Pesti Hírlap, 1914. augusztus (36. évfolyam, 181-211. szám)

1914-08-14 / 194. szám

1914. augusztus 12., szerda. PESTI HÍRLAP 11 Nevetve kérdezték a már itt állomásozó csapa­toktól: — Van-e már erre igazi szerb? Szerb papri­kást akarunk reggelizni! A tisztek közül hárman a falu pópájánál szál­lásoltuk be magunkat. Csak az, aki végigélte az eddigieket, ki napok óta csak egy-két órát és künn, valami fa alatt, hajtotta álomra fejét, értheti meg, mit jelentett számunkra a pópa elegáns szobája és a megvetett selyem paplanos ágya. Csak félior vet­kőzve le, dőltem fáradtan az ágyra. De másfél óra múlva már felráztak, hivatott az ezredes. Szinte hihetetlen, elég volt a kevés pihenő is. Frissnek, kialudtnak éreztem magam e kis pihenő után. Mi­lyen a falu képe? Huszár patrullok vágtatnak az utcákon át, tüzértisztek jönnek a Száva-partról. Mi megrohanjuk őket, friss h­íreket akarunk hallani tőlük. Ma valahogy egy pesti újság tévedt ide. A szó szoros értelmében szétszaggattuk. Pedig mi sem volt benne, még július 30-áról volt keltezve. Mi minden történt azóta! Roppant mély benyomást tett reám ma valami. Hazajöttem, hogy végre egy­szer megmosakodjam. Ki kell használni az alkal­mat, ki tudja, lesz-e még részem ilyen kényelem­ben a további marsehok alatt. Házigazdám, a pópa, beszélgetésbe elegyedett velem. Elmesélte, hogy az öcscse kapitány Grácban, a leányait Pesten nevel­teti és hogy mennyire elitéli a nagyszerb propa­gandát.. Vacsorára invitált és leküldte a cselédjét a pincébe egy liter remek ó­borért. Én átszaladtam egy jelentéssel az ezredirodába, de megígértem a derék pópának, hogy rögtön visszajövök. Öt percre rá — a szemeimnek nem akartam hinni — szuro­nyos őrjárat kíséri pópámat a börtönbe. Rábizo­nyult, hogy a nagyszerb agitáció lelkes harcosa és ma éjszaka fényszóróval átjelezte Szerbiába megér­kezésünket. Most bársonykal­aposan, bíbor cin­gulussal egy birkaakolban ül megvasalva a szelíd tekintetű pópa. Megfogadtam, hogy el nem foga­dom itt senki vendégszeretetét Ha már meg kell halni, miért pusztuljak el épen méregtől?! Augusztus 5. Itt vagyunk tíz kilométernyire a Száva-part­tól. Ma, a pópára ráadásul, elfogtunk egy egész kolostort. Fölötte gyanús volt egy ügyvéd. Mit ke­res az a kolostorban? Aztán magára vonta a figyel­met egy fiatal pap is, akin meglátszott, hogy sehoggy sem áll jól rajta a papi csuha. Kibujtattuk belőle, revolvert, tiszti kardszijjat találtunk az ál­papnál. Az éjszaka messze fényjelzésre lettünk figyelmesek az őrséggel. A jelzés irányába őrjára­tot küldtünk, mely csakhamar rátalált a kolostorra s egy papocskára, ki már a hűvösön várja sorsát. Hajnalban egy csónakban négy­ alak­ú­ igyekezett átevezni a túlsó partról. Egy sortűz és a négyből ket­tő holtan bukott a vizbe. A maradék­ kettő hatra vetette magát és a vizzel vitette lefelé csónakját. Most az imént szivettépő jajveszékelésre lettem figyelmes. Sietek az irányba. Tizenöt-húsz kocsin menekülteket hoznak a szomszéd faluból, melyet bombáznak a szerbek. Siralmas látvány. Öreg­asszonyok görcsösen kapaszkodnak egymásba, fiatal lányok, apró gyerekek, akik hol bámészan néznek, nem tudják megérteni a történteket, hol ők is ordításszerű sírásba kezdenek. A kocsikon cifra ágynemű, virágos ládák, a menekülők legértékesebb kincse, mindene. Innen elszállítják őket beljebb, nyugalmasabb vidékekre. Vajon vannak most ilye­nek "is? Ma valaki hírül hozta, hogy mozgósít Bel­gium, Svédország és Japán, Franciaországban for­radalom tört ki a luiboru ellen. Persze, senki sem tudja, mi igaz ebből. Mi, tisztek, összebújunk, meg­beszélni a "hallottakat, kombinálunk, jósolunk, de a való az, hogy teljesen tájékozatlanok vagyunk mindenről. Még a tőszomszédságunkban táborozó csapatokkal sem jutnak érintkezésbe. Az ezred utász-osztályának kapitányát kiküldték a folyó át­keléshez szükséges előmunkálatok elvégzésére. Együtt van a lakásunk. Gondosan öltözködött, mielőtt elindult volna. Nyakában egy rózsafüzér. Már kiment a kapun, amikor visszakiáltott legé­nyének : — Hé, elfelejtettem a tükrömet, szaladj vele. Egész éjjel fúrtak-fúrtak, ástak emberei a part mentén, ellenséges tűzben. Azt meséli, hogy kissé kényelmetlen volt az első pár pár pillanat, de amint észrevették emberei, hogy egyetlen golyó sem talál, nevetve, viccelődve végezték munkájukat. Reggeli szürkületig csupán egy embere sebesült meg a jobb karján és keresztül lőtték a kapitány sapkáját, ép abban a pillanatban, amidőn emberei­nek integetett vele. Nemrég robogott itt keresztül autóján József főherceg, mosolyogva­­ fogadja a tisztek köszönését. Gyönyörű őt nézni, amint mo­solygó arccal halad föl-alá itt, az ellőség közvet­len közelében, akár csak sétakocsizni menne a Stefánia-útra. Ma lerészegedett egy katona. Kapi­tánya maga elé vezettette és szigorúan leckéztette. Egyszerre, mintegy vezényszóra, elkiáltotta magát az egész század legénysége: — Csapja meg már, a kapitány úr, azt a bi­tangot. Nem érdemel mást, minthogy elküldjék patrusba a szerbek ellen, puska nélkül. Példás a fegyelem. Nekünk, tiszteknek, úgy­szólván semmi dolgot nem hagynak a derék fiúk. Törik magukat, hogy ellessék elöljáróik gondola­tait is. Mint megannyi édes testvér , egy egyet­értő nagy családot alkotunk: tisztek és a legénység egyaránt. Egyedül csak azért haragszanak, hogy még mindig várni kell a valóságos ütközetek forró óráira. Augusztus 6. Érdekes az első pihenőnap. Mintha mögöttünk se lenne a nagy menetelések emléke és előttünk az izzó, véres jövő. Valahogy úgy érzi mindenki­, mintha csak manőveren lennénk. Ma néhány friss, egy-két napos újság tévedett a faluba. Egy tiszt felolvasta, a többi csodálkozva állta körül az euró­pai felfordulást hirdető papirost. Vajon azóta, teg­napelőtt óta, micsoda újabb meglepetésszerű szen­zációkat tartalmazhatnak?- Pár nap múlva, a jövő héten tán, azt is megtudjuk. Ma a legnagyobb ke­délyesség jegyében folyt le az ebéd. Nevetve tár­gyaltuk a nap eseményeit, csak a fel-alá haladó szuronyos járőrök s a magunk szobáiba köröskörül felaggatott töltött revolverek juttatják eszünkbe, hogy háborús idők vannak. Ma az a hír terjedt el, hogy két napi fegyverszünet odázta el az elmene­telt. Hivatalos megerősítés nincs, a kombinációkra kell szorítkoznunk. Az mindenesetre feltűnő, hogy nem hallatszik az ágyúszó. Ma sírva kért a házi­asszonyom, eszközöljem ki, hogy férje, a pópa, haza­jöhessen. Nem bánja, ha őrizet alatt bezárják szo­bájába, csak abban a büdös ólban ne legyen, hol kilenc­edmagával görnyed egy kis szalmán. Persze, nem lehet rajta segíteni. Szegény asszony és két bakfis lánya szakadatlanul sírnak. Égre-földre es­küszik az asszony, hogy férje ártatlan. Megnyug­tattam, ha ez igaz, egy haja szála sem fog meg­görbülni. Vajon, mi lesz velük? A határfinánc csa­pa­t­ parancsnoka, úgy hallom, roppant kompro­mittáló adatokat hozott fel ellene. Délután a századok rendes békegyakorlatokat végeztek. Apró glédákban, tisztek és altisztek ve­zénylete alatt, fegyverforgatási, célzó és jövő isko­lai gyakorlatokkal foglalkoztatták a legénységet, nehogy unalmában valami ostobaság jusson eszébe. Olyan a falu képe, mint a Rákos október elején, amikor az újoncok vonulnak be. Hiszen, szíveseb­ben mennének a derék fiúk már előbbre. Uzsonnára betévedtem — miután az étkezdében kifogyott a tej — egy kelmefestőhöz. Érdekes család. Az asz­szony magyar, a férje Poroszországból került ide, hosszú vándorlás után. Azzal a nekünk idegenszerű németséggel beszélte, hogy sohasem politizál, de hangos volt a falu bevonulásunkig. Idegenek jöt­tek át Szerbiából, izgatták a falu népét, melynek apraja-nagyja állandóan politikai kérdéseket boly­gatott annakelőtte is. Szerinte legfőbb ideje, hogy megérkeztünk és megleckéztetjük az éhenkórászo­kat, kiknek, dacára hogy minden szabad volt, elér­hetetlen­," ostoba" légvárak okoztak fejfájást. Nagyon értelmesen beszélt­ a festőmester. A nyitott ablak­nál k­em a sorokat. Tekintetem áttéved a főőrség udvarára, ötezer ember közül mindig akad egy­kettő, akit radikálisan kell esküjére figyelmeztetni. Úgy látszik, merész fantázia szülötte a két napi fegyverszünetről este szárnyrakelt hír. Most, hogy e sorokat írom, szakadatlan ágyúzás hallat­szik ide. Mint a legprecízebb seizmográf, reagál ez­­az ötezer emberből álló tömeg a legcsekélyebb ese­ményrengésekre. Amint pár órát szünetelt az ágyú­zás, mint lángtenger szaladt szájról-szájra a fegy­verszünet h­íre. Most, hogy folytatódik a bombázás, már­ Belgrád bevételét adják tovább egymásnak az emberek. Mint egy nagyon érzékeny kompasz tűje, követi a sok ember fantáziája a kombinációk szülte fordulatokat. El vagyunk vágva a világtól, az az érzésünk, mintha ez a mi ezredünk lenne az egyedüli fegyver alatt és körülöttünk forogna a világ. Újságnak, levélnek hite nincs. Eme pár so­rom csupán egy tisztnek a mozgósítás napjától a­­majdani békekötésig (ha a Mindenható úgy akarja, a hősi halálig, mert olcsón egyikünk se adja oda életét) tartó naplójegyzetei, impressziói . . . egy ezrednek a haditörténete. Ma egy kettétépett képeslapot találtam az udvaron. A pópa 14 esztendős leánya címére jött valamikor Szerbiából. Úgy látszik, félelmében tépte szét ez a gyerekleány, mert egy szerb katonatisztet ábrázol a képeslap. Szegény leány és kisebb nővére, anyjukkal együtt, még egyre sírnak. A házigazdám pedig börtönben ül. Egy nagy­­kérdőjel áll előttünk. Valaki rálőtt az első század parancsnokára. Persze nagy volt a konsternáció, rögtön vizsgálatot indított parancs­nokunk és elhatározta, hogy felgyújtja azt a házat, amelyből lőttek és megparancsolja, hogy a falu la­kói ezentúl a házukban kell hogy maradjanak, még az udvarra se fogja kitenni egy se a lábát. A vizs­gálat, bár nem teljesen pozitív, oda lyukadt ki, hogy egy, az első század rajonja "-"~ett Gyakorla­tozó század egy legényének­­elsült gyakorlatozás közben a fegyvere­s az volt az ominózus lövés. Így­­ aztán elmaradtak a szigorú rendszabályok. Csupán a lakosságot megfigyelik szigorúan. Hogy ez egy cseppet sem árt, bizonyítja egy éjszakai eset. A to­ronyban éjjel-nappal vigyázó őrség ismét fényjel­zésre lett figyelmes. Az őrség tisztje pár emberrel a fel-fel villanó fény irányába sietett, berontottak az illető házba és ebben a pillanatban két-három alak menekült a szérüs mögötti kukoricaföldön keresz­tül. Nem tudták megfogni a gazembereket. Akkor beljebb kerültek a házba és ott mélyen alvó házigaz­dát találtak: egy derék svábot egész családjával. Azok a zsiványok belopództak a sváb házába és on­nan adták le a fényjeleket, nehogy rájöjjenek kilé­tükre. Egyébként ma is a legkedélyesebben telt el a nap. Egy tartalékos hadnagy, aki egyébként szaka­datlanul rossz viccekkel traktál bennünket, retten­tően haragszik, ha Herr Reserveleutnant-nak ne­vezzük. Energikusan kijelenti, hogy most ő is ak­tív és meg se áll addig, m­íg kardlány nem lesz. Bi­zony, aktívak m­ost ők is mind a derék fiúk. Ma irtózatos hőség volt. Valaki szóbahozta, hogy köny­nyen bajba keveredhetünk egy nagyobb ellenséggel, a kolerával. Nevetve jegyezte meg rögtön egy fiatal családapa: — Akkor is együtt maradunk a meszesgö­dörben ! Augusztus 7. Na, téved mégis csak erre mifelénk is újság. Nagy diadallal hozott ma egy kadét 4­iki Pesti Hírlapot. Mohón vetettük magunkat a háromna­pos hírekre. Mohón olvastuk a legújabb h­íreket, melyeket már rég túlhaladtak az események. Teg­nap este, öten-hatan tisztek, kiültünk a kanális­partra, mely a falu alatt folydogál. Gyönyörű este volt. Előttünk pár lépésnyire egy készültségben álló század teljes felszereléssel. A századnak csak egy­negyed része van permanenciában, a többi pihenésre hajtja fejét a töltés lejtőjén, de nem alszik egy sem. Fürkészve néznek a határon túl, talpraesett meg­jegyzések, vicces közbeszólások törik meg a csendet, Italra előttünk Belgrád ívlámpái látszanak, ugyan­ebből az irányból folytonos és egyre erősbödő ágyu­szó hallatszik. Minden ágyusortűz előtt egy vakító fénysáv, a reflektorok szeme, kutatja a célpontot. Egyenesen előttünk, a szerb hegyeken, fényjelzé­sekkel érintkeznek ellenségeink. Egy túlparti falu­ból, mely két nap óta lángokban áll, lassú, fényes füstsáv látszik ide a gyér holdvilág mellett is. Az ágyuk szünet nélkül küldik haragos üzenetüket az ellenfél soraiba még késő este is, dorombolásuk mel­lett egy tartalékos hadnagy elszundikál. Fejét az ölembe hajtja, talán felesége, gyermekei keresik fel édes, nyugodalmas álmában. Ma reggel egyébként egy hőssel volt dolgunk. Kipirult arccal, gyors egy­másutánban mondta el egy fiatal tartalékos kadet­ermester, aki csak a múlt esztendőben szolgálta le önkéntesi évét­, hogy parancsnoka kiküldte két gya­logossal éjszaka a Száva partjára. Szinte egy fejjel megnőt, amint leadta, hogy egyik kezében a töltött revolver, a másikban kivont kardja és úgy ment elő­re. Jó fiú, nem érkezett még el a hősöket avató nagy nap . . . Most revolver nélkül is bátran járhatunk a határ mentén . . . majd csak ott túl! . . . Reggelre egyébként örömteljes hírek fújták a kürtösök helyett az ébresztőt. Magasabb helyről telefonparancs érke­zett, hogy kihirdetendő a legénységnek az orosz balti­ flotta veresége. Keveset értenek a napbarnított fiúk a külpolitikához, nem is méltányolják nagyon a világraszóló eseményeket, sőt panaszosan mondo­gatják, hogy: — Hiszen, mi mennénk már előre, nagyobb ellenséget is legyőznénk, mint a balti flotta! Összekerültem ma ismét a kelmefestő-mester­rel. Nagy meggyőződéssel újságolta, hogy a meg­boldogult trónörökösnek a legjobb barátja a német császár volt. A temetésen n­agy titokban Vilmos csá­szár is részt vett és ő bőszülj­e meg most barátja ha­lálát. Nagyon csodálkozott a jó öreg, hogy én erről mit sem tudtam és nagy bőbeszédűséggel kezdett me­sélni szép hazájáról, Poroszországról. Ma ezrede­sünk egy káplárt az utcán magához intett, megdi­csérte, hogy oly kitűnően teljesítette kötelességét a múlt éjszaka, mint tábori őrsparancsnok és kezet fogott vele. A káplár meghatottan csókolt kezet ez­redesünknek. Csoda jó sora van most tisztnek, legénységnek. A fiuk dupla porció menázsit, naponta bort és do­hányt kapnak. Minden tiszt és tisztjelölt dohány­illetéke naponta öt darab szivar, vagy huszonöt cigaretta. F. Megyék és városok: Pestmegye közigazgatása. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási bizottsága csü­törtökön délelőtt tartotta rendes havi ülését Fa­zekas Ágoston alispán elnöklésével. Agárasztó főjegyző előterjesztette a félévi jelentést, amely­hez Förster Aurél szólott hozzá és indítványára jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak a tisztikar­nak. Förster Aurél megemlékezett a leavatások­kal kapcsolatosan történő visszaélésekről és ar­ról, hogy a vármegye területén férfiak és nők hatósági engedély nélkül is gyűjtenek különböző célokra. Az alispán a felszólalásra válaszolva felhatalmazást kért egy fölterjesztésre, amely­ben meg fogja keresni a belügyminisztériumot, hogy az ilyen visszaéléseket minősítsék rendőri kihágásoknak, mert ezáltal könnyebb és gyor­sab lesz az eljárás. Hajós József fölszólalása után a bizottság elfogadta a félévi jelentést, ame­lyet föl fognak terjeszteni a miniszterhez. Majd

Next