Pesti Hírlap, 1913. november (35. évfolyam, 259-270. szám)
1913-11-01 / 259. szám
Budapest, 1913. XXXV. évfolyam, 259. (12.189.) szám. Szombat, november L W«.l..k. WWW A Pesti Hírlap következő száma kedden — november 7-én — reggel jelenik meg. Lapunk a magyar királyi államvasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány törvény és jog ellenére megtiltotta Vulkán professzor úr. Ha Jupiter megharagudott, új villámokat rendelt Vulkánnál s ha Tisza István haragszik meg, új törvényeket rendel Balogh professzornál. Vulkán a megrendelt villámokat a föld alatt ismeretlen kovácslegények segítségével csinálta és Balogh professzor ebben a tekintetben követi az istenek legnyomorékabb szolgájának példáját: ő is a föld alatt, ismeretlen kovácslegények segítségével csinálta meg az esküdtszék és a sajtó reformját. Meg is látszik a reformokon, hogy kovácslegények munkája s hogy nem az igazságszolgáltatás, az ügyvédek és az újságírók érdekében készült, hanem azért, mert Tisza István haragudott és pedig az igazságszolgáltatásra, az ügyvédekre, a sajtóra. S mert ezeknek a reformoknak szülője nem az élet parancsoló szüksége, hanem a Tisza haragja, mely csak olyan rossz tanácsadó, mint a többi közönséges harag: nem is vehetjük komolyan az igazságügyi Vulkán utólagos ígérgetéseit hogy hajlandó lesz az utolsó percben figyelembe venni az érdekelt és hozzáértő körök észrevételeit. Nem fogja figyelembe venni, mert neki csak azt szabad figyelembe venni, hogy mit rendelt nála Tisza István. Ha ő figyelembe vehetné azt, amit az újságírók a sajtóreformról, az ügyvédek pedig az esküdtszék reformjáról mondani fognak, akkor elsősorban a haragot és a gyűlölséget és a gonoszságot kellene kihagynia a két reformból, pedig ha ezek kimaradnak belőle, akkor Tisza István mindjárt le is mond az egész reformalkotásról, lévén az ő szempontjából fontosabb a reformnál maga a megfélemlítés, a megrendszabályozás, a boszú. Lehet, hogy Balogh professzori hiúságból hajlandó lesz némi formai koncessziókra kiváltva megkapja hozzájuk Tisza István engedélyét, de hogy a haszúálló reformokat nem fogja hasznos reformokká módosítani, az kétségtelen. Nem bízhatunk az olyan igazságügyminiszteri rabszolga ígéretében, aki megrendelésre csinált két reformot és nem kérte ki előbb az érdekelt ügyvédség s az érdekelt sajtó véleményét, mert nem is merhette kikérni. Ha szabad lett volna kiváncsinak lennie az ügyvédség és a sajtó véleményére, akkor előbb terjesztette volna elébük a tervezetet, mielőtt megcsinálja. De neki megmondták, hogy mit kell csinálnia s ezen nem fognak változtatni, ha utólag meg is hallgatja a mellőzött szakkörök véleményét. A két reform megmarad annak, ami világra hozta: a megfélemlítés és a boszú eszközének. De ez lesz épen a végzete a boszú sugallatára hallgató, kormánynak. Beleharapott a sajtóba és az ügyvédségbe s ebbe már különb kormányoknak is beletörött a foga és a bicskája. A sajtó és az ügyvédség voltaképen ugyanannak az alkotmányos fegyvernek két, egymást kiegészítő része. Mint az olló két ága, egymás felé látszik ugyan vágni, de csak azt szeli ketté, aki közéje kerül Alkotmányos harcainkon végesvégig ebben a páros szereplésben látjuk az ügyvédséget és a sajtót. Mind a kettő kereste védelmezte és diadalra vitte az egyes polgárok s az egész nemzet igazságát s nem véletlen, hanem szükségszerűség nyilatkozik meg abban hogy Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Szilágyi Dezső újságírók és ügyvédek voltak egy személyben. Ha csak újságírók lettek volna, meg kell állaniok a parlament kapujánál s ha csak ügyvédek lettek volna sohsem hat el szavuk a közvélemény legszélsőbb határvidékeire. Amit ezek a legnagyobbak egymagukban tudtak egyesíteni arra szól a kifejezetlenül is állandó szövetkezés a sajtó és az ügyvédség között. A két faktor teszi együtt az igazság védőseregét s mikor egymás felé látszik csapni, az sem nekik veszedelem, hanem annak aki közéjük kerül s akit bekerítenek. S ha akadt botor kormány mely akár az egyiket, akár a másikat ki akarta kezdeni mindig rajta vesztett. Hát még, ha valamelyik, mint ez a legbotorabb kormány, mind a kettőt akarja kikezdeni? Most már megmozdult az ügyvédség is, a sajtó is. A magyar ügyvédség átérzi, hogy a sajtó megnyomorítása béklyó lesz az ügyvédség kezén is, viszont a magyar sajtó is átérzi, hogy mihelyt az esküdtszék megnyomorítása illuzóriussá teszi az ügyvédség munkáját, meg kell azt szenvednie a sajtónak is, sőt legelső sorban a sajtónak Ha egy ütegrendszabályozott sajtó nem segítheti a nyilvánosság és a nagy közvélemény hangulatával az ügyvédséget, akkor nehezebb lesz, talán lehetetlen is lesz az igazság és a jog diadalra vitele. S ha a legragyogóbb ügyvédi tudás dacára a hatalom akarata irányíthatja a megcsúfolt esküdtszék gávat s a pálmákat. Pault, a szerecsenzenekart és a fogatlan nagyköveteket mind-mind szívesen odaadnám ha maga helyett én ülhetnék estén kint a bátyám, a világszép sógornőn asztala mellett, az álmos kicsikék ágyánál, akiknek a magam néhai vityeit elmondhatnám. Mindent énok és mindentől borzadok itt, ha elképzelem, hogy karonfogva, édesen eszebújva sétálhatnék a gyönyörű kis sógornőmmel a havas belvárosi utcákon, ha boltról-boltra, szabónőtől szabónőhöz futhatnék vele az egész napon keresztül, hogy este aztán mind a ketten kipirulva rohanhatnánk haza, a kályha mellett kuksoló bátyám karjaiba ugye, nagyon szereti ugye és úgy szereti őt a kicsi asszony, mint én mint a bolondos, érzékeny huga, aki az életét is föl tudná áldozni, csakhogy őt zavartalanul bol dognak tudja? Hisz maga, édesem, a sejtelmekben? Engem e pillanatban az az érzés fog el, hogy még valaha föl is áldozom az életemet érte . . . Lássa, milyen tragikus gondolatok motoszkálnak a fejemben, pedig a világot még sohase láttam szebbnek, mint most mikor a rossz, megbízhatatlan, beteg szivem is komolyan megbecsüli magát s egyetlen éjjel se riaszt föl álmomból, mint régente, mikor valami láthatatlan kéz olykor hirtelen összeszorította a torkomat. Pompás lelem van pompásabb, mint valaha, akik régen nem láttak, azt mondják, hogy csodamódra megszépültem. Ezek persze nyomorult hízelgők, de a tükörből magam is látom, hogy az arcom megtelt és kiszinesedett sőt a délelőtti blúzaimat is kezdem kinőni, pedig máskormindig a franciás karcsúságom volt a legszebb rajtam. No azért ne ijedjen meg, drágám, még nincs mit tartania attól hogy valami dupatokás monstrum lett belőlem. Az alakom még Prof. Villányi. Irta SZOMAHAZA ISTVÁN. Levélváltás. Marie de Villé Anny asszony levele Gärtner Irén kisasszonyhoz, méltóságos Villányi tanár úr címén. A levél január 17-én kelt, a monte-carlói Grand Hotelben. Kedves kis barátnőm, a helyzet a következő: én egy gyönyörű, almazöld délelőtti ruhában ülök itt a Grand Hotel , vesztibüljének pálmái alatt, egy vérvörös kerti széken, ugyanolyan színű asztalka előtt, melyen ép az imént szolgálták föl az ebéd utáni kávémat. A kávé aranyvirágos japáni csészécskében áll előttem, az asztalka mögött pedig egy karcsú és ünnepélyes attasé áll, aki szoborszert merevséggel zárja a pillanatot mikor a cigarettákat előveszem. A ttasé-külsejű gentleman ugyanis egyszerűen ir, aki a Paul névre hallgat s aki földi pályája legszebb jutalmát abban találja, ha égő gyufát tarthat a cigarettám elé. Az egyik sarokban, melyet a pálmák teljesen elborítanak a világ elöl szerecsen-zenekar játszik párisi melódiákat, olyan jelczetekben, amineket csak üveges mpp-szekrényekben láthat az ember. Bordeauxvörös, aranydiszitésü frakkjaik néha kivillognak a zöld fal mögül s ilyenkor azt hiszem, hogy az egész eddigi életem csak egy kegyetlen álom, mert én voltak én az egyiptomi Hercegnő vagyok, a mesék hercegnője, akit a régi krónikák emlegetnek. A vesztibülben rajtam kívül ifjú és öreg milliárdosok, botránypörökbe keveredett királyleányok s fogatlan, de bájos, öreg nagykövetek ülnek, akik csöppet tartják magukra nézve megalázónak hogy egy magányos és szomorú magyar asszonynyal kacérkodjanak. A forgóajtón keresztül, melynek őrizetével egy indus fejedelem van megbízva, idelátszik a Gete d’azur napfénye s a kövér zöld, olajos fákon májusi aranyfoltok lebegnek. A tükörüveg előtt néha selyemruhás girardikalapos párisi urak s lehetőleg még elegánsabb szédelgők suhannak el s nekem, mikor a szememet behunyom, hirtelen a pesti január jut az eszembe, a havas háztetők, a városi bundákba burkolt férfiak, a villamosok ködös ablaküvege s a hangos katonazenekar, mely a korcsolyacsarnok szibériai jégsivatagában játszik. Az újságban én az imént olvastam, hogy Budapest és Bécs közt hófúvás miatt megakadt a délutáni gyorsvonat s én a boldogságtól reszketve nézek ki a tavaszba és a verőfényb- ahova a rémes fagy elől megszöktem . . . Ugye bár csúnya önzésnek látszik, hogy én a maga didergője szivéteféle paradicsomi gyönyörűségekkel keserítem, mikor tudom, hogy legfölebb este tiz, liz óra felé röpülhet csak ide, csak a dükéket lefektette s az ágya előtt ái ényen a villamos lámpát tölgyen ,ol vagy a francia regényeiben :ó van a Riviéráról, a kék tenge- júliusi napsugár tűz, a villákról ' isz nagyhercegek szerelmesből fo gott kis öblökről, melyek• út nabob hófehér tündér- gnefka ' ;a szegény kis pesti lány, csak sztáziájával repülhet ide s ilyen hencegésnek tartja, hogy én itt a nagy idogságommal eldicsekszem, pedig nincs igaza, nincs igaza, nincs igaza! Akar hiszi, drágám, akár nem, én örömmel. "-Aillanatnyi habozó nélkül cserélnék ma- A festi Hírlap mai száma 96 oldal.