Pesti Hírlap, 1913. november (35. évfolyam, 271-283. szám)

1913-11-16 / 271. szám

Budapest, 1913. XXXV. évfolyam, 271.­­12.200 szám Vasárnap, november 16. ........................................................ ....... ................................... un-mm......... jj.ww .­...gr.­ ---s­zzim-ummiHu SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Váci-korú 78. I. emelet. Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci­ körút 78. Telefon 26—40. Megjelenik hétfő kivitelével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre..........28 K — 1 Félévre............... 14„—„ Negyedévre.......... 7 „— „ Egy hóra............ 2­40 „ Egyes szám ára tO L Hirdetések díjszabás szerint. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. XjrforA$y WiniM ■—Irii'—CTZ—— A Pesti Hírlap következő száma kedden — november 18-án — reggel jelenik meg. Lapunk a magyar királyi állami vasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány tör­vény és jog ellenére megtiltotta. A delegációk. Azt meg kell adni, hogy a csapásokban, mik a nemzetet érik, van elég változatosság, úgy vagyunk, mint a haldokló öreg­ember, akit egyszerre több betegség támad meg s az orvosok nem is tudják az egyes bajokat gyógykezelni, csak abban reménykednek, hogy talán a beteg ellentálló képessége megküzd a betegségekkel. Csakhogy a nemzet ellentálló képessége csökken. Mert ezt forrásánál támadta meg a kormány. Minden ellentálló képességünk az el­lenzékbe és a független sajtóba szorult. Az utób­binak elnémítására ma már kimondották az egész napi parlamenti ülésezést s egy kis szüne­tet a sajtó fojtogatásában csak a delegációk bécsi ülésezése miatt tart a kormány. Az ellen­zék tehát most a delegációkba vonult kevés szá­mú, de jól leválogatott küldöttjeivel, hogy ott is verje a kormányt, ahol ennek legjobban fáj, az udvar közelében. Nagyjelentőségű ténynek tartjuk hogy az ellenzék fölmegy a delegációk bécsi tárgyalá­sára, még­pedig ezúttal nem csupán karzati tüntetés, hanem érdemleges verekedés céljából is. Hosszú időn át uralkodott a közjogi ellenzé­ken az a mindenesetre megokolt és következetes álláspont, hogy nem szabad bemenni abba az intézménybe, amelynek szervezetét sem helyes­lik. De midőn látták, hogy a kormánypárton helyet foglaló 67-es közjogi orthodoxia a köz­jogi ellenzék távolmaradásából csak magának csinált hasznot s ártott az országnak, akkor bevonult a delegációba a teljes ellenzék és a kö­zös ügyek intézésébe egészséges ellenőrzést vitt be. Erre az egészséges ellenőrzésre most két­szeres szükség van, amidőn a balkáni háborúk következményeit súlyosan érzi az ország, ami­kor egy ügyetlenül vezetett szerencsétlen külpo­litika kudarcával egyesül a katonai követelé­sek horribilis terhe s a Bécsből rángatott közös miniszterek gárdája mellett ott áll egy fölfelé szolgalelkü s lefelé erőszakos magyar kormány és amidőn egy politikai jogaitól és szabadságá­tól megfosztott nemzetet elviselhetetlen vér- és pénzadóval kergetnek a végső kétségbeesésbe. Ily viszonyok között kötelessége az ellen­zék küldötteinek a delegációba bemenni. S ezzel a lépéssel az ellenzék nem tért le arról az elvi álláspontjáról, hogy ennek a kormánynak és ennek a parlamentnek semmiféle ténykedését sem tartja törvényesnek. Teljes mértékben he­lyeseljük az ellenzék eljárását s nincs kétségünk­ az iránt, hogy bár kevesen vannak az ellenzéki­­ delegátusok s a kormány talán még ezeknek ezeknek számát is igyekszik csökkenteni mes­terséges és erőszakos után a Ház üléseiből való kizárásra hivatkozással, azért nagy súlya és erős nemzetközi visszhangja is lesz az ellen­zéki fölszólalásoknak. S az kétségtelen, hogy az idei delegáció meg fogja gyöngíteni a kormány állását mozdulatát, a betegek szemében pedig hirte­len kigyulladt a bizodalom lángja, melyet az éjszaka rémei oly kegyetlenül kioltottak. A ko­moly, feketeszakállas, nyugodt arcú professzor szolid mosolylyal járt ágyról-ágyra, itt-ott részvéttel megtapogatta egy-egy sápadt ember pulzusát, keze jóságosan megpihent egy pil­lanatra a verejtékes homlokokon, majd aggód­va hajtotta fü­lét egy-egy ziháló mellkasra, mely kínosan kapkodott levegő után. Itt, a szenvedők birodalmában, csakugyan olyannak látszott, mint az apostol, akit áldott, menny­béli hatalmak küldtek a sötét halál zarándok­csapata közé. A szeme jóságtól és szánalomtól csillogott, keze érintésére elhalt a sóhajtás, mely szinte láthatólag emelkedett a mennye­zet­ felé s a napsugár egyszerre behatolt a vi­lágos ablakokon, mikor néha gyöngéd mosoly­lyal így szólott: — Nincs semmi baj, a farsangban már akár az összes bálokat végitáncolhatja . . . Ka­rolina nővér, a maga gondja legyen, hogy ez a rossz fiú két liter tejecskét megigyék . . . A tanár egy-egy ágynál hosszú előadást tartott hallgatóinak, akik kitágult szemmel, a lélegzetüket is visszafojtva hallgatták, majd a beteg arcát megsimogatva, tovább ment a kö­vetkező ágy felé, ahol egy sápadt arc vágya­kozva feléje meredt . . . És Gärtner kisasszony, szivére szorítva kezét, így szólott magában: — Micsoda asszony lehet, aki ezt a félis­tent megcsalja, ahelyett, hogy büszke lenne rá és az életét megédesítené . . . Felkapta a fejét és az arca kipirult örö­mében: most, egyszerr­e az a gondolata tá­madt, hogy megtalálta a helyes utat. Hátha a Villányiné hiúságához szólna? Hátha meg tudná éreztetni vele e kivételes férfi nagyság El lehetünk rá készülve, hogy Tisza meg­kísérli az ellenzéknek bécsi letörését is. Erre vall, hogy a hírhedt parlamenti palotaőrség egy részét már Bécsbe szállították s a műveit kül­föld előtt is­­be akarják mutatni a magyar kor­mányhatalom brutalitását, amelylyel csak a párturalom erkölcsi szennyesét akarják elfödni. Jól tudjuk hogy egy maroknyi ellenzék mit sem tehet egy brutális többséggel szemben. Azt is tudjuk, hogy ez az erős, de kis csapat nem tud­ja feltartóztatni azoknak a milliárdos terhei­nek ránk zúdulását, amelyek a közös miniszte­rek előterjesztéseiből áradatként fognak kiöm­leni. De annak következményei lesznek, hogy a nemzet­ igazát az ellenzék delegátusai Bécsben mondják el, ahol a magyar szó erősebben hang­zik és ahonnan messzebbre hallatszik el. "Valljuk meg őszintén önmagunknak, hogy a korona nem sokat törődik a budapesti országgyűlés dolgaival mindaddig, míg a közös hadsereg intézményére hiány nélkül literálják a miniszterek az előírt vér- és pénzadót. De a delegációk és azokkal az ügyekkel foglalkoznak, amik iránt a korona egyedül érdeklődik, tehát a bécsi tárgyalások minden árnyalata s igy min­den ellenzéki fölszólalás iránt is érdeklődni fog az egész udvar. Ezenfelül az osztrák és a kül­földi sajtóba is bejut minden ellenzéki fölszó­­lalás s ennek szárnyán a magyar nemzet pa­nasza. A kormánynak nemcsak a korona és az osztrák politikusok, hanem Európa közvéle­ménye előtt is viselnie kell a szégyennek azt a bélyegét, amit az ellenzék Bécsben is reá nyom. Mert az minden valószínűség szerint be fog kö­vetkezni hogy az ellenzék kénytelen lesz a kor­lát? A fiatal leány boldogan felsóhajtott, mert ez a mód jobbnak tetszett előtte mindazoknál, amiket a hosszú virrasztás alatt elgondolt. — El fogom mesélni neki a klinikai je­leneteket­, — szólott magában ujjongva, mi­közben a tanárt a második betegszobába kö­vette .— Mesélek neki hallgatói rajongásáról, a betegek lángoló szeméről, a Jézus szolgálói­ról, akik egy felsőbb lényt látnak benne. Va­jon elképzelhető-e, hogy ezek után is meg tud­na maradni a könnyelműség és aljasság út­ján? Mikor Gärtner kisasszony dél felé haza­tért, a levelek között egy elefántcsont színű, an­gol borítékot látott az előcsarnok asztalán Nem tudta, kitől jön, de esküt mert volna tenni rá, hogy Harzburg-Waldeck gróf irta. Óvatosan körülnézett, mert valami kimondhatatlan vágy fogta el, hogy a levelet ellopja és végig­olvassa. De a kisértés nem tartott soká: az emeletre vezető lépésen most megjelent a Vil­­lányiné karcsú alakja s a levél pár pillanat múlva, már ott volt úrnője kezében, aki sietve félrevonult vele a kandalló elé. Gärtner kis­asszony megvárta, míg a fiatal asszony elol­vassa a titokzatos üzenetet, aztán szerényen odasompolygott a tűz mellé. — A méltóságos asszony ma büszke lett volna a méltóságos úrra, — mondta boldog mosolylyal, míg a szive ismét dohogni kez­dett, izgalmában. — Mi történt? — Semmi különös, vagyis helyesebben semmi egyéb,­ mint ami naponként megtörté­nik. Ha látná egyszer a méltóságos asszony a szegény betegeket, akiknek ágya mellett reg­­gelenkint a tanár úr megjelenik. Még a hal­doklóknak is felragyog a szemük, ha őt lát- Prof. Villányi. Irta: SZOMAHÁZY ISTVÁN. A végső dt. Gärtner kisasszony álmatlanul töltött el egy hosszú éjszakát, százféle módot eszelt ki arra, hogy Villányinéval őszintén beszélhes­sen, de mikor a hajnali világosság végre átde­rengett a szobája függönyén, belátta, hogy minden terve a lehetetlenséggel határos. Ho­gyan mondhatná meg a méltóságos asszony­nak, hogy a titkát kileste? Honnan venné a jogot ahhoz, hogy úrnőjének morált prédikál­jon? Micsoda arccal kérhetné számon Villá­­nyinétól, hogy az urát megcsalja? A szegény leány, aki olyanformán festett, mintha egész éjjel utazott volna, lesütött szemmel, a szívé­ben sötét reménytelenséggel ült le a reggeliző asztalhoz, mert most már hallatlan vakmerő­ségnek tetszett előtte, hogy a titokzatos látoga­tásokat szóvá tegye. Kedvetlenül sietett el az egyetemre, dide­regve tűzte föl a kabátja gallérját a sötét és hi­deg novemberi ködben s szótalanul, mint egy fázós kis veréb, ődöngött egy darabig a bel­gyógyászati klinika folyosóin. Később benézett az egyik betegszobába s ekkor egy pillanatig szinte elállt a szívverése. Villányi szokott reg­geli vizitjét tartotta a vaságyak között s a fa­natikus és csillogó szemű diákok serege az apostolokat megillető rajongással tódult utá­na az orvosságszagu teremben. A látvány nem volt mindennapi: az orvostanhallgatók fekete gyűrűvel vették körül hírneves tanárukat, az apácák glódába állva ügyelték minden egyes A Festi Hírlap mai száma 92 oldal.

Next