Pesti Hírlap, 1913. május (35. évfolyam, 103-128. szám)

1913-05-01 / 103. szám

2 __________________ korszakos szolgálatot hazájának. Sorsa egy je­lentéktelen holddá tette, amely a korona napja és a parlament földje között oly különös vonal­ban halad át, hogy a teljes napfogyatkozást, minden alkotmányos tájék vak sötétségét idéz­te elő. Ezt a rendkívüli tüneményt eleinte mindenki csak hirtelen átmenetnek vélte, de immár oly soká tart, hogy minden alkotmá­nyos élet és tenyészet elsorvadása következhe­­tik be. És abban semmikép nem lehet az ország­nak megnyugodnia, hogy az az egyre rémeseb­ben sötétedő világ, amelynek Lukács László a központi teste, a mi végleges világrendünk. Csakugyan azt képzelné-e, hogy ami szuronyos övezet, fegyveres készség a világon csak létezik, az mind az ő providenciába ural­mának megtámtogatására van rendelve? Az osztrák és magyar fegyveres erők minden ele­mét, közösöket, honvédeket, csendőröket bősé­gesen felhasználta arra, hogy a magyar par­lamentet ellenzékmentessé tegye és ekkor min­den törvényhozói munkásságot kormányzati szolgaságba szorítson. De ennek a kis hadse­regnek összefoglalt szuronypiramidje máig nem bizonyult elégnek arra, hogy kormány­zati konzervatívsége alá tömör támasztékul szolgáljon, úgy látszik, azt szeretné most, ha a Montenegró felé meginduló szuronyerdők, eset­leg az utánuk felvonuló idegen ármádiák mind megközelíthetlen kerítéssé válnának az ő piros bársonyszéke körül. Teljesen agyonhajszolt testőrei keservesen kiáltozzák felénk, hogy kül­­bonyodalmak napjaiban nem szabad a kor­mány ellen ostromot intéznünk. De mi azt fe­leljük, hogy amit az ország tűrni nem akart, amikor csak belügyi válság járt nyomában, teljesen elviselhetlenné válik, amikor a külügyi veszedelem zúgása tör felénk. A vallás- és tanulmányi alapot ellenőrző bi­zottság. A király a vallás- és közoktatásügyi ma­gyar miniszter előterjesztésére C­sernoch János belső titkos tanácsos, hercegprímást, esztergomi ér­seket, mint a vallás- és tanulmányi alapra felügye­lő és azok kezelését ellenőrző időleges bizottság tagját, e bizottság társelnökévé, Szmrecsányi Lajos belső titkos tanácsos, egri érseket és gróf Khuen-Héderváry Károly belső titkos tanácsos, or­szággyűlési képviselőt pedig ezen bizottság tagjá­vá, folyó 1913. évi október 31-ig, amennyiben pedig a nevezett alapok kezelésének ellenőrzése iránt idő­közben esetleg másnemű intézkedés téteznék, az annak életbeléptéig terjedő időre kinevezte. Pitoska kis­zinette. Kiváltságos helyzete volt, a madame-mal jött a madame-mal ment el, dolgoznia nem kellett, inkább csak játékból dolgozott, ha épen kedve volt dolgozni és nem parancsolt neki még az első kisasszony sem az üzletben. Az édes­anyja ölében sem volt és lehetett jobb dolga, mint özvegy Egyek­­né asszonynál. Tehát három hétig jól érezte magát, a negyedik hét végén kissé unni kezdte a jólétet és a hatodik hét elején már el is kíván­kozod erősen özvegy Egyekné asszonytól. Nyomta a lelkét az az örökös feketeség, ami itt körül­vette. A hosszú árúasztal, a nagy tolóajtós szekrények, a drapériák, a divánok, a puffok és a dobozok mind olyan feketék voltak, hogy inkább ravatalozó teremhez, mint üzletin, hasonlított a tágas nagy helyiség. — Itt töltse el, — gondolta, — az ő fiatal éveit és virágok helyett gyász­fátyolok közt turkáljon? Soha! Azok az igazi grófnők sem igen mutat­koztak az üzletben, hanem jöttek kisrrt szemű asszonyok — citoyennel, citoyennel, — akik magyarul beszéltek és másról se beszéltek, mint valakiről, aki meghalt és akit ők most egy évig unak gyászolni. — El innen, el, — mormolta sóhajtva a kis Ninette és vágyakozó szemmel a virág­­csarnokot nézte, mely épen szemközt volt az ő boltjukkal. A gyász meg az életkedv egy utcaköz, távolban ! Ott minden olyan fehér volt, olyan derűs és illatos. Fehér áruasztal és szekrények , még az ajtó és az ablakok és a nagy tükrök kerete is fehérre voltak festve. A sok jószagú virággal meg nem feke­ percet, hamar féloldalt fordult és egy pillan­tást vetett a szemben levő tükörbe. Hadd lássa, milyen szép ő ebben a hófehér milien­­ben. De szinte hátrahőkölt. A tükör üvegé­ben egy fehér falat látott és a fal előtt egy arcot, melyről alig hihette, hogy az övé. Sá­padt volt, színtelen és nagyon fonnyadtnak is látszott. — Mon dieu, de megcsunyultam, — gon­dolta a hiú kis perszóna és sirhatnékja tá­madt. — Persze, az Egyekné kriptája, az csunyitott meg ennyire. No de legyek csak itt, ebben a fehér környezetben, itt ismét megszépülök. Azzal a szándékkal sietett vissza az üzletbe, hogy még aznap közli madame-mal, hogy ő kilép, hogy ő itt hagyja. Nekem nem kell a kripta, a ravatalozó terem. — És akár­hogy is kérjen, — gondolta dacosan a kis fitos — én nem fogok maradni. Háttal állt egy nagy szekrénynek, mikor ezt eltökélte magában és jövő elsejére gon­dolt, mikor két kápráztató úrinő lépett be az üzletbe. Az egyiket ismerte. Híres szőke szép asszony volt és még híresebb művésznő. Egy­szer színházba vitte a madame, mikor még élt a fiú leánya, onnan tudta, hogy művésznő. — Ah, művésznő, ez érdekes, — tűnő­dött Ninette és megrezzent. — Mint Parisban Lucie Colbert. Vajon észre fog-e venni? . . . De ahogy ezt kérdezte, már sóhajtott is. — Mit érek vele, ha meglát. Ebben a kriptában olyan rút vagyok. Pesti Hírlap ____________ 1913. május 1., csütörtök. A mi ügyünk. A Pesti Hírlap szerkesztőségének a Ma­gyar Nemzet ellen indított sajtóperében a rendőrség már elrendelte a nyomozást és nyi­latkozattételre szólította fel Länder Tivadart. Rajta áll most, hogy ne húzza a port, hanem terjessze a vizsgálóbíró elé állítólagos bizonyí­tékait, melyeket oly gyanúsan rejteget. A per száma 43995. F. K. II. 1913. / A vádaskodások ügyében ma közöljük Gellért Oszkár munkatársunk nyilatkozatát, aki külföldről sietett haza, hogy a gyalázatos rágalmakat megtorolja. Ebben az ügyben egyébként ma, a Budapesti Újságírók Egyesü­letének választmánya ülést tartott, melyről alább közlünk tudósítást. Gellért Oszkár nyilatkozata a következő: Megszakítottam külföldi utamat és har­minc órát töltöttem egyfolytában vasúton, hogy megfelelhessek arra a rágalomra, melyet a „Rendkívüli Újság“ ellenem intézett, s mely szerint a kormány engem, mint a Pesti Hírlap vezércikkíróját, szintén megvásárolt havi fize­tésekkel és évi szubvenciókkal. Kijelen­tem, hogy amit a „Rendkívüli Újság“ rólam írt, hazugság. Amiből sohasem csináltam tit­kot, az a következő tényállás: Közvetlenül a bosnyák annexió után egy kizárólag bosnyák hírszolgálattal foglalkozó kőnyomatos lapot alapított néhány buda­pesti és sarajevói úrból álló kisebb társaság, a magyar politikai és közgazdasági érdekek védelmére. A lap szerkesztésére, jövedelemré­szesedéssel, engem kértek fel. Mielőtt végleges választ adtam volna, azt a kérdést intéztem a Pesti Hírlap felelős szerkesztőjéhez és kiadó­tulajdonosához, látna-e bármi inkompatibili­tást abban, ha én a Pesti Hírlap-beli munka­köröm mellett az említettet is vállalnám. A felelős szerkesztő teljesen megnyugtatott a­fe­lől, hogy ebben semminemű összeférhetetlen­séget fenforogni nem látna. A kőnyomatos megindulása után a sa­rajevói országos kormány, anélkül, hogy tőle a vállalat erkölcsi támogatáson felül egyebet is kért volna, sua sponte egy meleghangú le­irat kíséretében előfizetés útján anyagi támo­gatást is nyújtott annak. Ugyancsak előfizetett rá rövid idő múlva a cs. és kir. közös pénz­ügyminisztérium is. A vállalat e két előfizetés után és egyenesen ezekre utalva, hivatalos be­adványban fordult a m. kir. miniszterelnök­séghez azzal, nem találná-e szintén érdemes­nek a vállalatot arra, hogy előfizetés útján anyagi támogatásban részesítse. A hivatalos tébe burkolt, hanem világosba öltözött leá­nyok tettek-vettek és nem kislrt szemű asz­­szonyok fordultak meg az üzletben, hanem csupa jókedvű, vidám nép. Fiatal asszonyok, csevegő urfiak és gondtalan leányok, mosoly­gósak, szépek. — Ha oda bejuthatna, — gondolta és felcsillant a szeme. — De jó is volna, de ked­ves ! Ott abban a hófehér üzletben ő igazán az volna, amit az asszonya említett: une petite jolie frangaise és észre is vennék az ő fiatal szépségét azok a jókedvű vásárlók. Azt mondanák egymásnak : — ni, milyen szép ez a kis szőke ; ezt megértené akkor is, ha ma­gyarul mondanák , ő arra elpirulna és még százszor olyan szép lenne. De itt, ebben a ravatalozó teremben ! Itt észre se veszik, mert akik bejönnek, simák ; itt talán vénnek is látszik és csúnyának, penésznek. — Majd átmegyek a madamehoz és be­szélek vele, hogy fogadjon be az üzletbe, — tervezgette a kis csitri és másnap reggel, mikor látta, hogy csak a madame van az üzletben, be is merészkedett hozzá. A virágcsarnok mad­ameja örömmel fo­gadta. — Ez a halovány kis béka, — gon­dolta praktikus érzékkel — ügyes leánynak látszik. Hamar beletanul mindenbe és akkor érvényesíteni fogja tudni a veleszületett íz­lését. Hiszen párisi leány a kis fruska. — Jövő elsején beléphet — mondta a virágcsarnok madameja és elbocsátotta a kis Ninettet. Egy asszonykának kezdett bókolni, aki most jött be az üzletbe. A hiú kis Ninette erre megragadta a beadványra hivatalosan beleegyező válasz ér­kezett s azóta a vállalatra negyedévenkénti részletekben előfizetett a m. kir. miniszterel­nökség is — utoljára 1912. április hó 1-én. 1912. július hó 1-én pedig az akkor már Lu­­kács László vezetése alatt álló miniszterel­­nökség visszaküldte az esedékes nyugtát. Mig a közös pénzügyminisztériumnak s a sarajevói országos kormánynak halvány sejtelme sem volt s nyilván ma sincs arról, hogy a ,,Boszniai Hírek'1 felelős szerkesztője­ként szereplő Gellért Oszkár azonos a Pesti Hírlap vezércikkírójával, addig a m­. kir mi­niszterelnökség, úgy látszik, 1912. július 1-én fölfedezte ezt az azonosság­ot s a Pesti Hírlap­­beli Gellért Oszkárt­ vélte megbüntetni azzal, hogy az ő szerkesztésében megjelenő „Boszniai Hirek“ című kőnyomatos vállalat előfizetését beszüntette. A „Boszniai Hirek“ azonban egy­általán nem csinált kázust az ügyből: egysze­rűen nem küldte többé a lapot a nyugtát be nem váltó miniszterelnökségnek,­­­ aminthogy viszont rendesen küldi azóta tovább is, a la­pot Bécsbe és Serajevóba és Pesten is , mind­azoknak a napilapoknak, melyek az előfizetést lejáratkor pontosan meg szokták fizetni. Ennyi az ügy, egy betűvel sem több, ami természetesen közhitelű okmányokkal iga­zolható. Az én miniszterelnökségi fizetésem és szubvencióm csak mese és hogy ilyen meséket kigondolni nem szabad, arra meg fogja­­ taní­tani Pesta Frigyes urat a bíróság. Gellért Oszkár. ** * A Budapesti Újságírós­ E­gyesületének választ­­mánya szerdán délután Márkus Miksa udvari ta­nácsos elnöklete alatt ülést tartott, hogy előké­szítse a Magyar Nemzet­i Pesti Hírlap-ügyben május 1-ére egybehívott rendkívüli közgyűlést. Purjesz Lajos főtitkár bejelentette, hogy a rend­kívüli közgyűléshez három indítvány érkezett: az egyiket a közgyűlést összehívók részéről Lajos Dé­nes adta be, a másikat Benedek Árpád, a harma­dikat Eötvös Leó és társai, egyúttal a maga részé­ről is előterjesztett egy határozati javaslatot. Katona Béla kijelenti, hogy a határozati ja­vaslatot elfogadja, de tisztán a maga személyére nézve külön indítványt akar tenni: a vádlott állítr sandít össze tetszésük szerinti bizottságot vagy joryt, ez vizsgálja meg, van-e alap arra, hogy az ő neve ebbe az ügybe bevonassák s előre kötelezőleg kijelenti, hogy aláveti magát bármely döntésnek. Ezzel siettetni lehetne a dolog tisztázását, de nem akarja a sajtópert befolyásolni. Sándor Tivadar megállapítja, hogy a Magyar Nemzetnek a Rendkívüli Újság közleményéhez semmi köze, ő Katona Bélát nem említette meg; a Magyar Nemzet közleményeiért a főtárgyaláson óhajtja bizonyítékait előterjeszteni és nem haj­landó m­ás fórum elé menni. Mezei Ernő mint tiszteletbeli tag szólal fel, megállapítja, hogy az egyesület semmi olyat nem

Next