Pesti Hírlap, 1915. április (37. évfolyam, 91-119. szám)

1915-04-02 / 92. szám

4 PESTI HÍRLAP 1915. április 1., csütörtök. Az 1916. évfolyam behívása. Páris, ápr. 1. A Petit Journal szerint az 1916. évi korosz­tályhoz tartozóknak ma kézbesitik a névre szóló behivási parancsot. A balkáni harctér. A vezérkar jelentése. Hivatalos jelentés. Kiadatott 1915 áp­rilis 1. Érkezett este 6 óra 30 perckor. A déli hadszintéren nincs vál­tozás. Orsova nyílt városnak már­cius 31-én délután történt lövetését Belgrád bombázásával viszonozták. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Szerb hadianyag-szállítmányok Szalonikin át Bécs, ápri . Ama hírekkel szemben, hogy a görög kor­mány nem engedte meg a Szerbiának szánt hadi­anyag továbbítását Szalonikiból, a Südslavisch­e Korrespondenz szalonikii távirata megállapítja, hogy ezeket a hadianyagokat még most is áten­gedik Szerbiába. Tegnap több francia orvos ér­kezett Szalonikiba kórházi személyzettel és gyógyszerekkel. A Messageries Maritimes egyik gőzöse két légi járművet, 14 tábori ágyút, 2000 láda ágyu­muníciót, új katonai automobilokat és különböző gyógyszereket vitt Szalonikiba Szerbia részére. Valamennyi szállítmány francia eredetű. Garibaldisták Szerbiában (?) Bukarest, ápr. 1. A Ziuának Nisből azt jelentik, hogy ottani körök hírt kaptak arról, hogy Ricciotti Garibaldi a franciaországi harcokban résztvett csapataival legközelebb Szerbiába megy s az osztrák és ma­gyar haderő ellen akar harcolni. Osztrák-magyar aviatikus bombái Cettinjére. Berlin, ápr. 1. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Localanzeiger jelenti Cetinjéből. Az Agence Havas jelentése szerint, tegnapelőtt éj­félkor egy osztrák-magyar aviatikus repült el a főváros fölött és több bombát dobott le, különö­sen a királyi kastély környékére. A bombák meg­lehetősen nagy anyagi kárt okoztak. jobb segítene magának és együtt leckéztet­nének! Hát igazán megy? Pá drágám! A gyűrött, nyomorult, elhhagyatott em­ber eltűnt Ez a hang, ez a könnyed, feszte­len viselkedés már a régi volt. A fiatal­asszony az ajtóhoz ért. Ekkor Gábor utána szólt: — Várjon csak! Nincsen magánál egy cigaretta? A fiatalasszony siető, kapkodó kézzel kis arany cigarettatárcát keresett elő ridi­küljéből, egész tartalmát kiürítette és oda­adta a férfinek. Aztán eltűnt. — Tudom, hogy nem szabad! — in­tett Gábor a börtönőrnek. — De mikor olyan jólesik! A kopott fotell mellett rozzant lábú szalon asztalkán gyufa volt. Rágyújtott, végig vetette magát a kanapén. Néhány füst karikát fújt a levegőbe, két cigarettát az asztalkára dobott. — Fogja, magának is! — szólt oda a börtönőrnek. — Becsületemre nagyszerű! Igazi egyiptomi! No, mit akarsz mama! Ott folytatod, ahol ez elhagyta! Azért jösz­tök be ide, hogy prédikáljatok! — Gábor! — tört ki a megkínzott öregasszony lelkéből. — Jó! Jó! Ezt már mind tudom könyv nélkül! Hogy könnyelmű vagyok! Hogy miért kártyáztam?! Hogy nem elég­, hogy elvertem az apai örökségemet __ és tönkretettelek. Ugy­e? Hanem még a másé­hoz is hozzányúltam! Ezt már mind tu­dom! Eső után köpenyeg! Hogy miért tet­tem? Csak! Az ördög gondolta, hogy soha sem szakad vége ennek a peches szék­esnek! Mit akarsz még egyebet mama? Ez a megszokott cinikus, hányaveti, léha és kötekedő hang volt. Az öregasszony megzavarodva állt a fiával szemben. Törökország fi á&oryg&. A Dardanellák ostroma. Athén, ápr. 1. A szövetséges flotta parancsnoka ren­deletet kapott, hogy a Dardanellák elleni akciókat a kedvezőtlen időjárás ellenére, kellő óvatosság mellett, nyomban a jelzett két csatahajó megérkezése után folytassa. Milánó, ápr. 1. A Secolonak jelentik, hogy Máltában is egy ú­j hadihajó érkezett a Dardanellákban működő flotta megerősítésére és pedig a Bretagne, egy Provence nevü francia pán­célosok és a London és Lyon nevü angol hadihajók. Ellentétek a szövetségesek között a Darda­nellák elleni akció kérdésében. — Viharos jelenetek a haditanácson. — Athén, márc. . — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Dardanellák előtti szövetséges flotta pa­rancsnokságának Lemnos szigetén tartott hadi­tanácsán, mely a Dardanellák elleni támadás fel­függesztését határozta el, viharos jelenetek ját­szódtak le. A haditanácsban az angol és francia admirálisok, úgyszintén d'Amadé francia tábor­nok vettek részt. D'Amadé tábornok kijelentette, hogy a Dardanella-erődök eddigi bombázása úgy­szólván semmit sem eredményezett és minden gya­korlati hatás nélkül maradt. A terv, hogy csapa­tok partraszállításával vigyék tovább az akciót, megvalósíthatlan, mert az összevont csapatok, melyek mintegy harminckétezer főre rúgnak, nem elegendők, a további csapatokat pedig egész sereg­ük folytán nem lehet összevonni. A haditanács angol résztvevői ezzel szem­ben azon az állásponton állottak, hogy a most megkezdett akciót feltétlenül végig kell vezetni, amit már politikai szempontok is megkövetelnek. Teljességgel lehetetlen a Dardanellák bombázá­sától elállani, még ha a hadműveletek végrehaj­tása nagyobb áldozatokat kíván is. D'Amadé tábornokot azonban nem lehetett ellenkező álláspontra bírni s a maga részéről ki­jelentette, hogy lemond a parancsnokságról, ha — Nagy a káröröm odakinn, mi? — kérdezte Gábor. — Elképzelem! Engem mindenki utált, senki sem szeretett. Na­gyon jól tudtam! Irigyeltek, vagy tudom is én mit akartak tőlem! Az igaz, hogy én sem kerestem senki barátságát! Egye meg őket a fene! Tudod mit mama? Ha beszélsz velük, mondd meg nekik, hogy ezt üzenem: Akasszák föl magukat! Tíz perccel később az öregasszony már ment. Mintha a lehazudott évek ólom­súllyal a hátára telepedtek volna, megro­gyott válakkal, öregesen, fáradt járással lépett ki a folyosóra. A második ablakfül­,­kénél egy azúrkék ruha vált el a faltól. Az öregasszony meghökkenve állt meg. A fiatal nő az izgatottságtól elfúló hangon megszólalt: — Nagyságos asszonyom! Csak egy percre! Engedjen meg, hogy megszólítom! A folyosó most is teljesen néptelen volt. Ketten álltak a bolthajtások alatt, a puritán ridegséggel fehérre meszelt falak között, amelyek szinte sugározták maguk­ból a nyirkos hidegséget. Az öregasszony szó nélkül, tanácstalanul állt itt, a fiatal pedig a gyors beszédben el-elfulladva foly­tatta: — Tudom, hogy ez vakmerőség! A­z olyannal, mint én . . . nem szokás . . . De bocsásson meg! Meg kell mondanom ... Én tudom, hogy ön haragszik rám! És én nem akarom, hogy­ azt higyje . . . Hogy azt képzelje, hogy­ én miattam történt ez a sze­rencsétlenség! Bizonyos, hogy ön azt hiszi . . . hogy én vittem rosszra a fiát, hogy miattam . . . Nem akarom, hogy át­kozzon . . . Amikor úgy is olyan szeren­csétlen vagyok! Könnyek csillogtak a szemében. Az a szövetségesek az akció mostani végrehajtásá­ho­­zkódnak. " A haditanács anélkül oszlott fel, hogy vég­leges határozatot hozott volna és d'Amadé tábor­nok parancsot adott a szigeteken lévő csapatok újra behajózására. E csapatok már el is indultak s útban vannak Egyiptom felé, hová d'Amadé tá­bornok maga is elmegy. A Dardanellák ellen egyelőre nem folytat­ják az akciót, illetve csakis formális módon, úgy hogy a hadihajók tevékenységének inkább csak demonstráció a célja, melynek semmi gyakorlati értéke sincs a támadókra nézve. Az ellentétek okául azt a magyarázatot is adják, hogy a Konstantinápoly sorsára vonat­kozó eddigi tárgyalásokban a szövetségesek még nem tudtak megegyezésre jutni, mert Oroszor­szág követeléseit sem Londonban, sem Párisban nem tartják elfogadhatóknak. Mese az entente százezer katonájáról. — Csalogatják Bulgáriát. — Frankfurt, ápr. 1. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Frankfurter Zeitung konstantiná­polyi megbízható helyről arról értesül, hogy az a párisi és londoni bejelentés, hogy a Dardanellák előtt százezer ember áll, tisztáb­ra mese. Még csak tízezer ember sincs ott Innen van az a nagy igyekezete az angol diplomáciának, hogy Bulgária hangulatát megváltoztassa. Újra Szófiában van Fits­marice, a legveszedelmesebb diplomaták egyike. Fekete-tengeri török városok bom­bázása. — Török hivatalos jelentés. — Konstantinápoly, márc. 31. A főhadiszállás a következő kommü­nikét teszi közzé: Tegnap az orosz hajóraj bombázta a Fekete-tenger partján fekvő Zunguldak, Eregli és Koslu városokat. Miután több mint 2000 lövést tett, északi irányban elhajózott anélkül, hogy jelenté­kenyebb kárt okozott volna. Csupán néhány ház megsérült és egy pár gálya elsü­lyedt. A hajókról felszállott hydroplánokat tüze­lésünk elűzte, öregasszony még mindig idegenkedve és megriadva nézett rá. De azért ezt mondta: — Hát beszéljen! Mit akar tőlem? — Csak megmondani ... az igazat... Hogy én nem . . . Hogy nem rám költötte a pénzét . . . Eleinte nem mondom. Azt akarta, hogy mindig szépen járjak, hogy szépen lakjak. A hiúság tetszik tudni . . . Én soha sem kértem tőle semmit ... De ő igy akarta . . . — Jó! — mondta hidegen az öreg­asszony. — Ez egészen rendben van kis­asszony! Nekem különben is semmi közöm a dologhoz! És menni akart. A leány azonban szinte kétségbeesve elállta az útját. — Én nem hisz nekem! — kiáltotta. És erőszakkal elfojtva a feltörő sírást, most már még nagyobb hévvel folytatta: — De én azt akarom, hogy higgyen! Hogy ne gondoljon rám úgy, mintha én . . . Én mindig visszatartottam. Veszekedtem vele! Megtörtént, hogy belekapaszkodtam é­s nem engedtem. Tetszik tudni, mit csinált? Megütött! Megvert! — Megütötte? — kérdezte elámulva az öregasszony. — Igen, megütött! És már egy eszten­deje nem kaptam tőle semmit! Egyetlen egy krajcárt sem! Magam mondtam," ami­kor láttam, hogy baj van és sokszor gond­jai vannak és rosszkedvű, mert nincsen pénze. Magam mondtam, hogy nekem nem kell, mert én szeretem és csak szeressen és ne kártyázzon! Inkább még én adtam ... Az öregasszony meghökkenve lépett hátra: — Maga?... Pénzt?... Neki?... — Visszaadtam mindent, amit­ tőle kaptam, a brilliáns butont, a gyűrűket és azokat is, amiket nem tőle kaptam . . .

Next