Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-01 / 273. szám

é vetné példáját. A török háború mindenesetre tete­mnesen megkönnyítheti ezen államok elhatározását, mert a török flotta a román offenzíva jobb szár­nyát megvédheti, mert a Fekete-tengeren át török hadak segíthetnék is a román hadakat a döntő harc­tereken és végül, mert a török állásfoglalás meg­szüntetné azt a veszélyt, hogy hátba támadtassanak. A háború kiterjedése a Keletre még égetőb­ben szükségessé is teszi ezen államoknak a beavat­kozását, mint eddig volt. Eddig remélhették, hogy a keleti kérdés megoldásának perce még elodázható, hogy az orosz győzelme után ki fog fáradni és majd az angollal való rivalitás segítségére lesz az önálló élet után áhítozó keleti népeknek, most azonban a török beavatkozása akuttá tette a keleti kérdés el­döntését is. Ha az orosz győz, akkor Bulgáriát és Romániát nemcsak egy, hanem két oldalról fogja fenyegethetni és a béke napján már meg fog szűn­ni ezen államok önálló léte. Nem jósolható és előre­látható, valószínű későbbi fejleményektől fog kel­leni tartaniok, hanem Törökország és Ausztria-Magyarország legyőzése által Románia és Bulgária is le lesznek győzve és orosz vazallusokká válnak.­­Ha eddig félreismerhették vitális érdekeiket a bol­gárok és románok, ma ennek lehetősége is jóformán ki van zárva, ma minden román és bolgár tudhatja, hogy az ő sorsuk is el fog dőlni és hogy független­ségüket csak úgy óvhatják meg, ha ma teljes erő­vel azt a megoldást szolgálják, amely egyedül képes létüket biztosítani. A román-bolgár-török szövetség abba a hely­zetbe hozná ezen tényezőket, hogy a Kelet jövőjét akaratuk szerint irányítsák, hogy fejlődésük önál­lóságát biztosítsák. Reánk támaszkodva, véglegesen megoldhatnák a keleti kérdést, megoldhatnák saját előnyük, saját függetlenségük érdekében. Egy ha­talmas s győzelmes Törökország, amely vissza­szerzi Ázsiában régi hatalmát és nem akar keresz­tény népek felett uralkodni, hanem megelégszik az­zal, hogy Európában azt a stratégiai pozíciót fog­lalja el, amely a fővárosának és a tengerszorosok­nak védelmére szükséges, szövetségben Bulgáriával és Romániával, amelyek sok szenvedés és küzdelem után végre valahára a biztos létnek örvendhetné­nek és kulturmunkának élhetnének: ez volna a mi ideálunk is a Keleten. Mi nem akarunk hódítani, mi nem akarunk politikai szupremáciát se gyakorolni a Keleten, mi csak az érdekközösségen alapuló barátságban kivárytunk élni teljesen független, életerős és életképes államokkal. Ezt a megoldást ma erőteljes elhatározással biztosíthatják a Kelet konzervatív tényezői, mert kétségtelen, hogy ezeknek az államoknak a beavat­kozása a törökkel együtt a harcot végleg eldöntené, különösen ha, amit szintén el k­ell és el lehet érni: Olaszország és és Görögország neutrálisok ma-T adnak.­ban forgatták, a csatabárddal, mely alamuszi ártatlansággal pihent a kandalló fölött, szegény zsoldos katonákat sebeztek valamikor halálra, de a harmónium, melyen üvegházi virágok ál­lottak, a világos selyemköpeny, mely hanyagul hevert a vérvörös zsarátnok közelében, a sárga­borítékos Ollendorf-regények, melyek egy him­zoráma alól kikandikáltak, mind a puha és ha­lavány asszonyi kéz nyomát viselték, mely a porrá lett férfiöklök helyét elfoglalta.­­ Az inas, aki Champfleury kapitány név­jegyét elvitte, most ismét megjelent a lépcső al­ján. .. A méltóságos asszony türelmet kér a kapitány úrtól, mert e pillanatban nincs abban a helyzetben, hogy fogadhatná. A gróf úrnak most ő olvassa fel az újságokat, mert Lenoir úr, a titkárunk, szintén bevonult az ezredéhez. De parancsom van, hogy a kapitány urat a szobá­jába vezessem, hiszen bizonyára pihenni akar a fárasztó éjszakai utazás után. A reggelit tizenk­két órakor tálalják, addig még jóval több van harmadfél óránál. Champfleury kapitányt egy ó­divatú te­rembe vezették, melynek ablaküregéből magá­ból is kitelt volna egy kisebb szoba; az ágy fölé rózsavirágos baldachin borult, a Trianon édes­kés hangulatát varázsolva a középkori bástyák közé, a karosszékek selyme porrá lett asszonyok emlékét idézte föl, akik talán egy hosszú és szo­morú életet töltöttek az ólmos ablakok mögött. A fiatal­ember szeme végigsiklott a havas hegyeken, melyeknek csúcsa a ködös messzeség­ből idevilágított, a völgyben elszórt falvak tompa színfoltjain, melyek csak alig váltak ki a rétek és szántóföldek végtelenségéből, s álmodozva pihent meg az évszázados park fasorain, melyek félénken és mozdulatlanul vonultak a távoli tó-s­­­pai in­ül­i­wilw­lar­int­­ák felé. Az ablak alatt egy elhagyott tenniszter fehér lett, melyet most csillogó dér borított s az idegen a hangulatos nyári akvarellekre gondolt,­­ a fehérruhás lányseregre, a divatképekből kivá­gott férfiakra, akik délelőttönkint rövidszárú csizmában lovagolnak az erdei ösvényen, s a kerti asztalkán álló szamovárra, mely alatt sá­padt borszeszláng lobogott. És ekkor hirtelen az az impressziója támadt, hogy a havas hegyek, a rónaságba csöppentett falvak, az ismeretlen erdőfoltok mind eltűnnek a levegő ködfátyolá­ban s a tenniszter homokján egy jókedvtől és pajkosságtól ragyogó asszony jelenik meg, aki karcsú alakját megfeszítve emeli ütésre a rakett­jét. A fiatal tiszt szinte látta kibomlott hajfürt­jeit, melyek fölhevült arcát beárnyékolták s egy pillanatig reszketve nyomta homlokát az ablak üvegéhez, mintha kiáltani akarna valamit, de a következő percben szomorúan vállat vont, s lemondó pillantással nézte a darvakat, melyek a park fölött, az ólomszínű horizonton eltüntet­és halkan szólt. •­ Szegény barátom, mennyivel reáli­sabb volna, ha azokra a puskacsövekre gondol­nál, melyeket előbb vagy utóbb néhány közöm­bös katona majd a mellednek szegez! Hiszen tíz perc múlva vagy egy hónap múlva úgyis csak az lesz a sorsod, hogy egy idegen erdőszélen el­földelnek . . . Most egyszerre oly élénken, oly borzalmas világossággal látta a saját jövőjét, mintha a végzet könyvében lapozott volna; a téli hajna­lon borzongó katonákat, akiket a szomorú aktushoz kivezényeltek, a bekötött szemű kémet, aki utolsó imádságát mormolja, a tisztet, aki csak akkor dobja el a cigarettáját, amikor a szörnyű vezényszót kimondja s a maga szegény, megtört, örökre elhomályosodó szemeit, melyek sohase fognak többé fölragyogni egy tennisz­ruhás asszony láttára, aki gyermekkora min­den sivárságáért kárpótolta. És a halálos köd­ből, mely mindinkább körülfogta, egy édes és könyökben úszó arc vált ki, mely riadtan me­red az estilapra, míg egy öreg katona, egyet­len jóltevője az életben, komoran és meghatva áll mögötte egy ismerős kis női szalonban. A földszintről most hangos gongütés hal­latszott és Champfleury kapitány sietve rendbe­hozta magát, mert legfőbb ideje volt, hogy a reggelinél megjelenjék. A kápolnaszerű, tölgy­faburkolatos teremben, melynek ablakai a park­ra nyíltak, egy lobogószemű aggastyán emelke­dett föl az ajtónyitásra tolószékéből. Saint-Michel gróf volt, az utolsó császár bizalmasa, az engesztelhetetlen, öreg, udvari ember, aki negyven évvel ezelőtt a saját fogatán hagyta el a Tuilleriákat s váltott lovakon utazott vidéki kastélyába, hogy soha többé ki ne mozduljon belőle. A hófehérhaju aggastyán, aki fiatal ko­rában Eugéniával táncolt az udvari bálokon, körülbelül úgy beszélt a köztársaságról, mint valami hirhedt szédelgőről, aki egy becsületes úriasszonyt elcsábított. — Uram — mondta, miután Champfleury kapitány mélyen meghajolt előtte — politikai hitvallásom nem akadályozhat meg abban, hogy a köztársaság egy derék katonáját üdvözöljem. Most olyan idők járnak, amikor mindnyájunk­nak kezet kell fognunk, hogy a veszélyben levő hazát megmentsük. Én, fájdalom, csak a lel­kemmel lehetek a csatatéren, ahol valamikor magam is becsületesen küzdöttem. — A gróf úr megtette kötelességét, mikor maga helyett egy derék fiút adott a hazának. — Oh, hiszen Roger már fanatikus köz­társasági? Ő sohase tudta megérteni a megrolt. PESTI HIRLAP 1914. november 9., vasárnap. " A török háború és a Balkán.­ ­ Bulgária szerepe. Oroszország ultimátuma Bulgáriához? Bécs, okt. 31. Bukaresti jelentés szerint a Viitorul közli azt az értesülését, hogy Oroszország és Bulgá­ria között a diplomáciai viszony nemsokára megszakad. A szófiai orosz követ ugyanis kor­mánya nevében állítólag ultimátumot nyújtott át a bolgár kormánynak, amelyben kiköti, hogy a bolgár kormány tartózkodjék Szerbia irá­nyában minden ellenséges lépéstől, minden ere­jével fojtsa el a komitácsi vezérek mozgalmát Macedóniában, léptessen életbe szigorú cenzúrát az orosz és szerb harctérre vonatkozó hírek köz­lése dolgában és tiszttsa meg a Várna és Bur­gas közti úton a tengert az aknáktól. Az ultimátum a feltételek teljesítését a ro­mán lap szerint záros határidőhöz köti és a­mennyiben Bulgária megtagadja a feltételek teljesítését, Oroszország megkezdi az ellenséges­kedést a várnai és burgasi kikötők bombázá­sával. Orosz nyomás Bulgáriára, Milánó, okt. 31. A Secole haditudósítója sürgönyzi Pétervár­ról: A Hovoje Vremja írja. Ebben a nemcsak Tö­rökországra, de a többi Balkán államokra is fölöt­te fontos pillanatban azokra a népekre nézünk, akik csak azért élnek és lélekzenek, mert Oroszország nekik engedélyt adott erre. És kérdjük őket, igazán megfeledkeztek szláv múltjukról? Elérkezett a pil­lanat, ahol le kell vetni az álarcot, mert nem lehet tovább kétszinű politikát folytatni és szavaknak, virágnyelvnek nincs többé értéke. Világosan és ha­tározottan kijelentjük: aki nincs velünk, az elle­nünk van. Az általunk felszabadított Bulgária eb­ben az európai háborúban nem maradhat tovább tétlenül, egyszerű nézőnek, megfigyelőnek. A legki­sebb kísérletet az Oroszország ellenségeivel való egyetértésre árulásnak tekintjük és a szlávok ügyé­nek legnagyobb és leggyalázatosabb megsértése gyanánt fogjuk megtorolni. Bulgáriának választód­nia kell Oroszország és Törökország között, mert a háború után, ha majd aratjuk a babérokat, a ban­ketthez csak azokat hívjuk meg, akik részt vettek ebben az óriási háborúban. Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy majd oda ülhet a terített asztalhoz, hogy ott elkaphasson egy pár falatot anélkül, hogy elő­zőleg a szükséges és tőle elvárható áldozatokat nem teljesítette. Az orosz nagyhatalomnak nem igen kell nyugtalankodnia az új küzdelmek miatt. Csak egy új ellenségről van szó, aki tébolyában teljesen elfelejtette az eseményeknek helyes ismeretét és­­ fölismerését. Róma, okt. 31. Az itteni bolgár követség első titkára a hírlapíróknak arra a kérdésére, várjon Bulgá­ria most már hamarosan be fog-e avatkozni a konfliktusba, így válaszolt: — E pillanatban senki sem tudja meg­mondani, mit fog hozni a legközelebbi jövő. Bulgária számára már nincs driná­polyi kérdés, csupán egy görög és egy macedóniai kérdés van. Bulgária a saját érdekeihez képest fogja magatartását el­­­­dönteni. Bulgária mozgósítása. A Nea Alitia, az athéni kormány hivatalos lapja, jelenti, hogy a bolgár kormány elrendelte a tüzérséghez tartozó összes tartalékosok behí­vását. Szófia, okt. 31. — Saját tudósítóiktól. — Az Oroszország elleni török offenzíváról szóló hírek itt általában nagy benyomást kel­tettek. Bizonyos megkönnyebbülés és elégtétel érzete­­volt észlelhető afelett, hogy a bizonyta­lan helyzet megszűnt. Sokat tárgyalják most azt a kérdést, hogy milyen magatartást fog elfoglalni Románia. A bolgár minisztertanács immár másodszor ült össze, hogy az új hely­zetről tanácskozzék. Vezető politikusok eddigi nyilatkozata szerint Bulgária egyelőre alkal­masint megtartja semlegességét, legalább ad­dig, míg Románia semleges marad. A russzofi­ körökben némi levertség uralkodik, de külön­ben rezervált magatartást tanúsítanak. Bukarest, okt. 31. — Saját tudósítónktól. — A legnagyobb jelentősége van most Bul­gária magatartásának. Ficsev és Radoszlavov miniszterek, hírlapírók előtt, akik meginter­vieválták őket, kijelentették, hogy Bulgáriának nincsenek kötelezettségei Törökországgal szem­ben. Az orosz hajók még mindig nagy számmal menekülnek a Pruth folyóra. Az összes orosz hadi és személyszállító hajók, melyek a tenge­ren vagy a Chilia öbölben voltak, parancsot

Next