Pesti Hírlap, 1912. november (34. évfolyam, 272-284. szám)

1912-11-16 / 272. szám

_ _____________ Tisza István nekik mégis megkegyelmez. Hi­szen nem a kormánypártnak, hanem az ellen­zéknek fognak kellemetlenkedni. A legridegebb osztálylélek nyilatkozik meg a diktátor állásfoglalásában. A független városi elemekre, Tisza szerint kétségtelenül büntetésül, ráeresztik a szocialista munkásság sáskahadát. De a falut szűzen akarják meg­őrizni a demokratikus mételytől. A földművelő munkások nem kapnak a szavazati jogból. Azok, ha szavazati joghoz jutnának s pláne, ha még titkosan is szavazhatnának, képesek volnának a földesuraik, a szegény nagybirto­kosok ellen fordulni. Azok, ha megnyitják a joggal szájukat, képesek volnának frontot csi­nálni az olyan birtokpolitika ellen, mely a mágnás urak ezer holdjait jobban félti az adó­­terhektől, mint a kis ember árva holdacskáját, az olyan birtokpolitika ellen, mely Magyaror­szágot felosztja tízezer ember között, a száz­ezer földnélküli Jánost pedig áthajtja a tenge­ren Amerikába. Azok, ha a törvény megadja nekik emberi jogaikat, képesek volnának e jog mellé kenyeret, uram bocsáss, magasabb munkabéreket is követelni. A földművelő mun­kásoknak tehát a diktátor nem ad szavazati jogot. Azt a városi gyárost ám hadd kunéroz­­zák a szavazati joghoz jutott munkások, de a nagybirtokosok kényelmét ilyen könnyelmű jogkiterjesztéssel nem fogják kockáztatni. Hogy az ipari munkásokat szokás épen nemzetkö­zieknek elgyalázni s hogy a földművelő mun­kások jelentik a színmagyar munkaerőt, azt ilyenkor a magasabb cél érdekében elfelejti a diktátor. Mert az ő nyugodalma magasabb cél, mint a magyarság megelégedése. A rendezetlen vallási viszonyú gyáros nem számít. De a nagybirtokos urak jobbágyait nem lehet fel­szabadítani. S ha már nem lehet visszacsinál­ni egészen a jobbágyságot, legalább kívül szo­rítják az alkotmányon, a jognélküliség ghettó­­jába. Jó a magyar parasztnak ott is, Tisza, a diktátor, így akarja és így pa­rancsolja, így cenzúrázta meg a kormány ter­vezetét, így fejtette ki egy tanulmányban: így fogja az igét hirdetni Aradon, ahová hétfőn lerándul beszámolóra és így fogja majd aka­ratát ráerőszakolni arra a parlamentre, mely maga hívta fel a diktátort az erőszak kezde­ből, függönyökkel sötétítse el a szobáját és bo­rogassa a szemét. Legjobb volna, ha mozdulat­lanul feküdne a hátán, mert attól tartok, hogy szemideg-sorvadása lesz. A könyvelő nem sötétítette el a szobáját, nem feküdt a hátán mozdulatlanul, nem boro­gatta a szemét, hanem még az este, — valami különös, szomorú előérzet sugallataként, — így szólt a feleségéhez: — Holnap utazunk! — Hova? — kérdezte meglepetve az asz­­szony. — Oda! ... oda!.. . oda! ... Itáliába!... Még látni akarom! Az asszony nem akarta elhinni a dolgot és ezért nyomatékosan kérdezte: — A gyereket is magunkkal visszük?­­ — A gyereket is magunkkal visszüke­ményezésére. S ha valami csoda nem törté­nik és általános választójogi reform gyanánt a király elé azt a szörnyeteg reformot terjesztik, mely Tisza Istvánnak tetszik, akkor a magyar király vagy elkacagja magát ennek a nem­zetnek gyámoltalanságán, vagy maga is el­­röstelli és „sírva borul az asztalra“. . . És ott álltak a Márkus-téren, Velencében. A gyerek nagy, értelmes szemmel bámult maga köré. Már négy éves fiúcska volt, de házi lángész, táltos, csodam­ondó. — Jaj, de szép! — ujjongott gyermeki lelkesedéssel, — olyan minden, mintha a jó Is­tenbe itt laknék. Az asszony ellenben alig tudta elpalástolni a csalódását. A Mesevilág, amelyről annyit ál­modozott előre, nagyon is józan valósággá vált előtte. A Doge-palota büszke, ódon kövei nagyon feketék és piszkosak voltak neki. A lagúnák bű­zét keil­ein el­lennek találta. Az élelmezéssel sem volt megelégedve. Lépten-nyömön csalódást ér­zett, de a világért sem árulta volna el ezt a férje előtt. Pesti Hírlap_____ 1912. november 16., szombat. .A. tielvszot. mit Kombináció Wekerle körül. Vázsonyi kritikája. A választójogi javaslat tárgyalása? Az ellenzéki nyilvános értekezletek szü­netelnek ismét, a munkapárti delegáció pedig a fegyveres kordon biztos védelme alatt intézi el simán mindazt, amit el kell intéznie. A poli­tika légkörében a látszólagos nyugalom mellett mégis ideges vibrációk mutatkoznak. Érzi a többség és éreznie kell a kormánynak is, hogy az ellenzék távolmaradása a karhatalommal körülzárt képviselőházból tarthatatlanná teszi a helyzetét. Hiába hangoztatják hangulatkeltés gyanánt, hogy ha az ellenzék nem akar részt venni a többség „munkájában“, hát akkor a többség egymaga végzi el, amit szükségesnek lát, önmagában lehetetlen az, hogy parlament­ben egyoldalúan egy párt működjék. És olyan komoly jelentőségű, pártok fölött álló politikus, mint Vázsonyi Vilmos is, azzal a súlyos meg­bélyegzéssel illeti a kormányt, hogy tapintat­lanság adónovellákkal olyankor előállani, ami­kor a parlamenti ellenzéket elhallgattatták a Házban. Már most milyen súlyos kritikát pro­vokálna a legobjektívabb megítélés részéről is az az eset, ha a kormány ellenzék nélkül akar­ná csakugyan tárgyaltatni a választójogi ja­vaslatot! Ennek a gondolatnak is a képtelensége az, ami egyre fűti a kombinációkat, melyek­nek alfája és ómegája természetesen a kor­mány távozása, mint ami nélkül az ellenzék békés leszerelése lehetetlennek mutatkozik. E kombinációk keretében több ízben fölmerült már Wekerle Sándor neve, legújabban pedig egy állítólagos memorandummal kerül kap­csolatba ez a név. A kombináció aktualitása-A kis könyvelő ott állt a Márkus-téren és h­ógörcstől vonagló vézna kezével úgy mutatott végig a palotákon, mint ahogy Mózes intett az Ígéret földje felé. — Galambok, papa, galambok! — vison­­gott a kis­fia. — Szabad őket megsímogatni? És kis kacsájával megsímogatta a szelí­den turbékoló, tolongó galambokat, miközben megragadta az apja kezét. — Papa, te is, te is! ... De ne azt simo­gasd. Az egy darab kő. Itt van a galamb, papa, itt van a kezemben. Nem látod? De nagy csacsi vagy te, papa!* A kis könyvelő nem látott semmit. Az ő szemei számára nem nyílt meg a kiábrándító valóság. Nem látta az ódon kövek feketeségét, a lagúnák szennyes vizét, a Márkus-téri kijóza­nító vásárt, az idegenek kíváncsi és tömeges bu­taságát, a velencei viseletű perditák tolongását. Az orrával a levegőbe szimatolt és még a halvásár bűze is édes, mámoros illattá változott előtte. Ügyetlenül, vaksimód simogatta a galam­bokat és nem látta, hogy ezek szakasztott olya­nok, mint aminek nálunk is vannak. Azt hitte, hogy ezüstfehérek, mint a felhő, amely napsugaras időben dele, és hogy arany a csőrük, rubin a szemük, szinte látta, amint le­begnek és hozzák magukkal egy becsületesen eltöltött, szorgalmas, kifogástalan, munkás élet legszebb jutalmát . . . Itália mesevilágát. . . . Minthogy ezzel a fordulattal az erköl­csi világrend ismét helyreállt, egyszersmind a mese is be van fejezve. Jól ezúttal el kell tekintenünk. Minden infor­málódásunk csak negatív eredményre vezetett De pozitív bizonyosság az, hogy — ha minden kötél szakad — Wekerle nagy politikai tapasz­­taltsága és egyénisége oly le nem járt érték, mely a bonyodalmak végleges elfajulása esetén is megváltásként szerepelhet a teljes fölfordu­lás alól. A politika híreit az alábbiakban részle­tezzük: Wekszle szerepe. Politikai társaságokban szájról-szájra jár egy hír, amely arról szól, hogy egy magyar államfér­fin, aki az utolsó időben távol állott a parlamenti élettől, a kibontakozás dolgában memorandumot terjesztett a király elé. A memorandum szerzője­ként Wekerle Sándort emlegetik, de a volt minisz­terelnök bizalmas barátai mit sem tudnak arról, hogy ő ilyen kibontakozási tervet készített volna. — Az való, — mondta Wekerle egyik bizal­masa, — hogy egyáltalában nem helyesli a kor­mány politikáját, sőt a leghatározottabban elítéli a parlamentben meghonosított erőszakos rendszert, de tudomásom szerint memorandumot felszólítás nélkül senkinek sem adott át. Ha volna valamely új pártalakulás, amely a kibontakozáshoz vezethet­ne, Wekerle föltétlenül részt venne abban, hogy az országot jelenlegi feldúlt helyzetéből kimenteni se­gítsen. De mivel ilyen pártalakulás még nem lé­tesült, ő sem lép akcióba. A helyzetet általában igen sötétnek látja és az áldatlan viszálykodás rossz következményeitől tart. Olyan államférfiú, mint ő, aki a király bizalmát teljes mértékben bír­­ja (nem szabad elfelejteni a búcsúztató királyi kéz­iratot, melyben ő felsége hangoztatta, hogy tovább­ra is számot tart kiváló képességeire­, felszólítás nélkül, önszántából nem nyújt be memorandumot. Az ellenzék körében sem tudnak Wekerle Sándornak ilyen szerepéről. Egy más oldalról tör­tént kibontakozási kísérletről is beszélnek. Hír szerint a munkapárt egyik tekintélyes tagja érint­kezésbe lépett az ellenzéki pártok több vezető tag­jával, de a tanácskozásnak eddigete csak tájékozó­dási jellege van.­ ­ * A Kossuth-pártkörből. A Kossuth-párt Irányi-utcai kör­helyi­ségében az est folyamán a pártnak számos képviselő és kültagja járt fent. A vezetőség részéről Désy Zol­tán, Tóth János és Sághy Gyula alelnökök voltak ott. A párt tagjai élénk és beható eszmecserét foly­tattak a külpolitikai helyzetről és megvitatták a magyar politikai helyzetet is. A párt tagjai közül többen jelentkeztek a vasárnap tartandó népgyű­­lésekre. A magyar delegációból. — Munkapárti delegátus a bosnyák vasúti terv ellen. — A magyar delegáció pénteken folytatta tanácskozásait a csendőri karhatalommal kö­rülzárt parlamentben. Délelőtt a négyes egye­sült albizottság tartott ülést, amelyen a bos­nyák költségvetést tárgyalták, délután pedig a hadügyi albizottság tanácskozott. Az egyesült négyes albizottság ülésén a bosnyák vasutak kérdése is szóba került, amely­ről tudvalevőleg Bainski közös pénzügyminisz­ter hosszabb nyilatkozatot tett az osztrák de­legáció tegnapi ülésén. A vitában egé­szen váratlanul ellenzéki hangot ütött meg egy munkapárti delegátus, Vig Antal fiu­mei képviselő, aki éles kritikát mondott a kö­zös pénzügyminiszter és a magyar kormány által megállapított bosnyák vasúti programm­­ról. Kifejtette, hogy ha a bosnyák vasútvona­lakat azon az úton építik meg, amint azt a ter­vezet kontemplálja, akkor a kereskedelmi for­galom Ausztria és Dalmácia között Fiu­me és a magyar-horvát tengerpart teljes meg­kerülésével bonyolódnék le. Részletesen kimu­tatta, hogy a tárgyalás alatt lévő vasúti Pro­gramm Fiume és a magyar tengerpart érde­keinek teljes negligálását jelenti és kijelentette, hogy ehez a tervhez szavazatával nem járulhat hozzá. A bátor és önérzetes fölszólalás nagy

Next