Pesti Hírlap, 1914. május (36. évfolyam, 115-127. szám)
1914-05-16 / 115. szám
—írza-e most a lusta és közömbös diplomáciai gebét, mikor Biharországot piáng a bihari gárda egyik oszlopát inzultálták,éppenséggel nem in effigie? Nincs itt szó Mangra Vazulról, aki mint dákoromán izgató lett a román akadémia tagja, mint mérsékelt román pályázik a püspöki süvegre és mint mangó jutott a képviselői mandátumhoz. A magyar méltóságokról van szó, melyeket akkor poroltak ki Bukarestben, mikor véletlenül Mangra is bennük van. Egy magyar állampolgárt inzultáltak. Egy magyar képviselőt vertek meg. Egy magyar egyházfőt rugdostak véresre. A monarchia bukaresti követének s a külügyminiszter úrnak idáig még van mentségük, hogy nem mozdultak meg nyomban, mihelyt a gyalázatos inzultus megtörtént. Maga az inzultált inzultálta ugyanakkor saját hazáját, mert sérelmével nem ment a mi követünkhöz és nem jelentette a külügyminiszternek, hanem ment a román miniszterelnökhöz, aki nem fogadta. De mihelyt az újságok meg nem cáfolt híradása révén tudomására jutott Bukarestben Czerninnek, itthon pedig Berchtoldnak és Tiszának, hogy Románia fővárosában milyen inzultusok értek egy magyar állampolgárt, egy magyar törvényhozót s egy magyar egyházfőt, nincs mentsége tovább egyetlen tényezőnek sem, akinek az elégtétel követelésével nem volna szabad késlekednie. Mire vár még Bérthtold úr? És mire vár még Tisza István, akinek saját külön parlamentjét, saját külön Biharországát , saját külön gárdáját inzultálták olyan sokan és sokszorosan? Ha nem tud kijönni a flegmájából, mikor a magyar nemzetet gyalázzák, azt is hajlandó lesz-e a szent román paktum magasabb érdekeinek s a tépelődő Románia barátságának elnyerése szempontjából eltűrni, hogy a munkapárti parlament tagját, a dédelgetett, mérsékelt románok izmagját és a bihari gárda oszlopát rugdossák és pofozzák meg Bukarest utcáin? Ha eltűrte Tisza István, hogy Berchtold úr Czernint küldje Bukarestbe követnek, azt is el fogja tőle tűrni, hogy Bukarestben footballt játszanak a bihari gárda díszével? Nassoleon nem ijedt meg kétszázezer katonától, de megijedt egy légytől, mely az orrára szállott. A bihari Napoleon a légygyel szemben is rettenthetetlenül flegmatikus akar maradni? És ha a bihari Napóleon nem akarja megsarkantyúzni Berchtold urat: nem fogja-e rákényszeríteni a munkapárt, Biharország és a bihari gárda? Ezek is hajlandók lesznek-e beérni annyival, hogy Mangra Vazult csak megverték, de nem ölték meg , hogy a bukaresti rendőrség esetleg öt korona büntetésre ítél néhány diákot, mint ahogy öt korona büntetéssel sújtotta Mandlasescut is? Várjuk, milyen lépéseket tesz Berchtold és mire kényszeríti Tisza István a külügyminiszter urat. Várjuk, kérnek-e elégtételt s elégtétel lesz-e az az elégtétel, vagy csak valami nyilatkozat-flastrom, amivel be lehet tapasztani Mangra Vazul sok sebe közül egyet, de nem lehet jóvátenni a magyar törvényhozás, a munkapárt és a bihari gárda meggyalázását. Várjuk férfiak kezében van-e ennek az országnak sorsa, vagy lakájokéban, akik felbőszülni is csak akkor mernek, ha erre engedélyt kapnak. Várjuk az elégtételt . . . _2___ Pesti Hírlap 1914. május 16., szombat. ..... — —■■■■■■■ — --------—----— fogta fel. Szörnyű szívdobogást kapott, mikor a csillár zöldes gubói felragyogtak s a ruhaszekrény mélyéből előkerült a sok légies holmi. Ilyenkor feléledt, felizzott a szeme, úgy falta a leány vállát, nyakát, ezernyi szépségét, mintha drága csemege volna, amit a véletlen halmozott eléje . . . Megesett, hogy egész napon az ablaknál leste, legfontosabb dolgait is elmulasztva miatta és belemámorosodott, ha megláthatta egy percre. Ez kissé tavasz felé volt már, amikor nyitva álltak az ablakok s a leány néha odaült az íróasztalához, nagy mágnáspapirosra levelet írni, vagy rózsaszín fülére szorította a fekete telefonkagylót s belecsicsergett, belekacagott, belepajkoskodott a hideg gépbe. Ilyenkor majd megőrült a fiú, már nem volt nyugta, nem volt éjszakai álma miatta! Egy-két foszlányát hallotta a leány hangjának s forróság lepte el a testét: ha beszélhetne vele ... csak egy percig, két-három szót ha szólna! És hogy mit szólna és hogy hogyan mondaná? Szeret-e kissé elnyújtva beszélni, vagy frissen pereg a szájáról a hang? Milyen, amikor zavart, amikor rosszkedvű, amikor izgalommal, lihegéssel tölti el a jókedv, életvágy? Belesóhajt-e néha a gépbe, elhalkul-e a szava, érezni-e a lélegzete forróságát? ... Három héten át ez zaklatta, őrjítette a szegény fiút, a negyedik héten így szólt magában: — Bevezettetem a telefont! Elindult lassan a központ felé, útközben még egy kicsit hányta-vetette a dolgot: — Huszonöt korona egy hónapra! Nagyon sok pénz! — Vállalok még két tanítványt, — egyezkedett azután, — kevesebbet járok színházba, a könyvvásárlást is beszüntetem s cserébe e semmiségekért részem lesz abban a ragyogó Az utóbbi időben számtalan panasz merült fel, hogy a közigazgatási hatóságok megnehezítik a választói jogosultsághoz szükséges írás-olvasási vizsga letételét és ennek következtében igen sokan elesnek választói jogosultságuktól, akik a hatóságok egy kis jóindulatával ahhoz könnyen hozzájuthatnának. Ezeknek a panaszoknak akarja elejét venni a belügyminiszternek most kiadott rendelete, amelyet a fővárosnak és valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének megküldött. A rendelet így szól: „Mind sűrűbben érkeznek hozzám panaszok, hogy az 1913. évi XIV. t.-c. 49. és 51. §-ának végrehajtása tárgyában folyó évi március 31-én 1184. B. K. M. el. sz. alatt kibocsátott körrendelet értelmezése tekintetében az eljáró hatóságok túl szigorú álláspontot foglalnak el, különösen az életkor, állampolgárság és személyazonosság igazolása körül nehézségeket támasztanak, élvezetben, hogy amikor akarom, hallom a hangját!Egy percig talán arra is gondolt, hogy másként oldja meg a kérdést: betér naponta valamelyik nyilvános telefonállomásra, vagy a kávéházban egy uzsonna árán bezárkózik a fülkébe és beszél vele. De Istenem, ez egészen más lett volna, felényire se szép, azután sehol semmi illúzió! Esetleg ki is hallgathatja valaki ... sőt sietnie kellene, mert ilyen helyeken a telefonra sokan várnak! — Asztali készüléket kérek, — tervezte — odateszem eléje a karosszékem, az ablakot bezárom, hogy ne zavarjon semmi és a szemem lehunyom, hogy csak a hangjának éljek! . . . Később, amikor már tud rólam, esténként is felcsengetem, sötét lesz a szobámban és úgy érzem majd, mintha mélyítem volna. Elmondom neki a vágyaimat, megkérdezem, hogy milyen ruha van rajta és az arca piros-e, vagy bágyadt? Megkérdezem az éjszakai álmát s elmondom, hogy még soha senkit nem szerettem s hogy soha őt ilyen szentül senki nem fogja szeretni! Felajánlom neki az életemet, a szívem vérét. Megkérem, hogy legyen hozzám kegyes, fogadjon el hívének, szolgájának; ha parancsa van, egy szót szóljon csak; ha bánatos, ne reszelje a kagylón át a lelkembe zokogni. A pénztárnál lefizette a háromhavi díjat, azután beszélt egy mérnök barátjával, az Istenért, csak minél hamarább! Mégis idő telt: egy hét, két hét és mostanában még kevesebbet látta a leányt, folyton társaság volt náluk; estéről-estére felgyultak a szalon pompás csillárai, lányok jöttek, dús kivágású ruhákban, szmokingos urak és hajnalokig táncolták a Furlanát, meg a Tangót. Ápolt testük nagyokat lendült a Média Luna veszett taktusában s a tánc által csaknem egészen egyek lettek. A kis jogász sápadtan lapult az ablaküveghez, szegényke nagyon szenvedett; a legszebb férfi, — egy hatalmas, karcsú, fekete, — egyre ott állt, ott mosolygott, ott simult az ő szerelme, az ő gyönyörűséges lánya mellett. — Csak már a telefon itt volna! — nyögte halálos kétségbeeséssel, mert olyasmit látott, amitől majd elállt a szíve verése: a kék szobának ablakán egy alkonyatkor kinézett a leány és szorosan mellette a fekete férfi... Csak egy percig tartott ez, talán addig se, de a gyerekszemű Jancsó egész éjjel fetrengett az ágyán , másnap újra megsürgette a dolgot. A hét végére eljöttek a munkások, korán reggel már véstek, kalapáltak az ócska ház vakolatán, dél lett, mire elkészültek a külső munkával, ekkor jött a két műszerész, vörös drótköteggel, fehérfejű szegekkel, hozták a nagy házilétrát, egyikük felmászott a legtetejébe és a drótot körül feszítette a menyezet alatt, a másik a készüléken babrált, felszerelte a kis szekrényt, csavarokat illesztett ide is, oda is. Jancsó türelmetlenül nézte a kezük mozgását és egyre az ablakhoz állt. Odaát is szokatlanul élénk volt az élet, a cselédség jött-ment, kéthárom kocsi állott a kapu előtt, ajtónyitástól minduntalan meglebbent a függöny hol itt, hol ott, de az ablakhoz nem jött senki, az ablak magányos volt, mint egy elhagyott szerető — Bizonyosan estély lesz, — gondolta Jancsó — és ezért a nagy elfoglaltság. Ma talán még a szokottnál is többen lesznek, talán ma nem is beszélhetek vele, csak reggel, de akkor korán felcsengetem, mikor még álomtól forró a szája . . . Végigfeküdt a nyomorúságos, kopott divánon, talán el is szundikált, úgy egy-két órára. Hetek óta nem aludt már a türelmetlenség miatt, ma volt először egy kis nyugta. A műszerész hangja keltette fel: Belpolitikai hírek. Rendelet a választójogi törvény végrehajtásáról. Ennélfogva részemről a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral egyetértőleg a legnagyobb nyomatékkal kijelentem, hogy az 1913. évi XIV. t.c. célzata az, hogy az általa megvont kereten belül mindenki nehézség nélkül hozzájuthasson az őt törvénynél fogva megillető választói joghoz, miből folyólag megfelelő gondot kell fordítani arra, hogy a választói jogosultság előfeltételeinek igazolása az érdekelt közönség részére a lehető legszélsőbb határig megkönnyíttessék. Ehhez képest tehát az írni-olvasni tudást megállapító vizsgára bocsátásnál is mellőzendő minden olyan kellék követelése, amelynek elsőfokú megbírálása az összeíró küldöttség hatáskörébe tartozván, az e részben a mostani vizsgák alkalmával követett esetleges túl enyhe gyakorlat az öszszeírási eljárás és névjegyzékösszeállítás közben úgyis még helyesbíthető lesz; vagyis más szóval, az életkor és az állampolgárság kérdését, melyre nézve az összeíró küldöttség ellenőrzése természetesen fenmarad, a lehető legszabadelvűbben kell kezelni. Egyedül a személyazonosság kérdése az, ahol súlyosabb jellegű visszaélés fordulhatna elő, ha az írni-olvasni nem tudó helyett írni olvasni tudó jelentkeznék, mert e tekintetben a személybeni tévedés később már alig hozható helyre. E részben tehát mindenesetre bizonyos megnyugtatást kell szerezni, de ezt is lehetőleg kerülésével minden zaklatásnak. Elvárom továbbá, hogy a most működő vizsgálóbizottságok e nagyjelentőségű hazafias feladatok megoldásánál kényelmi szempontokat nem fognak érvényesíteni, hanem a vizsgát, különösen a munkáselemre való tekintettel, vasár- és ünnepnapokon délelőtt, valamint hétköznapon az esti órákban is meg fogják tartani. A törvényből folyó kötelessége továbbá a munkaadónak, hogy a személyazonosság igazolására esetleg kikért munkakönyvét is rövid időre vonakodás nélkül kiadják. Midőn még érinteni kívánom, hogy a választói jogosultságnak, illetve előfeltételeinek igazolása céljából a szükséges összes bizonyítványok stb. az 1913. évi XIV. t.-c. 73 §-a értelmében bélyeg és illetékmentesek, újra hangsúlyozom, hogy részemről nagy súlyt helyezek arra, hogy a törvénynek a fent érintett kérdésekre vonatkozó rendelkezései a lehető legszabadelvűbben értelmeztessenek.“ A főrendiház ülése. A főrendiház május hó 22-én ülést tart, melynek napirendjére kitűzték azokat a javaslatokat, amelyeket a képviselőház a legutóbbi időben letárgyalt, köztük a költségvetési és az appropriációs törvényjavaslatokat is. A közjogi és törvénykezési bizottság hétfőn délelőtt tizenegykor, a pénzügyi bizottság pedig féltizenkettőkor tárgyalja a plénum elé kerülő törvényjavaslatokat.