Pesti Hírlap, 1915. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-09 / 68. szám
14 PESTI HÍRLAP 1915. március 9., &c¡??. L * — (Elől és hátul.) A Pesti Hírlapban pár ével ezelőtt egyik olvasónk, aki Itáliában járt, azzal az indítványnyal állott elő, hogy a villamoskocsikba történő beszállást, valamint a kiszállást olasz minta után kellene rendezni, amivel meg lehetne akadályozni, hogy a kocsik egyegy megállóhelyen hosszabb időt töltsenek. Elmondta, hogy a talián városokban a villamosok utasai a kocsivezető mellett, az első perronon szállanak ki s ugyanabban az időben, amikor ez a leszállás történik, a hátsó perronon át a beszállók vonulnak be. Ott tehát a kocsikra felülni akaróknak nem kell bevárni a már benlévők kiszállását, ami nagy időmegtakarítást jelent. Ez a rend eddig nálunk a téli időkben nem volt rendszeresíthető, mert hiszen a rendőrség intézkedése következtében az első ajtó a hideg, hónapokban zárva van, aminek az az oka, hogy Budapesten a tél jóval zordonabb, mint Olaszországban, különösen pedig annak déli részében. Így hát olasz utánzatról nem igen lehet s®ó, noha a tavaszi, a nyári és az őszi hónapokban kísérletet lehetett volna tenni. Most azonban, hogy a háborúban benne vagyunk és a megváltozott helyzetre való tekintetből a rendőrség a villamosok első ajtaját nem tartatja bezárva, bizonyos változás történt. A közönség ugyanis, amely a ritkábban közlekedő kocsikat erősen megszállja és a régi állóhelyeket is elfoglalja, rájött arra, hogy a zsúfolt villamosokból olykorolykor majdnem lehetetlen a hátsó perronon át leszállani, aminek következtében azután a kényszerűség arra bírta, hogy a kocsivezetőhöz vivő ajtón lépjen ki és ott távozzék. Ily módon tehát az Itáliában szokásos helyzet kezdett előállani és remélni lehetett, hogy a siető emberek a fölös leszállással a kocsikat nem tartóztathatják tovább, mint amennyi időre föltétlen szükség van. Igen ám, de a mi rendezetlen viszonyaink és publikumunk rendszertelensége következtében a kívánt eredmény egyáltalában nem következett be, mert az történt, hogy a kocsik utasai nemcsak az első részen, hanem a hátul levőn is folytatták a fel- és leszállás műveletét miközben szinte öklelték egymást. Ez a helyzet most is tart, jeléül annak, hogy végre is általános szokássá válik. Ily körülmények között, amikor az emberek rájöttek arra, hogy a villamosokról elől is, meg hátul is le lehet szállani, a rendőrségre vár a feladat, hogy a villamosközlekedés gyorsabbá tételét eszközölje. Csupán arra van szükség, hogy rendeletet adjon ki és pedig olyat, amelynek ellenőrzése is kellő erélylyel megtörténjék. A rendelet azt foglalja magába, hogy a villamoskocsikra felszállani csakis a hátsó perton felöl, leszállani pedig az első ajtón keresztül szabad. És ha a főkapitány ilyképen jár el, mihamar elérjük, hogy az egyes megállóhelyeken, ahol sok utas várakozik és ahol több ember hagyja el a kocsikat, a villamosok felényi ideig álldogálnak, mint ez idő szerint, amikor a ki- és beszállók elöl és hátul kerülnek egymással szembe, hogy dulakodási passziójuknak néhány pillanatot és oldalba bökést áldozzanak. (A munkásság márciusi ünnepe.) A magyarországi szociáldemokrata párt évről-évre megünnepelte március 15-ét, amelyen felvonulást rendezett Petőfiszobrához s megkoszorúzta a költő szobrát. Az idén a megváltozott viszonyok következtében a párt felvonulást nem rendez, hanem ahelyett minden munkásszervezetben március 14-én, vasárnap délelőtt lesz nagyszabású értekezlet, amelyen március 15-ének jelentőségével foglalkoznak. Délután négy órakor pedig a Munkásműkedvelő Szövetség rendez márciusi ünnepélyt az Építőmunkások Otthonában (Dembinszky utca és Aréna-út sarok), amelyen az ünnepi szónoklatot Bokányi Dezső tartja. (A kötelességtudó váltókezelő.).) Heitzinan Márton váltókezelőt a magyar államvasutak igazgatósága dicséretben és pénzbeli jutalomban részesítette azért, mivel a Cortanovci kitérőn egy vonatot az elindulás után megállított és ezáltal nagyobb szerencsétlenség bekövetkezését akadályozta meg. — (Leszakadt erkély.) A Döbrentey utca 2. számú ház első emeletén az erkély alapzata leszakadt és a járdára zuhant de a törmelékek nem sebeztek meg a járókelők közül senkit. — (A közös külügyminiszter német rendjele.) A berlini Reichsanzeiger hétfői száma közli, hogy a német császár a Fekete Sas-rendet adományozta báró Burián közös külügyminiszternek. — (Válság a portugál kormányban.) J Lsszaboni távirat jelenti, hogy Gailhardo pénzügyminiszter lemondott. (A Dardanellák első ágyuja.) A Dardanellák ostroma alkalmából fölelevenedik annak az óriás ágyúnak az emléke, amelyet II. Mohamed alkalmazott 1452-ben Konstantinápoly megvételénél. Az ágyút a magyar Orbán mester öntötte és abban a várban állították föl, amelyet Mohamed a Bosporus partján építtetett, hogy az ostromlott városnak segélyt vivő hajókat távol tartsa. A roppant hadigép erejét egy velencei hajón próbálták ki, melynek parancsnoka, Ricci kapitány, megállás nélkül akart elhaladni az erőd mellett. Az óriás ágyú lövedéke nyomban elsülyesztette az olasz gályát. Mohamed azonban még ennél is hatalmasabb ágyút akart, mire Orbán készített is akkorát, amelyhez foghatót a háborús krónikák eddig nem ismertek. Ez az ágyú óriási köveket lövell ki iszonyú erővel. Mohamed a ..Dardanellák ágyuszörnyét" — igy nevezték Orbán mester hadigépét — Drinápolyba szállíttatta, s a környék lakosságát figyelmeztette, hogy az ágyú kipróbálásakor viselkedjék nyugodtan. A pillanat elérkezett. Egy villanás, s az egész várost sűrű füst takarta el; a mennydörgésszerű dörej meszsze földön hallható volt. A lövedék két kilométernyi távolságban esett le és néhány méternyi mély lyukat ütött a talajba. A szultán túláradó örömében fejedelmi ajándékokkal halmozta el Orbán mestert. Amikor kiütött a görög háború, az óriás ágyút, roppant küzdelmek árán, Drinápolyból elszállították Konstantinápolyba, de itt már nem bizonyult olyan alkalmasnak, mint remélték, mert bár hétszáz ember sürgött-forgott körülötte, mégis három óra hoszszat tartott a megtöltése, így tehát napjában mindössze nyolc lövést lehetett vele tenni. Egy túlerős töltés azonban szétvetette az ágyút s megölte magát a mesterét is. (A peregrinus tragédiája.) Szomorú hír érkezett Debrecenbe túl az Óceánról: a debreceni őskollégium egyik hires diákja, a „világjáró" Erdey Károly, az amerikai Fairport-ban (Fehérpor-nak hívják a kivándorolt magyarok!) öngyilkossággal vetett véget irányt vetett életének. A régivágású kálomista diáktípusnak, a Jókai elbeszéléséből ismeretes peregrinus-fajtának, talán utolsó mohikánja volt. Már apró diákkorában gyalog járta be az országot egyetlen fillér nélkül. Júniusban bucsut mondott a kollégiumnak és rendesen csak szeptember derekára került vissza. Theologus korában már szük lett neki Magyarország és bár egyetlen szót se tudott más nyelven, végig kutyagolta Németországot, Hollandiát, Belgiumot, Olaszországot, Svájcot és 1900-ban percedes apostolomra ment a párisi világkiállításra. Uti élményeiről érdekes könyvet is írt. Hogy elnyerte a papi oklevelet, átvitorlázott Amerikába és ott lelkészkedett. De nyugtalan vére folyton tízre, hajszolta és soha nem tudott sehol sem megmelegedni. A háború kitörésére haza akart jönni, de nem jöhetett. Legutóbb a fairporti magyar református egyház lelkésze volt és hívei is megdöbbenéssel látták, h°gy teljesen meghasonlott önmagával a különben testileg is megtört ember. A szerencsétlen lelkész végül is öngyilkossággal vetett véget a maga választotta, hányatott életnek. Hívei nagy részvéttel temették el az Erie-tó partján, Ohio állam Fairport városában. (Letartóztatott szélhámos.) A rendőrség letartóztatta Kovács Tibor húszéves magánhivatalnokot, aki legutóbb az Alföldi Cukorgyár Részvénytársaság alkalmazottja volt. A cég papirosának felhasználásával többnyire lisztről és rizsről szóló megrendelés elismervényeket készített, amelyekre a vételösszeg felét, mint megfizetettet rávezette. Azzal az ürügygyel, hogy anyja feloszlatta a háztartást, a megrendeléseket átengedte szálló és penzió-tulajdonosoknak ha ezek a már befizetett összeget megtéritették neki. Többen belementek az alkuba és igy sikerült több száz koronát szereznie. Az ügyészség fogházába vitték. (Érdekes kitiltás.) Simunovics Milán mitrovai illetőségű, hatvanegyéves, nős, volt királyi ügyészt, aki jelenleg ügynökösködéssel foglalkozott, a rendőrség öt évre a főváros területéről kitiltotta. (Egy magyar asszony honleányi fájdalma.) Az oroszországi harctérről, egyik katonai parancsnokságunk vezető irja nekünk a következő sorokat: Egy igen derék és vitéz katonám már korábban hősi halált halt itt az orosz-lengyelországi harctéren. A felesége, aki hosszú ideig nem kapott levelet a férjétől, tőlem kért értesítést ura sorsa felöl. Kívánságának természetesen fájó szívvel azonnal megfeleltünk. • Értesítésünkre az ide mellékelt levelet kaptuk válaszul, amelynek tartalma mindnyájunkat mélyen megrendített, de egyúttal erőt is ad, hogy harcainkban továbbra is bátran kitartsunk. A levél írója egyszerű magyar parasztasszony, akinek kiváló hazafias érzéséről tesz tanúságot ez az írás és ezért nagyon kérném szíveskedjék annak a Pesti Hírlapban helyet adni. A levél a maga betűszerinti szövegében igy szól: — Igen Tisztelt Parancsnokság. Hazám intézet sorai vétele után fogadja hálás köszönetemet, mivel férjem halála felől értesített. Sulos veszteségemben azért' mégis önfeláldozó szivet nyugszom meg. Istenért! Hazáért és Királyomért! mindent elviselek, kincsei nem szolgálhatok, egyetlen kincsem a harcz téren van örökre eltemetve. Igen Nagy Hazai fájdalmat érzek egy szegény magyar nő, kinek senkije csak egy árva kis fiacskája. Szívbeli üdvözletét küldi ifj. Surján Andrásné. Született Szekeres Teréz Szilágyi, BB megye, 1915. II. 21. — (Varsói menekültek Brassóban.) Megírtuk, hogy az oroszlengyelországi német és osztrák-magyar alattvalók első csoportja, vagy ötszáz ember megérkezett Brassóba. Ungheninél hagyták el az orosz határt és Románián keresztül jutottak magyar földre. Sok érdekes részletet beszéltek el az oroszlengyelországi viszonyokról a háborúval kapcsolatosan. Csaknem kivétel nélkül kijelentik, hogy az orosz hatóságok a háború kitörésének első percétől kezdve mindvégig jól bántak velük. Ez idő szerint több mint ötezer német és osztrák alattvaló utazik Varsóból a román határ felé. Nők, gyermekek és negyvenöt évesnél idősebb férfiak. A hadköteles sorban levő férfiakat Szibériába szállították, de ezeknek sem esett bántódásuk. A menekültek egy része lodzi lakos, akiket, amikor a németek e várost bevették, Varsóba kisértek. — Lodzban, — beszéli egy ottani nagy gyár üzletvezetője, — csak a súlyos betegek maradhattak. A többieket Varsóba vitték. Itt csupán három napig voltunk. Tovább vittek bennünket Szamarába, a Volga mentére. Itt teljesen szabadon élhettünk. Akinek v©H pénze, az lakást bérelhetett, saját költségén élhetett. Az internáltak szegényebb részének ellátásáról a német kormány az amerikai konzulátus útján gondoskodott. A legkellemetlenebb volt ránk nézve Varsóban az, hogy németül nem beszélhettünk. Ezt szigorúan megtiltották. Azonkívül természetesen minden vagyonunkat még a háború kezdetén elkobozták. November elején engedélyt kaptunk, hogy visszatérhessünk Varsóba,, ahol február 23-áig maradtunk. Egyértelműleg kijelentik, hogy Varsó környékére kirándulók egészen jól hallhatták már az ágyúdörgést. Varsóban nem hiszik, hogy a város sokáig ellen tudjon állani az ostromnak. Élelmiszer ugyan bőven van, azonban fűtőanyagban, fában és szénben igen nagy a hiány. A társadalmi élet ez ideig egészen normális mederben folyt. Varsó lakossága teljesen tájékozott az oroszok kritikus harctéri helyzete felől. Az orosz lapokénak senki se hisz. Varsóból való elindulásukkor a németek alig harminc kilométernyire állottak a város határától. A varsói helyőrség katonái egészen nyíltan hangoztatják, hogy ha ostromra kerül a dolog, tömegesen fogják megadni magukat, mert nem akarják a lodzi borzalmakat még egyszer átélni. Különösen rettegnek a németek nehéz ágyúitól, amelyek Lodznál rettenetes pusztítást vittek véghez soraikban. A Lodzban élő németek közül, amikor ennek a városnak az eleste már bizonyos volt, többen előkészületeket tettek a német csapatok fogadására. A hatóságok rájöttek a dologra, és mindazokat, akik a megbeszélésben részt vettek, Szibériába száműzték. (Gyárégés Debrecenben.) Vasárnap este Debrecenben kigyuladt a Kupfer Jenő-féle kenyérgyár. A tűzoltóságnak csak nagy erőfeszítések árán sikerült a veszedelmet lokalizálni. Azt hiszik, hogy gyújtogatás történt. Nemrég a Hungária-gőzmalom égett le.