Pesti Hírlap, 1914. január (36. évfolyam, 1-13. szám)
1914-01-01 / 1. szám
________________________ fikálásával a katonai brutalitást s úrrá tették törvény és alkotmány fölött az erőszakot. Majd rohamot intéztek a közszabadság biztosítékai ellen. Elsőnek vették be zsoldos csapataikkal az esküdtszéki intézmény várát, amelynek a polgárok független meggyőződését védő falait lerombolták. Aztán indultak csatára a sajtószabadság ellen. Az ellenzék hősies védelme s a szabad közvélemény megnyilatkozása eddig gátat emelt eléjük s nemtelen harcuk átnyúlni az új esztendőbe. De a nemzetnek bilincsbe verését rögtön ki is aknázta a többség, mert a megkötözött nemzet zsebéből fölemelt pénz- és véradót szedett ki bécsi parancsszóra. Ha ennek a kornak történetét megírják utódaink, akkor a tatárjárás pusztító hatásához mérik rajd a munkapárti uralom 1913-ik esztendejét. De föl fogják jegyezni biztató jelül, hogy a nemzet ellenálló ereje már itt mutatkozott az ellenzék sok diadalában. A lefolyt évben ugyanis sikerült a többségre kimondatni az erkölcsi halált, s a materiális halál már csak rövid idő kérdése. Ezt, reméljük, meghozza majd az új év. Új harcra hí a riadó az új esztendőben. Mert a sajtóbilincsen kívül felénk mered már a közigazgatás államosításának s a választókerületek beosztásának réme is. Egy véres és piszkos esztendő után egy küzdelmes évnek hajnalán állunk. De a nemzet besülete megköveteli, hogy az ellenzék eljövendő győzelmében ne kételkedjünk. Belpolitikai liirek. Szentesített törvények. Az Országos Törvénytár december 31-én megjelent száma a következő szentesített törvényeket tartalmazza: a községi és körjegyzők, valamint segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról továbbá Szolnok-Doboka, Trencsén és Máramaros vármegyéknek 5 százalékot meghaladó pótadó kivetésére adandó felhatalmazásról. A delegáció határozatainak jóváhagyása. A magyar delegáció bécsi ülésezése alatt tizenkilenc határozatot hozott, melyek különböző közös ügyek költségeire vonatkoznak. A határozatokat királyi jóváhagyással ellátva, a hivatalos lap szombati száma közli. _____Pesti Hírlap______ 1914. január 1., csütrtök. A trónörökös köszönete. Gróf Tisza István miniszterelnök Ivanopiszból a következő táviratot kapta: A császári és a királyi Fensége Ferenc Ferdinánd főherceg úr megbízott, kérjem meg kegyeletességedet, hogy az ötvenedik születésnapja alkalmából kifejezett szerencsekívánatokért a császári és királyi Fenségének legőszintébb és legmelegebb köszönetét kegyeskedjék a magyar országgyűlés képviselőházának elnökségéhez eljuttatni, kumerskirchi főudvarmester, Justh Gyula Budapesten. Justh Gyula, az egyesült függetlenségi és 48-as párt elnöke, aki legutóbb pár napot vidéken töltött, visszaérkezett a fővárosba. Változás a ,,Magyarország“-nál. A „Magyarország“ tulajdonjoga a mai napon egy uj részvénytársaságra ment át s az eddigi tulajdonos és főszerkesztő, Holló Lajos orsz. képviselő megvált a laptól. A szellemi rész irányítására az uj részvénytársaság és a függetlenségi párt szerkesztő-bizottságot küldött ki, amelynek gróf Károlyi Mihály, Beck Lajos és Lovászy Mártont a tagjai, az utóbbi tölti be egyszersmind a főszerkesztői tisztet, mindenért. Persze olyan is volt minden, amilyet tíz forinton adni lehet. De az őrmester afféle régi szabású magyar ember volt, aki még nem üzletek helyének ismerte ezt a földi világot. Csak épp hogy valamivel több pénz forogjon a háznál. Máskülönben az volt az egyetlen ambíciója, hogy a bajuszát mentül hosszabbra és mentül meredekebbre nevelje Volt is márolyan hosszú, hogy mikor virzsimára gyújtott, a feje árnyéka olyan volt, mintha egyszerre három virzsima volna a szájában. Persze én úgy bámultam, ahogy csak falusi gyerek bámulhatja a katonát. Peckesen jártam, mint ő. A derekamat is úgy merevítettem, a nyakamat is úgy szegtem hátra. — A fő a keménység! — mondogattam az ő szavával. S ma is, hogy egyenes termetű vagyok, és energiás, annak az embernek köszönhetem. Arról nem is beszélek, hogy még a virzsimát is megpróbáltam titkon egy délután. Persze aznap nem vacsoráztam. A felesége engedelmességre dresszírozott, kis fejkörös asszony volt, dolgos és tiszta kis vénásszony. Falumbeli. — de már gyermekkorában elszármazott onnan. Csak igen kotyogó. A szó úgy dőlt belőle hogy tán még ajtóban is mozgott a nyelve. Csak akkor nem áll el, ha az őrmester az asztalra csapott: — Csend! Akkor aztán még a feketerigója is megdermedt fenn a kalitkában. Az ilyesmi azonban ritkán történt, csak ha valami kedvetlenség érte a kaszárnyában az öreget. A házban több olyan magunkfajta pakfonkanalú lakó is lakott. Az első emeleten azonban egy grófi család. A másodikon csak fűszereseket említem, akiknek abban a házban volt a boltjuk is. Kigyóssy Péter a fehér elefánthoz. Mindezekkel akkoriban nem volt dolgom. A boltba maga az őrmesterné járt, s ha a boltosáé ült bent a pénztár ketrecben, melléje telepedett. Fogyhatatlanul sok volt a mondanivalójuk egymásnak. " A grófi családot is csak látásból ismertem. A gróf puffadt arcú, vörhenyes szakálé ember, inkább betegségből felkelt cseh trombitás figura, hogysem szalonba illő. A járása is nem annyira grófi, mint inkább zsákhordójárás. Fiacskáját, leánykáját egy öreg német asszonyság viszi mindennap sétára Cselédjük csak egy van az is időses idegenországi leány. Az első években nem foglalkoztam vele. Csak épp az leljett meg az első látásukkor, hogy nem láttam rajtuk semmi grófiságot. Pláne a fiú olyan vásott volt akár a suszterinasok. Ha az apja nem volt otthon úgy ficánkolt a folyosón, hogy a házmester is rászólt: — Micsoda rendetlenség! Csak a leányka szőkeségében láttam valami nem közönségeset, mint ahogy minden szépen öltözőt, leányka eleven szentképecske. De ezt csak később gondoltam így. Akkor áhítattal néztem mindig azt a kis szobai virágot, finom arcocskáját, vékonyka lábát és kezét. A haja színe még akkor nem volt sárgás, hanem inkább fehér, mint az árvalányhaj, s nem ért a váltóig. De azért igen illet az arca színéhez. Kis fehér lélek volt. Azt lehetett volna vélni, hogy az ereiben nem is vér folyik hanem tej. — Ez az egy mégis grófi közöttük, — gondoltam, — még a neve is olyan választékos: Hedvig. Az anyjukat sohase láttam. Vagy hogy ritkán ment ki a házból, s őrajta te volt senmi grófi, azért nem figyeltem . reá A háznak két utcára nyílott kapuja- annyian jöttek mailek ott, hogy bizony nem nézegettem én senkt se figyelemmel. Grófékat különben csak azért emitem, mert később . . . hja a sors nagy kártyakeverő. Hát mikor az ötödik osztályba járok egy kis görbe szeg miatt álltam megint szembe a halállal Történt a következőképpen: Egy januáriusi nap délutánján bent tanulgatok az őrmester szobájában. Engedték, hogy ott tanuljak, mert az én szobácskámban nem volt kályha Az őrmester dohányt aprit, a felesége a konyhán a lámpást tölti és darsolgat. A lengyel himnuszt dúdolta. Néha ketten is danoltak, sőt néha én is danolom velek, s a lengyel himnusz mindig benne volt a műsorban. Valahol lerakóban tetszett meg az őrmesternek az a nóta, s mindig érzelmes nyomatokkal fújta azt a furát, hogy, Ponydlovssky nincsen a csatáján. Az őrmestert igazában nem is érdekelte semmi egyéb, csak a csaták A szoba jók is csayaképekkel és katonaképekkel volt tele. Még egyetlen szeretképük is katonai hőst ábrázol. Szem György lovagon amint nyakát szegi a sárkánynak Az őrmesternek csak ez az egy érdekesség volt a világon - a harc. Ha nagyritkán vendége volt, mindig a csatákról beszélt, de persze csak a bosniai csatákról és hát a maga vitézségéről — Ha mindenki úgy megállta volna helyét, mint én . . De mindenki gyáva, aha puska ropog, a teremtésit . . . Pedig há' ha igazi bátorság van valakiben, a kkutyafáját! A helyzet. (Boldog njévet. — Andrássy a román paktumról. — Új választás. — Kórházi botrány. — Akinek nincs kintogató kutyája.) Az év utolsó napjára, régebbi időkben, fölállította a politikai világ a maga mérlegét , többé-kevésbbé tisztán lehetett látni, hogy mit hoz az új év az országra nézve politikai változásként. Az idei új esztendőre képtelenség volna mérleget állítani fel, mert a legtökéletesebb bizonytalanság vár az országra. Ha egy ellenséges hadsereg vonulna ellenünk, tudnák, hogy mi lehet a legrosszabb vég. De mert nem ellenséges hadsereg, hanem egy ellenséges miniszterelnök visel hadat saját országával, elképzelni sem lehet, hogy meddig tart és hova vezet pusztítása. Az azonban bizonyos, hogy ahány magyar ember boldog újévet kíván a másiknak, az a kívánt boldogságba beleérti Tisza távozását és a béke jövetelét. Sok jó kívánság vár tehát holnap Tiszára. Minden magyar embernek jó telekkel kívánhatunk tehát boldog új esztendőt. . Andrássy Gyula újévi cikkében bölcsen mondja, hogy Tisza jobban fél az ellenzék győzelmétől, mint a román paktum alsorsát. Erdély elveszítése nem fájna neki annyit mint elveszítése azoknak a kényserhallgatóknak, akik előtt elszavalhatja, hgy mi mentette meg ő a hazát a koalíciósé Ha nem lesz miniszterelnök, gen halgatókat még a geszti kisbéresek kzött sem talál. * ,, Mivel a kormány képtelen komly dologban saját igazát megvédeni, el-elhegez égi egy kóbír hirt és azt komolyan agyacáfolji így indult el nagy ravaszkodással , aki hogy Tisza választatni akar hamartan, mé pedig a régi törvény alapján. Nagyon ravasz hir ez. Abból gyyet sem igaz, hogy Tisza választatni akar ellenben arról igenis volt szó a munkapárt«, hogy régi törvény alapján legyen az uj viaszt, és azzal a furfanggal csinálnák ezt mi,hop a választókerületek beosztása nem képül időre. De kérjükszépen, egyelőre nem fonto ez a dolog. Tisza saját pártján belül irani gyűlöletet tudott már ébreszteni, hogy ikszki kerül választásra már az ő uralma áll sor. • A múló évnek valóságos csattanói az hogy a főváros kórházaiban a szolgák,z orvosok és a betegek ebédjét, meg vacsorája szűkebb mértékre akarják fogni, mert az oszápnak nincs pénze kórházi dolgokra. Gyönyörű tempóval haladunk arfelé, hogy az egész nyugat lassanként Európa söredékének tartsa ezt a szerencsétlen országot Ebben az évben minimális tizenöt millióról drült ki, hogy elcsalták, ellopták, elpanamázták az ország urai. És az év végére kelve, kidrül, hogy a szegény főváros nyomorult betegeink a szájából fogják az ételt elvenni, a főváros ovosait koplalásra szorítják, mert — amint látzik — a kórházrendszerünk is a csőd felé Inad. Tisza István miniszterelnök mikor sok nap mellét fogja hívei előtt verni, hallja meg, hogy a főváros kórházainak betegei is kilőik újévi köszöntésüket ama férfiú felé, aknek uralma alatt a kórágyon vergődő beteg, alorvos és ápoló szája elöl is elvész a kenyér. Tiszának lehet ilyesmi iráni érzéke, hi