Pesti Hírlap, 1912. december (34. évfolyam, 285-309. szám)
1912-12-01 / 285. szám
■T Budapest, 1812. miV. évfolyam, 285. q 1908. szám)_________Vasárnap, december 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre...........28 K — f Félévre ...............H „ — „ Negyedévre ....... 7 „ — „ Egy hóra............... 2 ., 40 „ Egyes szám ára 10 f. Hirdetések díjszabás szerint Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Váci-körút 78 I I. emelet. Telefon 26-45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körút 73- Telefon 26—40. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A Pesti Hírlap következő száma kedden december 3-án — reggel jelenik meg. Lapunk a magyar királyi államvasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány törvény és jog ellenére megtiltotta. Az abszolutizmus kodifikálása. Oly törvényjavaslatot terjesztett be szombaton a kormány a munkapárti képviselőház elé, mely a legnagyobb megdöbbenést fogja kelteni szerte az országban. Az a színe és a titulusa e törvényjavaslatnak, hogy intézkedni kell a háború esetére szóló kivételes rendelkezésekről. De oly kitételek vannak a javaslatban, amelyek háború nélkül is a mindenkori kormánynak oly hatalmat biztosítanak, mely megszüntethet Magyarországon minden törvényes rendet s így e törvényjavaslat megszavazása nem lenne más, mint az abszolutizmus kodifikálása. Három javaslatot terjesztett be a kormány. Az első a háború esetén szükséges kivételes intézkedésekről szól. S ez már csak a legkisebb mozgósításra, a háború veszedelmének fenyegetésére megszünteti Magyarországon a sajtószabadságot, a gyülekezési jogot, a közigazgatást, a parlamentet, magát az igazságszolgáltatást s a szó legszorosabb értelmében megszünteti a személy- és vagyonbiztonságot. A lovak és járóművek szolgáltatásáról szóló törvényjavaslat a magántulajdont érinti, a hadiszolgáltatásról szóló törvényjavaslat pedig a megszavazott véderőjavaslat ellenében a védkötelezettséget egyszerűen kiterjeszti. Ez a három javaslat magában véve fölér egy vesztett háborúval a magyar nemzetre nézve. Mert ezekkel oly felhatalmazást kap a mindenkori kormány és annyira kiterjesztetnek a felségjogok, hogy Magyarországnak többé sem parlamentje, sem alkotmánya nem lesz. Ekkora, csapást még nem hozott a magyar nemzetre az Isten, mint aminő a Lukács-kormány s ennek ez a három javaslata. Sokat kell még foglalkoznunk e javaslatok minden egyes részével. Most csak arról a lesújtó benyomásról számolhatunk be, amit minden jó hazafi lelkében tett ez a merénylet. S már az első percben reá kell mutatnunk arra a nagy veszedelemre, hogy a mai csonkaparlament, ez a munkapárti képviselőházi értekezlet, meg fogja szavazni minden változtatás nélkül ezeket a javaslatokat, a szolgalelkű főrendiház hozzájárul és a király szentesíti. Ezzel a ténynyel pedig ezek a törvények örök időkre bekerülnek a magyar Corpus jurisba és ebből még a megerősödött magyar nemzet és egy nemzeti többség sem tudja soha eltávolítani. Mert ha egyszer a korona hozzájutott ahhoz, hogy maga a népképviselet kodifikálja számára az abszolutizmust és önként nyújtja neki a korlátlan felségjogokat, akkor soha korona viselője még a jövő századokban sem fog ahhoz hozzájárulni, hogy ezek a törvények módosíttassanak és a nemzet javára változzanak. Olyan országban, ahol normális állapotok vannak, mindenki természetesnek találja, hogy háború esetén kivételes intézkedéseket törvénybe iktassanak. A most benyújtott javaslatoknak igen sok része ellen semmi kifogásunk sem volna, ha Magyarországon megvolna az alkotmányos rend és ha a korona miniszterei tiszteletben tartanák a törvényeket. De amikor látjuk, hogy háború nélkül, békés időben is szuronyokkal, fegyveres erővel kormányozzák Magyarországot, akkor tiltakoznunk kell a kivételes hatalomnak ilyen mérhetetlen nagyságban való kodifikálása ellen. Nincs művelt jogállam Európában, ahol kormány a kivételes hatalomnak ilyen formáját igényelte volna magának még háború esetére is. És ne felejtsük el, hogy a Lukács-kabinetnek e javaslata már csak a legkisebb mérvű mozgósítás esetére is meg akarja szavaztatni a kormánynak az abszolút hatalmat. Tehát a jövőben egy darabontkormány egy hadtestnek mozgósítását elrendeli és ezzel jogot formált magának arra, hogy reátegye kezét a parlamentre, a közigazgatásra, az igazságszolgáltatásra és minden ember magánvagyonára. Minden elfogulatlan ember láthatja, hogy ez a kormány a háborús veszedelmet is cinikusan felhasználja arra, hogy ennek titulusa alatt valósággal leigázza a nemzetet. Oly brutális intézkedésekre tartalmaznak ezek a javaslatok felhatalmazást, amelyek semmiféle külföldi judikatúrában elő nem fordulnak. Mire való volt egyáltalában a véderőjavaslatban a hadkötelezettségnek megállapítása és az ujonclétszámnak mazadása? Hiszen most az uj javaslat általgy kis mozgósítás A két gyöngyszem. Irta: SZÍNI GYULA. Szüleim színházban voltak és csak éjfél után érkeztek haza. Este tíz órakor házunk kapuja már csukva volt. A lépcsőház, az udvar egészen elsötétült. Csak mi voltunk ketten kinn a folyosón, én és Eliz, az elzászi származású nevelőnőm. Hiába mondtam Eliznek, hogy jobb volna benn a meleg szobában, mint idekinn a havas márványkockákon. A sovány, didergő természetű leány a vállára borította az apám úti bundáját, engem pedig plaidekbe csavart, hogy kinn ácsoroghassunk a folyosón. Minden csöngetésre, ami a kapu alól berregett, fölrezzentünk, hátha ép most jönnek a szüleim. Eliz úgy tett, mintha őket várná és miattuk volna türelmetlen. Pedig a szerelem űzte ki őt a dermesztő, fagyos éjszakába. Lenn a földszinten a fűszeresboltnak az udvarra nyíló ajtaja még ki volt világítva. Mögötte volt a bolti pince lejárója és a hirtelenszőke, göndörhajú segéd gyertyával a kezében futkosott ide-oda a pincegádoron. Petróleumos hordókkal bibelődött. Azt hiszem, ilyenkor éjnek idején szaporította nagy titokban vízzel a bakui források finomított olaját, ami aztán olyan kísértetiesen lobog a kis lámpákban és hirtelen elalvásával holtra ijeszti a babonás szegényembert. A nagy, esetlen legény arcára ma már alig emlékezem. Csak rémlik előttem vérmes, pufók, egészségtől szinte kicsattanó orcája, amely sötét tűzszinti volt egészen a nagy, szétálló füléig, ami úgy világított, mint egy lampion. Nagy, ormótlan keze tele volt apró repedéssel. Rákpiros volt attól a bőrbajtól, amit az angol grocer'sitch-nek, fűszeres-ótvarnak nevez. De az elzászi benne, a szeplős, szepegő, félig francia, félig német leány azt hitte, hogy ha ez a kéz egyszer megölelné, megroppantaná a derekát, hát abba egyenesen belehalna. Eliz szerelmes volt a jómodorú fűszeresbe. Pedig a fűszeresek jó modoránál olcsóbb dolgot nem is tudok, kijár ez két krajcár ára sóért, paprikáért is. — Fázik a lábam, Eliz — panaszkodtam neki. Erre a benne az ölébe emelt és még jobban bebugyolált engem, a tízéves kamaszt.— Ha jól viselkedik — ígérte — mesélni fogok... " A néma, fekete udvarra a leghidegebb téli éjszakák vörhenyeges ege nézett le a házfedelek közül. Haragosvörös ég. Ködjén mintha valami messzi tűzvész fénye verődnék vissza. Az ember ijedező képzeletét csak az nyugtatja meg, hogy ez a tűzfény egyenletes, mély, skárlátszinű és benne mintha millió meg millió tüzatóm rezegne. Háztetőre, udvarra, ereszre, párkányra, kémények gallérjára pedig mindenütt rásimult a rózsaszínű hó préme. Ez volt első találkozásom a rózsaszínű hóval. Olyan ez, mintha flamingók vagy tűzpapagályok lágy pihéjéből dumázták volna föl. Talán sziromtestű éjjeli amorettek részére,hogy meghengergőzzenek benne. Van benne valami puha, meleg, csalogató és csalfa jellem. Tűz és víz. Ekkor láttam először rózsaszínű havat és nem tudom elfelejteni. — Egyszer volt — mesélte Eliz — egy szegény ember Nancyban. És ez az ember olyan szegény volt, hogy fölszedte az utcáról mindazt, amit az emberek elhajigáltak. Gyújtóskatulyát, törött pipát, fogatlan fésűt, üres halasdobozt meg egyéb limet-lomnt. Éjszakánkint a hátára vette kosarát, kezébe kapta lámpását és a kampós piszkáló vasát, hogy a házak előtt lévő szemétládából kikotorja mindazt, aminek ő még hasznát láthatta ... Eliz egy pillanatra abbahagyta a mesét. A pincében elfújták a gyertyát. A fűszeres kijött az udvarra és menés közben az árnyéka végigrezgett a rózsaszínű havon. Aztán eltűnt a lépcsőház sötétségében. — Egyszer a szegény biffin — folytatta Eliz és hozzátette: — „biffin“-nek hívják Nancyban a szemétkaparó embert — egy ládában két ragyogó szemet pillantott meg. Holtra vált ijedtében, mert eleinte azt hitte, hogy mérges kígyó szeme tapad rá. De amint lámpásával odavilágított, látta, hogy a kígyó egész sor szemből áll és nem is állat, hanem ékszer, úgy bizony, egy smaragdból fűzött nyaklánc!... Hallatszott, hogy a lépcsőn hogyan jön fel hozzánk a második emeletre a fűszeres. Eliznek no nem a mesén járt az esze. Ahogy fázósan a keblére borultam, éreztem a szíve ijedt dobogását. A fűszeres fölért az emeletre, lépései egyre közelebb értek. Nem vett észre bennünket a sötétben és fütyörészve ment el mellettünk. Eliz egyet köhintett, mire a fűszeres úgy A Pesti Hírlap mai száma 96 oldal