Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-06 / 308. szám
36 PESTI HÍRLAP / 1914. december 6., vasárnap. fölkerekedtek és útban vannak, hogy testvéreiket a szent háborúban segítsék. A „Neue Freie Presse" levelezője előtt pedig pedig nyilatkozik a szenusszik sejkje: Mehmed (Mehmed el Szenusszi). Miután Medinában a szent lobogót kigöngyölték, az Izlam egységében most immár senkinek sem szabad "kételkednie. Minden mohammedánusnak, akinek életkora a 15 és 75 évek közé esik, szent kötelességéhez híven, fegyvert kell ragadnia az Izlám ellenségei ellen. Az Egyiptomban induló harcok sikerében, Mehmed sejk rendíthetetlen reménységgel bízik. A szenus,sziknak s a velük egyesült törzseknek négyszázötvenezer emberük, ötven ágyúval, tizenkilenc gépfegyverrel s kellő munícióvalvonul a harctérre. Ily erővel szemben, mit sem kezdhetnek az angolok, annyival is inkább, mert a másik oldalról, a reguláris török csapatok fogják őket szorongatni. A törökök, arabok, beduinok, szenusszik seregei, a Nílus völgyében, éjszakról dél felé kergetik majd az angolok lélek híján való katonáit s dél felől, ugyancsak a ínokammedánság emésztő tüze fogadja őket. Ha el nem lankad ez a nagy felbuzdulás, amit szívesen hiszünk, néhány nap vagy hét múlva olyan csodálatos viaskodásnak lesz színhelye ez a völgy, aminőről eleddig nem emlékeztek a háborús krónikák . . . Egyiptom ismét a régi török pasalik lesz, és alkalmasint meginog az angolok talpa alatt Angol-egyiptomi Szudán egy és háromnegyed millió négyzetkilométernyi földje is, a tizenhárom tartományban... Mert tudvalevőleg, ezt az óriási dominiumot 1899 óta Anglia együtt kormányozza Egyiptommal — a papiroson! Aki Kairóban időzött, vagy az egykori királyon temetkező helye, a pyramisok tájékán járt, nem ismeri még az országot. Ha a tulajdonképeni Egyiptomot, a földkerekség legöregebb klasszikus kultúrterületét akarjuk látni, fel kell hajóznunk a Földnek hosszúságra második folyamán, a hatezer kilométer hosszú Níluson, Karnakig vagy a nagy folyó első zuhatagjáig, Asszuanig, a világhírű duzzasztóműig, sőt még azon is túl, Núbia kapujáig, Angol-egyiptomi Szudán fővárosáig, Khartumig. Im, ezen útvonalról is, néhány sor — ízelítőül. A luxusvonat röptében szállítja az utasokat az ország belsejébe. Este Kairóban megvacsorázunk, s mire reánk, köszönt a hajnal, Luxorban reggelizhetünk. Utazhatunk a Nílus szépen berendezett társashajóin is, de ez az utazás nem olcsó mulatság. Egy-egy hóra, négyhatszáz font ringetfizettek ahajóért a kiránduló társaságok. A Cook Társaság gőzhajói kínálva kínálják nagy kényelmetességüket, s kívülük még egy angol-amerikai társaságnak fejedelmi pompával, kitűnő konyhával fölszerelt gőzhajói is feljárnak az első zuhatagig. Kairótól néhány óra múlva Memphist éri a gőzhajónk. Aki csak mozdulni tud, felkászolódik, ló vagy szamár hátára kap. A beláthatatlan romvároshoz, meg a „szent bikák" sírjához tér a többnyire nagyon is cifra karaván. A folyam mentén, egyik tájkép a másik után köszönt bennünket, s mint valami idegenszerű festmény ül a lelkünkbe. Itt a liget pálmáinak karcsú törzsét ingatja az ébredező szellő, amott az alacsony legyezőpálma bólint felénk. A pálma volt a régi egyiptomiak szentelt fája, most is a templomaik élő koszorúja. A ligetek között a fellákk kicsike falvai tünedeznek fel, a Nílus szürke iszapjából tapasztott szegényes, rozoga viskóikkal. Haj! Beli másképp folyt az élet ezeken a partokon hajdanában! Messze földön hires, népes községek feküdtek itt, kincses palotákkal. Esztendőről-esztendőre, sok ezrivel zarándokolt ide a nép, hogy büszke, magasbatörő templomaiban áldozhasson isteneinek és hódolhasson fejedelmeinek ... A hajdani dicsőség Napja immár leáldozott! A folyam mindkét partján, a nagy sivatag ... A bennszülöttek csónakjain kívül, gyapottal, gabonával megrakott hatalmas hajók haladnak el mellettünk. A csöndes kis parti lakók és a karcsú minaretek mellett az angoloktól épített cukorgyár kéménye pöfékeli a füstöt Mert a Nílus völgyében temérdek cukornád, gyapot, indigó és gabona terem. Ezelőtt, a megáradt folyam hullámainak eltakarodása után, a némes kutakkal (,,shaduz"-okata) emelték a vizet a magasabb helyekre: terrászról, terrászra. Most duzzasztó művek szorítják a vizet a termőföldre. * Ssiut-nál látjuk az első duzzasztót, ez azonban, csakamolyan apró-cseprő alkotmány Asszuán világhírű duzzasztó művéhez fogva. Kene-nél partra szállhatunk, hogy Dendera világhírű templomához lovagoljunk. Kenetőn délre esnek a százkapus Thebae romjai! Annyi értékes régiség és drágaság került itt elő a föld méhéből, hogy megarnyi múzeum telt meg velük. Legrain, az ásatások vezetője, azt mondja, hogy legalább hétszáz, gránitból, gipszből és fából faragott figura és tizenkétezer bronzszobrocska került Thebae romjai közül a tudományos gyűjteményekbe. A mai Luxor, Egyiptom legbájosabb üdülőhelye. Akik a kairói telelést zajosnak tartják, idetérnek. Memnon szobrai, a II. Ramszesz építette Ramasszeum, a királyok és királynők sírvárosa, meg a líbiai hegyek lejtőinek sírjai, hetekre való látványosságok! Asszuán is kedvelt pihenőhely, de világhírét csak duzzasztóművével szerezte. Medencéjébe nyolcvan milliárd gallon — kerek számban háromszázhatvan milliárd liter — víz fér el. Annyi, hogy egy kis királyságot el lehetne árasztani vele. Bezzeg, örültek volna ellenségeink az ilyen duzzasztónak, amott a flandriai partok mentén! Még Asszuántól is kényelmes gőzhajón mehetünk a Vádi-Halfa melletti Nílus-zuhatagig. Ez az útszakasz sokkal változatosabb, mint az alsó. A partmelléki sivatagok egyre elmaradoznak. Álomra hányva szemünk, s új nappalra virradva, azt hisszük, hogy valami tündér varázsvesszeje érintette a földet. A vigasztalan sivatagoknak már semmi nyomuk. A folyam nagy sziklaszorosába kerül a hajónk. Itt, helylyel-közzel, csak száz méter, míg odalenn Kairónál, két kilométernél is szélesebb a Nílus. A szoros parti szikláiba vájatta II. Ramszesz, Egyiptom leghíresebb uralkodója, háromezer ével ezelőtt Abu Szimbel sziklatemplomait, melyeknek csudájára jár a művelt világ. A második zuhatagnál kezdődik az a nagyszerű vasútvonal, mely homoktengeren keresztül, Vádi-Halfától — Khartirniig vezet. Az angolok építették, mikor a máhdisták ellen vívták kemény küzdelmüket. Legyűrték őket. De vájjon sokáig tart-e még dicsőségük itt: a Nílus völgyében ? A macsói Maság története. A monarchia fegyvertényeinek egyik legdiadalmasabb fázisa a macsói bánság meghódításával következett el. Az elfoglalt bánságra vonatkozó igényeinket gazdag történeti múlt biztosítja, s ezt dokumentumaink alapján ki is mutathatjuk. A macsói bánságot feltűnően gyakran említik okleveleink és már ez a körülmény is azt tanúsítja, hogy milyen élénk lehetett annak érintkezése a szorosabb értelemben vett Magyarországgal. Területének némely korszakban lehettek megállapított határai, de ezek a határok bizonyosan gyakran változtak, hisz változtak a magyar vármegyék határai is, holott itt az álladalmi rend kétségkívül magasabb kifejlődést nyert. A XIII. század közepe táján a macsói bánság Szerbország nyugati és Ráma keleti része között feküdt és Boszniától csak a Drina választotta el. Boszniát tudvalevően akkor már maguk a szerb fejedelmek is elismerték magyar földnek. Nagy Lajos „regnum nostrumnak" nevezi és Újlaki Miklóst küldte oda királynak, aki 1472—76-ig tényleges uralkodója volt Boszniának. Ki volt a macsói bánság megalapítója, erre határozottsággal felelni nem lehet, de az bizonyos, hogy IV. Béla király korában már mint államtörténeti tényt találjuk. Korbuly, Pesthy és mások nyomán tehát feltehetjük, hogy ő volt a macsói bánság megalapítója, ámbár az sem lehetetlen, hogy Imre király rakta le szervezésének alapjait. Ő volt ugyanis az első magyar király, aki elismertetni igyekezett Boszniában és Szerbiában a magyar korona fölényét. Az első támadást Macsó ellen II. Uroz szerb király intézte, IV. Béla őt ezért lázadónak tekinti és fiát Istvánt, az ifjabb magyar királyt küldte ellene, aki Urozt a harctéren tökéletesen leverte és ez alkalommal két csáky Uroz vejét és a tárnokmester fiát elfogta. A foglyokat teljes fegyverzetben vitte a győzedelmes hadvezér, atyja elé. E harc idejét Pesthy Frigyes szerint 1268-ra tehetjük, mely évszámot ő arra alapítja, hogy V. István 1269 évi április 5-én kelt levelével Csáky Mihályt és Domokost a háborúban szerzett érdeméért megjutalmazza. Az állami rend azonban még akkor nem gyökerezett meg annyira, hogy a macsói bánság birtoka minden megtámadtatástól mentes lehetett volna, hiszen IV. László uralma alatt a belviszonyok is meglehetősen rendezetlenek lehettek és ebből magyarázható, hogy III. Uroz István Milutin fölhasználván az általános zavarokat, elfoglalja 1286-ban a macsói bánságot, kiterjesztvén később uralmát kelet Dalmáciára is. Ez a bitorlás Róbert Károlyig tartott, aki Boszniát visszafoglalván a szerbektől, Pál brebiri grófnak és horvát, bánnak hűbéri joggal adományozza a macsói bánságot, azonban már 1812-ben magyar főurat találunk e méltóságban, Garai Pált, Valkó- és Bodrogmegye főispánját. Ez időtől kezdve 1521-ig a macsói bánság díszes pozícióját állandóan magyar főurainkkal töltik be királyaink, amely időtől kezdve a macsói bánság teendőit a nándorfehérvári bánokra ruházták át. Nagyobb vihar keletkezett, amikor Dusán István lépett a szerb trónra, amelyet apja megölésével foglalt el. Féktelen hatalmi gőgjében nem válogatta a hódítás jogcímére szolgáló eszközöket és ugy a macsói bánságban, mint a Szerémségben kegyetlenül pusztította a lakosságot, míg végre Ostfy Domokos macsói bánnak sikerült hatalmát megfékezni. Ez körülbelül 1310 táján történt. Garay Miklós, mint macsói bán Nagy Lajos korában Horváty János vránai perjellel az oláhok elleni harcokban kitüntette magát, amelyről Albert király egyik 1438-ik évből kelt leveléből értesülünk. A XIV.—XV. században, mely időben tudvalevőleg a hatalmasan előrenyomuló török diadalainak tétőpontját érte el, a macsói bánság valószínűleg hatalmukba kerül és a tényleges utolsó macsói bán Ujlaky Lőrinc volt. Ez időtől kezdve címeinkben nem fordult többé elő, sem a költségvetéseinkben és 1514-ben Werbőczy úgy emlékezik meg Macsóról, mint amelyet a törökök elpusztítottak. A macsói bán hatásköre ez időben ráruházódik az újlaki bánra, azonban ennek hatáskörét is 1521-ben a nándorfehérvári bánéval egyesítették. Nándorfehérvár elfoglalásával tényleges viszonyunk megszakadt Macsóval. K. L A kézi gránát. Tizenhárom évvel ezelőtt, az orosz-japán háború során, Port-Arthur ostrománál történt meg egyszer, mikor már a hosszas ostromot és a vele járó rettenetes áldozatokat a japánok megsokallották. És amint egyáltalán az egész háború folyamán, majdnem minden nap produkáltak valami ujjat, meglepőt, most is tartogattak és előkészítettek az oroszok részére egy olyan meglepetést, amire legkevésbbé vagy egyáltalán nem is gondoltak. Kora délután, alig volt három óra, megszólaltak a japán ágyúóriások és szakadatlanul ontották a tüzet az orosz hadállások és lövészárkok felé. Egyszerre az esti alkonyat beálltával, úgy hat óra körül, elhallgattak a japán ütegek és az első japán gyalogezred rohamra kerekedett és pedig — mindenkinek csodálatára — nem kifejlődött rajvonalakban, amint ezt a katonai gyakorlati szabályzat előírja és mint ahogy a modern hadseregeknél tanítják és szokásban van, hanem egy olyanféle formációban, mint amilyenben a száz esztendővel korábbi időkben intéztek rohamokat az akkori hadseregek. Ez a formáció — amely teljesen eltűnt a hadseregvezetésből, mert egyáltalán kárhoztatták és elejtették a katonai theoretikusok és a vezetők is — a mintegy két századnyi szélességű zárt front volt, szurony nélküli fegyverekkel, míg a vezetők kivont karddal pár lépéssel előtte jártak csapataiknak. Minden pillanatban azt hihette volna az ember, hogy egy sortűz elsöpri az első sorokat. A japán ezred azonban, mitől sem rettenve vissza, csakhamar elérte az ellenséges állásokat és az orosz tüzérség rettenetes tüzelése nem tudta feltartóztatni, sőt — csudálatosan — alig okozott nagyobb mérvű kárt benne, mert az oroszok csak akkor vették már őket észre és ocsúdtak fel a meglepetésből, mikor a rohanó japánok közvetlen előttük álltak. Csakhogy ekkor már késő volt minden, mert alig telt bele néhány perc — és a japánok az orosz tüzéreket ágyúiktól elkergették és lemészárolták. És most a japán gyalogság, — mely ezt a rohamot oly különös módon kezdte meg, — hogy sikerét egy még nagyobb sikerrel koronázza, a többi orosz csapat