Pesti Hírlap, 1912. november (34. évfolyam, 259-271. szám)

1912-11-06 / 263. szám

tI 34 Pesti Hírlap______ 1912. november 6., szerda.____ _ _______ A tizedik terem központjában Vida Árpád nagy női aktja hever, mellette Vastagh Géza és Heyer Artur élénk állatképei. Vastagh baromfiud­var részleteiben a komoly törekvés, Heyernél az ötletesség a fő. Feltűnik itt a Komáromi Kacz-há­­zaspár képsorozata, színes tájképek, arcképek és ragyogó virágcsendéletek, kellő változatossággal. Nádler Róbert főművei az „Oszlopos ház Drá­­vasztárában“ és Balla Tisza Kálmán portraitja, ér­demel még figyelmet. A tizenegyedik teremben a tehetséges Márton Ferenc „Magunk közt“ című bohém társasága, Ná­­ray Aurélnak Munkácsyra emlékeztető szép inté­­rieur-tanulmányai, Nádler Róbert kisebb genre-ké­­pei, Kató Kálmán festői fővárosi részletei, Tamás­­sy Miklós pasztózus csendéletképei tűnnek fel. Nagy haladást hirdet Enlerth Emil „A modell“ című szép női aktja, amint a milói Vénuszban gyönyörködik. Itt sorakoznak Kézdi-Kovács Lász­ló angliai virágos kertrészletei­­ is, köztük az egé­szen bizarr „Királykisasszony kertje“. A tizenkettedik termet Bosznay István „Csor­ba tó a Tátracsúcscsal“ címü hatásos nagy vászna uralja; mellette Kőrösfői Kriesch Aladár „Cinka Panná“-ja, Boemm Ritta lőcsei stúdiumainak élénk aquarell-kollekciója, Wolff Károly Peel-re emlékez­tető „Fürdés előtt“-je, Tolnay Ákos fia­ képmása, Klammer Mariska biedermaier-képe, Vámossyné „Napos udvar“-a, kelt figyelmet. A tizenharmadik terem­ holdkóros hangulatá­ba jól illik a fiatal Kacziány Aladár „Csillagok fe­lé'' című nagyobbszabású vászna, mellette Kóbor Henrik holdfényes zúg­utcája a piros ablakkal,­­ és Kunwald Cézár „Vak muzsikus“-a. Érdekes két akt-kép is van itt: Spányik Kornéltól a „Léda a hattyúval,“ — és Papp Bertalantól a „Pihenő ak­tok.“ Feszty Árpád „Dunai malom“ című szép táj­képe fejezi be még a holdvilágos hangulatot. Ott látjuk Mendlik Oszkár kék vizes tengerképét. Do­hai Székely Andor élénken benépesített „Eper­jesi főtér“ című vásznát, Mérő István „Fa­lusi kovács“-át és Skutezky Döme „Kohómunká­sát“, Kallós Árpád női képmása, Körmendi Frim Erwin csendélete, Börtsök Samu tájképe és Vidov­­szky Béla intérieurje is a jobb képek közül való. A tizennegyedik termet Oyügyei Nagy Zsig­­mond bibliai vászna, a, ,Jézus Kajafásnál" erős pirosságával uralja. Szlányi Lajos szép budapesti részlete, a: „Dunapart a Margithiddal“, — Berkes Antal élénk budapesti tanulmányai, Kléh János, Caencz János, Eg­er vary Potemkin Ágost tájképei, M. Hadzsy Olga, Szász István és Heller Ödön gen­­reképei, Nagy Vilmos „Kedvenc“-e és torockói pa­rasztszobája válnak még ki. A tizenötödik teremben Bakoss Tibor meste­ri aquarelljei, Pálfy Józe­f b­ioggiai részletei, ma­­róthi Major Jenő kitűnő pastellrajzai, Rainerné Istvánffy Gabriella „Angora-család“-ja, Wagner Géza pastell-kollekciója, Kammerte Pál aquarelljei, Littkei Antal pastell-fejei, Olgyai Viktor nagy fenyves-erdő részletei, Glatz Oszkár pompás portrait-rajzai, Körösfői Kriesch mesteri velencei aquarelljei, Barzó Berthold „Tabáni házak“ című vízfestménye, Cserna Rezső szt.-pétervári „Xewaky prospekt“-je előtt állunk meg. A tizenhatodik teremben egy korán elhunyt tehetség: Andorkó Gyula tarka ékre emlékeztet Zü­gel mesterre. Feltűnnek még: Markó Ernő téli tá­jai és Ada-Kalei részlete, Erdössy Béla vásári jele­netei, Sándor Béla balatoni viharos hangulata, La­kos Alfréd „Öreg zsidó“-ja, Kemény Nándor „Jó szivar“-ja, Wavra Ágoston „Farsangi mulatóág“-a; — az öregek közül Ujházy Ferenc, Ingomár, Mada­rász Viktor szerepel egy-egy képpel. A tizenhetedik termet ragyogó plem-air tölti meg. Itt sorakoznak Bernek Árpád napsütéses falu­si pitvarai, Juszkó Béla tehenes képe és nagy kele­ti thémája, a „Homokhordás Stambulban“, Vesztró­­czy Manó „Szerzetesbe, Bednár János bájos leány­­portrait sorozata, Szmrecsányi Ödön két tájképe. Kitűnő intérieurökben sincs hiány. Keményffi Je­nő fehér szobája, Conrád Gyula két biedermaler szo­bája és Barna Ernő kék előszobája várja az uj tu­lajdonost. . . , Az uj tulajdonost. Ul. (Finale.) Valamennyi festő és szobrász várja az uj tu­lajdonost. A vevőt! De hiába várja. Harctéri tudóestónk azt a szomorú és leverő hírt közli velünk, hogy» Kirkisse és Lüleburgas fensíkjain az összes magyar művásárlók elestek. Kérdi­ Kovács László­­ rel Grant, — ezennel felszólítom, hogy készít­tessen nekem egy pohár cocktailt, amelyre már több mint husz perc óta várok. — Én pedig ezennel felszólítom, mister Grant, hogy azonnal távozzék innen és ne kényszerítsen reá, hogy a rendőrség közbelé­pését igénybe vegyem. — William úr, ön egy kitűnő vendéget veszít el . . . — Az efajta kitűnőségekből még min­dig több marad a kelleténél. Ez már sok volt. Grant ébenfa botjának egyetlen suhintásával lesöpörte az összes po­harakat és üvegeket a bal asztaláról, amelyek pokoli csörrenéssel törtek száz darabra. William dühösen forgó, véres szemekkel ra­gadta meg vendége karját. — Most azonnal kövessen a rendőröhöz. — Csak nyugodtan, derék William . . . amúgy is követem, de figyelneztetem, hogy meg fogja bánni e lépését! — Haha! Majd azonnal meglássuk, ket­tőnk közül kinek kerül drágábba ez a história! — Megengedem, hogy a bosztoni rendőr­séggel kitűnő lábon áll, érdemes William, de mégis kész vagyok Megadni ezer dollárba, hogy ez eset önnek több pénzébe fog kerülni, mint nekem. — Tartom! — kiáltó William, a javítha­tatlan vén játékos. A rendőr előtt Grant nyugodtan tűrte, hogy William előadja panaszát, aztán meg­kérdezte a rendőrt: — Mondja meg, kérem, mennyi kártérí­téssel tartozom az összetört holmiért? ........................................— .............................................................................. — Kétszázötven dollárt követelek, — vá­gott közbe William. — Tessék! — Helyes. Ez az összetört holmiért. De személyes inzultusért is követelek kártérítést. A dolog ezzel még nincs befejezve, mister Grant. — Valóban, még nincs befejezve, — vá­laszolta nyugodtan Grant és a rendőrhöz for­dult. — Mindenekelőtt hadd nevezzem meg magam: Grant Bobby vagyok! — s nem törőd­ve a rendőr mereven tiszteletteljes ámulatával az egész Bostonban jól ismert milliomos nevé­nek hallatára, nyugo­dtan folytatta, é­s mi­után mister William azaz­ dicsekszik, hogy a rendőrséggel igen jó viszonyban áll, úgy önök­nek bizton tudomásuk van felőle, hogy hotel­jében titkos játékbarlangot tart? . . . Fölkérem, hogy engem azonnal kövessen mister William hoteljébe, ahol a második emeleti ötös számú szalonban mintegy ötven gentleman bakka­­rázik. A rendőr hiába vetett kétségbeesetten érv­tő pillantást Williamra, akarva, nem akarva, teljesítenie kellett kötelességét. A dolgot­ egyéb­ként a rendőrség segítségével hamarosan el­nyomták. Csak . . . Williamnak tízezer dollárjába került a dolog. S mint becsü­letes játékosnak, ezenfelül még vesztett fogadás fejében ezer dol­lárt kellett fizetnie mister Grantnak. E lovagias készsége sem hozta azonban vissza többé egyik legjobb vendégét, aki mindenekelőtt, ha szom­jas .. . inni akar. • Blackpoole: hasonló cs­usa­­utánzat van ■ Malomban. Kérjünk határozottan Formant! ISIaO­­ A Balkán felosztása. Belgrái­, nov. 4. ( Kiküldött munkatársunktól.) Örömmámorban úszik Nándorfehérvár, zászlódíszt öltött s úgy ad kifejezést a szerb fegyverek diadala fölött. A hajóállomásnál vagyok. Három hajón jönnek Zimonyból festői nemzeti öltözetükben a markos, ölestermetü legények- orosz önkén­tesek, valójában azonban cári kozákok. A hajó megáll, a kozákok lekapják süvegeiket és egy mélabús, lágy mollhangú Mária-dalt énekel­nek. Azután sorakoznak, fölhangzik a három­szoros hipp-hipp-hurrá és pazatra szállnak. A negyedik hajón az orosz vörös kereszt jön tel­jes fölszereléssel és végül az ötödik és hatodik hajón négyszáz boszniai szerb, akik átjöttek Nagy Dusán birodalmáért harcolni. A sors kegyeltje a zsurnaliszta, ime csu­pa véletlenből mindent láttam, amit tán nem kellett volna látni. A szerbek udvariasak, nem molesztálnak, csak a rendőr kérdi, nem-e va­gyok b­ecsnik (orvos), midőn megmondom, h­ogy novinál (újságíró) vagyok Magyaror­szágból, békében hagy Még szalutálva mond­ja: melyik laptól? Pesti Hírlap, volt rövid vá­laszom. Ennyiből állott az egész hadi ellenőr­zés. Bár a törökök is így bántak volna. Már tegnap este izgalmat okozott, ami­dőn a szalonikii zsidó-ellenes zavargásoknak hire terjedt s a publikum zajosan tüntetett a törökök ellen. A hadügyminisztériumban egy vezérkari tiszt szolgál föl világosi­tásokkal. Semmi túlzás és elbizakodottság. Megdöbbentő részleteket hallok. Üszkük, a bevehetetlen vár, kardcsa­pás nélkül hódolt meg, a törökök gyáván visel­kedtek. Szerbia nyugodtan várja a további fej­leményeket. 65 ezer ember áll még készen, de eddig nem lehetett őket fölhasználni, mert a többi csapatok is teljesen elegendőknek bizo­nyultak. Ez a 65.000 ember, ha kell, Bulgá­riába indul. — Nem csoda, goszpodine, — mondja a kapitány, — hisz a konföderált államok hadi­terveiket oly precizitással és minden eshető­ségre való tekintettel szerkesztették meg, hogy a hadjárat előtt előre megmondhattuk volna, hol és mikor győzünk. Eddig napi pontosság­gal beváltak terveink. Képzelem, hogy Európa milyen nagyot nézett, mert erre nem számítot­tak. Ma kaptunk értesítést, hogy az első bolgár felderítő csapat elérte az Ahmed-erődöt, amely 26 kilométernyire esik Carigrád-­­Konstanti­nápolyi-tól. Ha a török nem könyörög békéért, megsemmisítjük Ez a háborúban a győző joga. Az ozmán sohasem volt nagylelkű legyőzött el­lenfeleivel szemben. Olvassuk a lapokat, külö­nösen a budapesti lapokat, ahol oly szívesen gyártják a török győzelmeket, pedig mind­hiába. Kumanovónál átlagos becslés szerint hetvenezer török esett el, s eddig a konföderált államoknak százezer hadifoglyuk van. Hát mit akar az ozmán? A további vérontás hiába való és célra nem vezet. Az eseményeket visszacsi­nálni nem lehet (ne mozse sze nista vise natrag csinitil). A balkáni szláv-mohamedán népek behódoltak, nekik nem kell az idegen török uralom, még az arnauták és mohamedán al­bánok nagy része is velünk tart. Hát mit akar a török kormány? Nincs egyetlen hű emberük már itt a Balkánon. Megkérdeztem, hogy miként fogják föl­osztani a területeket, de erre nem felelt a ka­tona. — Az már a politikusok dolga s nem a katonaságé! — volt utolsó szava. Elkalauzolt a tisztán tartott kórházakba, ahol a szerb intelligencia női és orvosai önkén­tes szolgálatokat végeznek Több a török sebe­sült, mint a szerb. Szeretetteljes bánásmódban van része a betegeknek és semmiben sem szen­vednek hiányt. Ezt sajnos a sztambuli kórhá­zakban nem láttam A gymnáziumban elhelyezett kórházban bemutattak egy apácát, akinek az muzyik vad török sebesült, midőn az apáca sebeit kötözte, ennek az önfeláldozó nőnek leharapta a hü­velykujját. Mint a főorvos monda­ „merő vad­ságból és gyűlöletből a keresztények iránt.“ Ezt az embert erőszakkal kell táplálni. De nem sokáig fog élni, sebesülése halálos. A szerbiai vonatok nem járnak, a posta is késedelmes. Kivételt a kora reggeli Buda-

Next