ragaszkodnak bizonyos nemzeti jogokhoz, amíg ezzel népszerűséget szerezhetnek. De minden politikus lerázza magáról, akárcsak a kutya a vizet az összes elveit, meggyőződését eszméit mihelyt arról győződik meg, hogy egyéni érvényesüléséhez, valamely magas állásba jutásához akadályul szolgálnak azok. Rövid néhány esztendő alatt az orrunk előtt vedlett át Magyarország egész politikai világa. Az emberek egyik napról a másikra lettek 67-esből 48-asokká és viszont Ma hirdettek mindenféle eszmét s holnap feladták va- y nagy színjáték. Irta: SZOMAllAZY ISTVÁN. A két detektív. — Ön az? — kérdezte egy hang az éjszakába olvadó, szinte kísérteties nádas szélén, mely misztikus párbeszédet folytatott a Balaton hullámaival. Saáry határozatlan morgással válaszolt, arra e pillanatban nem igen lett volna képes, hogy érthető választ adjon. Oly hitványnak és alávalónak tűnt föl önmaga előtt a kémkedő vetélytárs szerepében, hogy legszívesebben megfojtotta volna a komédiást, aki hófehér Masáját befeketítette előtte. De türtőztette magát s kezet nyújtott a színésznek, majd nagynehezen arra is rászánta magát, hogy a rágalmazóval szóba álljon. — Nem gondolja, hogy némileg nevetségesek vagyunk? — kérdezte cinikusan, miközben a sötétség leple alatt megvetéssel végigmérte a nők kedvencét. De Mozgay keserűen vállat vont. — Nevetségesek? Mi nevetséges van abban, hogy egy ravasz kis perszóna hónapokon át a bolondját járatta velünk? Ön talán nem esküdött volna meg rá, hogy a tiszta és szeplőtelen Madonnával van dolga? Különben akármily nevetségesek is voltunk, most elérkezett a boszú órája, mert amilyen igaz, hogy Mozgay Sándor a nevem, ma éjjel nem fekszem le addig, míg a nagysága titkos regényének a végére nem járok ... Ünnepélyesen fölemelte a két ujját, mint a jelmezes, középkori drámákban szokta, de Saáry egy ideges mozdulattal leintette. — Nagyon lekötelez, ha elhagyja a színészi pózokat mert ez az idő csakugyan nem alkalmas rá, hogy megrázó alakításokat produkáljon. Inkább tűrje föl a gallérját, hogy az éjszakai hidegben meg ne haljön, mert a csengő hangjára magának életbevágó szüksége van. Mindketten megindultak a telep felé, ahol most már minden élet kihalt: a nyaralók nyakig burkolóztak a sötétségbe, a vendéglő ablakai álmosan behunyták tűzszemüket, csak a tó felől jövő szél volt ébren, melydühösen rázta a redőnyöket és a fák koronáját. Az idő hirtelen rosszra fordult, a Balatonról titokzatos jajveszékelés és sóhajtozás hallatszott s a finom homokra, melyen fehér tenniszcipők tipegtek a délelőtti napfényben, komor és nehéz esőcseppek hullottak. Pár perc múlva már ott állottak a Masa asszony nyaralója előtt, de annyira izgatottak voltak mind a ketten, hogy eleintén szinte képtelenek lettek volna beszélni egymással. Az idő már jóval túlhaladta az éjfelet, a fáradt pestiek mind nyugodtan pihentek ágyaikban, de a Masa hálószobájából — a lebocsátott redőnyök hasadékain keresztül — csillámló fény vetődött ki az éjszakába ... Saáry szinte hipnotizálva állt meg az ablak alatt, de a színész lábujjhegyen közelebb sompolygott az épülethez s fülét odaszorította az ablak üvegéhez. És ekkor halkan, suttogva így szólott: — Jöjjön csak közelebb, akár azt is meghallhatja, milyen boldogan és jókedvűen csevegnek ecrvmással . Sültek bele a spcrkö/'.plobbi szerepembe, ha a nevetésüket is nem hallom... Akar velem fogadni, hogy ezek nem a behozatali vámokról beszélgetnek ... A képviselő megvetéssel torzította el az arcát, de csakhamar ő is elszánta magát arra az indiszkrécióra, hogy egy idegen ablak előtt leskelődjék. Csak határozatlan, elmosódó hangokat hallott, de mégis az volt az impressziója, hogy odabenn lángoló, szerelmi jelenetet játszanak végig, hogy a Masa gúnyos arcocskája e pillanatban a temperamentum tüzétől csillog s hogy hófehér, gyermekként mosolygó kis barátnője az érzéki asszony mámorával borul egy idegen férfi vállára ... — Nos, hát el tudja képzelni, hogy mi történik odabenn? — kérdezte az őszhajú színész, miközben a Saáry karját idegesen megérintette. Mefisztói keserűséggel nevette el magát, de a képviselő hirtelen eltaszította magától s mélységes megvetéssel dörmögte: — Hogy odabenn mi történik, azt nem tudom, de amit idekünn cselekszünk, az közönséges aljasság... Mi fogunk hozzá, hogy egy független úri asszony titkait kikémleljük?... Mondta valamelyikünknek, hogy szerelmes belénk, hogy a kedvünkért kolostori életet fog élni? Mi közünk hozzá, hogy kit fogad éjnek idején a lakásán? Édes barátom, nem akarok sértéseket mondani magának, de azzal tisztában vagyok, hogy amit én cselekszem, az közönséges és félre nem magyarázható jellemtelenség... — Ezzel azt akarja mondani, hogy jobb lesz, ha eltakarodunk innen? — kérdezte a szécrény művész habozva. A Pesti Hírlap mai száma 160 oldal és ára 20 fillér