Pesti Hírlap, 1913. május (35. évfolyam, 103-128. szám)
1913-05-01 / 103. szám
2 __________________ korszakos szolgálatot hazájának. Sorsa egy jelentéktelen holddá tette, amely a korona napja és a parlament földje között oly különös vonalban halad át, hogy a teljes napfogyatkozást, minden alkotmányos tájék vak sötétségét idézte elő. Ezt a rendkívüli tüneményt eleinte mindenki csak hirtelen átmenetnek vélte, de immár oly soká tart, hogy minden alkotmányos élet és tenyészet elsorvadása következhetik be. És abban semmikép nem lehet az országnak megnyugodnia, hogy az az egyre rémesebben sötétedő világ, amelynek Lukács László a központi teste, a mi végleges világrendünk. Csakugyan azt képzelné-e, hogy ami szuronyos övezet, fegyveres készség a világon csak létezik, az mind az ő providenciába uralmának megtámtogatására van rendelve? Az osztrák és magyar fegyveres erők minden elemét, közösöket, honvédeket, csendőröket bőségesen felhasználta arra, hogy a magyar parlamentet ellenzékmentessé tegye és ekkor minden törvényhozói munkásságot kormányzati szolgaságba szorítson. De ennek a kis hadseregnek összefoglalt szuronypiramidje máig nem bizonyult elégnek arra, hogy kormányzati konzervatívsége alá tömör támasztékul szolgáljon, úgy látszik, azt szeretné most, ha a Montenegró felé meginduló szuronyerdők, esetleg az utánuk felvonuló idegen ármádiák mind megközelíthetlen kerítéssé válnának az ő piros bársonyszéke körül. Teljesen agyonhajszolt testőrei keservesen kiáltozzák felénk, hogy külbonyodalmak napjaiban nem szabad a kormány ellen ostromot intéznünk. De mi azt feleljük, hogy amit az ország tűrni nem akart, amikor csak belügyi válság járt nyomában, teljesen elviselhetlenné válik, amikor a külügyi veszedelem zúgása tör felénk. A vallás- és tanulmányi alapot ellenőrző bizottság. A király a vallás- és közoktatásügyi magyar miniszter előterjesztésére Csernoch János belső titkos tanácsos, hercegprímást, esztergomi érseket, mint a vallás- és tanulmányi alapra felügyelő és azok kezelését ellenőrző időleges bizottság tagját, e bizottság társelnökévé, Szmrecsányi Lajos belső titkos tanácsos, egri érseket és gróf Khuen-Héderváry Károly belső titkos tanácsos, országgyűlési képviselőt pedig ezen bizottság tagjává, folyó 1913. évi október 31-ig, amennyiben pedig a nevezett alapok kezelésének ellenőrzése iránt időközben esetleg másnemű intézkedés téteznék, az annak életbeléptéig terjedő időre kinevezte. Pitoska kiszinette. Kiváltságos helyzete volt, a madame-mal jött a madame-mal ment el, dolgoznia nem kellett, inkább csak játékból dolgozott, ha épen kedve volt dolgozni és nem parancsolt neki még az első kisasszony sem az üzletben. Az édesanyja ölében sem volt és lehetett jobb dolga, mint özvegy Egyekné asszonynál. Tehát három hétig jól érezte magát, a negyedik hét végén kissé unni kezdte a jólétet és a hatodik hét elején már el is kívánkozod erősen özvegy Egyekné asszonytól. Nyomta a lelkét az az örökös feketeség, ami itt körülvette. A hosszú árúasztal, a nagy tolóajtós szekrények, a drapériák, a divánok, a puffok és a dobozok mind olyan feketék voltak, hogy inkább ravatalozó teremhez, mint üzletin, hasonlított a tágas nagy helyiség. — Itt töltse el, — gondolta, — az ő fiatal éveit és virágok helyett gyászfátyolok közt turkáljon? Soha! Azok az igazi grófnők sem igen mutatkoztak az üzletben, hanem jöttek kisrrt szemű asszonyok — citoyennel, citoyennel, — akik magyarul beszéltek és másról se beszéltek, mint valakiről, aki meghalt és akit ők most egy évig unak gyászolni. — El innen, el, — mormolta sóhajtva a kis Ninette és vágyakozó szemmel a virágcsarnokot nézte, mely épen szemközt volt az ő boltjukkal. A gyász meg az életkedv egy utcaköz, távolban ! Ott minden olyan fehér volt, olyan derűs és illatos. Fehér áruasztal és szekrények , még az ajtó és az ablakok és a nagy tükrök kerete is fehérre voltak festve. A sok jószagú virággal meg nem feke percet, hamar féloldalt fordult és egy pillantást vetett a szemben levő tükörbe. Hadd lássa, milyen szép ő ebben a hófehér milienben. De szinte hátrahőkölt. A tükör üvegében egy fehér falat látott és a fal előtt egy arcot, melyről alig hihette, hogy az övé. Sápadt volt, színtelen és nagyon fonnyadtnak is látszott. — Mon dieu, de megcsunyultam, — gondolta a hiú kis perszóna és sirhatnékja támadt. — Persze, az Egyekné kriptája, az csunyitott meg ennyire. No de legyek csak itt, ebben a fehér környezetben, itt ismét megszépülök. Azzal a szándékkal sietett vissza az üzletbe, hogy még aznap közli madame-mal, hogy ő kilép, hogy ő itt hagyja. Nekem nem kell a kripta, a ravatalozó terem. — És akárhogy is kérjen, — gondolta dacosan a kis fitos — én nem fogok maradni. Háttal állt egy nagy szekrénynek, mikor ezt eltökélte magában és jövő elsejére gondolt, mikor két kápráztató úrinő lépett be az üzletbe. Az egyiket ismerte. Híres szőke szép asszony volt és még híresebb művésznő. Egyszer színházba vitte a madame, mikor még élt a fiú leánya, onnan tudta, hogy művésznő. — Ah, művésznő, ez érdekes, — tűnődött Ninette és megrezzent. — Mint Parisban Lucie Colbert. Vajon észre fog-e venni? . . . De ahogy ezt kérdezte, már sóhajtott is. — Mit érek vele, ha meglát. Ebben a kriptában olyan rút vagyok. Pesti Hírlap ____________ 1913. május 1., csütörtök. A mi ügyünk. A Pesti Hírlap szerkesztőségének a Magyar Nemzet ellen indított sajtóperében a rendőrség már elrendelte a nyomozást és nyilatkozattételre szólította fel Länder Tivadart. Rajta áll most, hogy ne húzza a port, hanem terjessze a vizsgálóbíró elé állítólagos bizonyítékait, melyeket oly gyanúsan rejteget. A per száma 43995. F. K. II. 1913. / A vádaskodások ügyében ma közöljük Gellért Oszkár munkatársunk nyilatkozatát, aki külföldről sietett haza, hogy a gyalázatos rágalmakat megtorolja. Ebben az ügyben egyébként ma, a Budapesti Újságírók Egyesületének választmánya ülést tartott, melyről alább közlünk tudósítást. Gellért Oszkár nyilatkozata a következő: Megszakítottam külföldi utamat és harminc órát töltöttem egyfolytában vasúton, hogy megfelelhessek arra a rágalomra, melyet a „Rendkívüli Újság“ ellenem intézett, s mely szerint a kormány engem, mint a Pesti Hírlap vezércikkíróját, szintén megvásárolt havi fizetésekkel és évi szubvenciókkal. Kijelentem, hogy amit a „Rendkívüli Újság“ rólam írt, hazugság. Amiből sohasem csináltam titkot, az a következő tényállás: Közvetlenül a bosnyák annexió után egy kizárólag bosnyák hírszolgálattal foglalkozó kőnyomatos lapot alapított néhány budapesti és sarajevói úrból álló kisebb társaság, a magyar politikai és közgazdasági érdekek védelmére. A lap szerkesztésére, jövedelemrészesedéssel, engem kértek fel. Mielőtt végleges választ adtam volna, azt a kérdést intéztem a Pesti Hírlap felelős szerkesztőjéhez és kiadótulajdonosához, látna-e bármi inkompatibilitást abban, ha én a Pesti Hírlap-beli munkaköröm mellett az említettet is vállalnám. A felelős szerkesztő teljesen megnyugtatott afelől, hogy ebben semminemű összeférhetetlenséget fenforogni nem látna. A kőnyomatos megindulása után a sarajevói országos kormány, anélkül, hogy tőle a vállalat erkölcsi támogatáson felül egyebet is kért volna, sua sponte egy meleghangú leirat kíséretében előfizetés útján anyagi támogatást is nyújtott annak. Ugyancsak előfizetett rá rövid idő múlva a cs. és kir. közös pénzügyminisztérium is. A vállalat e két előfizetés után és egyenesen ezekre utalva, hivatalos beadványban fordult a m. kir. miniszterelnökséghez azzal, nem találná-e szintén érdemesnek a vállalatot arra, hogy előfizetés útján anyagi támogatásban részesítse. A hivatalos tébe burkolt, hanem világosba öltözött leányok tettek-vettek és nem kislrt szemű aszszonyok fordultak meg az üzletben, hanem csupa jókedvű, vidám nép. Fiatal asszonyok, csevegő urfiak és gondtalan leányok, mosolygósak, szépek. — Ha oda bejuthatna, — gondolta és felcsillant a szeme. — De jó is volna, de kedves ! Ott abban a hófehér üzletben ő igazán az volna, amit az asszonya említett: une petite jolie frangaise és észre is vennék az ő fiatal szépségét azok a jókedvű vásárlók. Azt mondanák egymásnak : — ni, milyen szép ez a kis szőke ; ezt megértené akkor is, ha magyarul mondanák , ő arra elpirulna és még százszor olyan szép lenne. De itt, ebben a ravatalozó teremben ! Itt észre se veszik, mert akik bejönnek, simák ; itt talán vénnek is látszik és csúnyának, penésznek. — Majd átmegyek a madamehoz és beszélek vele, hogy fogadjon be az üzletbe, — tervezgette a kis csitri és másnap reggel, mikor látta, hogy csak a madame van az üzletben, be is merészkedett hozzá. A virágcsarnok madameja örömmel fogadta. — Ez a halovány kis béka, — gondolta praktikus érzékkel — ügyes leánynak látszik. Hamar beletanul mindenbe és akkor érvényesíteni fogja tudni a veleszületett ízlését. Hiszen párisi leány a kis fruska. — Jövő elsején beléphet — mondta a virágcsarnok madameja és elbocsátotta a kis Ninettet. Egy asszonykának kezdett bókolni, aki most jött be az üzletbe. A hiú kis Ninette erre megragadta a beadványra hivatalosan beleegyező válasz érkezett s azóta a vállalatra negyedévenkénti részletekben előfizetett a m. kir. miniszterelnökség is — utoljára 1912. április hó 1-én. 1912. július hó 1-én pedig az akkor már Lukács László vezetése alatt álló miniszterelnökség visszaküldte az esedékes nyugtát. Mig a közös pénzügyminisztériumnak s a sarajevói országos kormánynak halvány sejtelme sem volt s nyilván ma sincs arról, hogy a ,,Boszniai Hírek'1 felelős szerkesztőjeként szereplő Gellért Oszkár azonos a Pesti Hírlap vezércikkírójával, addig a m. kir miniszterelnökség, úgy látszik, 1912. július 1-én fölfedezte ezt az azonosságot s a Pesti Hírlapbeli Gellért Oszkárt vélte megbüntetni azzal, hogy az ő szerkesztésében megjelenő „Boszniai Hirek“ című kőnyomatos vállalat előfizetését beszüntette. A „Boszniai Hirek“ azonban egyáltalán nem csinált kázust az ügyből: egyszerűen nem küldte többé a lapot a nyugtát be nem váltó miniszterelnökségnek, aminthogy viszont rendesen küldi azóta tovább is, a lapot Bécsbe és Serajevóba és Pesten is , mindazoknak a napilapoknak, melyek az előfizetést lejáratkor pontosan meg szokták fizetni. Ennyi az ügy, egy betűvel sem több, ami természetesen közhitelű okmányokkal igazolható. Az én miniszterelnökségi fizetésem és szubvencióm csak mese és hogy ilyen meséket kigondolni nem szabad, arra meg fogja tanítani Pesta Frigyes urat a bíróság. Gellért Oszkár. ** * A Budapesti Újságírós Egyesületének választmánya szerdán délután Márkus Miksa udvari tanácsos elnöklete alatt ülést tartott, hogy előkészítse a Magyar Nemzeti Pesti Hírlap-ügyben május 1-ére egybehívott rendkívüli közgyűlést. Purjesz Lajos főtitkár bejelentette, hogy a rendkívüli közgyűléshez három indítvány érkezett: az egyiket a közgyűlést összehívók részéről Lajos Dénes adta be, a másikat Benedek Árpád, a harmadikat Eötvös Leó és társai, egyúttal a maga részéről is előterjesztett egy határozati javaslatot. Katona Béla kijelenti, hogy a határozati javaslatot elfogadja, de tisztán a maga személyére nézve külön indítványt akar tenni: a vádlott állítr sandít össze tetszésük szerinti bizottságot vagy joryt, ez vizsgálja meg, van-e alap arra, hogy az ő neve ebbe az ügybe bevonassák s előre kötelezőleg kijelenti, hogy aláveti magát bármely döntésnek. Ezzel siettetni lehetne a dolog tisztázását, de nem akarja a sajtópert befolyásolni. Sándor Tivadar megállapítja, hogy a Magyar Nemzetnek a Rendkívüli Újság közleményéhez semmi köze, ő Katona Bélát nem említette meg; a Magyar Nemzet közleményeiért a főtárgyaláson óhajtja bizonyítékait előterjeszteni és nem hajlandó más fórum elé menni. Mezei Ernő mint tiszteletbeli tag szólal fel, megállapítja, hogy az egyesület semmi olyat nem