Pesti Hírlap, 1914. július (36. évfolyam, 153-180. szám)

1914-07-01 / 153. szám

Budapest, 1914. XXXVI. évfolyam, 153. (12,393.) szám. Szerda, julius L SZERKESZTŐSÉG : Budapest, Váci-körut 78. Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körut 78. Telefon 26—40. FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet-körut . Telefon József 52—96. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 82 „ —­­ Félévre .......... 16 „ — „ Negyedévre 8 „ — „ Egy hóra 2 80 „ Egyes szám ára 12 t Hirdetések dijszabás szerint Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. Hűség a dinasztiához. A trónörökös ravatalának első virágai­ként jelentkeznek a tanulságok, melyek a ki­hullott vér nyomán fakadnak s amelyeket sie­tünk leszakítani és csokorba kötve átnyújtani a dinasztia élő tagjainak. Kik országokat kor­mányozni születtek, azoknak szemét még a könnynek sem szabad elhomályosítania, hogy tisztán láthassanak a magasból, hogy meg tud­ják különböztetni népeik közül azokat, melyek­nek dinasztikus hűségében bízhatnak s ame­lyekkel szemben a dinasztiának is különös kö­telességei vannak. Nem egyes fanatikusok gaztette volt a merénylet, hanem kiterjedt és elhatalmasodott politikai irányzat robbant föl a sarajevói bom­bában és jutott nyilvánosságra a revolverlövé­sekben. A dinasztiának és a monarchia dinaszti­kus érzelmű népeinek egyformán érdeke tehát megállapítani a véres eset tanulságait s ezek­ből levonni azt a következtetést, hogy nemcsak Bosznia igazgatásában, hanem az egész monar­chia kormányzásában gyökeres változásokra van szükség, még­pedig nem csupán személyi tekintetben, hanem irányváltozásra és rend­szerváltozásra is. S az új irányzatnak megta­lálásához messzi világító szövétneket gyújtott a dinasztia számára a magyar ellenzéknek tes­tületi fölvonulása ma­ a parlament gyász­ülésé­re s főként gróf Apponyi Albertnek fényes szó­noklata, mely kifejtette, hogy a dinasztia a maga erősségét a magyar nemzet erősségében keresheti és találhatja meg. A világesemények színjátékát nem komé­diás­ kéz vezeti s az élet nagy igazságai sarjad­nak ki abból. Nem rendezte senki a budapesti parlament méltóságos manifesztációját a dinasztia mellett s ugyanekkor a zágrábi labor botrányát. A néplélek rejtelmeiből nőnek ki a természet igazsága szerint azok a jelenségek, hogy amidőn a dinasztiától a históriában leg­több elnyomatást szenvedett magyar nemzet impozánsul tüntet dinasztikus érzése mellett, ugyanakkor a szláv fajok egyik saborjában, a zágrábiban, egymás antidinasztikus voltát leple­zik le a fajrokonok, a másik sabornak, a saraje­vóinak tagjait pedig a rendőrség fogdossa össze felségárulás és lázadás gyanúja alatt. A dinasztiának kegyeltjei voltak mindig a nemzetiségek s főként a szlávok. A magyar­­ság sohasem tudott igazán bejutni az udvar szivébe. Mert a magyar ember lojalitása s ki­rályhűsége nem a lakájok hizelgő görnyedése, hanem önérzetes hódolás volt. Most íme, véres bizonyságként buggyant ki a friss sebből az az igazság, hogy a rebellisnek tartott magyar nem­zet hűsége megbízhatóbb, mint a dédelgetett szlávok alattomos hizelgése.­­ A magyar nemzetben a dinasztikus érzés ősi hagyomány; maga a nép királypárti, mert a fejedelemben mindig a maga hatalmának képviselőjét látja. Ezért a magyar faj még nem szült kir­álygyilkost. A dinasztia bármely tagja nyugton le­hajthatja a fejét ott, hol magyarok '­aknak. Ha volt ki Kculav nemzet között va­laha összetűz­i.., ez astak a közbül álló rossz tanácsadók miatt történt. A magyar faj nem gravitálhat kifelé más dinasztiához, más or­szághoz. Magyarország a Habsburg-dinasztiá­nak egyedül biztos országa. Most láthatják ezt a tragikus pillanatban. Tehát vonják le a di­nasztia tagjai magukra nézve azt a tanulságot hogy azt a fajt kell erősíteni és terjeszteni, m­el a dinasztiához leghívebb, vagyis Magyarorszá­gon a magyarságot, Ausztriában a németséget. A dinasztikus hűség kell hogy a dinasztiá­nak új politikáját inaugurálja. Nem elegendő, hogy Potiereket vagy a sarajevói rendőrfőnököt elcsapják. El kell csapni azokat a politikai ta­nácsadókat, akik a monarchia bármely orszá­gában a nemzetiségi aspirációk teljesítését ja­vasolják s ily módon előkészítik a monarchia szétdarabolását. Örültek vagy gonosztevők azok az államférfiak és hivatalnokok, akik a koroná­nak azt tanácsolják, hogy a jogos nemzeti aspiráció letörésére a nemzetiségi aspirációkat játszák ki. Ausztriában az állami és nemzeti egységnek s a németség hegemóniájának útját állta meg a csehek és lengyelek nagy tömege, kulturális foka és históriai joga, de Magyaror­szágon csak a budapesti és bécsi tanácsadók szellemi korlátoltsága vagy korlátlan hatalom­vágya akadályozta meg az egységes nemzeti állam teljes kiépítését, mely egyetlen biztos alapja a Habsburgok trónjának. Ferenc Ferdinánd sírköve kell hogy határkő legyen a dinasztikus politikában. Két­ségtelen, hogy e tragédia nagy változást idéz elő a monarchia külpolitikájában . Berehtold el­söprésével kezdetét kell vennie egy erősebb, be­avatottabb és hatékonyabban beavatkozó poli­tikának különösen a Balkán-félszigeten, mert hiszen külső államból jöttek a gyilkoló szerszá­mok a dinasztia ellen. Azután gyökeres reform­ra van szükség a monarchia belső kormányzá­sában. A dinasztikus elemet erősíteni kell mind­két államban. Legyen olasz, szerb, oláh, tót, Veszedelmes férfiak. Iotó: PETERDI SÁNDOR. Az asszony odabújt a férje ölébe és hí­zelkedve kérte. — Édes ura lskám, ne rontsd el a ked­vemet. A férj kedvetlenül rántotta meg a vállait. — Nem is tudod, mit kérsz. Ha elég gyenge volnék és engednék, utólag te tennél majd szemrehányást. Hallatlan, micsoda gon­dolatok nem támadnak egy ilyen asszony fe­jében. Piroska durcáskodva nézett férjére. — Hát ez nem szép tőled, hogy ennyi­re makacs vagy . . . Már olyan szépen elkép­zeltem az egészet. Nagyszerűen mulattam volna. — Úri asszony nem teszi magát ki olyan kellemetlenségeknek, amelyekért m­ég pirulnia is kellene . . . — Egy kis tréfát nem kell olyan tra­gikusnak venni . . . A férfi boszankodva ugrott fel. — Ne gyötörj már! Én eleget figyelmez­tettelek, ki akartam verni ezt az ostobaságot a fejedből, de ha nem lehet veled okosan beszél­ni, ám lásd magat­ a következményét. Csinálj, amit akarsz, én mosom a kezeimet. Piroska nagyot kacagva ugrott a nya­kába. — Te vagy a legkedvesebb férj a vilá­gon, — kiáltotta és két csattanós csókot cup­pantott az arcára, azután dalolgatva sietett át a másik szobába. — Egy félóra múlva készen leszek és mehetünk. — Én is? — kérdezte a férj nem minden gúny nélkül. — Azt hittem, hogy nekem nem szabad ott lennem . . . — Persze, hogy nem, — kiáltott át az asszonyka vidáman a szomszéd szobából. — Te csak a kávéház közeléig kisérsz, ott elvá­lunk. Valamivel későbben te is bejöhetsz, de akkor se ülj az asztalom mellé. Hallod? Sen­kinek sem szabad még csak sejtenie sem, hogy a férjem vagy, mert akkor vége a tréfának . . . nem merészkedik majd senki hozzám kö­zeledni. — Légy nyugodt, lesz lovagod . . — Még csak az kellene, hogy ne legyen. De arra igazán kiváncsi vagyok ,hogy miért oly veszedelmeseik ezek a lovagok? Mi a hó­dításaikna­k a titka? Hadd játszszam egy ki­csit a tűzzel. — Jó, jó. Addig majd én is keresek va­lakit, akivel elszórakozom . . . valami csinos kis nőcskét. — Hogy is ne! — kiáltott Piroska. — Szó sincs róla! Nem engedem. Te néhány asz­tallal arrább ülsz és megvárod szépen, míg én intek neked. — Ami, reménylem, hamar be fog kö­vetkezni. — Azt hiszed, hogy támaszra lesz szü­k­ségem? Hogy nem bízom magamban? — Nem attól tartok. — Semmitől se tarts! Nem félek . . . Jaj, de fogok ma mulatni. Mi történhetik? Legfö­lebb — tette hozzá hamisat kacsintva — va­laki egy kicsit elcsavarja a fejemet, az egyik veszedelmes hódító elszédít. Pajkosan elnevette magát. Néhány pil­lanat múlva teljesen felöltözve lépett ki a szo­bából. — No, menjünk, férjecském, alig várom már . . . Arca piros volt, szemei csillogtak és va­lami dévaj, csintalan mosoly elragadóan bá­jossá tette. A férj megcsóválta a fejét, látszott rajta, hogy a dolgokkal egyáltalán nem bé­kélt meg, de ,miután gondolhatta, hogy min­den ellenvetése, okoskodása úgyis hiábavaló volna, magára rántotta a kabátját, fejébe nyomta a kalapját, azután kissé mogorván mondta. — Menjünk. Karonfogva haladtak az utcán. Az asz­szony ki nem fogyott a szóból. — Nagyon, de nagyon kiváncsi vagyok, miket beszélnek a férfiak ilyenkor . . . hogy kezdik meg a támadást ... az ostromot . . . az ismerkedést ... Ugy­e, kedvesek akarnak lenni? Erőlködnek, hogy szellemesek, hódítók legyenek? aztán ravaszkodnak is, mi? Csak az arcába ne nevessek majd' valamelyiknek Nagyszerű lesz. — Nem is lesz olyan nagyszerű, — dörmögte a férj. Amikor közeledtek a fényes nagykörúti kávéházhoz, az asszony kivonta karját a férje karjából. — Most már egyedül megyek. Ne hagyj sokáig magamra. A férfi kissé hátramaradt, az asszony előre sietett. Minél közelebb ért azonban a ká­véházhoz, annál izgatottabb lett. Amint pedig a bejáró hatalmas, rézzel kivert ajtaja feltá­rult, ijedt tekintetet vetett a kávéház belsejébe.­­ A Festi Hírlap mai szám­a 44 oldal.

Next