Pesti Hírlap, 1912. december (34. évfolyam, 285-309. szám)

1912-12-01 / 285. szám

■T Budapest, 1812. miV. évfolyam, 285. q 1908. szám)_________Vasárnap, december 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre...........28 K — f Félévre ...............H „ — „ Negyedévre ....... 7 „ — „ Egy hóra............... 2 ., 40 „ Egyes szám ára 10 f. Hirdetések díjszabás szerint Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Váci-körút 78 I I. emelet. Telefon 26-45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körút 73- Telefon 26—40. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A Pesti Hírlap következő száma kedden december 3-án — reggel jelenik meg. Lapunk a magyar királyi állam­vasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány tör­vény és jog ellenére megtiltotta. Az abszolutizmus kodifikálása. Oly törvényjavaslatot terjesztett be szom­baton a kormány a munkapárti képviselőház elé, mely a legnagyobb megdöbbenést fogja kel­teni szerte az országban. Az a színe és a titu­lusa e törvényjavaslatnak, hogy intézkedni kell a háború esetére szóló kivételes rendelkezések­ről. De oly kitételek vannak a javaslatban, amelyek háború nélkül is a mindenkori kor­mánynak oly hatalmat biztosítanak, mely meg­szüntethet Magyarországon minden törvényes rendet s így e törvényjavaslat megszavazása nem lenne más, mint az abszolutizmus kodifi­kálása. Három javaslatot terjesztett be a kor­mány. Az első a háború esetén szükséges kivé­teles intézkedésekről szól. S ez már csak a leg­kisebb mozgósításra, a háború veszedelmének fenyegetésére megszünteti Magyarországon a sajtószabadságot, a gyülekezési jogot, a köz­­igazgatást, a parlamentet, magát az igazság­szolgáltatást s a szó legszorosabb értelmében megszünteti a személy- és vagyonbiztonságot. A lovak és járóművek szolgáltatásáról szóló törvényjavaslat a magántulajdont érinti, a hadiszolgáltatásról szóló törvényjavaslat pe­dig a megszavazott véderőjavaslat ellenében a védkötelezettséget egyszerűen kiterjeszti. Ez a három javaslat magában véve fölér egy vesztett háborúval a magyar nemzetre nézve. Mert ezekkel oly felhatalmazást kap a mindenkori kormány és annyira kiterjesztet­nek a felségjogok, hogy Magyarországnak töb­bé sem parlamentje, sem alkotmánya nem lesz. Ekkora, csapást még nem hozott a magyar nemzetre az Isten, mint aminő a Lukács-kor­mány s ennek ez a három javaslata. Sokat kell még foglalkoznunk e javaslatok minden egyes részével. Most csak arról a lesújtó be­nyomásról számolhatunk be, amit minden jó hazafi lelkében tett ez a merénylet. S már az első percben reá kell mutat­nunk arra a nagy veszedelemre, hogy a mai csonkaparlament, ez a munkapárti képviselő­házi értekezlet, meg fogja szavazni minden vál­toztatás nélkül ezeket a javaslatokat, a szolga­­lelkű főrendiház hozzájárul és a király szen­tesíti. Ezzel a ténynyel pedig ezek a törvények örök időkre bekerülnek a magyar Corpus ju­­risba és ebből még a megerősödött magyar nemzet és egy nemzeti többség sem tudja soha eltávolítani. Mert ha egyszer a korona hozzá­jutott ahhoz, hogy maga a népképviselet ko­difikálja számára az abszolutizmust és önként nyújtja neki a korlátlan felségjogokat, akkor soha korona viselője még a jövő századokban sem fog ahhoz hozzájárulni, hogy ezek a tör­vények módosíttassanak és a nemzet javára változzanak. Olyan országban, ahol normális álla­potok vannak, mindenki természetesnek talál­ja, hogy háború esetén kivételes intézkedéseket törvénybe iktassanak. A most benyújtott javas­latoknak igen sok része ellen semmi kifogá­sunk sem volna, ha Magyarországon megvolna az alkotmányos rend és ha a korona minisz­terei tiszteletben tartanák a törvényeket. De amikor látjuk, hogy háború nélkül, békés idő­ben is szuronyokkal, fegyveres erővel kormá­nyozzák Magyarországot, akkor tiltakoznunk kell a kivételes hatalomnak ilyen mérhetetlen nagyságban való kodifikálása ellen. Nincs művelt jogállam Európában, ahol kormány a kivételes hatalomnak ilyen formá­ját igényelte volna magának még háború ese­tére is. És ne felejtsük el, hogy a Lukács-kabi­netnek e javaslata már csak a legki­­sebb mérvű mozgósítás esetére is meg akarja szavaztatni a kormánynak az abszolút hatal­mat. Tehát a jövőben egy darabontkormány egy hadtestnek mozgósítását elrendeli és ezzel jogot formált magának arra, hogy reátegye kezét a parlamentre, a közigazgatásra, az igaz­ságszolgáltatásra és minden ember magánva­gyonára. Minden elfogulatlan ember láthatja, hogy ez a kormány a háborús veszedelmet is cini­kusan felhasználja arra, hogy ennek titulusa alatt valósággal leigázza a nemzetet. Oly bru­tális intézkedésekre tartalmaznak ezek a ja­vaslatok felhatalmazást, amelyek semmiféle külföldi judikatúrában elő nem fordulnak. Mire való volt egyáltalában a véderőja­vaslatban a hadkötelezettségnek megállapítá­sa és az ujonclétszámnak m­azadása? Hiszen most az uj javaslat által­­­gy kis mozgósítás A két gyöngyszem. Irta: SZÍNI GYULA. Szüleim színházban voltak és csak éjfél után érkeztek haza. Este tíz órakor házunk ka­puja már csukva volt. A lépcsőház, az udvar egészen elsötétült. Csak mi voltunk ketten kinn a folyosón, én és Eliz, az elzászi származású nevelőnőm. Hiába mondtam Eliznek, hogy jobb volna benn a meleg szobában, mint idekinn a havas márványkockákon. A sovány, didergő természetű leány a vál­lára borította az apám úti bundáját, engem pedig plaidekbe csavart, hogy kinn ácsorog­­hassunk a folyosón. Minden csöngetésre, ami a kapu alól berregett, fölrezzentünk­, hátha ép most jönnek a szüleim. Eliz úgy tett, mintha őket várná és miat­tuk volna türelmetlen. Pedig a szerelem űzte ki őt a dermesztő, fagyos éjszakába. Lenn a földszinten a fűszeres­boltnak az udvarra nyíló ajtaja még ki volt világítva. Mö­götte volt a bolti pince lejárója és a hirtelen­­szőke, göndörhajú segéd gyertyával a kezében futkosott ide-oda a pincegádoron. Petróleumos hordókkal bibelődött. Azt hiszem, ilyenkor éjnek idején szaporította nagy titokban vízzel a bakui források finomí­tott olaját, ami aztán olyan kísértetiesen lobog a kis lámpákban és hirtelen elalvásával holtra ijeszti a babonás szegényembert. A nagy, esetlen legény arcára ma­ már alig emlékezem. Csak rémlik előttem vérmes, pufók, egészségtől szinte kicsattanó orcája, amely sötét tűzszinti volt egészen a nagy, szét­álló füléig, ami úgy világított, mint egy lampion. Nagy, ormótlan keze tele volt apró repe­déssel. Rákpiros volt attól a bőrbajtól, amit az angol grocer's­itch-nek, fűszeres-ótvarnak ne­vez. De az elzászi benne, a szeplős, szepegő, félig francia, félig német leány azt hitte, hogy ha ez a kéz egyszer megölelné, megroppantaná a derekát, hát abba egyenesen belehalna. Eliz szerelmes volt a jómodorú fűsze­resbe. Pedig a fűszeresek jó modoránál olcsóbb dolgot nem is tudok, kijár ez két krajcár ára sóért, paprikáért is. — Fázik a lábam, Eliz — panaszkodtam neki. Erre a benne az ölébe emelt és még job­ban bebugyolált engem, a tízéves kamaszt.­­— Ha jól viselkedik — ígérte — mesélni fogok... " A néma, fekete udvarra a leghidegebb téli éjszakák vörhenyeges ege nézett le a ház­fedelek közül. Haragosvörös ég. Ködjén mintha valami messzi tűzvész fénye verődnék vissza. Az ember ijedező képzeletét csak az nyugtatja meg, hogy ez a tűzfény egyenletes, mély, skár­­látszinű és benne minth­a millió meg millió tüz­­atóm rezegne. Háztetőre, udvarra, ereszre, párkányra, kémények gallérjára pedig mindenütt rásimult a­­ rózsaszínű hó préme. Ez volt első találkozásom a rózsaszínű hóval. Olyan ez, mintha flamingók vagy tűz­­papagályok lágy pihéjéből dum­ázták volna föl. Talán sziromtestű­ éjjeli amorettek részére,­­hogy meghengergőzzenek benne. Van benne valami puha, meleg, csalo­gató és csalfa jellem. Tűz és víz. Ekkor láttam először rózsaszínű havat és nem tudom elfe­lejteni. — Egyszer volt — mesélte Eliz — egy szegény ember Nancyban. És ez az ember olyan szegény volt, hogy fölszedte az utcáról mindazt, amit az emberek elhajigáltak. Gyújtó­­skatulyát, törött pipát, fogatlan fésűt, üres ha­lasdobozt meg egyéb limet-lomnt. Éjszakánkint a hátára vette kosarát, kezébe kapta lámpását és a kampós piszkáló­ vasát, hogy a házak előtt lévő szemétládából kikotorja mindazt, aminek ő még hasznát láthatta ... Eliz egy pillanatra abbahagyta a mesét. A pincében elfújták a gyertyát. A fűsze­res kijött az udvarra és menés közben az ár­nyéka végigrezgett a rózsaszínű havon. Aztán eltűnt a lépcsőház sötétségében. — Egyszer a szegény biffin — folytatta Eliz és hozzátette: — „biffin“-nek hívják Nancyban a szemétkaparó embert — egy lá­dában két ragyogó szemet pillantott meg. Holtra vált ijedtében, mert eleinte azt hitte, hogy mérges kígyó szeme tapad rá. De amint lámpásával odavilágított, látta, hogy a kígyó egész sor szemből áll és nem is állat, hanem ékszer, úgy bizony, egy smaragdból fűzött nyaklánc!... Hallatszott, hogy a lépcsőn hogyan jön fel hozzánk a második emeletre a fűszeres. Eliz­nek no nem a mesén járt az esze. Ahogy fázósan a keblére borultam, érez­tem a szíve ijedt dobogását. A fűszeres fölért az emeletre, lépései egyre közelebb értek. Nem vett észre bennünket a sötétben és fütyörészve ment el mellettünk. Eliz egyet köhintett, mire a fűszeres úgy A Pesti Hírlap mai száma 96 oldal

Next