Pesti Hírlap, 1913. április (35. évfolyam, 77-102. szám)
1913-04-01 / 77. szám
Budapest, 1913. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Váci-körút 70. I. emelet. Telefon 26-45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körűt 70. Telefon 26—40. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. 1 . évfolyam, 77. (12.007. szám.) Kied. április 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ...........28 K — f Félévre ...............M » —•«• Negyedévre........... 7 „ — „ Egy hóra............... 2 „ 40 „ Egyes szám ára 10 f. Hirdetések díjszabás szerint. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. Lapunk a magyar királyi államvasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány törvény és jog ellenére megtiltotta. Az excellencies ibolya, Lukács László a hosszú szünet alatt nagyon megtelt mondanivalóval s ez most kicsordult belőle, mint a sör habja a krigliból. A miniszterelnök mondanivalójának ez a kiömlött habja alig különbözik egyéb haboktól, épen olyan vékony, épen olyan gyorsan elomló, épen olyan üres, csak nem egészen olyan tiszta. S ez benne körülbelül a legjellemzőbb. A miniszterelnök úr két nem egészen egyértékű tényezőről nyilatkozik: önmagáról és az ellenzékről. Önmagáról az excellenciás ibolya sok gyöngédséggel emlékezik meg. Elmondja például, hogy ő csak az ellenzéki bíztatással szemben olyan nyakas, de ha felülről a legcsekélyebb intést kapná, nyomban elhagyná a helyét. Oe milyen jól esik végre valamit elhihetni a miniszterelnök úrnak. Igenis, mi is megerősítjük, hogy ő egy felülről jövő intésre nyomban el fogja hagyni a helyét. De hát próbálná meg azt a helyet el nem hagyni, ha erre felülről barátságosan felszólítják. Próbálna meg fölfelé olyan eszközökkel tiltakozni a távozásra való bíztatás ellen, mint amilyenekkel lefelé tiltakozik. Minden miniszterelnök távozik, ha erre felülről egy kis bíztatást kap. Távozott Széll Kálmán is, Khuen-Héderváry is, akiknek pedig a távozás órájában is elég erős gyökerük volt a parlamentben. Hát hogyne távoznék egy felsőbb felhívásra az a Lukács László, aki gyökértelen a nemzetben, gyökértelen a parlamentben és gyökértelen saját pártjában is, mely csak Tisza István súgása szerint igazodik Lukácshoz? Oh igen, Lukács László ezúttal igazat mond. Ha felülről a legkisebb intést kapja, távozni fog. Sőt olyan szédületes gyorsasággal fog távozni, mint még soha miniszterelnök. Elég gyöngéden emlékezik meg önmagáról a miniszterelnök úr akkor is, mikor szakítva főrendiházi szokásával, hajlandónak mutatkozik egy kicsit szóba állni a nevezetes Désy-per dolgában is. A miniszterelnök úr égnek fordítja szemeit, mint egy mártír, és fuvolahangon sírja el, hogy a bíróság előtt levő kérdést akarnak mindenáron a parlament elé ráncigálni az ellenségei. Az ellenségei? Hát Pekár Gyula, aki ebben a kérdésben elsőnek interpellálta meg a miniszterelnök urat a parlamentben, ellensége volna? És az a Lukács László, akinek szuggerálása nélkül Pekár Gyulának sohasem jutott volna eszébe interpellálóni, szintén ellensége Lukács Lászlónak? Nekünk ugyan már régen úgy rémlik, hogy a miniszterelnök úrnak a saját pártjában is több ellensége van, semmint gondolná, de azt mégse hittük, hogy Lukács László önmagát is elkeseredett ellenségei közé sorolja. Pedig hát ő volt a legelső, aki a pártkasszába csempészett állampénzek ügyét a parlament elé vitte. De persze akkor még azt hitte, hogy egy megrendelt interpelláció kanalával ki tudja meríteni a nagy vád egész tengerét. Mikor később ráeszmélt, hogy ebből a szennyes tengerből aligha tud kievickélni, akkor többé a száját sem merte kinyitni s a méltóságos főrendek minden erőlködése se vehette rá, hogy megismételjen csak annyit is, amennyit a képviselőházban a megrendelt interpellációra elmondott. Amilyen gyöngéd és elnéző az excellenciás ibolya önmagával szemben, olyan vad az ellenzék irányában. Oh itt már alaposan kihasználja azt a kényelmes alkalmat, hogy senki se vághatott a szavába. Itt már kiereszti a hangját, mint csikós a karikását. Dárdás kérdései csak úgy döfik az ellenzéket. Mit? Az ellenzék meri a munkapárti parlament munkáját ócsárolni, holott ez az ellenzék koalíció korában nemcsak a parlamentből, hanem még a választási harctérről is kiverte a más politikai hiten levőket? És az ellenzék mer arról beszélni, hogy a mai többség az ellenzék távollétében egyre-másra emeli a terheket, holott ez az ellenzék volt az, mely koalíció korában emelte a quotát és megszavazta az annexió költségeit? Hát kapjuk el mindenekelőtt a quotadárdát és az annexiós milliók dárdáját. Annak idején sok műkedvelő dárdavető próbálkozott azzal a hálás feladattal, hogy a koalíciót és benne különösen a függetlenségi pártot vérig sebezze, mert emelte a quotát és megszavazta az annexió millióit. Azokat a műkedvelő dárdavetőket, akik jobbára számkivetett expolitikusokból és éretlen tollforgatókból rekrutálódtak, alaposan letorkolta egy férfiú, aki komor magányosságban élt Geszten. Tisza István, akinek van némi fogalma egy kormány és egy kormányzó többség el nem hárítható kényszerhelyzeteiről, a maga felelősségének tuda- tkozott rossz nyelvek. Irta: CSEREZELY GYULA. I. Unghy Tivadar földbirtokost is az a bizonyos, minden járványnál gyilkosabb magyar betegség pusztította el, mely nála is, mint másoknál, azzal vette kezdetét és azzal folytatódott is sok éven át, hogy a füléhez hajolva, így beszéltek hozzá: — Ugye, megteszed, barátom. Vagyis egy kis aláírás itt és egy kis kezesség ott, azután da capo, egy kis kezesség itt és egy kis váltózsiró ott és közbe-közbe, de nagyon sűrűn is közbe, egy kis invitáltatás ferblire és egy kis berántatás a költségekbe, mikor követválasztás volt. És jóllehet, mint sok másnál, úgy ő nála is igen hosszú lefolyású volt ez a betegség, mégis mire felnőtt a két leánya és férjhez lehetett volna őket adni, beállt a feloszlás. Dalbra került a birtok és mert Ungházán nem volt, amihez hozzá lehetett volna fogni, asszonyostul, lányostul oda kellett költözni, ahová már annyi tönkrement magyar ment menedéket keresni: a mindenkit elrejtő, megnőtt Budapestre. Ungházán természetesen hamar napirendre tértek fölöttük és pedig leghamarabb azok, akik legtöbbször suttogták volt Unghy bátyánk fülébe, hogy: ugye, megteszed, barátom. Mert ez is morbus hungaricus: nekiszegezni egy váltót a kománk, jóbarátunk mellének, azután ki nem fizetni azt a váltót és ha helyettünk fizet és abba belepusztul a jóbarát, akkor úgy tenni, mintha sohasem is ismertük volna. De már hat hónappal azután, hogy elköltöztek a városból, ismét róluk beszélt a világ. Nem mintha örököltek volna és visszaszerezték volna a dobra került birtokot, hanem más esemény okozta, hogy ismét szőnyegre kerültek. Az az esemény okozta, hogy Abosi Sándor ellenkezett az anyjával és nem akarta elvenni a keresztatyja leányát. Úgy történt a dolog, hogy Abosiné asziszonyom egyszer így szólt a fiához: •— Sándorom, lelkem, ideje, hogy megnősülj. Van egy leány itt a városban, szép, barna és magas, amilyen az ízlésednek megfelel. Az anyjától tudom, hogy szível téged az a leány és amellett gazdag is, sok pénze van. — Martonos Klementin? A keresztapám leánya? — Eltaláltad, fiam. — Hát, sajnálom, anyám, de én más leányt szeretek. — Kit, te szerencsétlen? — No, no, no, édes jó anyám, azért még nem vagyok szerencsétlen. Igaz, hogy szegény és talán gépírónő most vagy telefonos kisaszszony, de azért mégse mondhatja rólam, hogy szerencsétlen volnék. — Ki az a leány, Sándor? — Unghy Márta, az idősebbik Unghylány. Abosiné asszonyom erre leeresztette a kezét, keresztbe fonta az ujjait és olyan fájdalmas nézéssel nézett a gyermeke arcába, mint sok hitbuzgó nőszemély, letérdelés előtt, az istenember képére. Pár percig hallgatott, azután felsóhajtott és ezt mondta: — Tettél már ígéretet annak az Unghy Mártának, fiam? .... .——■■■-' ■ ■ ■ ......................... — Még nem tettem, anyám. Sőt még meg se mondtam neki, hogy szeretem. Csak foglalkoztam vele én is, ahogy mások foglalkoztak. De ez nem lehet ok, azt hiszem, hogy hűtlen legyek hozzá. Abosiné most haragosan elfordult a fiától, majd szárazon kacagott. — Hát mit gondolsz, te balga, — mondta gúnyosan, epésen, — hogy egy szép lány, aki Pesten él s akinek sejtelme sincs róla, hogy egy ungházi fiatal embernek szándékai vannak vele, csak ügy tétlenül nézte a hónapok múlását? Az már meghódíthatott ott akárkit, abban a forgatagos városban. —Fájlalnám, ha így volna, de meg kell engedje, anyám, hogy irtás elbírálás alá esik ő és más elbírálás alá esem én. Ö nem tudja, hogy szeretem s ezért, ha még szabad a szive és ahhoz megy, aki kéri, ezzel nem tagad meg engem. De én tudom, hogy szeretem s igy nem tagadhatom, meg mindaddig, amig bizonyságot nem szereztem. — Mi felől, te Sándor? — A felől, anyám, hogy az enyém akar-e lenni? Ezért, mihelyt elszabadulhatok néhány napra, felutazom Pestre, hátha még idején érkezem. Erről beszéltek a városban. Abosiné aszszonyom alkalmasint kiöntötte keservét valamelyik barátnője előtt, ez tovább adhatta egy másiknak és harmadnapra már az urak is, kártyakiosztás közben, azt a megjegyzést tették, hogy nincs is rossz gusztusa a fiúnak ,ki nagyon szép lány az a Márta. Ennek a megjegyzésnek a nyomában, hogy nagyon szép lány az a Márta, persze fölvetődtek a kérdések: vajon hogy élnek most Unghyék, miből tartják fenn magukat? Vala- A Pesti Hírlap mai száma 52 oldal.