Pesti Hírlap, 1914. május (36. évfolyam, 115-127. szám)

1914-05-16 / 115. szám

—ír­za-e most a lusta és közömbös diplomáciai ge­bét, mikor Biharországot pián­g a bihari gárda egyik oszlopát inzultálták,­­éppenséggel nem in effigie? Nincs itt szó Mangra Vazulról, aki mint dákoromán izgató lett a román akadémia tag­ja, mint mérsékelt román pályázik a püspöki süvegre és mint mangó jutott a kép­viselői mandátumhoz. A magyar méltóságok­ról van szó, melyeket akkor poroltak ki Buka­restben, mikor véletlenül Mangra is bennük van. Egy magyar állampolgárt inzultáltak. Egy magyar ké­pviselőt vertek meg. Egy magyar egyházfőt rugdostak véresre. A monarchia bu­karesti követének s a külügyminiszter úr­nak idáig még van mentségük, hogy nem moz­dultak meg nyomban, mihelyt a gyalázatos in­zultus megtörtént. Maga az inzultált inzultálta ugyanakkor saját hazáját, mert sérelmével nem ment a mi követünkhöz és nem jelen­tette a külügyminiszternek, hanem ment a ro­mán miniszterelnökhöz, aki nem fogadta. De mihelyt az újságok meg nem cáfolt híradása révén tudomására jutott Bukarestben Czernin­­nek, itthon pedig Berchtoldnak és Tiszának, hogy Románia fővárosában milyen inzultusok értek egy magyar állampolgárt, egy magyar törvényhozót s egy magyar egyházfőt, nincs mentsége tovább egyetlen tényezőnek sem, aki­nek az elégtétel követelésével nem volna szabad késlekednie. Mire vár még Bér­th­told úr? És mire vár még Tisza István, akinek saját külön parlamentjét, saját külön Biharországát , sa­ját külön gárdáját inzultálták olyan sokan és sokszorosan? Ha nem tud kijönni a flegmájá­ból, mikor a magyar nemzetet gyalázzák, azt is hajlandó lesz-e a szent román paktum ma­gasabb érdekeinek s a tépelődő Románia ba­rátságának elnyerése szempontjából eltűrni, hogy a munkapárti parlament tagját, a dédel­getett, mérsékelt románok izmagját és a bihari gárda oszlopát rugdossák és pofozzák meg Bu­karest utcáin? Ha eltűrte Tisza István, hogy Berchtold úr Czernint küldje Bukarestbe követnek, azt is el fogja tőle tűrni, hogy Bu­karestben footballt játszanak a bihari gárda díszével? Nassoleon nem ijedt meg kétszázezer katonától, de megijedt egy légytől, mely az or­rára szállott. A bihari Napoleon a légygyel szemben is rettenthetetlenül flegmatikus akar maradni? És ha a bihari Napóleon nem akar­ja megsarkantyúzni Berchtold urat: nem fog­­ja-e rákényszeríteni a munkapárt, Biharország és a bihari gárda? Ezek is hajlandók lesznek-e beérni annyival, hogy Mangra Vazult csak megverték, de nem ölték meg , hogy a buka­resti rendőrség esetleg öt korona büntetésre ítél néhány diákot, mint ahogy öt korona büntetés­sel sújtotta Mandlasescut is? Várjuk, milyen lépéseket tesz Berchtold és mire kényszeríti Tisza István a külügymi­niszter urat. Várjuk, kérnek-e elégtételt s elég­tétel lesz-e az az elégtétel, vagy csak valami nyilatkozat-flastrom, amivel be lehet tapasz­tani Mangra Vazul sok sebe közül egyet, de nem lehet jóvátenni a magyar törvényhozás, a munkapárt és a bihari gárda meggyalázását. Várjuk­ férfiak kezében van-e ennek az or­szágnak sorsa, vagy lakájokéban, akik felbő­szülni is csak akkor mernek, ha erre engedélyt kapnak. Várjuk az elégtételt . . . _2___ Pesti Hírlap 1914. május 16., szombat. ..... — —■■■■■■■ — --------—----— fogta fel. Szörnyű szívdobogást kapott, mikor a csillár zöldes gubói felragyogtak s a ruha­szekrény mélyéből előkerült a sok légies holmi. Ilyenkor feléledt, felizzott a szeme, úgy falta a leány vállát, nyakát, ezernyi szépségét, mintha drága csemege volna, amit a véletlen halmo­zott eléje . . . Megesett, hogy egész napon az ab­laknál leste, legfontosabb dolgait is elmu­lasztva miatta és belemámorosodott, ha meg­láthatta egy percre. Ez kissé tavasz felé volt már, amikor nyitva álltak az ablakok s a leány néha odaült az íróasztalához, nagy mágnás­­papirosra levelet írni, vagy rózsaszín fülére szorította a fekete telefonkagylót s belecsicser­­gett, belekacagott, belepajkoskodott a hideg gépbe. Ilyenkor majd megőrült a fiú, már nem volt nyugta, nem volt éjszakai álma miatta! Egy-két foszlányát hallotta a leány hangjának s forróság lepte el a testét: ha beszélhetne vele ... csak egy percig, két-három szót ha szólna! És hogy mit szólna és hogy hogyan mondaná? Szeret-e kissé elnyújtva beszélni, vagy frissen pereg a szájáról a hang? Milyen, amikor zavart, amikor rosszkedvű, amikor iz­galommal, lihegéssel tölti el a jókedv, életvágy? Belesóhajt-e néha a gépbe, elhalkul-e a szava, érezni-e a lélegzete forróságát? ... Három héten át ez zaklatta, őrjítette a szegény fiút, a negyedik héten így szólt ma­gában: — Bevezettetem a telefont! Elindult lassan a központ felé, útközben még egy kicsit hányta-vetette a dolgot: — Huszonöt korona egy hónapra! Nagyon sok pénz! — Vállalok még két tanítványt, — egyez­kedett azután, — kevesebbet járok színházba, a könyvvásárlást is beszüntetem s cserébe e semmiségekért részem lesz abban a ragyogó Az utóbbi időben számtalan panasz merült fel, hogy a közigazgatási hatóságok megnehezí­tik a választói jogosultsághoz szükséges írás-ol­vasási vizsga letételét és­ ennek következtében igen sokan elesnek választói jogosultságuktól, akik a hatóságok egy kis jóindulatával ahhoz könnyen hozzájuthatnának. Ezeknek a panaszok­nak akarja elejét venni a belügyminiszternek most kiadott rendelete, amelyet a fővárosnak és valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének megküldött. A rendelet így szól: „Mind sűrűbben érkeznek hozzám pana­szok, hogy az 1913. évi XIV. t.-c. 49. és 51. §-á­­nak végrehajtása tárgyában folyó évi március 31-én 1184. B. K. M. el. sz. alatt kibocsátott kör­rendelet értelmezése tekintetében az eljáró ható­ságok túl szigorú álláspontot foglalnak el, külö­nösen az életkor, állampolgárság és személyazo­nosság igazolása körül nehézségeket támasz­tanak, élvezetben, hogy amikor akarom, hallom a hangját!­­Egy percig talán arra is gondolt, hogy másként oldja meg a kérdést: betér naponta valamelyik nyilvános telefon­állomásra, vagy a kávéházban egy uzsonna árán bezárkó­zik a fülkébe és beszél vele. De Istenem, ez egészen más lett volna, felényire se szép, az­után sehol semmi illúzió! Esetleg ki is hall­gathatja valaki ... sőt sietnie kellene, mert ilyen helyeken a telefonra sokan várnak! — Asztali készüléket kérek, — tervezte — odateszem eléje a karosszékem, az ablakot be­zárom, hogy ne zavarjon semmi és a szemem lehunyom, hogy csak a hangjának éljek! . . . Később, amikor már tud rólam, esténként is felcsengetem, sötét lesz a szobámban és úgy ér­zem majd, mintha mélyítem volna. Elmondom neki a vágyaimat, megkérdezem, hogy milyen ruha van rajta és az arca piros-e, vagy bá­gyadt? Megkérdezem az éjszakai álmát s el­mondom, hogy még soha senkit nem szerettem s hogy soha őt ilyen szentül senki nem fogja szeretni! Felajánlom neki az életemet, a szí­vem vérét. Megkérem, hogy legyen hozzám ke­gyes, fogadjon el hívének, szolgájának; ha pa­rancsa van, egy szót szóljon csak; ha bánatos, ne reszelje a kagylón át a lelkembe zokogni. A pénztárnál lefizette a háromhavi díjat, azután beszélt egy mérnök barátjával, az Iste­nért, csak minél hamarább! Mégis idő telt: egy hét, két hét és mosta­nában még kevesebbet látta a leányt, folyton társaság volt náluk; estéről-estére felgyultak a szalon pompás csillárai, lányok jöttek, dús ki­­vágású ruhákban, szmokingos urak és hajna­lokig táncolták a Furlanát, meg a Tangót. Ápolt testük nagyokat lendült a Média Luna veszett taktusában s a tánc által csaknem egé­szen egyek lettek. A kis jogász sápadtan lapult az ablaküveghez, szegényke nagyon szenvedett; a legszebb férfi, — egy hatalmas, karcsú, fe­kete, — egyre ott állt, ott mosolygott, ott si­mult az ő szerelme, az ő gyönyörűséges lánya mellett. — Csak már a telefon itt volna! — nyögte halálos kétségbeeséssel, mert olyasmit látott, amitől majd elállt a szíve verése: a kék szobá­nak ablakán egy alkonyatkor kinézett a leány és szorosan mellette a fekete férfi... Csak egy percig tartott ez, talán addig se, de a gyerek­­szemű Jancsó egész éjjel fetrengett az ágyán , másnap újra megsürgette a dolgot. A hét végére eljöttek a munkások, korán reggel már véstek, kalapáltak az ócska ház va­kolatán, dél lett, mire elkészültek a külső mun­kával, ekkor jött a két műszerész, vörös drótkö­­teggel, fehérfejű szegekkel, hozták a nagy házi­létrát, egyikük felmászott a legtetejébe és a drótot körül feszítette a menyezet alatt, a másik a készüléken babrált, felszerelte a kis szek­rényt, csavarokat illesztett ide is, oda is. Jan­csó türelmetlenül nézte a kezük mozgását és egyre az ablakhoz állt. Odaát is szokatlanul élénk volt az élet, a cselédség jött-ment, két­­három kocsi állott a kapu előtt, ajtónyitástól minduntalan meglebbent a függöny hol itt, hol ott, de az ablakhoz nem jött senki, az ablak ma­gányos volt, mint egy elhagyott szerető — Bizonyosan estély lesz, — gondolta Jan­csó — és ezért a nagy elfoglaltság. Ma talán még a szokottnál is többen lesznek, talán ma nem is beszélhetek vele, csak reggel, de akkor korán felcsengetem, mikor még álomtól forró a szája . . . Végigfeküdt a nyomorúságos, kopott di­­vánon, talán el is szundikált, úgy egy-két órára. Hetek óta nem aludt már a türelmetlenség miatt, ma volt először egy kis nyugta. A mű­szerész hangja keltette fel: Belpolitikai hírek. Rendelet a választójogi törvény végrehajtásáról. Ennélfogva részemről a vallás- és közokta­tásügyi miniszter úrral egyetértőleg a legnagyobb nyomatékkal kijelentem, hogy az 1913. évi XIV. t.­c. célzata az, hogy az általa megvont kereten belül mindenki nehézség nélkül hozzájuthasson az őt törvénynél fogva megillető választói jog­hoz, miből folyólag megfelelő gondot kell fordí­tani arra, hogy a választói jogosultság előfelté­teleinek igazolása az érdekelt közönség részére a lehető legszélsőbb határig megkönny­íttessék. Ehhez képest tehát az írni-olvasni tudást megál­lapító vizsgára bocsátásnál is mellőzendő minden olyan kellék követelése, amelynek elsőfokú meg­­bírálása az összeíró küldöttség hatáskörébe tar­tozván, az e részben a mostani vizsgák alkalmá­val követett esetleges túl enyhe gyakorlat az ösz­­szeírási eljárás és névjegyzékösszeállítás közben úgyis még helyesbíthető lesz; vagyis más szóval, az életkor és az állampolgárság kérdését, melyre nézve az összeíró küldöttség ellenőrzése termé­szetesen fenmarad, a lehető legszabadelvűbben kell kezelni. Egyedül a személyazonosság kérdése az, ahol súlyosabb jellegű visszaélés fordulhatna elő, ha az írni-olvasni nem tudó helyett írni olvasni tudó jelentkeznék, mert e tekintetben a személy­­beni tévedés később már alig hozható helyre. E részben tehát mindenesetre bizonyos megnyugta­tást kell szerezni, de ezt is lehetőleg kerülésével minden zaklatásnak. Elvárom továbbá, hogy a most működő vizsgálóbizottságok e nagyjelentőségű hazafias feladatok megoldásánál kényelmi szempontokat nem fognak érvényesíteni, hanem a vizsgát, kü­lönösen a munkáselemre való tekintettel, vasár- és ünnepnapokon délelőtt, valamint hétköznapon az esti órákban is meg fogják tartani. A törvény­ből folyó kötelessége továbbá a munkaadónak, hogy a személyazonosság igazolására esetleg ki­kért munkakönyvét is rövid időre vonakodás nél­kül kiadják. Midőn még érinteni kívánom, hogy a vá­lasztói jogosultságnak, illetve előfeltételeinek igazolása céljából a szükséges összes bizonyít­ványok stb. az 1913. évi XIV. t.-c. 73 §-a értel­mében bélyeg és illetékmentesek, újra hangsúlyo­zom, hogy részemről nagy súlyt helyezek arra, hogy a törvénynek a fent érintett kérdésekre vo­natkozó rendelkezései a lehető legszabadelvűb­ben értelmeztessenek.“ A főrendiház ülése. A főrendiház május hó 22-én ülést tart, melynek napirendjére kitűzték azokat a javaslatokat, amelyeket a képviselőház a legutóbbi időben letárgyalt, köztük a költségvetési és az appropriációs törvényjavaslatokat is. A köz­jogi és törvénykezési bizottság hétfőn délelőtt ti­zenegykor, a pénzügyi bizottság pedig féltizenket­­tőkor tárgyalja a plénum elé kerülő törvényjavas­latokat.

Next